A családfa gyógyítása (Pszichikai veszélyek -4)

      Az utóbbi időben rohamosan megnövekedett az alternatív lélek-gyógyászok száma. Feltételezéseik szerint a szellemi erők hathatnak az anyagi valóságra. A test funkcionális zavarral reagál az eterikus test vagy a lelki egyensúly helytelen irányítására. Nem világos, hogy valójában mi is megy végbe egy lelki gyógyítás alkalmával. Szinte minden gyógyítónak megvan a saját elmélete, mégis úgy tűnik, egy valami közös: energiacsere zajlik le a gyógyító és a beteg között.

      A magyarázattól függetlenül annyi biztos, hogy a gyógyítás folyamatában központi szerepe van magának a gyógyító személyének. Nem a beteg a központi alak, hanem a gyógyító és az ő csodatevő képességei. A családfa gyógyításánál dr. McAllnak vannak „látomásai”, ő az, aki megszervezi az imákat és az eucharisztiát, ő az, aki felállítja a diagnózist, és meghatározza a terápiát.

Miért nem gyógyul meg mindenki?

      A gyógyítók nagy hangsúlyt fektetnek a baráti viszony fenntartására önmaguk és a páciens között, sőt többségük feltétel nélküli, vak engedelmességet követelnek meg. Hangoztatják, hogy az energia csak akkor közvetítődik, ha a beteg „nyitott”. Emiatt sokan nem is fogadják el az olyan pácienseket, akikről gyanítják, hogy nem hisznek vakon az ő képességeikben. Az ilyen magatartás kétszeresen is embertelen helyzetet eredményezhet: a sikertelenség kizárólag a páciens hibája, s emiatt még bűnérzete is kell hogy legyen.

      John R. Belcher a Marylandi Egyetem tanára, Steven M. Hall pedig protestáns pásztor és a Severnben (Maryland) működő Családi Intézet igazgatója. Ők is észlelték, hogy egyes pünkösdi csoportokban oly mértékben hangoztatják az ima és a személyes hit fontosságát, hogy minden további nélkül tanítják „Ha az emberek eleget imádkoznának, biztosan kigyógyulnának.” Egy szerző (Charles Finney) egészen odáig merészkedett, hogy kijelentette: Pál apostol nem tudott megszabadulni a tövistől, mert nem hittel imádkozott.

      A lelki gyógyítók nagy népszerűsége azzal magyarázható, hogy az emberek külön elvárásokat támasztanak velük szemben. Amikor valaki beteg, különösen ha gyógyíthatatlan betegségben szenved, és akinél már a hagyományos gyógyítási módszerek nem segítenek, az görcsösen belekapaszkodik a legkisebb reménybe is, hisz annak, aki tekintéllyel ígér gyógyulást, és kész arra, hogy a csodában is higgyen.

      A beteg szinte gyermeki bizalma a lelki gyógyító iránt ebben az esetben egyfajta pszichikai védelmi mechanizmust jelent a betegségtől való félelem elleni küzdelemben.

      Az utóbbi években észlelhető az önálló fejlődési vonal alábbhagyása a pszichoterapeuta módszerek és alternatív gyakorlatok között. Egyes lélekgyógyászok pszichoterápiát alkalmaznak pszichikai problémák kezelésére, míg más pszichoterapeuták az ezoterikus módszerekkel gyógyítják pácienseiket. Az ideák ilyen konfúziója a módszerekkel kapcsolatban nem veszélytelen, hiszen a pszichológia és a lelkiség két különböző dinamikát követ. Vagy a betegségeknek van érzéken túli okuk, s emiatt alternatív módszerekkel kell gyógyítani, vagy pedig pszichikai eredetűek, és pszichoterápiai módszerekkel kell gyógyítani. A lelki gyógyítók, akik pszichoterápiás módszereket alkalmaznak, nem elvhűek. Ugyanez érvényes a pszichoterapeutára is, aki érzéken túli módszereket alkalmaz. Egy pszichikai jelenséget egyenlő arányban lehet pszichikai, ill. érzéken túli okokkal magyarázni.

      Poloma és Hoelter (1998) egyes protestáns karizmatikus csoportok felfogásából kiindulva holisztikus gyógyításról beszélnek, s megjegyzik, hogy a memória, az emlékezet gyógyítása tulajdonképpen az elnyomott emocionális válaszok elfojtásának gyógyítása. Ebben a szövegkörnyezetben kell megemlíteni azt a szokatlan körülményt, hogy a McAll által alkalmazott gyógymóddal eredményesen kigyógyultak többsége szkizofréniában szenvedett. Nem világos, hogy miért éppen a szkizofréniának vannak érzéken túli okai?

      A családfa gyógyításában nagymértékben vegyül a pszichológia és az ezotéria. De Grandis közvetlenül Jungra és kollektiv tudatalattira hivatkozik, amikor igazolni akarja az elődök hatását az utódokra. Előbb már említettük, hogy a genogramot (a családfa grafikus ábrázolását) használják a szokásos klinikai gyakorlatban is családterápia esetében. Charlotte Doughhetee, az alabamai Montevallo Egyetem tanára szerint a genogram mint szemléltető eszköz serkentheti a beteg megfigyelő képességeit. Doughhetee kutatása azokra az egyetemi hallgatókra terjedt ki, akiknek különböző fajta nehézségekkel kellett szembenézniük. Itt nem az elődök nem tudatosított vagy démoni hatásáról van szó, hanem egyszerűen a családi kapcsolatokról szóló információk összegyűjtéséről, a család történetéről, ami segítség lehet a kliens számára, hogy jobban megismerje családi történetének szerkezetét a családfa keretein belül. A szerző példaként említi az egyik egyetemistát, aki a genogram tanulmányozása által felfedezte, hogy a családon belül rendszeresen jelentkezik az alkoholizmus, amely nemzedékről nemzedékre öröklődik, de nem valamilyen tudattalan, még kevésbé ördögi uralom hatására, hanem a modelltől való tanulás útján. Amikor a személy ennek tudatára ébred, akkor ez kiindulópontul szolgálhat neki, hogy szembesüljön saját alkoholfüggőségével. A genogram ilyenfajta értelmezése teljesen eltér attól a felfogástól, amit a családfa-gyógyítók hangoztatnak.

      A pszichoterápia és az alternatív módszerek vegyülésének a bizonyítéka az is, hogy néhány ezotériai módszert már a pszichoterápiai tankönyvek is említenek. A pszichologizmus elterjedését jól tükröző tankönyvek egyike ötven alternatív módszert ajánl, amelyek közül az egyik ezoterikusabb a másiknál, pl. a bioenergia és a biodinamika, az emocionális elengedés és a testi kifejezés, az édes torna, a poszturális integráció, a szofrológia stb.