A vágyakozás egyben imádság is

Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből 

(In ps. 37, 13-14: CCL 38, 391-392) 

A vágyakozás egyben imádság is 

      Keserűen jajgatok szívem fájdalmában (Zsolt 38[37],9). Van rejtett jajgatás, amelyet nem hall meg az ember. Ha azonban valamely vágyakozás ereje annyira hatalmába ejti a szívet, hogy érthető szóban kinyilvánul az ember belső sebe, akkor aki hallja, rögtön okot keres, és azt mondja magában: Ez az ember talán ezért jajgat, és talán ez történt vele. Ki értheti meg, hacsak nem az, akinek szeme láttára és füle hallatára kesereg? Azért jajgatok szívem fájdalmában, mondja a Zsoltáros, mivel az emberek, ha néha meg is hallják az ember jajongását, többnyire csak a test jajgatását hallják, a szív fajdalmának jajszavát pedig nem hallják. 

      És ki értette meg, hogy miért jajgatott? Íme, azt fűzi hozzá: Uram, előtted áll minden vágyam (Zsolt 38 [37], 10). Nem az emberek előtt, akik nem láthatják a szívet, hanem előtted áll minden vágyam. Ha előtte áll vágyad, az Atya, aki a rejtekben is lát, teljesíti is azt neked. 

      Íme, vágyakozásod egyben a te imádságod is. Ha folyamatos ez a vágyakozás, folyamatos az imádság is. 

      Nem hiába említette az Apostol a szüntelenül imádkozókat. Vajon szüntelenül térdet hajtunk, testünkkel a földre borulunk vagy felemeljük a kezünket, mivel azt mondja nekünk: Imádkozzatok szüntelenül? (1Tessz 5,17). Ha pedig azt állítjuk, hogy így imádkozunk, gondolom, szüntelenül ezt meg nem tehetjük. 

      Van más szüntelen, belsőbb imádság, és ez a vágyakozás. Bármi mást cselekszel, ha vágyod azt a nyugalmat, nem szűnik meg imádságod. Ha nem akarod, hogy megszűnjék imádságod, ne akard megszüntetni vágyakozásodat. 

      Folyamatos vágyakozásod a te folyamatos szavad. Hallgatni fogsz akkor, ha megszűnik szereteted. Kik hallgattak? Azok, akikről szól a Szentírás: A gonoszság elhatalmasodásával sokakban kihűl a szeretet (Mt 24,12). 

      A megfagyott szeretet: a szívek csendje. A lángoló szeretet: a szívek kiáltozása. Ha a szereteted mindig megmarad, mindig kiáltozol. Ha mindig kiáltozol, mindig vágyakozol. Ha vágyakozol, a nyugalomra emlékezel. 

      Előtted áll minden vágyam. Mit jelent, hogy vágyódásod előtte áll, és ugyanakkor maga a jajgatásod nincsen előtte? Hogyan lehet ez, amikor a vágyódásnak és az óhajtásnak szava a jajgatás? 

      Ezért folytatódik így: És panaszom előtted nincsen rejtve. Előtted nem elrejtett, az emberek előtt azonban elrejtett. Látjuk tehát, hogy így szól Isten alázatos szolgája: És panaszom előtted nincsen rejtve. 

      Látjuk néha nevetni is Isten szolgáját. Vajon meghalt volna akkor a szívében ama vágyakozás? Nem. Hiszen ha vágyakozás lakozik benne, ott lakozik a sóhajtás, a jajgatás is. Nem mindig jut el ez az emberi fülekbe, de sohasem kerüli el Isten fülét. 

Sandro Botticelli: Szent Ágoston című festménye (Wikipédia)