A Szeretet emberré lett

“Mert gyermek születik nekünk,
fiú adatik nekünk;
az uralom az ő vállán lesz,
és így fogják hívni a nevét:
Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten,
Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme.” (Iz 9,5)

“A hajnalcsillag előtt, mint harmatot, nemzettelek téged.” (Zsolt 110,3).

      Ha ma keresne szállást városunkban József és Mária (és Jézusunk a Szűzanya méhében), bizonyára vonattal vagy busszal érkeznének. Szent József bekopogtatna hozzám, egy pillantással felmérne engem és a házamat is: vajon emlékeztetné-e őt a názáreti kis házukra? kérne-e szállást tőlem? s én befogadnám-e őket?

      “Rendelet ment ki Augusztus császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség.” (Lk 2,1). Ennek a gőgös parancsnak engedelmeskedve mentek szamárháton Betlehembe, elviselve az út fáradalmait. Mi milyen nehezen engedelmeskedünk.

      Szent József szívét mély fájdalom járta át, hogy nem talált szállást családjának. Imádkozom, hogy minden ember szívében szállást kapjon a Szeretet.

      Az istálló távol esett a város zajától. Csodálatos éjféli csend volt. A csend, amelynek értékét fel sem fogom kellőképpen, amely belső életem bástyája, ahol imáimban Isten szeretetét és világosságát szomjazom, ott az Ő Szent Szívének csendje szól a szívemhez.

      Mária, a Hajnalcsillag, világra hozta Szent Fiát, “pólyába takarta őt és jászolba fektette” (Lk 2,7) bensőséges szeretettel. “Mária igen találóan hasonlítható egy csillaghoz; mert amint a csillag anélkül, hogy veszítene fényéből, szórja sugarait, úgy a Szűz is minden sérelme nélkül szülte gyermekét.” (Szent Bernát).

      Isten kicsi gyerekként jött és jön, hogy a szívünkbe zárjuk, sőt tovább ment értünk égő örök szeretetében, még kisebb lett az Oltáriszentségben.

      “Isten világosság és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5), Isten fényessége világít “és lámpása a Bárány.” ( vö. Jel 21,23) A Szeretet emberré lett.

”A nép, amely sötétségben jár,
nagy világosságot lát;
akik a halál árnyékának országában laknak,
azokra világosság ragyog.” (Iz 9,1)

      Jézusunk már születésekor a szegénységet választotta, amelyet Szent Bernát szépségesnek nevez: “Ő, aki gazdag volt, érettünk szegény lett. Leszállt a menny kimondhatatlan gazdagságából, a világra jött és nem vágyódott semmit érő kincsek után, oly nagy szegénységet vállalt magára, hogy mindjárt születése után egy kis jászol lett nyugvóhelye. ..Fenn az égben öröktől fogva mindent bőségben megtalálhatott, egyedül a szegénységet nem. Ezzel szemben a föld tékozló módon telehintve vele, az ember azonban nem ismerte az értékét. És íme: az Isten Fia megkívánja szépségét, leszáll érte a magas égből, hogy így e megbecsülésével a mi szemünkben is értékessé tegye.” (Szent Bernát)

      Könnyű azt mondani, hogy szívem nem ragaszkodik semmihez, ha mindenem megvan. De mi történik akkor, ha Isten még a szükségeset is megvonja tőlem? milyen szívvel viselem el, örömmel? Jézus ma is köztünk él a szegényekben, Ő mondta: “mert szegények mindig lesznek veletek” (Jn 12,8). Meglátom-e Őt a szegényekben? és ők elfogadnak-e engem vagy gazdagnak látnak? a barátjuk vagyok-e, tudok-e velük együtt érezni, ahogy Szent Pál tanítja “Örüljetek az örvendezőkkel, és sírjatok a sírókkal!” (Róm 12,14)?

      “Azon a vidéken pásztorok tanyáztak, és őrizték nyájukat az éjszakában.” (Lk 2,8) A lelkek Főpásztorának első imádói a pásztorok voltak, akik a Isten fényességétől az elején bizony féltek, de azután rögtön útra keltek, hogy az angyal szavára megtalálják az Üdvözítőt, a jelt, “egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve.” (Lk 2,12). Megtalálták. A Gyermekben meglátták Istent, mert tiszta volt a szívük (vö.Mt 5,8), imádták és dicsőítették “a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát” (vö. Zsid 13,20).

      “Tiszta szívet teremts bennem, Isten!” (Zsolt 51,12)

      Mária a pásztorok elbeszélését megjegyezte és “el-elgondolkodott rajtuk szívében.” (Lk 2,19), ők meg visszatértek. Telt az idő, továbbra is terelték nyájaikat, őrizték juhaikat. A felületes szemlélődő semmit nem vett volna észre a pásztorokon, továbbra is ugyanúgy végezték kötelességeiket. De számukra valami örökre megváltozott, mert találkoztak Istennel, minden bennük és körülöttük arról az éjszakáról és Róla beszélt.

      A napkeleti bölcsek is elindultak egy jel után, egy csillag után, megkeresni Istent és megtalálták: “Mikor a csillagot meglátták, örvendeni kezdtek igen nagy örömmel. Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki.” (Mt 2,10-11). Tárt karokkal vár ránk az Úr, csak úgy szórja szeretetének jeleit, hogy Őt megtaláljuk és Ő a mi szeretetünkben, örömünkben gyönyörködhessen:

“Hagytam, hogy felkeressenek,
akik nem kérdeztek engem;
engedtem, hogy megtaláljanak,
akik nem kerestek engem.
‘Íme, itt vagyok! Íme, itt vagyok!’
-mondtam a nemzetnek,
mely nem szólította nevemet.” (Iz 65,1)

      Valahol van egy templom Keresztelő Szent Jánosról elnevezve. A templombúcsú napján néha szentképeket is osztogattak, melyen a Szent és a Bárány van, ezzel a felirattal: “Íme, az Isten Báránya!” A templom csendje is erről beszél... Karácsony estéjén egy nagymama a negyedik éves unokájával elment a szentmisére. A kisgyerekek leültek a jászol köré és megcsodálták annak minden apró részletét. Mikor a szentáldozásból visszatért a nagymama, észrevette, hogy néhányan az ő unokáját figyelik. Mikor jobban odanéz, hát a kabátkán gyanús dudor: a kicsi a legfehérebb kisbárányt elvette és bedugta a kabátja alá. Nem akarta visszatenni! Kimentek az utcára, de az unoka ott sem hagyta magát, minden “tudását” latba vetette: “Nekem kell az Isten Báránya!” majd: “A Kis Jézus mindenható, eddig biztosan van Neki már másik bárányka helyette!”, de a nagymamát nem lehetett ilyesmikkel meggyőzni, hüppögve bár, de vissza kellett tenni a helyére. Akik látták és hallották ezt, rögtön két táborra szakadtak: “Mi lesz ebből a gyerekből, ha már ilyen korán a templomból lop?” mások meg: “Milyen kicsi és már miket mond Jézusról, hogy Ő a Mindenható!”

     És én? Akarom-e a Bárányt, az Isten lámpását? Teljes egészéből Őt magát? Igen, Uram! A Gyermek hagyja magát megtalálni a szívekben, a szívemben, akkor is, ha az egy elhagyott, rideg istálló! Emmánuel - velünk az Isten, velünk van Mária, Szent József, az Ég angyalai és szentjei. A jászolnál velünk együtt vannak a már meghalt szeretteink is.