Szent Charbel napjainkban

         Ma van Szent Charbel Makhlouf, a Kelet nagy aszkétájának és misztikusának liturgikus emléknapja - július 27. VI. Pál pápa 1965. december 5-én avatta boldoggá, majd 1977. október 9-én szentté avatta.
A szentek a mi barátaink, megmentésünkért szüntelenül közbenjárnak Istennél, és Isten megengedi nekik, hogy haláluk után is csodák történjenek. Ma is szükség van a csodákra, de még mennyire, mert az ember gyenge, esendő és gyarló.
Álljon itt Szent Charbel honlapjáról néhány beszámoló:

Nadia Sader 

         Az Al-Anwar egyik cikkében, 1996. szeptember 10-én Nadia Sader leírta, mi történt vele, miután megivott egy olyan sört, amelyben Nouhad-fáról származó tölgyfa leveleit áztatták. Nadia rosszul lett, betegsége gyorsan és agresszíven fejlődött, és rövid idő alatt teljesen megbénult; nagy fájdalmaktól szenvedett és minden pillanatban azt várta, mikor hal meg. Az anyósa azt javasolta neki, hogy próbálja ki azokat a tölgyfa-leveleket, amelyeket Szent Charbel áldott meg. Egy olyan ötlet, amelyet csak győzködés után fogadott el.
         „Ahogy ittam a forró folyadékot, égést éreztem magamban - mondta Al-Anwar-nak. Szörnyű volt, leírhatatlan. Az államtól a jobb lábamig nagyon szenvedtem. Ordítottam a fájdalomtól és a félelemtől. Hirtelen életem legszebb jelenetét pillantottam meg: láttam Jézus szívét, vörös, volt mint a vér, dobogott. A Szívet fény vette körül, a gyerekeim pedig körülötte álltak. Aztán elvesztettem az öntudatom... A körülöttem levő emberek látták, amint a jobb lábam erőteljes mozdulatokkal felemelkedik és hihetetlen erővel leesik. Én semmire sem emlékszem. [Később] a környezetem látta, hogy a bal lábam ugyanolyan erőteljes mozdulatokat tett, mint a korábban a jobb lábam. Akkora erővel, hogy leestem a padlóra. Három ember volt képes volt visszatartani. Még mindig öntudatlan voltam. Feküdtem az ágyban, elgyengülve, a harmadik nap reggeléig, amikor kisgyermekem ébresztett fel; csak akkor tudtam meg, hogy meggyógyultam, és képes voltam újra normálisan járni és a családomat kiszolgálni.”
          Nadia Sader még mindig nem tudta, hogy mit gondoljon mindezekről, ingadozva a hit és a hitetlenség között, még akkor is, ha Szent Charbel és Jézus még többször megjelent neki
         „Kiragadtalak a halálos ágyadból, és még mindig nem hiszel?” - kérdezte Jézus.
         Nadia otthona zarándokhellyé vált, ahol Jézus, Szűz Mária és Szent Charbel ikonjai olajat ontottak, de Nadia továbbra is a hit és a félelem között ingadozott, különösen, miután egy médium azt mondta neki, hogy az olaj gonosz eredetű, és az ördög munkája.
         Csak Jézus ismételt megjelenése után ismerte el végre – mondja Nadia, győződött meg a hitelességéről. Ezt követően Szent Charbel-től üzeneteket kapott. Az alábbiakban néhány idézet ezekből az üzenetekből olvasható:

• „Mindig kérem a lélek gyógyulását, és ne félj a test betegségétől”. „Imádkozz az élőkért, mert a legtöbb élő halott, és a halottak élnek". 

