Oldalak

2012. jún. 3.

Bölcsesség széke I.

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja
Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

20. elmélkedés 
Bölcsesség széke I. 
Sedes Sapientiae 

      Képzeljük magunk elé a Boldogságos Szüzet, mint a lelkét eltöltő örök Bölcsesség székhelyét, s kérjük Isten kegyelmét, hogy ebből a bölcsességből minél többet tudjunk a magunkévá tenni! 

      A bölcsesség azt a szerepet játssza a természetfölötti életben, amit az okosság a természetesben. Mindkettő a cél szempontjából mérlegeli és értékeli a dolgokat, s alkalmazza a célhoz vezető utakat-módokat. Csakhogy a bölcsesség ezt az örök cél, Isten szempontjából teszi, ellenben az okosság nem szükségképpen, s nem mindig teszi ezt. A világias gondolkozású embereknek okossága, amely kizárólag földi érdekekre irányul, Isten szemében oktalanság. Ellenben a bölcsesség, bár annak is vannak fokozatai, mindig helyes irányban, Istenhez vezet. A Szentlélek hintette világosság ez a lélekben, s tisztán állítja az értelem elé az örök igazságokat. Azokra irányítja az ember összes törekvését. 
      Ha tehát a Boldogságos Szűzanya bölcsességéről akarunk elmélkedni, bele kell tekintenünk az Ő eszmevilágába; az pedig sehol sem bontakozik ki előttünk olyan részletesen, mint a Magnificat-ban. Másutt az evangélium csak egy-egy szavát, illetve mondatát őrizte meg számunkra, itt ellenben elénk tárja felfogását az emberiség legéletbevágóbb érdekéről, a messiási kérdésről. Márpedig, ha valami, úgy az érdekelhet bennünket, miképpen gondolta a kis názáreti Szűz ennek a nagy kérdésnek a megoldását? Vajon osztozott-e korának és nemzetének egészen téves felfogásaiban? 
      Emberileg beszélve ez volna nála a természetes. Hiszen még alig lépett ki a gyermekkorból, s körülötte mindenki azt hangoztatta, hogy majd eljön a Messiás, egy hatalmas, fenséges megjelenésű hadvezér, aki fegyverre fogja szólítani az Ő népét a bitorló rómaiak ellen, s régi dicsőségében állítja vissza Dávidnak és Salamonnak trónját, sőt kiterjeszti Izrael országának hatalmát az egész világra. Ezt vallották Júdeában, Jeruzsálemben, s ezt hirdették mindenfelé Galileában is. Ez volt a messiási nézet, amelyet majd később az édes Jézus három esztendei nyilvános működése alatt még saját apostolaiban sem lesz képes megingatni. Három esztendőn keresztül lesik azok is, hogy mikor hangzik el már végre valahára az Ő ajkairól a harci kiáltás. Mikor indulnak végre fegyverre, csatára, Róma és az egész világ ellen? Mikor ülhetnek majd be ők is az Ő trónja körül fejedelmi székeikbe? Csak az a kérdés dobogtatja szívüket, hogy ki ül majd az Ő jobbján, és ki a balján? Kié lesz az első hely? Zebedeus fiai anyjuk révén valóságos rohamot indítottak az Ő jóságos szíve ellen, hogy ezeket a helyeket maguknak biztosítsak. Az utolsó vacsorán megint erről suttognak. Ki Péterre, ki Andrásra, ki Jánosra tippel. Hát a kis Szűzanya vajon miképpen vélekedett? Hiszen Ő volt legközelebbről érdekelve! A király édesanyja volt Zsidóországban mindig a legmagasabb női méltóság, mert hiszen neje sok volt, anyja csak egy. Hogyan fest tehát a Szűzanya jövője az ő saját szemében? Hallgassuk meg lelkesült dalát! (Lk 1,46-55)

      Magasztalja lelkem az Urat, 
      és szívem ujjong üdvözítő Istenemben. 
      Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát... 

      Az alázatos kis Szűz egészen boldognak érezte volna magát, ha a Megváltó édesanyjának cselédje lehet, most íme, saját maga hordozza szíve alatt a Messiást. Szíve-lelke tele van kimondhatatlan hálával Isten iránt, aki ilyen meg nem érdemelt kegyelemben részesítette őt, aki ilyen mélyen leereszkedett az Ő végtelenül kicsiny teremtményéhez. 
      Maradjunk kissé ennél a gondolatnál, s élvezzük a Szűzanya háládatosságának csodás illatát! Mert hiszen a hála az emberi szív érzelmei között egyike a legnemesebbeknek, s a szeretettel együtt, amelyből fakad, a legkellemesebb tömjénillat az Úristen előtt. Vajon a mi szívünkből is bőven árad-e feléje? Vajon nem nyomja-e el annak a kevéske hálának illatát nálunk a panaszkodás a napi élet tövise miatt; valóságos kéngőz: folytonos lázongás Isten akarata ellen... Mikor nyugszunk már meg benne?... 

      Íme, ezentúl boldognak hirdetnek 
      az összes nemzedékek. 

      A Szűzanya ártatlan gyermeki szeme, amelyből az egész mennyország ragyog felénk, tisztán lát a jövőbe. Az Ő alázatossága minden kísértésen felül áll, de azért nem titkolja felfogását arról a magasztos szerepről, amelyet az isteni Gondviselés neki juttatott. Őt ezentúl nem lehet többé észre nem venni. A Messiás mellett, aki előtt hódolva borul majd le az egész emberiség, az Ő édesanyja mindig szembeszökő szerepet fog játszani, s minden száj hirdetni fogja, hogy „Boldog a méh, amely téged hordozott, és boldogok az emlők, amelyeket szoptál!” (Lk 11,27). De ezt a nagyságot nem véres csaták fogják kivívni, nem özvegyek és árvák könnyei fogják kísérni. Hogyan is lehetne ilyenekről szó a Magnificat szelíd holdvilágában? A Messiás a béke királya! 

 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése