Ima a prágai Kis Jézushoz

      A világhírűvé vált prágai Kis Jézus szobor története Dél-Spanyolországban kezdődött. A szobor alkotója ismeretlen. Úgy vélik, hogy valamely - Cordoha és Sevilla közötti - kármelita kolostorból indult útnak. Onnan hozta magával. egy bizonyos dona Isabela Manrique nevű úri hölgy, aki egy cseh nemeshez férjhez menő lányának ajándékozta a szobrot. Ő pedig a saját lányára – Polyssena-ra – hagyta esküvői ajándékul. Polyssena másodszor is férjhez ment első férje halála után, de mivel második házasságában sem szülelett gyermeke, a Kis Jézus-szobrot a kármelita atyák priorjának ajándékozta, akik Prágában a Győzelmes Szent Szűznek szentelt templom melletti rendházukban laktak.

      A szerzetesek kezdetben - a Kármel hagyománya szerint - a novíciátus kápolnájában helyezték el a szobrot. 1631-ben protestáns szászok támadtak Prágára, s a kolostorok sem voltak megkímélve a fosztogatástól. A Kis Jézus szobra is sérülést szenvedett, s a templom főoltára mögé dobva talált rá 1637-hen az Isten Anyjáról nevezett Cirill atya, aki a kármeliták müncheni kolostorából érkezett Prágába. A szobor sérüléseit kijavíttatva, azt a templom bejárati kápolnájában helyezte el, utat nyitva ezzel a hívek egyre növekvő tiszteletének. S valóban, a Kis Jézus tisztelete által a kolostor lakói is, és az oda zarándokló hívek ezrei is sok-sok imameghallgatásban és kegyelemben részesültek. Csodálatos ima!

    Ez az ima az 1675-ben meghalt Cirill atyának - a kezdetek idején kibontakozó prágai Kis Jézus-tisztelet legjelesebb terjesztőjének – az imádsága:

Ó, Gyermek Jézus, Hozzád fordulok,
és a Szűzanya közbenjárása által kérlek Téged,
hogy légy mellettem ebben a szükségemben 
(ide belefűzhetjük saját kérésünket).... 
mivel szilárdan hiszek abban,
hogy a Te Istenséged segíteni tud rajtam.
Teljes bizalommal remélem,
hogy szent kegyelmedet elnyerhetem.
Szeretlek Téged teljes szívemből
és lelkem minden erejével.
Őszintén bánom minden bűnömet,
és kérlek Téged, jóságos Jézusom,
add meg nekem az erőt,
hogy győzzek felettük.
Fogadom, hogy nem bántalak meg Téged,
és felajánlom magamat Neked,
arra is készen, hogy inkább én szenvedjek,
minthogy Neked fájdalmat okozzak.
Mostantól fogva teljes hűséggel akarlak szolgálni Téged,
és szeretetedért, Isteni Gyermek,
úgy fogom szeretni felebarátomat, mint önmagamat.
Mindenható Gyermek, Uram Jézus, újból arra kérlek,
segítsél meg ebben a szükségemben 
(ide is belefűzhetjük kérésünket...) 
Add meg nekem azt a kegyelmet,
hogy Szűz Máriával és Szent Józseffel együtt
örökké az enyém legyél, és hogy az angyalokkal
a szentek közösségében imádhassalak Téged.
Ámen.

Az imát fordította fr. Rafael OCD, forrás Kármel újság 2002/6

A prágai Kis Jézus hivatalos honlapja:

http://www.pragjesu.info

Egy másik mindennapi ima, a prágai Kis Jézus olaszországi Arenzano-i szentélyében:

Szent Gyermek Jézus,

aki kegyelmeidet árasztod arra,

ki segítségül hív Téged,

fordítsd szemeidet ránk,

akik a te szent képed előtt leborulunk,

és hallgasd meg imádságunkat.

Neked ajánljuk a sok szegény szükséget szenvedőt

akik a Te isteni Szívedben bíznak.

nyújtsd ki feléjük a Te mindenható kezedet.

segítsd meg őket szükségükben.

Nyújtsd ki kezedet a betegek fölé,

hogy meggyógyítsd őket,

s hogy szenvedéseiket megszenteld;

a szomorúak fölé,

hogy megvigasztald őket;

a bűnösök fölé,

hogy kegyelmed világosságához vonzzad őket;

mindazok fölé,

akik a fájdalmukban és nyomorúságukban

bizalommal kérik a Te szerető segítségedet.

Nyújtsd ki még kezedet fölénk is,

hogy megáldj minket.

áraszd, Kicsi Királyunk,

irgalmad kincseit az egész világra,

őrizz meg minket

szereteted kegyelmében

most és mindörökké!

Ámen.

A Szeretet emberré lett

“Mert gyermek születik nekünk,
fiú adatik nekünk;
az uralom az ő vállán lesz,
és így fogják hívni a nevét:
Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten,
Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme.” (Iz 9,5)

“A hajnalcsillag előtt, mint harmatot, nemzettelek téged.” (Zsolt 110,3).

      Ha ma keresne szállást városunkban József és Mária (és Jézusunk a Szűzanya méhében), bizonyára vonattal vagy busszal érkeznének. Szent József bekopogtatna hozzám, egy pillantással felmérne engem és a házamat is: vajon emlékeztetné-e őt a názáreti kis házukra? kérne-e szállást tőlem? s én befogadnám-e őket?

      “Rendelet ment ki Augusztus császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség.” (Lk 2,1). Ennek a gőgös parancsnak engedelmeskedve mentek szamárháton Betlehembe, elviselve az út fáradalmait. Mi milyen nehezen engedelmeskedünk.

      Szent József szívét mély fájdalom járta át, hogy nem talált szállást családjának. Imádkozom, hogy minden ember szívében szállást kapjon a Szeretet.

      Az istálló távol esett a város zajától. Csodálatos éjféli csend volt. A csend, amelynek értékét fel sem fogom kellőképpen, amely belső életem bástyája, ahol imáimban Isten szeretetét és világosságát szomjazom, ott az Ő Szent Szívének csendje szól a szívemhez.

      Mária, a Hajnalcsillag, világra hozta Szent Fiát, “pólyába takarta őt és jászolba fektette” (Lk 2,7) bensőséges szeretettel. “Mária igen találóan hasonlítható egy csillaghoz; mert amint a csillag anélkül, hogy veszítene fényéből, szórja sugarait, úgy a Szűz is minden sérelme nélkül szülte gyermekét.” (Szent Bernát).

      Isten kicsi gyerekként jött és jön, hogy a szívünkbe zárjuk, sőt tovább ment értünk égő örök szeretetében, még kisebb lett az Oltáriszentségben.

      “Isten világosság és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5), Isten fényessége világít “és lámpása a Bárány.” ( vö. Jel 21,23) A Szeretet emberré lett.

”A nép, amely sötétségben jár,
nagy világosságot lát;
akik a halál árnyékának országában laknak,
azokra világosság ragyog.” (Iz 9,1)

      Jézusunk már születésekor a szegénységet választotta, amelyet Szent Bernát szépségesnek nevez: “Ő, aki gazdag volt, érettünk szegény lett. Leszállt a menny kimondhatatlan gazdagságából, a világra jött és nem vágyódott semmit érő kincsek után, oly nagy szegénységet vállalt magára, hogy mindjárt születése után egy kis jászol lett nyugvóhelye. ..Fenn az égben öröktől fogva mindent bőségben megtalálhatott, egyedül a szegénységet nem. Ezzel szemben a föld tékozló módon telehintve vele, az ember azonban nem ismerte az értékét. És íme: az Isten Fia megkívánja szépségét, leszáll érte a magas égből, hogy így e megbecsülésével a mi szemünkben is értékessé tegye.” (Szent Bernát)

      Könnyű azt mondani, hogy szívem nem ragaszkodik semmihez, ha mindenem megvan. De mi történik akkor, ha Isten még a szükségeset is megvonja tőlem? milyen szívvel viselem el, örömmel? Jézus ma is köztünk él a szegényekben, Ő mondta: “mert szegények mindig lesznek veletek” (Jn 12,8). Meglátom-e Őt a szegényekben? és ők elfogadnak-e engem vagy gazdagnak látnak? a barátjuk vagyok-e, tudok-e velük együtt érezni, ahogy Szent Pál tanítja “Örüljetek az örvendezőkkel, és sírjatok a sírókkal!” (Róm 12,14)?

      “Azon a vidéken pásztorok tanyáztak, és őrizték nyájukat az éjszakában.” (Lk 2,8) A lelkek Főpásztorának első imádói a pásztorok voltak, akik a Isten fényességétől az elején bizony féltek, de azután rögtön útra keltek, hogy az angyal szavára megtalálják az Üdvözítőt, a jelt, “egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve.” (Lk 2,12). Megtalálták. A Gyermekben meglátták Istent, mert tiszta volt a szívük (vö.Mt 5,8), imádták és dicsőítették “a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát” (vö. Zsid 13,20).

      “Tiszta szívet teremts bennem, Isten!” (Zsolt 51,12)

      Mária a pásztorok elbeszélését megjegyezte és “el-elgondolkodott rajtuk szívében.” (Lk 2,19), ők meg visszatértek. Telt az idő, továbbra is terelték nyájaikat, őrizték juhaikat. A felületes szemlélődő semmit nem vett volna észre a pásztorokon, továbbra is ugyanúgy végezték kötelességeiket. De számukra valami örökre megváltozott, mert találkoztak Istennel, minden bennük és körülöttük arról az éjszakáról és Róla beszélt.

