Velünk az Isten (IV. / 26)

December 24

(IV.hét / Csütörtök)

„Holnap lerontatik a föld bűne és a világ Üdvözítője uralkodik majd fölöttünk.”

      1. Istennek az időben és az időn kívül véghezvitt valamennyi tette közül legnagyobb az Ige megváltó megtestesülése. Legnagyobb, mivel célja nem egy egyszerű teremtmény, bármilyen magasrendű legyen is, hanem maga Isten, az örök Ige, aki az időben emberi természetet vett magára. Legnagyobb, mivel mint Isten irgalmas szeretetének legmagasabb rendű megnyilvánulása azt a művet jelenti, amely minden másnál jobban megdicsőíti Istent, éspedig szeretetével kapcsolatban dicsőíti meg, ami pedig Isten lényege. Legnagyobb végül, az embereknek hozott mérhetetlen jó miatt; a bűnök bocsánata, az egész emberi nem üdvössége és örök boldogsága teljesen az Ige megtestesülésétől, Jézustól, a megtestesült Igétől függ.

      Az Atyaisten kiválasztott minket „őbenne, a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből arra rendelt minket, hogy gyermekeivé legyünk Jézus Krisztusban; Őbenne nyertük el a megváltást... bőséges kegyelme folytán... A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat, így kegyelemből kaptátok a megváltást; föltámasztott minket és maga mellé ültetett a mennyben” (Ef 1,4-7; 2, 4-6).

      Jézus, a megtestesült Ige az üdvösség és a szentség egyetlen forrása. „Ő a láthatatlan Isten képmása (Kol 1, 15), ő a tökéletes ember, aki visszaadta Ádám leszármazottainak, az első bűn óta eltorzult Isten-képmásoknak Istenhez való hasonlóságukat” (Gaudium et Spes 22). Krisztus nélkül az ember Istent nem szólíthatná Atyának, nem szerethetné őt gyermekeként, nem remélhetné, hogy részesedik benső életében; nem lenne kegyelem, se Isten boldog színelátása. Jézus nélkül az ember a pusztán emberi élet rabja volna, nélkülözné ideiglenesen és örökre a természetfeletti távlatokat.

      2. Az Ige megtestesülése, azaz Istennek az egész világ üdvösségére és megvilágosítására szolgáló legnagyobb műve homályban, csendben, a legszerényebb és legemberibb körülmények között megy végbe. A császár rendelete arra kötelezi Máriát és Józsefet, hogy elhagyják a kis názáreti házat. S íme máris úton vannak, gyalogosan, mint a legszegényebbek, jóllehet Mária hamarosan gyermeket vár. Nem engedélyezték, hogy elnapolják az utazást, ők pedig nem tesznek semmi ellenvetést, hanem gyorsan és egyszerűen engedelmeskednek. Aki parancsol, ember, mély hitük révén azonban a pogány császár rendelete mögött meglátják Isten akaratát. És mennek, bízva a Gondviselésben. Isten mindent tud, Isten majd mindenről gondoskodik. Isten „mindent javukra fordít azoknak, akik őt szeretik” (Róm 8, 28). Semmi sem történik véletlenül. Az Üdvözítő születésének helyét már megjövendölte a próféta: „De te, Betlehem, bár a legkisebb vagy, mégis belőled születik majd, aki uralkodni fog Izrael felett” (Mik 5, 1). A jövendölés az alázatos jegyesek engedelmessége állal beteljesedik. Beérve a városkába, szállást keresnek, „de nem jutott nekik szállás” (Lk 2,7), és így nincs más hátra, mint hogy egy városon kívül eső barlangban húzódjanak meg. Az állatok e menedékhelyének ridegsége nem csüggeszti el őket, se meg nem botránkoznak: tudják, hogy a születendő Gyermek Isten Fia, ugyanakkor azt is tudjak, hogy Isten művei mennyire különböznek az ember műveitől! És ha Isten azt akarja, hogy legnagyobb műve itt teljesedjék, ebben a nyomorúságos barlangban, ebben a nagy szegénységben, Máriának és Józsefnek nincs semmi ellenvetése! Elég volna csak egy csöppnyi emberi okoskodás, hogy elrémüljenek, kételkedjenek, elbizonytalanodjanak... Mária és József mélyen alázatosak, ezért tanulékonyak és feltétel nélkül hisznek Istenben. Isten pedig, a maga stílusában, felhasználja mindazt, ami a világ szemében szegény és megvetett; így viszi végbe legnagyobb művét.

      Az éjszaka csendjében és sötétségében Mária világra hoz egy fiút, a „Magasságbeli Fiát” (Lk 1, 32). Így végre történelemmé vált, „amit az Úr a próféta szavával mondott: Anya lesz a szűz és fiat szül, Emmanuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1,22—23).

      Ó legteljesebb és átalakult szeretet! Ó isteni látvány! Ó kimondhatatlan! Milyen dicsőséges felfogni, ó Jézus Krisztusom, amikor megérteted velem, hogy hogyan és hogy értem születtél! Valóban, azt látni és megérteni, hogy nekem születtél, minden örömnél többet jelent. A Megtestesülésből és a születésből fakadó bizonyosság ugyanaz; ugyanazért testesültél meg, amiért születtél. Bámulatos, milyen csodálatosak is a művek, amelyeket értünk véghezvittél!

Folignói B. Angela, Il libro della B. Angela

Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006