„Quicumque vult” - a Szentháromság vasárnapjára

         Kármel két nagy szentje - Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János megtapasztalták a Szentháromságot.

      Idézetek a fenti bejegyzésből:   

      Keresztes Szent János egy alkalommal, mialatt szentmiséhez öltözködött, kinyilatkoztatás folytán megtudta, hogy az Istenanyáról nevezett Franciska nővér a kóruson van, s nagyon szeretne hallani a három isteni Személyről. Jézus értésére adta János atyának, hogy Franciska vigasztalására, mondja el a Szentháromság miséjét. Mise után hívatta Franciskát és így szólt hozzá: 

• ,,Leányom, hálásan köszönöm s egész életemre le vagyok Önnek kötelezve azért, hogy Önre való tekintettel kellett az édes Jézus parancsára, ma a Szentháromságról miséznem. Egészen rendkívüli kegyelemben volt részem. Az átváltoztatás pillanatában láttam a három isteni Személyt fényes felhőbe burkoltan.”

         Ezen szavakra elragadtatásba esett, arca kipirult és olyan volt, mint egy szeráf. Az elragadtatás egy fél óráig tartott.

Avilai Szent Teréz idejében a zsolozsma reggeli órájában ünnepnapokon és vasárnapokon még énekelték a „Quicumque vult” hitvallást, majd 1960 után csak a Szentháromság vasárnapján.

• „Egy alkalommal, mialatt a „Quicumque vult” zsoltárt mondtam, megadatott megértenem, hogy miként lehet egy az Isten három személyben, és pedig olyan világosan, hogy egészen elcsodálkoztam, és nagyon megörültem. Ez a kegyelem nagy lelki hasznomra volt, amennyiben általa tisztább fogalmat alkottam magamnak az Úristen végtelen nagyságáról és lényének csodáiról; s azóta, valahányszor gondolkozom, vagy pedig beszélnek előttem a Szentháromságról, azt hiszem belátom, hogy miképpen lehetséges, ami nagyon boldoggá tesz.” (Önéletrajz, XXXIX. fejezet.)

„Quicumque vult” - Szent Atanáz hitvallása

         A legalapvetőbb katolikus imádságok közé tartozott, mára mégis szinte teljesen feledésbe merült a Szent Atanáz alexandriai püspöknek tulajdonított, de máig vitatott eredetű hitvallás, az ún. Quicumque vagy Symbolum Athanasianum/sancti Athanasii. A zsinati dokumentumok stílusában megfogalmazott szöveg a Szentháromság és a megtestesülés misztériumát tárgyalja. Az V. században valószínűleg már létezett, első közvetlen bizonyságunk róla a 633-as Toledói Zsinatról való. A teológiai kontextusnál is nagyobb jelentőséget adott neki, hogy a római zsolozsma reggeli hórájában, a prímában több mint ezer éven át minden vasár- és ünnepnap elénekelték. Éneklése a pszalmódia lezárásaképpen úgy történt, mint a többi zsoltáré, azaz antifóna alatt, zsoltártónuson. Tudunk olyan rítusról (Sarum), amelyben nemcsak különlegesen hosszú és díszes antifónája emelte ki, hanem az is, hogy a Benedictushoz és a Magnificathoz hasonlóan ünnepélyes tónuson énekelték. Az Atanáz-hitvallás annyira alapvetőnek számított, hogy a reformáció idején a protestáns felekezetek is átvették, számos hagyományos fordítása és parafrázisa készült. Az imádság sorsa akkor pecsételődött meg, amikor XXIII. János pápa 1960-as rubrikareformja során kiiktatta a vasárnapi príma szokott rendjéből, és egyedül Szentháromság vasárnapján tartotta meg (vö. Novus Codex Rubricarum 203). Két évvel később a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű liturgikus konstitúciója kifejezetten megszüntette a prímát, így a Quicumque is eltűnt a liturgiából. Kevesen tudják, hogy az Éneklő Egyház római katolikus népénektár, amelynek a közelmúlt nehéz évtizedeiben a katolikus hagyomány annyi értékének nyílt vagy leplezett átmentését köszönhettük, az Atanáz-hitvallást is fönntartotta. A könyv szinte elrejtve, a tartalomjegyzékből és a mutatókból sem azonosítható helyen, az „Imádságok és elmélkedések az egyházi évre és az ünnepekre” című rész évközi szakaszának elején (1132—1135.) közli a hitvallás Pázmány Péter imakönyvéből vett fordítását. Hogy e lappangó, mégis létező szövegre fölhívjuk a figyelmet és használatát különösen a mai napon mindenkinek ajánljuk, alább közöljük ezt a magyar változatot, utána pedig latin eredetijét, mindkét esetben a liturgikus megszólaltatásnak megfelelő, zsoltárszerű tagolásban. 