      A napkeleti bölcsek is elindultak egy jel után, egy csillag után, megkeresni Istent és megtalálták: “Mikor a csillagot meglátták, örvendeni kezdtek igen nagy örömmel. Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki.” (Mt 2,10-11). Tárt karokkal vár ránk az Úr, csak úgy szórja szeretetének jeleit, hogy Őt megtaláljuk és Ő a mi szeretetünkben, örömünkben gyönyörködhessen:

“Hagytam, hogy felkeressenek,
akik nem kérdeztek engem;
engedtem, hogy megtaláljanak,
akik nem kerestek engem.
‘Íme, itt vagyok! Íme, itt vagyok!’
-mondtam a nemzetnek,
mely nem szólította nevemet.” (Iz 65,1)

      Valahol van egy templom Keresztelő Szent Jánosról elnevezve. A templombúcsú napján néha szentképeket is osztogattak, melyen a Szent és a Bárány van, ezzel a felirattal: “Íme, az Isten Báránya!” A templom csendje is erről beszél... Karácsony estéjén egy nagymama a negyedik éves unokájával elment a szentmisére. A kisgyerekek leültek a jászol köré és megcsodálták annak minden apró részletét. Mikor a szentáldozásból visszatért a nagymama, észrevette, hogy néhányan az ő unokáját figyelik. Mikor jobban odanéz, hát a kabátkán gyanús dudor: a kicsi a legfehérebb kisbárányt elvette és bedugta a kabátja alá. Nem akarta visszatenni! Kimentek az utcára, de az unoka ott sem hagyta magát, minden “tudását” latba vetette: “Nekem kell az Isten Báránya!” majd: “A Kis Jézus mindenható, eddig biztosan van Neki már másik bárányka helyette!”, de a nagymamát nem lehetett ilyesmikkel meggyőzni, hüppögve bár, de vissza kellett tenni a helyére. Akik látták és hallották ezt, rögtön két táborra szakadtak: “Mi lesz ebből a gyerekből, ha már ilyen korán a templomból lop?” mások meg: “Milyen kicsi és már miket mond Jézusról, hogy Ő a Mindenható!”

     És én? Akarom-e a Bárányt, az Isten lámpását? Teljes egészéből Őt magát? Igen, Uram! A Gyermek hagyja magát megtalálni a szívekben, a szívemben, akkor is, ha az egy elhagyott, rideg istálló! Emmánuel - velünk az Isten, velünk van Mária, Szent József, az Ég angyalai és szentjei. A jászolnál velünk együtt vannak a már meghalt szeretteink is.

Istengyermek, nézd szívemnek forró vágyait

Ma este a jászol körül lélekben, valóságosan találkozunk, és imádjuk a Kis Jézust ...

Áldott, boldog Karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves blogolvasómnak és idetévedőnek.

Istengyermek, kit irgalmad

Közénk lehozott,

Angyaloknak énekével

Néked áldozok

Terjeszd fölém kezedet,

Hogy az Istenszeretet

Töltse el ma szívem, lelkem,

Jászolod tövén.

Bár nem látom gyermekarcod

Szent vonásait,

Hiszem mégis rendületlen:

Hogy már Te vagy itt.

És mosolygón fölfogod

Könnyemet, amit hozok

Ajándékul jászolodnak

Trónusához én.

Istengyermek, nézd szívemnek

Forró vágyait:

Boldogságot adni másnak

Nincs hatalma itt,

Csak Tenéked, Istenem.

Ó, ha arcod megjelen

Áldott ostya szent színében,

Boldog vagyok én.

Betlehemi csillagodat

Ragyogtasd nekem,

Ki e sötét lelki éjben

Jászlod' keresem!

Add hitemnek fényedet,

Akkor biztosan megyek

S meg nem állok, míg a trónod

El nem érem én.

Szentségházad jászolához

Állok őrnek én,

Hogy ne bántson senki Téged

Már e földtekén.

Ó ha Téged sértenek,

Én szívembe rejtelek

S menedéket adok Néked

Mindhalálomig.

Velünk az Isten (IV. / 26)

December 24

(IV.hét / Csütörtök)

„Holnap lerontatik a föld bűne és a világ Üdvözítője uralkodik majd fölöttünk.”

      1. Istennek az időben és az időn kívül véghezvitt valamennyi tette közül legnagyobb az Ige megváltó megtestesülése. Legnagyobb, mivel célja nem egy egyszerű teremtmény, bármilyen magasrendű legyen is, hanem maga Isten, az örök Ige, aki az időben emberi természetet vett magára. Legnagyobb, mivel mint Isten irgalmas szeretetének legmagasabb rendű megnyilvánulása azt a művet jelenti, amely minden másnál jobban megdicsőíti Istent, éspedig szeretetével kapcsolatban dicsőíti meg, ami pedig Isten lényege. Legnagyobb végül, az embereknek hozott mérhetetlen jó miatt; a bűnök bocsánata, az egész emberi nem üdvössége és örök boldogsága teljesen az Ige megtestesülésétől, Jézustól, a megtestesült Igétől függ.

      Az Atyaisten kiválasztott minket „őbenne, a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből arra rendelt minket, hogy gyermekeivé legyünk Jézus Krisztusban; Őbenne nyertük el a megváltást... bőséges kegyelme folytán... A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat, így kegyelemből kaptátok a megváltást; föltámasztott minket és maga mellé ültetett a mennyben” (Ef 1,4-7; 2, 4-6).

      Jézus, a megtestesült Ige az üdvösség és a szentség egyetlen forrása. „Ő a láthatatlan Isten képmása (Kol 1, 15), ő a tökéletes ember, aki visszaadta Ádám leszármazottainak, az első bűn óta eltorzult Isten-képmásoknak Istenhez való hasonlóságukat” (Gaudium et Spes 22). Krisztus nélkül az ember Istent nem szólíthatná Atyának, nem szerethetné őt gyermekeként, nem remélhetné, hogy részesedik benső életében; nem lenne kegyelem, se Isten boldog színelátása. Jézus nélkül az ember a pusztán emberi élet rabja volna, nélkülözné ideiglenesen és örökre a természetfeletti távlatokat.

      2. Az Ige megtestesülése, azaz Istennek az egész világ üdvösségére és megvilágosítására szolgáló legnagyobb műve homályban, csendben, a legszerényebb és legemberibb körülmények között megy végbe. A császár rendelete arra kötelezi Máriát és Józsefet, hogy elhagyják a kis názáreti házat. S íme máris úton vannak, gyalogosan, mint a legszegényebbek, jóllehet Mária hamarosan gyermeket vár. Nem engedélyezték, hogy elnapolják az utazást, ők pedig nem tesznek semmi ellenvetést, hanem gyorsan és egyszerűen engedelmeskednek. Aki parancsol, ember, mély hitük révén azonban a pogány császár rendelete mögött meglátják Isten akaratát. És mennek, bízva a Gondviselésben. Isten mindent tud, Isten majd mindenről gondoskodik. Isten „mindent javukra fordít azoknak, akik őt szeretik” (Róm 8, 28). Semmi sem történik véletlenül. Az Üdvözítő születésének helyét már megjövendölte a próféta: „De te, Betlehem, bár a legkisebb vagy, mégis belőled születik majd, aki uralkodni fog Izrael felett” (Mik 5, 1). A jövendölés az alázatos jegyesek engedelmessége állal beteljesedik. Beérve a városkába, szállást keresnek, „de nem jutott nekik szállás” (Lk 2,7), és így nincs más hátra, mint hogy egy városon kívül eső barlangban húzódjanak meg. Az állatok e menedékhelyének ridegsége nem csüggeszti el őket, se meg nem botránkoznak: tudják, hogy a születendő Gyermek Isten Fia, ugyanakkor azt is tudjak, hogy Isten művei mennyire különböznek az ember műveitől! És ha Isten azt akarja, hogy legnagyobb műve itt teljesedjék, ebben a nyomorúságos barlangban, ebben a nagy szegénységben, Máriának és Józsefnek nincs semmi ellenvetése! Elég volna csak egy csöppnyi emberi okoskodás, hogy elrémüljenek, kételkedjenek, elbizonytalanodjanak... Mária és József mélyen alázatosak, ezért tanulékonyak és feltétel nélkül hisznek Istenben. Isten pedig, a maga stílusában, felhasználja mindazt, ami a világ szemében szegény és megvetett; így viszi végbe legnagyobb művét.

      Az éjszaka csendjében és sötétségében Mária világra hoz egy fiút, a „Magasságbeli Fiát” (Lk 1, 32). Így végre történelemmé vált, „amit az Úr a próféta szavával mondott: Anya lesz a szűz és fiat szül, Emmanuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1,22—23).

      Ó legteljesebb és átalakult szeretet! Ó isteni látvány! Ó kimondhatatlan! Milyen dicsőséges felfogni, ó Jézus Krisztusom, amikor megérteted velem, hogy hogyan és hogy értem születtél! Valóban, azt látni és megérteni, hogy nekem születtél, minden örömnél többet jelent. A Megtestesülésből és a születésből fakadó bizonyosság ugyanaz; ugyanazért testesültél meg, amiért születtél. Bámulatos, milyen csodálatosak is a művek, amelyeket értünk véghezvittél!

Folignói B. Angela, Il libro della B. Angela

Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Az Ige Testté lett (IV. / 25)

(IV.hét / Szerda)

„Ó Emmánuel! Törvényünk és Törvényhozónk,

népek reménysége és üdvözítője:

jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!”

      1. Az Ige a Szentháromság második Személye. Az egyetlen isteni természet ölen három Személy van, három szubzisztencia. Az ember is szubzisztens lény, személy. E „szubzisztencia” révén mondhatja ki: „én”, és tulajdoníthatja ennek az énnek azokat a tetteket, amelyeket véghezvisz. Istenben, az isteni természetben három Személy van, aki azt mondhatja: „én” a külső isteni cselekvések tekintetében, amelyek mind a három Személy közös tettei, mivel a minden három isteni Személy birtokában lévő egyetlen isteni természetből származnak. Az Ige éppúgy bírja az isteni természetet, mint az Atya és a Szentlélek; birtokában van ugyanazoknak a végtelen isteni tulajdonságaiknak - örökkévalóság, mindenhatóság, mindentudás -; minden isteni nagyság és tökéletesség éppúgy az Igéjé, mint a másik két Személyé. Az Ige, az Egyszülött Fiú csak abban különbözik az Atyától, hogy az Atya nemzette őt, a Szentlélektől pedig annyiban, hogy azt az Atya és a Fiú leheli. Az Ige minden más szempontból tökéletesen azonos az Atyával és a Szentlélekkel, és velük együtt hajtja végre ugyanazokat a tetteket: végtelen módon ismer és szeret, teremt és fenntartja az egész világegyetemet.

      Az Ige Isten! János evangélista evangéliuma kezdetén, mielőtt Jézus földi születéséről beszélne, bemutatja az Ige örök származását, aki öröktől az Atya keblén létezik, Vele teljesen egyenlő, ugyanakkor különbözik tőle. „Kezdetben volt az Ige; az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” (1, 1). Az Ige az Atya egyetlen Szava, aki egészen kifejezi az Atyát; az Atya, neki adva egész lényegét és isteni természetét, közli vele egész isteni tevékenységét is. Íme, az Ige a causa efficiens, minden természetes és természetfeletti élet elve (princípiuma). „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.” Az Ige, az Atya ragyogása azonban nemcsak élet, hanem fény is, fény, amely felfedi az emberek előtt Isten nagyságát és misztériumait: „Benne volt az élet, s az élet volt az emberek világossága” (Jn 1, 4). A természetes élet, a kegyelmi élet, a fény, Isten megismerése: minden az Igétől származik, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt Isten.

