Ha a mai időkben egy papi példaképet keresnénk, akinek személyében megtalálnánk a lelkész minden tulajdonságát, nem találnánk megfelelőbb példát, mint Kronstadti Szent János.
Gyerekkora
János Szergej az oroszországi Arhangelszk megyében született 1829. október 18-án, Ilia Mihailovics Szergijev szegény sekrestyés és Fjodor Vasziljevna fiaként. A keresztségben annak a szentnek a nevét kapta, akinek emléknapján született, nevezetesen a jámbor aszkéta Rila János nevét (876-946), akinek később nagy tisztelője lesz.
A családban egyszerű, de mély ortodox vallási oktatást kap, amely jellemző egy hagyományos az orosz faluban. Az apa papi családból származott, s ez apáról fiúra szállt több mint 350 éven át, mindig magával vitte az istentiszteletekre, és Krisztusról meg a szentekről beszélgetett vele. Erről ő maga mondja:
- „Ha jól emlékszem, korai gyermekkortól kezdve, négy vagy hat éves koromban, szüleim elültették bennem az imádkozás szokását, és példájukkal a vallással összhangban álló gyermekké neveltek.„
Törékeny egészségi állapota miatt nehezen tanult meg olvasni - a tanulás igazi kín volt számára. Miután Istenhez imádkozott, ezeket az gyengeségeket Isten kegyelme teljesen meggyógyította. Kilenc éves korában az arkhangelszki plébániaiskolába küldték, ahol a nehézségek újra kiújultak. Szüleitől elkülönítve, az osztálytársai által kigúnyolva parasztos ügyetlensége miatt, János lesz a legutolsó tanuló. Kétségbeesve térdre esik, és ismét az imádsághoz fordul, és ennek a hatása nem várat sokáig. Az osztályzatai emelkedni kezdtek, majd 1851-ben az arhangelszki szemináriumban évfolyamelsőként végez, a legjobbként.
Papi szolgálat
A Teológiai Akadémián 1855-ben lediplomázik mesterképzéssel (alapképzés), a 39 hallgatóból a 35.-ik lett. János akadémiai tanulmányainak meglehetősen közepes teljesítményét nagyrészt korabeli orosz akadémiákon a teológiai tanulmányok domináns skolasztikus irányultsága magyarázza, Filaret Drozdov (1789-1867) moszkvai metropolita a neopatrista tanulmányok visszaállítására tett erőfeszítéseinek ellenére.
Miközben az Akadémia hallgatója volt, Szent János először arról álmodozott, hogy igehirdetővé váljon a pogányok között, különösen Alaszkában. De amikor rájött, hogy saját népének nagy szüksége van az oktatásra, elkezdett egy vágyni arra, hogy olyan pappá váljon, aki szolgálja és tanítja népét.
Egy éjjel álmában látta önmagát belépni a székesegyházba. Később, amikor meglátogatta a kronstadti székesegyházat, (ez egy észak-oroszországi kikötő, Szentpétervár katonai kikötője) felismerte, hogy ezt látta álmában. Megházasodott Erzsébettel, a székesegyház főpapjának lányával, akivel testvérként élt együtt, hogy teljesebben átadhassa magát Isten és az emberek szolgálatára. 
1855. november 12-én Christopher püspök, a Lelki Akadémia rektora pappá szentelte és kinevezte a kronstadti Szent András székesegyház papjává az apósa helyére. (Az ortodox Egyház csak akkor szentel valakit pappá, ha az illető eldönti, milyen életállapotot választ tanulmányainak elvégzése után: vagy szerzetes lesz vagy megnősül. Szent János megnősült.)
János atya a kezdetektől fogva tudta, hogy a szeretet minden ember iránt - nemcsak a plébánia hívei, hanem a város minden lakója iránt, beleértve a szegényeket és a gonoszokat is - igazi szolgálatot jelent számára.
Ettől fogva a napi liturgia, a vallás tanítása az általános és középiskolában, a prédikálás, a hívek lelkivezetése, az alamizsna és az aktív jótékonykodás a szegények iránt, mindez több mint fél évszázadon át fáradhatatlanul, éjjel-nappal, a plébánosi életét jelenti.
„Életem Krisztusban”
Az isteni liturgia szolgálata által Krisztusban és Krisztussal élt. Ebből merítette erejét, hogy folytassa nagy lelkipásztori művét. 1885 és 1908 között fél évszázadon át szinte naponta szolgált, és az utolsó pillanatig nem állt meg a tanácsadással, a vigasztalással és az útmutatással.
Sok szív a környezetében fizikailag és lelkileg is feltámadt. A konkrétum figyelemre méltó érzékével sikerült elültetnie kortársainak tudatába az Egyház „pragmatikus”, liturgikus és szentségi, személyes és közösségi, misztikus és társadalmi valóságát. A kereszténységnek az erkölcsre, az etikára és az egyéni kegyességre való egyszerűsített redukciójával szemben élte és tanította, hogy az Egyház az istentiszteletben és a szeretetben megtestesült isteni-emberi valóság, élő közösség („család”) Krisztusban és a Szentlélekben, Istennel, szentekkel és angyalokkal, mint a hiteles Igazság és Szabadság helyszíne. 