Aki üdvözülni akar, * 

mindenekelőtt szükséges, hogy a katolikus hitet tartsa; 

Melyet ha valaki épen és felbonthatatlanul nem tart, * 

kétségkívül örökre elvész. 

Ez pedig a katolikus hit: * 

hogy tiszteljünk egy Istent a Szent Háromságban 

és Szent Háromságot az egyességben; 

Sem a személyeket egybe nem elegyítvén, * 

sem a természetet el nem választván. 

Mert más az Atyának személye, más a Fiúé, * 

más a Szentléleké; 

De az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek egy az istensége, * 

egyenlő a dicsősége, egyenlőképpen örökkévaló a felsége. 

Amilyen az Atya, olyan a Fiú, * 

olyan a Szentlélek. 

Nem-teremtett az Atya, nem-teremtett a Fiú, * 

nem-teremtett a Szentlélek. 

Mérhetetlen az Atya, mérhetetlen a Fiú, * 

mérhetetlen a Szentlélek. 

Örökkévaló az Atya, örökkévaló a Fiú, * 

örökkévaló a Szentlélek; 

És mindazonáltal nem három örökkévaló, * 

hanem egy örökkévaló; 

Miképpen nem három nem-teremtett, sem három mérhetetlen, * 

hanem egy nem-teremtett és egy mérhetetlen. 

Hasonlóképpen: mindenható az Atya, mindenható a Fiú, * 

mindenható a Szentlélek; 

És mindazonáltal: nem hárman a mindenhatók, * 

hanem egy a mindenható. 

Azonképpen: Isten az Atya, Isten a Fiú, * 

Isten a Szentlélek; 

És mindazonáltal: nem hárman istenek, * 

hanem egy az Isten. 

Azonképpen: Úr az Atya, Úr a Fiú, * 

Úr a Szentlélek; 

És mindazonáltal: nem három úr, * 

hanem egy Úr; 

Mert miképpen a keresztényi igazság kényszerít, 

hogy külön mindenik személyt Istennek és Úrnak valljuk, * 

úgy a katolikus isteni tudomány tiltja, 

hogy három istent vagy három urat mondjunk. 

Az Atya senkitől sem alkottatott, * 

sem teremtetett, sem született. 

A Fiú csak az Atyától vagyon: * 

nem alkottatott, sem teremtetett, hanem született. 

A Szentlélek az Atyától és a Fiútól vagyon: * 

nem alkottatott, sem teremtetett, sem született, hanem származott. 

Egy azért az Atya, és nem hárman vannak atyák, 

egy a Fiú, nem hárman vannak Fiúk, * 

egy a Szentlélek, nem hárman vannak a lelkek; 

És ebben a Szent Háromságban semmi sincs elébb vagy utóbb, 

sem nagyobb és kisebb, * 

hanem a három személy egyenlőképpen örökkévaló 

és egymáshoz képest egyenlő. 

Úgy, hogy amint előbb mondtuk: * 

mindenikben az egység a háromságban, 

és a háromság az egységben tisztelendő legyen. 

Aki azért üdvözülni akar, * 

ilyen értelemben gondolkodjék a Szentháromságról; 

De szükséges az örök üdvösséghez az is, * 

hogy igaz hittel higgyen Urunk, Jézus Krisztus megtestesüléséről is. 

Ez azért az igaz hit: hogy higgyük és valljuk, * 

hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus Istennek Fia, Isten és ember. 

Isten: időnek előtte, az Atyának lényegi valójából született, * 

és ember: az anyának valójából időben született. 

Tökéletes Isten, tökéletes ember: * 

értelmes lélekből és emberi testből áll. 

Egyenlő az Atyával istensége szerint, * 

kisebb az Atyánál embersége szerint; 

Noha Isten és ember, * 

mindazonáltal nem kettő, hanem csak egy a Krisztus. 

Egy pedig: nem az istenségnek testté változásával, * 

hanem az emberi természetnek Istenhez való felvételével. 

Egy nem a természeteknek egybeelegyítése által, * 

hanem az egy személyben való egysége által. 

Mert miképpen az értelemmel bíró lélek és test egy ember, * 

úgy az Isten és ember: egy Krisztus. 

Ő üdvösségünkért szenvedett, poklokra szállott, * 

harmadnapra halottaiból feltámadott. 

Felment mennyekbe, ül a mindenható Atyaistennek jobbján, * 

onnan leszen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat; 

Kinek eljövetelére minden embernek fel kell kelni testükkel együtt, * 

és számot kell adni tulajdon cselekedeteikről; 

És akik jót cselekedtek, örök életre mennek, * 

akik pedig gonoszt, örök tűzre.