      2. „És az Ige testté lett” (Jn 1, 14). Az Ige, lévén Isten, örök és változhatatlan, ezért szükségképpen az marad, aki volt: „manet quod erat!” Semmi sem akadályozza azonban meg abban, hogy Ő, együtt az Atyával és a Szentlélekkel, az időben egy olyan emberi természetet teremtsen, amely - ahelyett, hogy olyan korlátolt és gyönge „én” birtokosa volna, mint az ember - tökéletesen az isteni „én” kormányzása alatt áll. Így is tett: az általa felvett emberi természet azonos az emberével, azonban - ahelyett, hogy egy emberi „én”-hez tartozna — isteni „én”-hez, az Ige Személyéhez tartozik, így tehát ennek az emberi természetnek tettei és szenvedései az Igéé. Az Igének, megtestesülése után, kettős természete van: az egyetlen isteni természet, amelyet közösen bír az Atyával és a Szentlélekkel, valamint az emberi természet, amely ugyanaz és ugyanazon tulajdonságokkal bír, mint az emberé.

      Az Ige ugyanaz maradt, aki volt, mégsem szégyellte, hogy isteni mivoltában magára vegye a bűn miatt elesett emberi természetet, „kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát” (Fil 2,7-8). Az örök Ige így valóban Emmanuel, Isten-velünk lett, aki azért jött, hogy köztünk fölverve sátrát, hozzánk mindenben hasonlóan, megszabadítson minket a bűn rabságából, a sátán igájából.

      Íme, végtelen szeretetében ezt művelte Isten, aki, megkönyörülvén a bűn mélységébe hullt teremtményén, habozás nélkül elhatározta Egyszülötte megváltó Megtestesülését. „Krisztus Jézusnak az a küldetése a világban, hogy igazi közvetítő legyen Isten és az ember között... Isten Fia valódi Megtestesülése útján jött el, hogy az embereket az isteni természet részesévé tegye” (Ad Gentes 3).Ez a gyümölcse annak a nagy szeretetnek, amellyel minket Isten szeretett (Ef 2, 4).

      Ó fenséges és örök Háromság! Mi a halál fája vagyunk, te pedig az élet fája. Ó örök Istenség, mit jelent a te fényedben látni teremtményednek ezt a tiszta fáját; ezt a teremtményt te magadból hoztad elő, ó végtelen tisztaság, tiszta ártatlansággal, egyesítetted az emberséggel és meggyökereztetted abban azt, amit te alkottál meg a föld porából... Azonban ez az ártatlanságból kiinduló életfa engedetlenség folytán lezuhant, és az élet fájából a halál fájává változott. Nem is hozott más gyümölcsöt, mint a halált. Ezért, te fenséges és örök Háromság, minthogy őrültként szereted teremtményedet, látva, hogy ez a fa csak halált terem, mivel elszakadt tőled, ugyanazzal a szeretettel, amellyel teremtetted, kerestél neki gyógyulást, és emberségünk halott fájába beoltottad istenségedet. Ó édes és szelíd beoltás! Te kimondhatatlan édesség, méltóztattál egyesülni a mi keserűségünkkel; te, a ragyogás, sötétségünkkel; te, a bölcsesség, oktalanságunkkal; te, az élet, a halállal; te, a végtelen, a mi végességünkkel! Teremtményed sértegetései után ki késztetett téged arra, hogy visszaadd neki az életet? Csakis a szeretet... s így e beoltás által szétfoszlik a halál.

Szienai Szent Katalin, Preghiere ed Elevazioni 110-112

Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.

Forrás:
P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

A családfa gyógyítása (Következtetések -6)

(Befejező rész)

      A családfa gyógyítása nem vallási mozgalom, hanem a számtalan alternatív terápiák egyike, amely vallási fogalmakat, az imát és szertartásokat használja terápiás eszközül.

      Nem tagadjuk annak lehetőségét, hogy a családi ősök hatással lehetnek az utódokra, de ez a hatás nem lehet közvetlen, hanem csak közvetett, például családi stílusok vagy mítoszok kialakulása révén jelentkezhet.

      Az a feltételezés, hogy az elődök közvetlen hatással vannak az utódokra nem egyeztethető össze a bűnbocsánatról vallott keresztény tanítással és azzal a hittel, hogy a keresztségben az ember megszabadul az ördög hatalmától. A családfa-gyógyítás elmélete ellentétben áll a szabad akaratról szóló tanítással, mert megszünteti a személyes felelősséget.

      A Szentírás egyes részeire való szelektív hivatkozás nem igazolja a családfa-gyógyítás gyakorlatának bibliai eredetét.

      A család elhunytjainak lelkével kapcsolatban a Katolikus Egyház mindenkor ajánlotta az imát, különösen pedig a szentmisét az örök nyugodalmukért.

      Mint pszichológus azt állítom, hogy nem a halottakkal van baj, hanem velünk, élőkkel, akik nem tudunk mit kezdeni a halállal, a halottakkal, a bűnnel, és végső soron, Istennel!

Megjegyzés:

A cikk szerzője, P. Szentmártoni Mihály SJ, bővebben és általánosan kifejti a lelkiségi mozgalmak pszichológiáját a jezsuiták honlapján.

A családfa gyógyítása (Tisztítótűz -5)

A tisztítótűzben szenvedő lelkek iránti felelőségünk

      A családfa gyógyításának alapvető csúsztatása, vagy éppenséggel tévhite, hogy kiindulópontjuk a büntető Isten képe. Alapjában így érvelnek: Isten bünteti nemcsak a személy által elkövetett bűnöket, hanem ez a büntetés kiterjed az utódokra is. Ez hamis istenkép! A mi Istenünk a megbocsátás, az irgalom, a feltétel nélküli szeretet Istene. Ugyanakkor a családfa gyógyításának szószólói elfelejtenek egy másik alapvető igazságot: az ember alapvető vágyát Isten arcának látása után. A tisztítótűz nem más, mint ennek a vágynak a „megtisztítása”. A meghalt ember lelke egyrészt fájón vágyik arra, hogy megláthassa Isten arcát, ugyanakkor érzi, hogy még nem kész erre a találkozásra, valamiképpen meg kell tisztulnia. Ez annyira alapvető emberi igény, hogy különféle kultúrák, sőt vallások más-más néven illetik ezt az állapotot, a vágy és megvalósítás közötti feszültséget. A buddhizmusban ez a gondolat áll a reinkarnáció mögött, amely szintén büntetés: az embernek mindaddig kell visszatérnie ebbe az életbe, amíg meg nem tisztul teljesen. Ezzel érintjük a családfa gyógyításának igazi arculatát: milyen a mi viszonyunk a megholtakhoz, vagy még pontosabban, a tisztítótűzben szenvedő lelkekhez?

      A családfa gyógyítása iránti felfokozódott érdeklődés ugyanis a tisztítótűzben szenvedő lelkekért való felelősségünkre hívja fel a figyelmet. Korábbi időkben a tisztítótűzben szenvedő lelkek iránti tisztelet erősebben jelen volt a katolikus lelkiségben, mint ma. Külön szerzetesrendek léteztek, amelyeknek tagjai rendszeresen imádkoztak, vezekeltek és szentmisét szolgáltattak a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Egyes szentek minden szerzett érdemüket a szenvedő lelkekért ajánlották fel. Röviden összefoglaljuk a tisztítótűzre vonatkozó katolikus tant, aminek fényében jobban megértjük azt is, hol téved a családfa-gyógyítás.

      Miért kell imádkoznunk a tisztító tűzben szenvedő lelkekért?

      Lehetséges imádkozni a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, mert a halál nem törölte ki a holtakat az életből, hanem csak átvezette őket az életnek egy másik dimenziójába. Az a szeretetkötelék, ami ebben az életben hozzájuk fűzött bennünket, megmarad továbbra is.

     Hasznos imádkozni az tisztítótűzben szenvedő lelkekért: hasznos nekik is, nekünk is, mivel így két távoli világ találkozik Isten közös dicsőítésében. Mi, katolikusok hiszünk a szentek közösségében, vagyis abban, hogy kölcsönösen egymáshoz tartozunk, egy családnak vagyunk a tagjai.

      Kötelességünk imádkozni a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, mert szükségük van a segítségünkre, és mert ez az irgalmasság hetedik gyakorlata: „imádkozni élőkért és holtakért”.

      Hogyan segíthetünk a tisztítótűzben szenvedő lelkeken? Imával, áldozatokkal, alamizsnával, búcsúkkal és azáltal, hogy ébren tartjuk magunkban a hitet. Az Egyház az első időktől kezdve tisztelte a halottak emlékét, könyörgéseket ajánlott fel értük, különösen pedig az eucharisztikus áldozatot, hogy megtisztulva eljussanak Isten boldogító színelátására. Az Egyház ajánlja az alamizsnát, a búcsúkat és a bűnbánat cselekedeteit is az elhunytakért (vö. Katolikus Egyház Katekizmusa, 1032).

      Álljunk meg egy pillanatra a búcsúknál ,,A búcsú Isten színe előtt, a már megbocsátott bűnökért járó, ideigtartó büntetések elengedése, melyet a katolikus hívő, aki megfelelően felkészült, és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója, Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli, és abban részesíti tagjait. ...A búcsúkat alkalmazni lehet élőkre vagy holtakra” (KEK 1471).

      A Feltámadt Jézus, egyebek között azt az ajándékot is adta Egyházának, hogy az ő nevében megbocsássa a bűnöket. De nem annak következményeit. Ebben az életben jóvá lehet tenni a bűn következményeit imával, böjttel, jó cselekedetekkel stb., de a halál után már nem. Viszont mi, élők magunkra vállalhatjuk a halottak adósságát, és törleszthetjük itt, a földön. Talán egy példa segíthet bennünket abban, hogy megértsük a búcsúk fontosságát és jelentőségét a tisztítótűzben szenvedő lelkek esetében.

      Anyuka figyelmezteti a kisfiát, hogy ne menjen ki játszani az udvarba, mert esett az eső és csupa sár lesz a ruhája. A kisfiú mégis kimegy játszani, és anyuka előrelátása pontosan beigazolódik: a kisfiú sáros ruhával jön haza. Engedetlenségének két következménye van: az anya és gyermeke között megromlott a bizalom viszonya, valamint a sáros ruha, amelyet ki kell mosni. Mármost mi történik? Este, lefekvés előtt a kisfiú bocsánatot kér, amiért engedetlen volt, és anyuka természetesen megbocsát neki, minek következtében visszaáll a megingott bizalmi helyzet. Csakhogy megmarad a sáros ruha, amelyet elvben a kisfiúnak kellene kimosnia. De mivel erre képtelen, ezt valaki másnak kell elvégeznie. Ez esetben anyuka vállalja a munkát.