Az emberek egy szerető atyára találtak benne, felismerték benne az igazi vezetőt, a jó lelkészt és Krisztus követőjét. Az isteni liturgia jelentette János atyának a legmagasztosabbat és a legszentebbet, amit az ember itt a földön birtokolhat. Az általa végzett liturgiák megrendítők voltak, a szív titkának embere, aki forrón imádkozott, minden tehetetlen és marginalizálódott ember védelmezője volt - sokukat fellelkesítette, és a Krisztus Egyházához kalauzolta. Mindezt a csodatevés ajándékával együtt, amelyet Isten megadott neki. János atya a szentmiséről azt mondta:
- „Az Úr megmutatta hosszú türelmét a világ iránt, és éppen azért irgalmaz a világnak, mert a szentmisét még mindig ünneplik. Ha a világ nem birtokolta volna a legtisztább Testet és a legtisztább Vért az Úr részéről, hiányzott volna a legfőbb jó, az igazi élet és a megszentelődés ajándéka. A szentmise az emberiségben működő lelki, mennyei és a szent élet valódi erjesztője. A szentmise a lelkünk világossága, reményünk és erőnk”.
De mindenekelőtt Szent János imádságos ember volt, aki szerette az egyház szolgálatait. Naponta tartott szentmisét, és arra buzdította az embereket, hogy minél gyakrabban vegyenek részt (néha ötezer hívő is volt, aki részt vett a miséjén, így az istentisztelet több órán át eltartott).
Missziós és társadalmi tevékenység
A kapott adományokból János atya létrehozott egy „építő munka házát”, amely magában foglalta az általános iskolát (mert a Szent annyira szerette a gyerekeket, hogy azt mondta, bennük látja a nyilvánvalóbb Isten-képet), egy asztalosműhelyt, egy rajzosztályt, varróműhelyt nőknek, cipészműhelyt, gyermekkönyvtárat, állattan-gyűjteményt, tornatermet, könyvtárat gyerekeknek és felnőtteknek. Katekizmus órákat szervezett serdülőknek és felnőtteknek, konferenciákat tartott különféle témákban; árvaházat nyitott, gyermekeknek szóló tábort, alkoholistáknak szóló menedéket, ingyenes orvosi ellátást és szegényeknek ingyenes étkeztetést szervezett.
Számos megvalósítása közül meg kell említenünk az általa alapított gyönyörű Rila Szent János kolostort. Ennek a templomnak az alagsorában kápolnát épített Szent Illés Prófétának és Szent Theodorának - szülei védőszentjeinek - szentelve. Azt kérte, hogy temessék el.
A jótékonysági művei és a liturgia dicsőséges szolgálata műve mellett János atya jól ismert volt lelkek megkülönböztetéséről, gyógyító imáiról, és mint lelkivezető. János atya imádságai révén sok csoda történt úgy a földi életében, mind a halála után.
Halálának napját előre tudva Szent János békésen hunyt el, 1908. december 20-án, 79 éves korában. Egész Oroszország gyászolta legkedvesebb papjának elvesztését; húszezer ember kísérte koporsóját. II. Miklós cár maga is elrendelte, hogy halálakor megemlékező szentmisét tartsanak János atya tiszteletére.
Kronstadti János atyát 1990. június 8-án hivatalosan szentként ismerte el az Orosz Ortodox Egyház szent zsinata.
Az írásai
János atya gazdag irodalmi örökséget hagyott az utókorra. Írásait Komplett Művek sorozatába gyűjtötték össze, hat hatalmas kötetben. „Életem Krisztusban” c. naplója magyar nyelven is kapható.
Áthoszi Szent Sziluán megemékezése Kronstadti Szent Jánosról
Szent Sziluán hálásan idézve fel azt a pillanatot, amikor Szent János imáinak erejével támogatta döntését, hogy szerzetesnek megy a Szent Hegyre, a jámbor áthoszi azt írta:
- „János atyát Kronstadtban láttam. A szentmisét mutatott be. Megdöbbentett imáinak ereje, és a mai napig tart, bár azóta csaknem negyven év telt el, azóta sem nem láttam senkit így misézni. A nép szerette őt, és mindannyian elteltelek istenfélelemmel. És nem is csoda: a Szentlélek magához vonzotta az emberek szívét. Az evangéliumokból láthatjuk, hogy nagy sokaság követte az Urat. Az Úr szava vonzotta az embereket, mert a Szentlélekben mondta; édes és vigasztaló volt a lelkeknek Amikor Jézus két tanítványa Emmauszba mentek, útközben az Úr csatlakozott hozzájuk, és beszélt velük, és szívükben kigyúlt az Isten iránti szeretet lángja (Lk 24, 32). János atyában pedig bőségben volt a Szentlélek, Aki a lelkét Isten iránti szeretetre ösztönözte, és ugyanaz a Lélek rajta keresztül az embereket is megérintette. Láttam, hány és hány ember rohant utána, mint a tűz, hogy megkapja áldását, és miután megkapták, örültek, mert a Szentlélek jó, békét és gyönyört ad a léleknek. Boldogok azok az emberek, akik szeretik János atyát, mert imádkozni fog értük. Isten iránti szeretete forró volt; ő maga is teljesen égő szeretetben élt. Ó, nagy János atya, te vagy a a mi imádkozónk! Hála Istennek, hogy láttalak és köszönöm neked jó és szent pap, mert imádságaid révén elhagytam a világot, és megérkeztem Áthosz Szent Hegyéhez, ahol láttam Istent nagy irgalmát. És most örömmel írom, hogy az Úr megértette velem nekem e jó lelkész életét és küzdelmeit (...). „
Kronstadti Szent János atya, könyörögj érettünk!
Forrásmunka:
https://www.crestinortodox.ro/religie/sfantul-ioan-kronstadt-87660.html
Kronstadti Szent János „Életem Krisztusban” c. naplójából részlet itt olvasható: Az imáról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése