Elgondoltam, hogy Avilai Szent Teréz levelet írt II. Fülöp spanyol királynak, Szienai Szent Katalin is Nagy Lajos magyar királynak... Már csak ilyenek ezek a szent nők, bátrak, Isten és a felebarát lelki üdvéért lángolnak. Szent Edith Stein pedig közvetlenül XI. Pius Pápának írt, hogy foglaljon nyilvánosan állást a német nemzeti szocializmussal szemben. Ez, mint tudjuk, nem történt meg. Edith Steint 1942-ben, Auschwitzban halt vértanúhalált, ahogy ő maga mondta "Istenért és a népemért". Levélrészlet a neten olvasható.
És még voltak az Egyház történelmében hősies, bátor nők, ez csak néhány példa.
Ma sem ártana az államelnököknek és a honatyáknak levelet írni, hiszen rájuk is halál és ítélet vár, egy egész ország jóléte, békéje függ tőlük, nagy a felelősségük. De ki meri mint magánszemély és gyenge nő megtenni? Csakis egy szent.
Avilai Szent Teréz idejében, 1559-ben II. Fülöp, hogy, hogy nem, megtántorodott annak a szigorú erényességnek útján, amelyről egyébként sohasem szokott letérni. Nem tudni biztosan, mi volt a dolog, de elég az hozzá, botrány volt készülőben. A szentanya a nevezett év márciusának 23-án éppen Madridban volt s értesülve a dologról, levelet írt a királynak, amelyben erősen a lelkére beszélt. Többek között a következő kitétel fordult benne elő: „Emlékezzék meg arról, Felséges Uram, hogy Saul is királlyá volt kenve, s azért az Úristen mégis eltaszította.”. Közismert dolog, hogy II. Fülöp volt legkevésbé az az ember, akivel tanácsos lett volna komázni. Csakhogy Szent Terézia csak az Úristentől félt, s még annak sem a haragjától, hanem csakis a megbántásától, egyéb félelmet pedig még híréből sem ismert. II. Fülöp elolvasta a levelet, s arcán vésztjósló kifejezés jelent meg, „Nem láthatnám én ezt a nőt?!” - kérdezte hidegen. Azonnal keresésére indultak, azonban Szent Terézia jó barátainak volt gondjuk arra, hogy a király küldöttei ne találják őt többé Madridban. Az utókor általános véleménye: de kár! Fülöp autokrata volt ugyan, de alapjában nemes lélek, s akármennyire föl volt is indulva, Szent Terézia személyes varázsának nem tudott volna ellenállni. Igaz ugyan, hogy a levél is megtette a hatását: a király észbekapott, s a botrány el volt hárítva; azonban a történelem egy bájos jelenettel lett szegényebb azáltal, hogy elmaradt Szent Terézia és II. Fülöp király találkozása.
"Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták." (Mt 22, 37- 40)
Szienai Szent Katalin Levele Nagy Lajos magyar királyhoz
A tökéletes szeretet nem keresi a magáét, hanem egyedül Isten dicsőségét és dicséretét keresi a lelkek üdvösségében; és felebarátját sem önmagáért, hanem egyedül Istenért keresi... A szeretet az az édesanya, aki keblén táplálja fiait, az erényeket, szeretet nélkül ugyanis egyetlen erénynek sem lehet élete. Lehet az embernek erényes cselekedete, de a szeretet érzülete nélkül még sincs benne igazság... A szeretet szereti azt, amit Isten szeret, és gyűlöli, amit Isten gyűlöl. És azért aki szeret, leveti magáról a régi embert, azaz a bűnt, és magára ölti az új embert, Krisztust, az édes Jézust, és magára övezi azáltal, hogy követi az Ő tanítását, bármilyen állapotban éljen is. Az a lélek, aki szeretetben él, soha nem tér el Krisztus nyomdokainak követésétől.
Ez a szeretet jóakaratúvá és szeretetteljessé teszi a lelket ellenségei iránt, azok iránt, akiket a világ ellenségeknek tart, de nem azok.
A lélek valódi ellenségei a világ, az ördög, valamint törékeny testünk és emberségünk, mert ezek mind a lélek ellen harcolnak... A tökéletes szeretetben lévő lélek a legnagyobb gyűlölettel van irántuk, háborút visel a bűnök ellen és békében él az erénnyel. Ekkor azokat az ellenségeket, kiket a világ tart ellenségeknek, barátaivá teszi, mert Isten teremtményeiként szereti őket, amint Isten megparancsolta és kötelességévé tette ezt a szeretetet. És ettől a szeretettől gyakran szétoszlik a felebarát szívében a gyűlölet sötétsége. Úgy tűnik a szeretet egyenesen izzó parazsat szór a felebarát fejére.
Az ilyen lélekben nincs méltatlankodás, hanem türelemmel viseli a felebarát hibáit, nem haragvó, hanem jóságos. Nem igazságtalan hanem igazságos, mert akár uralkodó, akár alattvaló, mindenkinek megadja azt, amivel neki tartozik: Istennek megadja a dicséretét és dicsőségét, önmagának bűnei utálatát és gyűlöletét, a felebarátnak pedig a szeretetet és a jóakaratot... Nem gyalázza meg az igazságosságot sem hízelgés, sem tetszés, sem nemtetszés miatt, hanem egyenesen tartja a mérleget, mindenkinek azt adván, amit az értelem kíván. Nagy szorgalommal szolgálja felebarátját, feléje mutatván meg Isten iránti szerelmét: Istennek nem lehet hasznára, és ezért törekszik hasznára lenni annak, akit Isten nagyon szeret, azaz az értelmes teremtménynek, akit közvetítőként kapott Istentől. Valóban olyan édes ez a szeretet-anya, hogy nincsen benne semmi keserűség, hanem mindig megvidámítja a szívet, amelyik birtokolja őt.
Szienai Szent Katalin, Levelek, 257, 821—823.