      Az édesanya az Egyház. Minden bűnnel megromlik Istennel való bizalmi viszonyunk, de magunkra is bajt hozunk, képletesen szólva, besározzuk a ruhánkat. A megbocsátásban Isten visszaállítja a jó viszonyt, de a következmények orvoslását ránk bízza. Voltak szentek, akik egy életen át vezekeltek bűneikért, jóllehet tudták, hogy Isten megbocsátott nekik. A tisztítótűzben szenvedő lelkek már nem „moshatják tisztára ruhájukat”, ezt valaki másnak kell megtennie helyettük. Ezek vagyunk mi.

      Ha tehát a végtelenül irgalmas Isten ilyen rendkívüli eszközt adott a kezünkbe, hogy segítsünk elhunyt felebarátainkon, akkor tényleg kegyetlenség lenne elfelejteni őket. Amikor pedig megszabadulnak szenvedéseiktől, biztosak lehetünk abban, hogy százszorosan viszonozzák majd a mennyországból az értük mondott imáinkat.

A nagy misztérium (IV. / 24)

(IV.hét / Kedd)

„Ó népek Királya, mindannyiunk vágyakozása,
Szegletkő, a két népet egybefoglaló: jöjj el,
és mentsd meg az embert, kit a porból alkottál!”

      1. A liturgia sürgető crescendoval fejezi ki az Üdvözítőre való várakozást, mintegy összegyűjti mindazok vágyát, akik a századok során szabadulást reméltek: „Ó népek Királya, jöjj el!” Ez a vágyakozás időszerű marad minden emberben, aki tudatában van annak, hogy szüksége van az üdvösségre; sóvárgását az Üdvözítő misztériumának elmélyítésében kell kifejeznie. Ez pedig azt jelenti, hogy a végtelen Szeretet misztériumába kell belehatolnia, az ugyanis a misztérium egyetlen magyarázata.

      „Isten szeretet” (1Jn 4, 16): benne és kívüle minden a szeretet műve. Mivel Isten a végtelen Jó, semmit sem szerethet önmagán kívül attól a vágytól indítva, hogy növelje boldogságát: önmagában van mindene. Isten boldogsága abban áll, hogy Isten önmagában szeret, végtelen jóságát és tökéletességeit ki akarja árasztani, teremtményeket akar, hogy mások is részt vegyenek életében. Isten így szerette az embert örök szeretettel, természetes és természetfeletti életet adva neki így hívta őket életre. Isten a semmiből alkotta meg az embert, gyermekének teremtette meg, arra rendelte, hogy részesüljön belső életében, örök boldogságában. Ez az állapot volt Isten végtelen szeretetének az emberre vonatkozó első terve. Amikor azonban az ember bűnbe esett, Isten, aki őt a szeretet egy aktusában teremtette, a szeretetnek egy még nagyobb aktusával meg akarta váltani.

      A Megtestesülés misztériuma tehát annak „a nagy szeretetnek” legfelső megnyilvánulása, „amellyel Isten szeretett minket” (Ef 2, 4). „Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, s elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül” (1Jn 4, 9-10). Miután természetes életet adott az embernek és természetfeletti életre rendelte, mit adhatott volna neki Isten még többet, mint önmagát, a testté lett Igét, hogy az megváltsa az embert a bűntől?

      2. Isten szeretet, magától értetődő tehát, hogy az ember javát szolgáló tetteinek története a szeretet, az irgalmas szeretet története. A teremtés és a megváltás terve „minden szeretet forrásából, az Atyaisten szeretetéből fakadt. Az Atya... nagy és irgalmas jótékonyságának szabadon teremtett, sőt érdemünk nélkül arra hívott meg, hogy osszuk meg vele életét és dicsőségét” (Ad Gentes 2). A terv első szakasza tehát: az ember öröktől arra rendeltetett, hogy szemlélje és élvezze Isten belső életét; a terv második része pedig: a Megtestesülés misztériuma.

      Ádám bűne tönkretette az emberiség természetfeletti állapotra való felemelésének első tervét: mindnyájan lezuhantak ebből az állapotból, az eredeti bűnhöz pedig mindenki hozzáadta a maga személyes bűneit. „Mindnyájan vétkeztek és nélkülözik Isten dicsőségét” (Róm 3, 23), mondja Szent Pál. Isten mindent megbocsáthatott volna, végtelen szentségéhez és igazságosságához azonban az illett, hogy megfelelő elégtételt kérjen. Erre pedig az ember teljesen képtelen volt. Ekkor teljesedett be Isten irgalmának legnagyobb műve; a második isteni Személy jött, hogy megtegye azt, amit az ember nem tudott megtenni. Íme az Ige, Isten Egyszülöttje, aki „értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától és emberré lett” (Credo). Isten irgalmas szeretete elérte legmagasabb pontját. Ha nincs nagyobb hálátlanság és nyomor a bűnnél, nem lehet nagyobb szeretet annál, amelyik ráhajol az elvetemültségre, hogy azt megváltsa, és így az embert visszavezesse eredeti ragyogó állapotába. Nem egy próféta vagy angyal által teszi ezt Isten, hanem személyesen: az egész Szentháromság műveli a Megtestesülést, amelynek során az Ige Személye emberi természettel kapcsolódik össze. Isten Fia jön, hogy megszabadítsa az embert, akit maga alkotott a sárból. A Teremtő, minden nép Királya személyesen állítja helyre keze művét és veti meg az Egyház alapját, amelybe minden szétszórt gyermekét össze akarja gyűjteni.

      Istenem, tégy méltóvá arra, hogy megismerjem azt a csodálatos misztériumot, amelyet a Szentháromság kimondhatatlan szeretete művelt: szent Megtestesülésed titkát; értünk történt ez, és ez volt üdvösségünk kezdete. A Megtestesülés egyrészt eltölt minket szeretettel, másrészt biztossá tesz minket üdvösségünkben. Ó fölfoghatatlan szeretet! Nincs ennél nagyobb szeretet: az én Istenem testté lett, hogy engem Istenné tegyen. Ó szenvedélyes szeretet! Hogy engem megújíts, fölvéve emberi természetünket, kicsivé tetted magadat. Mindazonáltal nem úgy tetted, hogy valami is hiányozzék belőled vagy Istenségedből... csak Fogantatásod mélységes titka mondatja velem ezeket a szavakat... Ó Fölfoghatatlanság, aki értünk érthetővé lett! Ó Teremtetlen, aki értünk teremtmény lett! Ó Elképzelhetetlen, aki értünk elképzelhetővé lett! Ó Kitapinthatatlan, aki értünk tapinthatóvá vált! Ó Uram, méltass arra, hogy meglássam csodálatos szeretetednek azt a mélységét, amelyet a szent Megtestesülésben közöltél velünk.

Folignói B. Angela, Il libro della. B. Angela

      Ó, Uram, hogy dicsérjelek, hogy adjak neked hálát szeretetedért? Annyira szerettél engem, hogy irántam való szeretetből beléptél az időbe, Te, aki az időt alkottad; a világban korodra nézve fiatalabb voltál sok szolgádnál, Te, aki a világban a legősibb vagy; emberivé lettél, Te, aki az embert alkottad; anyád teremtménye lettél, Te, aki őt teremtetted; azok a karok hordoztak téged, amelyeket te formáltál; azokat a kebleket szoptad, amelyeket te töltöttél meg; kisgyermekként sírtál a jászolban, Te, aki az Ige vagy, aki nélkül nincs emberi ékesszólás.

Szent Ágoston, Sermo, 188, 2

Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.

Forrás:

P. Gabrile di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

A családfa gyógyítása (Pszichikai veszélyek -4)

      Az utóbbi időben rohamosan megnövekedett az alternatív lélek-gyógyászok száma. Feltételezéseik szerint a szellemi erők hathatnak az anyagi valóságra. A test funkcionális zavarral reagál az eterikus test vagy a lelki egyensúly helytelen irányítására. Nem világos, hogy valójában mi is megy végbe egy lelki gyógyítás alkalmával. Szinte minden gyógyítónak megvan a saját elmélete, mégis úgy tűnik, egy valami közös: energiacsere zajlik le a gyógyító és a beteg között.

      A magyarázattól függetlenül annyi biztos, hogy a gyógyítás folyamatában központi szerepe van magának a gyógyító személyének. Nem a beteg a központi alak, hanem a gyógyító és az ő csodatevő képességei. A családfa gyógyításánál dr. McAllnak vannak „látomásai”, ő az, aki megszervezi az imákat és az eucharisztiát, ő az, aki felállítja a diagnózist, és meghatározza a terápiát.

Miért nem gyógyul meg mindenki?

      A gyógyítók nagy hangsúlyt fektetnek a baráti viszony fenntartására önmaguk és a páciens között, sőt többségük feltétel nélküli, vak engedelmességet követelnek meg. Hangoztatják, hogy az energia csak akkor közvetítődik, ha a beteg „nyitott”. Emiatt sokan nem is fogadják el az olyan pácienseket, akikről gyanítják, hogy nem hisznek vakon az ő képességeikben. Az ilyen magatartás kétszeresen is embertelen helyzetet eredményezhet: a sikertelenség kizárólag a páciens hibája, s emiatt még bűnérzete is kell hogy legyen.

      John R. Belcher a Marylandi Egyetem tanára, Steven M. Hall pedig protestáns pásztor és a Severnben (Maryland) működő Családi Intézet igazgatója. Ők is észlelték, hogy egyes pünkösdi csoportokban oly mértékben hangoztatják az ima és a személyes hit fontosságát, hogy minden további nélkül tanítják „Ha az emberek eleget imádkoznának, biztosan kigyógyulnának.” Egy szerző (Charles Finney) egészen odáig merészkedett, hogy kijelentette: Pál apostol nem tudott megszabadulni a tövistől, mert nem hittel imádkozott.

      A lelki gyógyítók nagy népszerűsége azzal magyarázható, hogy az emberek külön elvárásokat támasztanak velük szemben. Amikor valaki beteg, különösen ha gyógyíthatatlan betegségben szenved, és akinél már a hagyományos gyógyítási módszerek nem segítenek, az görcsösen belekapaszkodik a legkisebb reménybe is, hisz annak, aki tekintéllyel ígér gyógyulást, és kész arra, hogy a csodában is higgyen.

      A beteg szinte gyermeki bizalma a lelki gyógyító iránt ebben az esetben egyfajta pszichikai védelmi mechanizmust jelent a betegségtől való félelem elleni küzdelemben.

      Az utóbbi években észlelhető az önálló fejlődési vonal alábbhagyása a pszichoterapeuta módszerek és alternatív gyakorlatok között. Egyes lélekgyógyászok pszichoterápiát alkalmaznak pszichikai problémák kezelésére, míg más pszichoterapeuták az ezoterikus módszerekkel gyógyítják pácienseiket. Az ideák ilyen konfúziója a módszerekkel kapcsolatban nem veszélytelen, hiszen a pszichológia és a lelkiség két különböző dinamikát követ. Vagy a betegségeknek van érzéken túli okuk, s emiatt alternatív módszerekkel kell gyógyítani, vagy pedig pszichikai eredetűek, és pszichoterápiai módszerekkel kell gyógyítani. A lelki gyógyítók, akik pszichoterápiás módszereket alkalmaznak, nem elvhűek. Ugyanez érvényes a pszichoterapeutára is, aki érzéken túli módszereket alkalmaz. Egy pszichikai jelenséget egyenlő arányban lehet pszichikai, ill. érzéken túli okokkal magyarázni.

      Poloma és Hoelter (1998) egyes protestáns karizmatikus csoportok felfogásából kiindulva holisztikus gyógyításról beszélnek, s megjegyzik, hogy a memória, az emlékezet gyógyítása tulajdonképpen az elnyomott emocionális válaszok elfojtásának gyógyítása. Ebben a szövegkörnyezetben kell megemlíteni azt a szokatlan körülményt, hogy a McAll által alkalmazott gyógymóddal eredményesen kigyógyultak többsége szkizofréniában szenvedett. Nem világos, hogy miért éppen a szkizofréniának vannak érzéken túli okai?

      A családfa gyógyításában nagymértékben vegyül a pszichológia és az ezotéria. De Grandis közvetlenül Jungra és kollektiv tudatalattira hivatkozik, amikor igazolni akarja az elődök hatását az utódokra. Előbb már említettük, hogy a genogramot (a családfa grafikus ábrázolását) használják a szokásos klinikai gyakorlatban is családterápia esetében. Charlotte Doughhetee, az alabamai Montevallo Egyetem tanára szerint a genogram mint szemléltető eszköz serkentheti a beteg megfigyelő képességeit. Doughhetee kutatása azokra az egyetemi hallgatókra terjedt ki, akiknek különböző fajta nehézségekkel kellett szembenézniük. Itt nem az elődök nem tudatosított vagy démoni hatásáról van szó, hanem egyszerűen a családi kapcsolatokról szóló információk összegyűjtéséről, a család történetéről, ami segítség lehet a kliens számára, hogy jobban megismerje családi történetének szerkezetét a családfa keretein belül. A szerző példaként említi az egyik egyetemistát, aki a genogram tanulmányozása által felfedezte, hogy a családon belül rendszeresen jelentkezik az alkoholizmus, amely nemzedékről nemzedékre öröklődik, de nem valamilyen tudattalan, még kevésbé ördögi uralom hatására, hanem a modelltől való tanulás útján. Amikor a személy ennek tudatára ébred, akkor ez kiindulópontul szolgálhat neki, hogy szembesüljön saját alkoholfüggőségével. A genogram ilyenfajta értelmezése teljesen eltér attól a felfogástól, amit a családfa-gyógyítók hangoztatnak.

      A pszichoterápia és az alternatív módszerek vegyülésének a bizonyítéka az is, hogy néhány ezotériai módszert már a pszichoterápiai tankönyvek is említenek. A pszichologizmus elterjedését jól tükröző tankönyvek egyike ötven alternatív módszert ajánl, amelyek közül az egyik ezoterikusabb a másiknál, pl. a bioenergia és a biodinamika, az emocionális elengedés és a testi kifejezés, az édes torna, a poszturális integráció, a szofrológia stb.

Ó Napkelet... (IV. / 23)

(IV.hét / Hétfő)

„Napkelet! Örök fény ragyogása, igazság Napja!

Jöjj le és világosíts meg minket,

kik sötétségben ülünk és a halál árnyékában!”

      1. „A szerelmem! Nézzétek, ő jön ott, ugrál a hegyeken és szökell a dombokon. Köszön s így szól szerelmesen: Kelj föl, Kedvesem, gyere szépségem!” (En 2, 8. 10). A Szentírás a házasság jelképét alkalmazva Istent jegyesként mutatja be, aki kezdeményez ;s közeledik ahhoz, akit szeret: Izraelt, a jegyeséül kiválasztott nemzetet, és találkozásra készteti. Mindebben annak előképét kell látnunk, ami beteljesedett, amikor az örök Ige, Isten Fia, testet öltve Mária szűzi méhében eljegyezte az emberi természetet.

      Ha ezért a magasrendű egyesülésért Krisztus az Egyház és benne minden megváltott misztikus jegyese lett, akkor a Názáreti Szűz a legkiválóbb jegyes, akit Isten Fia hív és kiválaszt magának: „Kelj föl, Kedvesem, és jöjj” (uo. 13). Mária válaszolt a hívásra, az Ige pedig misztikus jegyese s ugyanakkor igazi fia lett. A Szent Szűz azonban, bár teljesen elmerül ennek a csodálatos misztériumnak imádásában, megérzi, hogy ez a kimondhatatlan ajándék nem egyedül őérte van; érzi, hogy letéteményese annak, éspedig az egész emberiség számára. Készségesen minden benne felhangzó hívásra „útnak indult és a hegyekbe sietett” (Lk 1, 39), hogy felkeresse rokonát, Erzsébetet, akinek anyaságáról az angyaltól értesült. Nincs egyedül: a testté lett Ige van vele, vele együtt halad át a hegyeken, hogy találkozzék azokkal a teremtményeivel, akiknek üdvözítéséért jött. Mária így megkezdi küldetése teljesítését: Krisztust viszi a világba. Hallgatagon hordja őt, a benne élő Isten azonban kinyilatkoztatja magát. „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel” (41).

      Mária arra tanítja a keresztényeket, különösen pedig az apostolokat, hogy Krisztust nem annyira szavainkkal visszük el testvéreinkhez, hanem inkább Istennel egyesült életünkkel, azzal, hogy magunkban teret engedünk Istennek, és hagyjuk, hogy növekedjék szívünkben.

      2. Mária azt a Krisztust hordozza, aki mint „az örök fény ragyogása és az igazságosság Napja” éppen felkelőben van. Ragyogása oly nagy, hogy nem tud rejtve maradni és tevékeny lesz anyja által: „Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát - mondja Erzsébet -, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek” (Lk 1, 44). Az Úr angyala ezt már előre megmondta Zakariásnak: „Feleséged, Erzsébet, fiat szül neked ... Már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni” (Lk 1, 13. 15). Nos, ez most beteljesedett. Az előfutár már születése előtt megszentelődik Mária közvetítésével, aki viszont, hogy Isten Fia Anyja legyen, a kegyelem és a megszentelődés közvetítője lett nemcsak Keresztelő János, „az asszonyok fiai között a legnagyobb”, hanem minden idő és minden nép minden embere számára.

      A Szűz Anya annyira tiszta és áttetsző, hogy merő jelenléte is kinyilvánítja Krisztus ragyogását és világosságát. Az embereknek, akik „sötétségben és a halál árnyékában” ülnek, nélkülözik a fényt, és képtelenek annak befogadására, rendkívül nagy szükségük van Mária anyai közvetítésére. Mária az út, amely Krisztushoz vezet, Anya, aki szétszórja a sötétséget, és felkészíti a .szíveket a Megváltó befogadására. Ugyanakkor a keresztény példaképe is, akinek, miután befogadta Krisztust, tovább is kell Őt adnia testvéreinek. A keresztény életének is ilyen tisztának, áttetszőnek kell lennie, minden megnyilatkozásában Krisztust kinyilvánítania. A keresztény magatartásában Krisztusnak, „az örök fény ragyogásának és az igazságosság napjának” kell tündökölnie, szétoszlatnia a sötétséget, a kétségeket, a tévedéseket, az előítéleteket és bizonytalanságot mindazokban, akik talán azért nem hisznek, mert még nem találkoztak olyan kereszténnyel, aki hitelesen tanúskodott az Evangéliumról. Mária hatalmas közbenjárására támaszkodva a keresztény így imádkozik önmagáért és testvéreiért: „Ó Napkelet! Örök fény ragyogása, igazság Napja! Jöjj el, és világosíts meg minket, kik sötétségben ülünk és a halál árnyékában!”

      Szeretett anyám, aki oly tökéletesen hordoztad Jézust, taníts minket arra, hogyan hordjuk őt magunkban, miután magunkhoz vettük őt, és bennünk van, amint benned is volt testével. Mindig bennünk van, amint benned is volt, isteni lényével.

      Taníts, hogy ugyanolyan szeretettel, összeszedettséggel, csendes szemlélődéssel és imádással hordozzuk, mint te tetted...

      Taníts, Anyánk, hogy úgy utazzunk, amint te, elfelejtve minden földi dolgot, szemünket szüntelenül Jézusra függesztve, akit te, méhedben hordozva, szemléltél, imádtál, csodáltál. Mintegy álomban haladtál át a teremtmények között, mintegy felhőben láttál mindent, ami nem Jézus volt, miközben Ő, mint a nap, csillogott, szikrázott és ragyogott benned, átölelte szívedet és fénnyel töltötte be lelkedet.

Taníts, hogy úgy járjunk utunkon és az élet útján, ahogyan te jártál és tettél életed minden napján: észre sem véve a külső dolgokat, állandóan Jézusra szegezett szemmel. Ő világosítja meg lelkünket, mint valami tűzfolyam. Et nox illuminatio mea in deliciis meis. Ó, Istenem, hadd legyen minden, ami nem Te vagy, számunkra sötét éjszaka, és Te, egyedül Te világítsd meg lelkünk mélységét a Te édes ragyogásoddal.

Charles de Foucauld, Sur les fetes de l'année

Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.

Forrás:

P. Gabrile di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Boldog II. János Pál pápa, alleluja !!!

Olvasom ma reggel, hogy a II. János Pál pápa boldoggá avatására vonatkozó dekrétumok kihirdetését aláírta a Szentatyánk!!! Köszönöm ezt az adventi ajándékot Szentatya, Gloria in Excelsis Deo!