Ez a katolikus hit, * 

melyet ha valaki híven és állhatatosan nem hisz, 

üdvösségre nem juthat. 

Quicúmque vult salvus esse, * 

ante ómnia opus est, ut téneat cathólicam fidem; 

Quam nisi quisque íntegram inviolatámque serváverit, * 

absque dúbio in ætérnum períbit. 

Fides autem cathólica hæc est: * 

ut unum Deum in Trinitáte et Trinitátem in Unitáte venerémur; 

Neque confundéntes persónas, * 

neque substántiam separántes. 

Alia est enim persóna Patris, ália Fílii, * 

ália Spíritus Sancti; 

Sed Patris et Fílii et Spíritus Sancti una est divínitas, * 

æquális glória, coætérna maiéstas. 

Qualis Pater, talis Fílius, * 

talis Spíritus Sanctus. Increátus Pater, increátus Fílius, * 

increátus Spíritus Sanctus. 

Imménsus Pater, imménsus Fílius, * 

imménsus Spíritus Sanctus. 

Ætérnus Pater, ætérnus Fílius, * 

ætérnus Spíritus Sanctus; 

Et tamen non tres ætérni, * 

sed unus ætérnus; 

Sicut non tres increáti nec tres imménsi, * 

sed unus increátus et unus imménsus. 

Simíliter omnípotens Pater, omnípotens Fílius, * 

omnípotens Spíritus Sanctus; 

Et tamen non tres omnipoténtes, * 

sed unus omnípotens. 

Ita Deus Pater, Deus Fílius, * 

Deus Spíritus Sanctus; Et tamen non tres Dii, * 

sed unus est Deus. Ita Dóminus Pater, Dóminus Fílius, * 

Dóminus Spíritus Sanctus; 

Et tamen non tres Dómini, * 

sed unus est Dóminus;

Quia sicut singillátim unamquámque persónam Deum ac Dóminum confitéri Christiána veritáte compéllimur, * 

ita tres Deos aut Dóminos dícere cathólica religióne prohibémur. 

Pater a nullo est factus, * 

nec creátus nec génitus. 

Fílius a Patre solo est, * 

non factus nec creátus, sed génitus. 

Spíritus Sanctus a Patre et Fílio, * 

non factus nec creátus nec génitus, sed procédens. 

Unus ergo Pater, non tres Patres, unus Fílius, non tres Fílii, * 

unus Spíritus Sanctus, non tres Spíritus Sancti; 

Et in hac Trinitáte nihil prius aut postérius, nihil maius aut minus, * 

sed totæ tres persónæ coætérnæ sibi sunt et coæquáles. 

Ita, ut per ómnia, sicut iam supra dictum est, * 

et Unitas in Trinitáte et Trínitas in Unitáte veneránda sit.

Qui vult ergo salvus esse, * 

ita de Trinitáte séntiat; 

Sed necessárium est ad ætérnam salútem, * 

ut incarnatiónem quoque Dómini nostri Iesu Christi fidéliter cre­dat! 

Est ergo fides recta, ut credámus et confiteámur, * 

quia Dóminus noster Iesus Christus, Dei Fílius, Deus et homo est. 

Deus est ex substántia Patris ante sǽcula génitus, * 

et homo est ex substántia matris in sǽculo natus. 

Perféctus Deus, perféctus homo * 

ex ánima rationáli et humána carne subsístens. 

Æquális Patri secúndum divinitátem, * 

minor Patre secúndum humanitátem; 

Qui licet Deus sit et homo, * 

non duo tamen, sed unus est Christus. 

Unus autem non conversióne divinitátis in carnem, * 

sed assumptióne humanitátis in Deum. 

Unus omníno non confusióne substántiæ, * 

sed unitáte persónæ. 

Nam sicut ánima rationális et caro unus est homo, * 

ita Deus et homo unus est Christus; 

Qui passus est pro salúte nostra, descéndit ad ínferos, *

tértia die resurréxit a mórtuis. 

Ascéndit ad cælos, sedet ad déxteram Dei Patris omnipoténtis, * 

inde ventúrus est iudicáre vivos et mórtuos; 

Ad cuius advéntum omnes hómines resúrgere habent 

cum corpó­ri­bus suis, * 

et redditúri sunt de factis própriis ratiónem; 

Et qui bona egérunt, ibunt in vitam ætérnam, * 

qui vero mala, in ignem ætérnum. 

Hæc est fides cathólica, *

quam nisi quisque fidéliter firmitérque credíderit, 

salvus esse non póte­rit.

Forrás:

Capitulum Laicorum Sancti Michaelis Archangeli