Raymond Nader 

         Raymond Nader, libanoni elektromechanikus mérnök, Szent Charbel tevékenységeinek látványos bizonyítékai: egyik karján öt ujjlenyomata szó szerint beégett a bőrébe. A megperzselődött ujjlenyomatok már hat alkalommal újultak meg.
         Raymond Nader 1997 áprilisában, a TV-kamerák előtt elmondta történetét. 1994. november 9-én egy éjszakát töltött a remetelakban, ahol Szent Charbel 23 éve élt. Elmélkedni akart, és öt gyertyát gyújtott. Egy csendes, hideg éjszaka volt.
         „Hirtelen - mondta Nader a Murr Tévének - , a hideg éjszakában melegnek éreztem magam, és egy tüzes, meleg szél kezdett el fújni, de nagy meglepetésemre a gyertyák lángjai továbbra is mozdulatlanok voltak. Próbáltam tudományos magyarázatot találni rá, de azt hittem, hogy álmodok vagy hallucinálok. Hirtelen elvesztettem mind az öt érzékemet. Többé nem volt több meleg, szél, vagy lángok. Egy másik világban voltam, egy fényben fürdött világ ban. Nem a szokásos fény volt, amit ismerünk, nem fehér, de átlátszó volt, mint a kristályvíz. A fény nem egy meghatározott irányból jött, hanem mindenünnen. Milliárdszor világosabb volt a Nap fényénél... Ebben a fényben egy jelenlétet éreztem. Nem láttam, de tudtam róla. „Nem, nem álmodsz, ÉBEREBB VAGY, MINT VALAHA." A Hang a semmiből jött, és mégis mindenütt hallottam. Minden részemben hallottam, nem a fizikai fülemben. Szavak és hangok nélkül szólt hozzám. A Jelenlét a mély béke, az öröm és a szeretet „érzését” jelentette nekem. Egy bizonyos pillanatban úgy éreztem, hogy ez a tapasztalat véget ért. Azt akartam, hogy ez az öröm és a béke örökké tartson, és ha a Jelenlét nem maradhat, azt kívántam, hogy legalább vigyen magával. De megérttette velem, hogy Ő mindig itt van.”
         Nader fokozatosan visszatért a normális tudathoz. „Elképedve néztem a gyertyákat: teljesen leégtek, az órám pedig jelezte, hogy egy szempillantás alatt négy óra telt el. Elhagytam a remetelakot, és a kocsim felé vezető úton forrónak éreztem a karom. Azt gondoltam, hogy egy karcolás vagy egy állat szúrása okozhatta. De a forróság egyre csak erősödött. Levettem a pulóverem, és az autóm fényében öt ujjlenyomatot láttam a karomon, az emberi ujjak minden részletével, beleértve a ráncokat és a körmöket Nagyon forró volt, de egyáltalán nem fájt, csak viszketett. Öt napig vér és víz szivárgott belőle.” Dr. Nabil Hokayem plasztikai sebész, egyike Libanon leghíresebb sebészeinek, megerősítette, hogy ez egy másodfokú égés.
          Szent Charbel ünnepe alkalmából 1995. július 15-én Raymond Nader-nek új és rendkívüli élményben volt része, mikor meglátogatta a Maronita kolostort. „Amikor útban voltan a Szent Charbel kolostorához, egy körmenetet láttam magam előtt. Felismertem a kolostor szerzeteseit, de a körmenet végén egy nagyon öreg pap volt. Közel mentem hozzá néhány kérdést feltenni neki. Minden körülöttem megváltozott, minden hang eltűnt, de az idős pap hangja a fejemben hallatszott. Ekkor Nader meghallotta a hat üzenet egyikét, amelyet Szent Charbelnek tulajdonít. Minden egyes üzenettel megújultak a karján lévő ujjlenyomatok.
         Idézetek az üzenetekből:

• „Az Úr minden embert arra teremtett, hogy ragyogjon, világosítsa meg a világot; te vagy a világ világossága. Minden ember egy lámpa, amely ragyogni szándékozik; az Úr világos és áttetsző üvegburát ad a lámpának, hogy világítson és világosítsa meg a világot; az emberek gondoskodnak az üvegburáról, és elfelejtik a fényt; az üvegburáról gondoskodnak, színezik és díszítik, míg vastaggá és mattá válik, és megakadályozza a fény ragyogását, a világ sötétbe fulladt. Az Úr ragaszkodik a világ megvilágításához. Az üvegburádnak átlátszóvá kell válnia, fel kell ismerned azt a célt, amire születtél ebben a világban.”
• „Krisztus tudja, mi van a szívetekben, és Ő a ti szíveteket akarja. Ne keressétek az igazságot Krisztuson kívül. Mikor megismered a Krisztust, akkor megismered az Igazságot. Krisztus azt akarja, hogy szabadok legyetek. Ne félj, és győződj meg róla, hogy Krisztus legyőzte a világot.”
• „Krisztus Egyháza egy szikla, amelyen a gonosz hullámai összetörnek. Krisztus az út. A fénykeresztek elárasztják a Földet.”

„Istenünk, te szent Charbel Makhlouf áldozópapot a remeteség magányos harcára hívtad meg, és az életszentség sokféle adományával halmoztad el. Kérünk, add, hogy életünk keresztjeit mi is szent Fiadhoz hasonlóan készséges lélekkel vállaljuk és így országába eljussunk.”

Szent Charbel élete - film

         Egy óra 44 perc.