Ó... ahogy egyre jobban megismertem az életét, egyre jobban megszerettem. Élte kora ifjúságától a Grignon Szent Lajos féle Mária-rabszolgaságot, a jelmondata is ebből a kis könyvből volt, „Egészen a tied Mária” – „Totus Tuus”, és naponta imádkozta a rózsafüzért, pedig sokkal-sokkal elfoglaltabb volt mint én... És viselte régóta a Rend skapuláréját, mégpedig ruha formájában, nem mint érmét.

Világító jel volt a világ számára, igazi Alter-Christi.

Boldog II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!

Advent negyedik vasárnapja

„Nézd, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat”

(Zsid 10, 7)

      Advent utolsó vasárnapjának liturgiáját a karácsonyi vigília hangneme jellemzi. A Messiásra vonatkozó jövendöléseket Mikeás pontosan meghatározza. Egy kis faluban, Dávid hazájában - akinek nemzetségéből várták a Szabadítót - megjelöli a születés helyét. „De te, Betlehem (Efrata), bár a legkisebb vagy Juda nemzetségei között, mégis belőled születik majd, aki uralkodni fog Izrael felett” (Mik 5, 1). A következő mondatban - „származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza” – az örök eredetre, tehát a Messiás Istenségére való utalást láthatunk. Így értelmezi ezt Szent Máté, amikor ezt a jövendölést idézi a Jézus születési helye iránt érdeklődő főpapoknak (2,4-6). Aztán Mikeás, akárcsak Izajás (7,14), beszél a Messiás anyjáról - „szülni fog, akinek szülnie kell” (Mik 5, 2) - anélkül azonban, hogy apját megnevezné, és így legalább is közvetve sejteti a rendkívüli születést. A próféta végül bemutatja a Messiás művét: megszabadítja és egybegyűjti Izrael „maradékát”, pásztorként vezeti „az Úr erejével”, hatalmát kiterjeszti „a föld határáig” és békét hoz (5, 2-3). Mikeás jövendöléseiből kirajzolódik Jézus alakja, aki szegényként és ismeretlenként született Betlehemben, ugyanakkor Isten Fia, aki azért jött, hogy megváltsa „Izrael maradékát”, szabadulást és békét hozzon minden embernek.

      Ezt a képet mélyíti el Szent Pál, aki elsősorban Isten Fiának a megtestesüléssel kapcsolatos készségét emeli ki: „Íme, jövök Istenem, hogy megtegyem akaratodat” (Zsid 10, 7). Az ókori áldozatok nem tudták sem az ember bűneit kiengesztelni, sem Istenhez méltó áldozatot bemutatni. Ekkor a Fiú felajánlkozik: testet ölt amit az Atya készített elő -, ebben a testben születik és él mint állandó áldozat, egészen a Kereszten való beteljesedésig. Ez az egyetlen Istennek tetsző áldozat képes az emberek megváltására, ugyanakkor eltöröl minden más áldozatot. „Íme, jövök”: az Atya akarata iránti engedelmesség határozza meg döntően Jézus egész életét Betlehemtől a Golgotáig és a Feltámadásig. A karácsony húsvét vonalában helyezkedik el. Egyik is, másik is az Atya dicsőségét és az emberiség üdvét szolgáló egyetlen holokausztum (egészen elégő áldozat) két momentuma.

      A Fiú „Íme, jövök” szava tökéletes visszhangja az Anya „Íme az Úr szolgálóleánya” szavának. Mária élete is szüntelen felajánlás volt az Atya akaratának; ennek megvalósításában a hit és a szeretet által ihletett engedelmesség vezette. „Telve hittel és engedelmességgel az Atya Fiát szülte a világra” (LG 63). Hite és engedelmessége készteti arra, hogy közvetlenül az angyali üdvözlet után rokonához, Erzsébethez siessen és felajánlja neki az emberek és Isten „szolgalóleánya” segítségét. És egyben ez Mária nagy szolgálata az emberiségnek: „Krisztust vinni neki, mint Erzsébetnek”. A Szűz Anya által az Üdvözítő látogatja meg Zakariás házát, és megtölti azt Szentlélekkel. Így fedi fel Erzsébet a Máriát betöltő misztériumot, János pedig felujjong anyja méhében. Mindez azért következett be, mert Mária hitt Isten szavának és hitében felajánlkozott az isteni akaratnak: „Boldog, aki hitt” (Lk 1, 45). Mária példája megtanít minket arra, hogyan társulhat egy egyszerű teremtmény Krisztus misztériumához, hitében és az Isten akarata iránti szerető engedelmességben hogyan mondhat állandóan „igent” és adhatja Krisztust a világnak.

      Mária, te soha nem kételkedtél, ellenben mindig hittél, és el is nyerted hited jutalmát. „Boldog vagy, aki hittél”. Azonban mi is boldogok vagyunk, mert hallottunk és hittünk: minden hívő lélek megfoganja és megszüli Isten szavát és elismeri az ő műveit.

      Eszközöld ki, ó Mária, hogy bennünk legyen a te lelked s úgy dicsőítsük az Urat; hogy bennünk legyen a te szellemed, és úgy ujjongjunk Istenben. Ha testileg egyedül csak te vagy Krisztus anyja, a hitben mi is mindnyájan életet adhatunk neki; ó Mária, segíts, hogy befogadjam magamba Isten Igéjét.

Szent Ambrus, Comm. S. Luca II. 26.

Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.

Forrás:
P. Gabrile di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

A családfa gyógyítása (Teológiai nehézségek -3)

Betekintést nyerni Isten terveibe?

      A kereszténységben az alapvető kérdés nem a „miért?”, hanem a „mit tegyek?” Mi nem vagyunk képesek megérteni Isten útjait vagy velünk kapcsolatos terveit. Tanulságos ezzel kapcsolatban az, amit Avilai Szent Teréz mond el saját magáról. Egyik nap a 119. zsoltárról elmélkedett, és figyelmét megragadta ez a sor: „Igazságos vagy, Uram, igazak végzéseid” (137. vers). Teréz ekkor így kérdezett: „Hogyan lehetséges, Uram, hogy mindazokat a kegyelmi ajándékokat, amelyeket nekem adtál, nem adtad másoknak is?” Mire ezt  a választ hallotta: „Ne kíváncsiskodjál, hanem szolgálj nekem!”

      Nos, ez a kíváncsiskodás, hogy mik Isten tervei, igen erősen foglalkoztat mindenkit. Ez jut kifejezésre a családfa gyógyításánál is. A mozgalom hívei megpróbálnak minden lehető eszközzel és módon magyarázatot találni minden betegségre. De már kiindulópontban hibáznak, amikor a megmagyarázhatatlant akarják megmagyarázni. Miért született ez az ember vakon? Miért született ez a kislány fogyatékosan? Miért halt meg az a jó asszony olyan fiatalon? Miért vannak ebben a családban lelki betegek? A természetes válasz az lenne, hogy nem tudjuk, vagy esetleg „Isten tudja”. Az ő terveibe nem vagyunk képesek behatolni. Ezzel szemben a családfa gyógyításának hívei minden betegséget az ősök vétkére vezetnek vissza.

      Egyszer Szent Pio atyát megkérdezték, miért nem gyógyított meg egy fiatalembert, aki mellesleg rokona is volt. Ezt válaszolta: „Ha meggyógyult volna, túlságosan megszerette volna ezt az életet, és elfelejtette volna, hogy van örök élet is.” Mi nem értjük Isten terveit, de Szent Pio atya válasza arra hívja fel figyelmünket, hogy Isten a betegséget, a szenvedést, még a halált is képes a javunkra fordítani.

      Katolikus hitünk szerint a legnagyobb rossz a bűn. Jézus nem azt ígérte, hogy meggyógyít bennünket minden betegségünkből, vagy hogy megszabadít bennünket minden bajtól, hanem azt, hogy képes és hajlandó megbocsátani minden megbánt bűnt.

      Ha valaki jó gyónásban megszabadul a múlt bűneinek terhétől, ha jóvátételt ad bűneiért, ha megtartja a parancsokat, ha kiiktatja életéből a babonát, akkor biztos lehet abban, hogy egyetlen baja, betegsége vagy szenvedése sem lehet okkult, titkos, ellenséges erők következménye.

      A családfa gyógyításának lélektani veszélye az, hogy eltéríti az emberek figyelmét saját magukról, személyes felelősségüktől, és minden áron máshol, másokban keresteti a bajok okát. Ez egyébként is korbetegség: mindenki másra hárítja a felelősséget, és kevesen hajlandók felvállalni a döntésükkel járó következményeket. Van, aki szüleit okolja elrontott életéért, van aki őseit, van aki a gonosz lelkeket, van aki valamiféle átkot.

      Mindezek ellenszere az erényes élet, különösen pedig az Istenbe vetett bizalom.

Az ezotéria veszélyei

      Az ezotéria egy hitrendszer, habár a guruk és a különböző „lelki tanítók” szüntelenül hangoztatják, hogy az általuk felismert „felsőbb igazságok” tudása tudományos ismereteken alapszik.

      Ez azonban ellentmondáshoz vezet, hiszen a misztikus ismeretek mindig szubjektív ismeretek. Az ezoteriában Isten egy általános és személytelen erő, amely mindent áthat, és amely mindenütt jelen van. A panteizmus egy fajtájáról van szó (a panteizmus filozófiai elmélet, mely szerint Isten a teremtmények által valósítja meg önmagát), sőt holisztikáról kell beszélnünk, miszerint minden isten.

      A megvilágosodásra, ill. a felsőbb tudatra a lelki tanítók által felkínált szertartások és technikák segítségével lehet eljutni. A koncentrációs technikák, pl. a jógagyakorlatok eredményeként az embernek bele kellene merülnie az isteni energiába.

      McAll könyve teli van extraszenzoriális elemmel. Nemcsak ő, hanem azok a személyek is, akik a gyógyulás reményében fordulnak hozzá, furcsa látomásokban részesülnek; látják Jézust, az angyalokat, a meg nem született gyermekeket, amint nemi jelleget öltenek magukra és nőnek. Grandis atya könyvében még a látomások karizmájáról is beszél.

      Világos, hogy a különböző keresztény mozgalmakban, ahol egészségért imádkoznak, nem vallják ezt a szélsőséges ezoterizmust, de az alaphozzáállás megsejteti az ilyenfajta meggyőződés jelenlétét. Érdekes körülmény (jelenség) azonban az, hogy a különböző imacsoportok az egész vallási életüket saját szemüvegükön keresztül nézik. McAll és a családfa-gyógyítással foglalkozó csoport mindenütt rendellenességeket vél felfedezni, amelyeket valamelyik ős rossz hatása vagy a hozzá való kötődés okoz. Akik ördögűzéssel foglalkoznak, azok mindenütt játszi könnyedséggel felfedezik a megszállottság jeleit, az ördög és minden gonosz szellem jelenlétét.

      Az ezotéria elemeinek a jelenlétére utal az is, hogy a vezetők a rossz okozójáról különleges ismeretekkel rendelkeznek. Ők világosan felismerik azt az elődöt, aki a rossz oka, és látomásban látják is.

      Az ezotéria ismérvei legjobban az ún. ancesztrális térképen ismerhetők fel. A családfa-gyógyítás menetének megkezdése előtt fel kell állítani az ancesztrális térképet. A térkép felállításához különböző programokat kínálnak a szerzők interneten is. A felállításánál az sem zavaró, ha bizonyos részek, amelyeket az egyén nem ismer, üresen maradnak. A szerző érdekes módszert ajánl „a bűnös” ős feltárására. Ha a családfát diagram formájában állítják össze, akkor az ősök nevei fölött mozgatott ingával fel lehet fedezni, hol van a probléma, de el lehet képzelni egy fénycsóvát is, amellyel mentálisan köröztetünk a különböző nevek felett, s amely fölött felvillan, ő a probléma okozója. De össze lehet állítani egy 14 kártyából álló paklit is az elődök nevével, összekeverni őket, és véletlenszerűen kihúzni belőlük egyet. Amikor mindez kész, a következő lépés kerül sorra.

      Az ancesztrális gyógyítás gyakorlása: Időtartam: 10-15 perc. Cél: rátalálni, és kigyógyítani a családfa blokkolt energiáit. „Vegye fel a szokásos testhelyzetet, amit meditációnál szokott használni, végezze el a relaxáció és a saját pszichikai énjével megteremtett kapcsolat előgyakorlatát. Most nézze meg a családi térképet, és képzelje el, hogy az aranyfény az az ős fölött ragyog, akinek legnagyobb szüksége van az ön belső energiáinak integrációjára és egyensúlyára.

      Helyezkedjen ezen előd hullámhosszára és igyekezzen megérezni, mit kell kigyógyítani, és végezze el a gyógyítás folyamatát.

      Ha úgy érzi megbocsátásra van szükség, akkor küldje el ezt az erőt az ősének.
      Amikor befejezte a gyakorlat ezen részét, érezze meg vagy képzelje el, hogy a meggyógyult modell most visszatér önhöz.
      Figyelje meg, hogy az új energia miként integrálódik az ön lényébe.
      Küldjön ősének egy hálaadó, köszönő vagy elismerő gondolatot.”

      Azt hiszem, nem sok fejtörés kell ahhoz, hogy ezekből az utasításokban felismerjük az ezotéria elemeit.

Betlehemes

Két napja igazi tél van, szakad a hó, minden fehér. A betlehemesek is megjelentek a városban, az Artera szervezésében. Ez a hagyomány faluhelyeken most is él, csodálatosan megtöltik a lelket és a szívet a betlehemi éjszaka titkaival, békéjével, szeretettel ....

A Szűz és a Megtestesülés (III. /21)

(III.hét / Szombat)

„Ó Dávid kulcsa, aki megnyitod az örök Ország kapuját, 
jöjj el, vezesd ki a börtön házából a bilincsbe verteket,
kik sötétségben ülnek és a halál árnyékában”

      1. Ha Mária élete mindig összeszedett és Istenre összpontosult volt, akkor még összeszedettebbé válhatott abban az időszakban, amikor a Szentlélek erejéből az Ige méhében megtestesült. Gábor angyal magányban és visszavonultságban találta őt; ebben a légkörben fedte fel neki Isten rendelkezéseit: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságos ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1, 35).

      Az összeszedettség nyitottá tette a Szüzet az isteni üzenet meghallgatására, nyitottá a beleegyezésre, készségessé a teljes odaadásra. Abban a pillanatban „szívébe és testébe fogadta Isten Igéjét” (LG 53). Isten egészen egyedülálló módon lett jelenlévővé Máriába. Ez a jelenlét meghaladja Istennek a teremtményekben való más jelenlétét. Az alázatos Szűz az örök Ige tabernákuluma lett. Ennek tudatában így énekelt: „Lelkem magasztalja az Urat..., mert nagyot tett velem a Hatalmas” (Lk 1, 46. 49). Ugyanakkor csendben elrejtette az isteni misztériumot, szíve rejtekében imádva élte azt. Eljön a nap, amikor József észreveszi anyaságát, és nem tudja, mit tegyen. Mária azonban fölöslegesnek tartja a csend megszegését, igazolni sem akarja magát, sem felvilágosítást adni. Isten, aki szólt hozzá, aki benne működik, tudni fogja, hogyan védje meg titkát; tudni fogja, mikor kell közbelépnie. Mária ebben biztos. Rá bízza tehát ügyét, és – bár szenved - továbbra is hallgat, Isten titkának hűséges letéteményese marad. Ennek a hallgatásnak meg kellett indítania a Magasságbeli szívét. Íme Józsefnek egy angyal jelenik meg álmában és ezt mondja: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen akit a szíve alatt hord, a Szentlélektől van” (Mt 1, 20). Isten nem tud ellenállni a hűséges hallgatásnak, a feltétlen bizalomnak, teremtménye teljes önátadásának.

      2. Isten egyetlen teremtménynek sem adta oda magát annyira, mint Máriának. Viszont egyetlen teremtmény sem értette meg jobban az isteni ajándék nagyságát, mint Mária, és senki sem volt szerelmesebb és hűségesebb őre és imádója ennek, mint Mária. Szentháromságról nev. Boldog Erzsébet így mutatja őt be: „Van egy teremtmény, aki ismerte Istennek ezt az ajándékát, egy teremtmény, aki egy atomnyit sem veszitett el belőle... Ez a hűséges Szűz, aki »mindent megőrzött szívében«. Az Atya, ráhajolva erre az annyira szép, erre az önmaga szépségét annyira nem ismerő teremtményre, azt akarta, hogy az időben ő legyen Annak anyja, akinek az örökkévalóságban ő az Atyja. Akkor közbelépett az Isten minden művét ihlető szeretet Lelke, és a Szűz kimondta maga »legyen«-jét: »Íme az Ur szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint«. A legnagyobb misztérium teljesedett be akkor, az Ige testté, Mária pedig örökre Isten zsákmánya lett” (1 Lelkigyak. 10. 1).

      Miközben csendben imádta a benne beteljesülő misztériumot, nem hanyagolta el mindennapi kötelességeit. A benne élő Istenben való élete nem vonta el őt a mindennapi lét konkrét feladataitól. Stílusa azonban mindig a Magasságbelit imádó magatartása volt. B. Erzsébet így folytatja: „Milyen békével és összeszedettséggel közelített minden dologhoz! Hogy megistenítette még a leghétköznapibb dolgokat is! Mindenben Isten ajándékának imádója maradt. Mindez nem akadályozta meg a külső teendők végzésében, amikor a szeretet gyakorlásáról volt szó. Azt hiszem, hogy a Szent Szűz magatartása - az angyali üdvözlettől a születésig eltelt hónapokban - példaképe azoknak a belső életet élő lelkeknek, akiket Isten arra választott ki, hogy belül éljenek” (uo.).

      Mária a lélekben jelenlévő Istenre összpontosított belső élet titkára tanítja a keresztényeket. Hogy elérjük ezt az összeszedetttséget, ki kell törnünk a kíváncsiság, a fecsegés, a fölösleges elfoglaltságok köréből, és bele kell helyezkednünk a csend, az isteni jelenlét és az imádás légkörébe. Ez a csönd nem szegénység, hanem az élet teljessége, a vágyak intenzív összefogása, kiáltás Isten után, kiáltás az Üdvözítő után: Ó Dávid kulcsa, jöjj el, vezesd ki a börtön házából a bilincsbe verteket, kik sötétségben ülnek és a halál árnyékában!

      Ó Mária, a Szentháromság temploma! Ó Máría, tűz hordozója! Mária, irgalmasság osztogatója. Mária, az emberi nem visszavásárolója! Krisztus kínszenvedésével, te pedig tested és lelked szenvedésével vásároltad vissza a világot.

      Ó Mária, te békés tenger, Mária, béke ajándékozója, Mária, termékeny föld. Mária, te vagy az az első növény, amelyen kivirágzott Isten Egyszülött Fiacskájának illatos virága, hiszen benned, termékeny föld, vettetett el ez az Ige. Te vagy a föld és te vagy a növény. Ó Mária, tüzes szekér, alázatod hamuja alatt te hordoztad a rejtett tüzet.

Szienai Szent Katalin, Preghiere ed Elevazioni 116-117

Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.

Forrás:

P. Gabrile di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

A családfa gyógyítása (Teológiai nehézségek -2)

A lelkiség fogalmának hiányos meghatározása

      Hosszú ideig tartotta magát az a vélemény, hogy a vallás tágabb fogalom, a lelkiség pedig szűkebb. Manapság azonban a lelki mozgalmak értelmezésének fényében úgy tűnik, mintha megfordult volna a helyzet. Pedig a lelkiség az egyéni, személyre szabott utak keresése, kérdések feltevése – a kérdések pedig mindig egyesítenek. Ezzel szemben a vallás válasz, s mivel minden válasz egyéni és személyes, a vallás széthúzó erő lehet (Jézus azt mondta, hogy az ő szavai miatt még családok is szét fognak esni).

      Az angol konvertita Ronald Knox szellemesen és nagyon bölcsen fogalmazta meg ezt az igazságot: „Helytelen azt mondani, hogy nekem van vallásom - Az igazság ennek az ellentéte, mégpedig az, hogy a vallás birtokol engem.” Oda vezet, ahová az ember nem is gondolja, mint ahogyan az Péter esetében történt: „Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahová akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod” - olvassuk az evangéliumban (Jn 21,18).

      A mozgalmakban, amikor népszerűsítik magukat, gyakran jelen van a haszonelvűség: „Ha valamilyen problémátok van, ha lelketek békéjét keresitek vagy a házassági boldogságot..., megtaláljátok nálunk”. Krisztus Urunk azonban nem ígért könnyű megoldásokat. Néha az a benyomásunk, hogy a különböző mozgalmak tagjai még a kérdések feltevésének fázisában élnek, és nem készek arra, hogy elfogadják a vallás, az evangélium válaszait.

Vajon a nemzedékgyógyítás ellentétben áll-e a katolikus tanítással?

      Raniero Cantalamessa atya, a nagy biblikus és híres szónok határozottan állítja, hogy a családfa gyógyításának nincs semmilyen alapja a Szentírásban. Ő a családfa-gyógyítás jelenségét szélesebb szövegkörnyezetbe, az ún. lelki gyógyítások szférájába helyezi. Véleménye szerint az ilyenfajta gyógyítás tárgyai lehetnek többek között a múlt bűneinek következményei (rossz szokások, különböző függőségek, például a kábítószer- és az alkoholfüggőség, a nemi ösztönök fölötti uralomnak az elvesztése), továbbá a mélyen gyökeredző sebzettség, a fájdalmas emlékek, a szeretet hiánya a gyermekkorban, a tudatalattiba száműzött feloldatlan inhibíciók, amelyek most gátolják a lelki érést. Ezen a területen a pszichológia értékes segítséget nyújthat, különösen akkor, ha a pszichoterápiához imádság társul.

      A lelki gyógyítás más területeiről a szerző említést tesz önmagunk elutasításáról, az elkeseredettségről és az akarat hiányáról, hogy másoknak megbocsássunk, s végül a kiferdült emberi kapcsolatokról, a kommunikáció ellehetetlenüléséről a házastársak, a szülők, a szerzetesi elöljárók és alattvalóik közötti kapcsolatokban. Nincs a katolikus vallásban semmi sem, ami alátámasztaná a generáció-gyógyítás létjogosultságát. Ezzel szemben a családfa-gyógyításnak sok olyan eleme van, ami arra utal, hogy itt csak mágikus formuláról van szó, amely a Katolikus Egyház liturgikus elemeit használja, a szentmisét és az Eucharisztiát, hogy ily módon hitelességet biztosítson magának. Másrészt vannak itt teológiai nehézségek is.

A szentségek hatásának relativizálása

      A generációgyógyítás elutasítja a katolikus tanítást a keresztség szentségéről és a szentgyónásról. A gyermekkeresztség kiszolgáltatása alatt a pap imádkozik a gonosz lélek hatalmának megtöréséért. Abban az imában például, amelyre az evangélium felolvasása és az egyetemes könyörgések urán kerül sor, a pap imádkozik, hogy Krisztus kiszabadítsa a keresztelendőt a vélhetően jelen lehető gonosz léleknek a hatalmából, kimentse a sötétség birodalmából és megszabadítsa az áteredő bűntől.

      A katolikus tanítás szerint a gyermek ártatlan, amíg el nem jut értelmének használatára, azaz nyolcadik életéve tájáig. Ha előbb meghalna, hiszünk abban, hogy egyenesen a mennyországba jutna, mert az ártatlanság állapotában halt meg, hiszen nem követhetett el személyes bűnt. Ha elfogadjuk a generációgyógyítás szükségszerűségét, mondván, hogy az ősök rossz szellemei tovább élnek az utódokban, akkor el kell vetnünk a keresztség szentségét olyan formában, ahogyan a Katolikus Egyház értelmezi.

      A nemzedékgyógyítás inclusive tagadja az akarat szabadságát. Ha a személy, aki akarata ellenére elődei hatása alatt áll, és erről a hatásról tud, megszabadulhat tőle, ahogyan azt McAll könyve több helyen is kiemeli. Ebben az esetben a személyes szabadság tagadásával van dolgunk, aminek pedig az a következménye, hogy a személy nem is felelős tetteiért és viselkedéséért, hiszen minden a rossz szellemek hatása alatt áll.

      Amennyiben a személy nem felelős saját viselkedéséért, akkor nincs szükség a kiengesztelődés szentségére sem. A személy csak akkor érezheti magát bűnösnek, ha szabadon választotta a rosszat. A generációs szellem uralkodása esetében ilyen szabadság nem létezik. Képzeljünk el magunknak egy ilyen helyzetet, képtelennek is mondhatnánk, ha McAll könyve nem mondaná valósnak. Egy család négy nemzedéken át egy előd rossz szellemének a hatása alatt élt. Felmerül a kérdés, hogy hol volt Jézus ez idő alatt? Vajon ez idő alatt nem szabadított meg egyetlen lelket sem a bűntől és a megszállottságtól a keresztség és a gyónás által?

      Ha Jézus nem tudta megszabadítani ezeket a lelkeket a generációs rossz átkától, akkor ez azt jelenti, hogy ezek a lelkek kárhozatra voltak ítélve, még mielőtt megszülettek volna. A keresztség szentsége hiábavaló volt, a kiengesztelődés még értelmetlenebb, mert nem voltak felelősek ezért a bűnért, és nem lett volna, mit gyónniuk.

Jessze gyökere (III. / 20)

(III.hét / Péntek)

„Ó Jessze gyökere, ki jelként állsz a népek között,

jöjj és szabadíts meg minket, és már ne késlekedjél!”

      1. Az utolsó adventi napok nagy antifónái különféle szempontok szerint készítenek fel az Üdvözítő eljövetelére, a messiási jövendölések legkifejezőbb vonásait alkalmazzák rá, és megvilágítják üdvözítő műve különböző sajátosságait. Két antifóna - Ó Jessze gyökere, Ó Dávid kulcsa - különös módon kiemeli Krisztus dávidi leszármazását, és üdvözli benne az Izrael királyának tett ígéretek beteljesülését. Izajás ezt mondta: „Vessző kél majd Izáj törzsökéből, s hajtás sarjad gyökeréből... Az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek” (Iz 11, 1. 10). És Jeremiás: „Igen, jönnek napok, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, gondja lesz a jogra és az igazságra az országban” (Jer 23,5). Mindez akkor lesz történelem, amikor Jessze, Dávid atyja, gyökeréből megszületik Jézus, az Üdvözítő. Ő áll majd jelként a népek között mint az üdvösség zászlója. Minden nép vágyódva tekint felé, őt keresi, őt várja, őt hívja segítségül: „Jöjj és szabadíts meg minket, ne késlekedj!”

      A világ ezer éveken keresztül várakozott rá, most pedig már kétezer éve késlekedik, hogy elismerje őt, elfogadja mint Üdvözítőt, mint Isten Fiát, mint igaz Istent és igaz embert. Pedig a világnak ma is mérhetetlen szüksége van rá: ma éppúgy, mint tegnap, holnap éppúgy, mint ma, Krisztus marad mindig az üdvösség egyetlen jele, csak őbenne üdvözülnek az emberek. A nagy antifónák, akárcsak a jövendölések, emberi leszármazását világítják meg, hogy kiemeljék: hogy ha Ő „a Fölséges szájából származó Bölcsesség”, ha Ő az Ige, Isten Fia, akkor ember Fia is. Krisztus az emberiséghez tartozik, ugyanakkor annak csúcsán áll. Ő a „kulcsa, központja és célja az egész emberi történelemnek” (GS 10); azért lett ember, hogy az ember Őbenne ismét megtalálja Istent.

      2. „Ó Dávid kulcsa ... „ A kulcsok a hatalmat és így az uralmat jelentik. Ebben az esetben Dávid királyságát Krisztus kapja meg. A Jelenések könyvében is úgy jelenik meg mint „aki ha valamit kinyit, senki be nem zárja, s ha valamit bezár, senki ki nem nyitja”. Világos: hatalmát nemcsak Dávid birodalmában gyakorolja, ahonnan származik, hanem túl minden földi országon kiterjeszti azt a mennyek országára, amelynek örök Ura, és ahová el akar vezetni minden embert. Krisztus a legnagyobb Király, joga van kinyitni az emberek előtt az Atya országát. Ő meg is teszi ezt, ha nem a tekintély mozdulatával, hanem irgalmas szeretetével; ez utóbbi által lett ember az emberek között, és ez késztette élete odaadására azért, hogy az embereknek visszaszerezze az Atya házába való belépés jogát. Azzal, hogy a megtestesülésben kiüresítette önmagát, továbbá kínszenvedésével, halálával és feltámadásával Krisztus a menny „kulcsa” lett.

      Amikor Zakariás fia születésekor visszakapja hitetlenkedése miatt elvesztett beszélőképességét, azonnal énekbe tör ki; ebben a Messiást magasztalja, akinek János előfutára lesz. „Eltelve Szentlélekkel” körvonalazza küldetését: „meglátogat minket a magasságból, hogy világosságot adjon az embereknek, akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek" (Lk 1, 78-79). A liturgia ismétli ezeket a szavakat, és beilleszti a negyedik nagy antifónába: „Ó Dávid kulcsa, jöjj el, s vezesd ki a börtön házából a bilincsbe verteket, kik sötétségben ülnek és a halál árnyékában”. Hogy az Atya országába elvezesse az embereket, Krisztusnak előbb ki kell őket ragadnia a bűn börtönéből, a halál sötétségéből. Ő, az örök Világosság, az Atya fényessége, meg akarja világosítani elméjüket és szívüket, hogy megszabadítsa őket a rossz árnyaitól és a sátán rabságából. A karácsonyra való előkészület azt jelenti, hogy megnyílunk Krisztus fénye felé, hagyjuk, hogy szava és örömhíre megvilágosítson, elvetjük a sötétséget, és őt, a Fényt követjük, aki jön, hogy a magasságból meglátogasson minket.

      Ó lelkem megvilágosító Igazsága, vigyázz, ne szóljon hozzám sötétségem. Földi dolgokhoz zuhantam alá és hályog borítja lelkemet. Ámde innét, ezekből is szerettelek téged. Tévelyegtem, de emlékeztem rád. Meghallottam visszatérésre intő hangodat mögöttem, de alig szűrődött hozzám a békétlenek zsivaja miatt. És íme, cserepes szájjal most visszatérek, lihegve lépek forrásod felé. Senki ne vessen gáncsot. Hadd igyak forrásodból, hogy forrásodból éljek. Ne én legyek a magam élete. Magamból rosszul éltem, magam halála lettem, s csupán benned éledek föl ismét. Szólj hozzám! (Conf. XII, 10).

      Uram, szomjazom! Élet forrása, itass meg!... Jöjj, Uram, ne késlekedj. Jöjj, Úr Jézus, jöjj és látogass meg békéddel. Jöjj és szabadítsd ki ezt a börtönbe zártat, hogy egész szívvel örvendhessünk előtted. Jöjj, Üdvözítőnk, jöjj, téged vár minden nép. Mutasd meg arcodat, és elnyerjük az üdvösséget (ps. Sol. 35).

Szent Ágoston

Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.

Forrás:
P. Gabrile di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006