         Juszef Antun (József Antal) isteni hívást követve 1851-ben lépett be a mayfouqi Boldogasszony-kolostorba. Édasapja korán meghalt, a kis Juszef alig múlt három éves. Két testvére is szerzetes lett, ezért már nem merte megmondani otthon, hogy ő is ezt a hivatást választja, így titokban hagyta el családját. Egy év noviciátus után átkerült az annayai Szent Maron-kolostorba, és a Libanoni Maroniták Rendjének tagja lett. A korai antiochiai egyház mártírja tiszteletére vette fel a Charbel nevet. Feléledt szívében a vágy a régi remeték élete iránt, ezért tizenhat év lelkipásztori szolgálat után arra kérte elöljáróját, hogy hadd vonuljon el az anyakolostorhoz tartozó Szent Péter és Szent Pál-kolostorba. Elöljárója eleinte vonakodott megadni az engedélyt, ám egy csodálatos isteni jel hatására beleegyezését adta. A legenda szerint egy este, amikor Charbel olajat kért a lámpásába, hogy próbára tegyék, vizet öntöttek a tartóba, a szerzetes lámpásában mégis fellobbant a láng. 1875-ben megkezdhette a vágyott remeteéletet: a magány, a csend évei következtek, napjait az imádság és a mezei munka töltötte ki. Huszonhárom évig élt így, csak elöljárója kérésére látogatott el néha az anyakolostorba. Már életében szentség hírében állt, közbenjáró imájára számos csoda történt. 1898-ban súlyosan megbetegedett. Idővel már az ágyat sem tudta elhagyni, de a nehéz szenvedések közepette is szüntelenül imádkozott:
          „Igazság Atyja, íme a te Fiad, aki halálra adta önmagát, hogy elégtételt adjon értem… Fogadd el kezemből az áldozatot, és felejtsd el minden bűnöm, amelyet színed előtt követtem el…”.

      Szenteste halt meg.

VI. Pál pápa 1965. december 5-én boldoggá, majd 1977. október 9-én szentté avatta.

Avilai Szent Teréz élete - film

Jézusról nevezett Szent Teréz élete nyolc részben:

Az első rész:

Folytatás az alábbi linkekre kattintva:

A második rész

A harmadik rész

A negyedik rész

Az ötödik rész

A hatodik rész

A hetedik rész

A nyolcadik rész

Összesen 7 és fél órás film, felér egy lelkigyakorlattal. 

Igazán rendkívüli Szent Terézia Anyánk!

Zarándoklat Szent Arsenie Boca atya sírjához

            Szentnek nevezem, de nem csak azért, mert már életében szentként tisztelték, hanem mert az idén, 2018. november 28.-án, halálának 29.-ik évfordulóján a Román Ortodox Egyház szentté avatja, kanonizálja.

         Hajnali négykor indultunk egy kisbusszal. Hetek óta esett az eső, az úton is el-el kaptunk egy-egy felhőszakadást. Reggel kilenckor érkeztünk meg a kolostorhoz, esett az eső. Társaim között voltak, akik már másodszor, sőt harmadszor jöttek Prislop-ba.
         Én már évek óta olvasom Szent Arsenie Boca szerzetespapról szóló történeteket, környezetemben többen voltak, akik már jártak, és életük megváltozott, sőt meggyógyultak – és magyar katolikusokról van szó. Zarándoktársaim javarésze is az volt.
   

     Az ortodox kolostorok udvarába nem léphetsz be mint nő, csak szoknyában és betakart fővel. Gyorsan felvettem a magammal hozott szoknyát, a fejemre egy vékony sálat, a fényképezőgép és az ernyő a kezemben, beléptünk. Nem voltak olyan sokan, lévén hétköznap és esős idő.

         Egy fabódéban kegytárgyakat és könyveket árultak. Ablakában rengeteg könyv volt, Biblia, imakönyvek, szentek élete, többek között tanúságtételek Arsenie Boca atya közbenjárásáról, meg a művei. És gyertyák. Vásároltam gyertyát – tudván, hogy valahol biztosan lesz egy hely, ahol meggyújthatom az élőkért, és meggyújthatom a halottaimért. Kinéztem egy kis szentképet Arsenie atya fotójával, annyit vásároltam, amennyit ajándékba akartam adni mindazoknak, akikért imádkoztam az atyához, és eltökéltem, hogy a képeket hozzá fogom érinteni a keresztfájához.


         Elindultunk a kolostor udvarán a sírhoz. Bevallom, némi időt vett igénybe, amíg észleltem a hely békéjét és csendjét, szinte áradt ez a béke. Mindenki udvarias és segítőkész volt, hangos beszéd és zaj nem volt. Elmentünk a kolostorok mellett, majd a templomhoz érkeztünk.

         Nem szabad a templom belsejét fényképezni a régi festmények miatt. Körülötte padok vannak, és leültem imádkozni. Bár sokan voltak, senki nem zajongott. A templom jobboldalán volt egy szabadtéri oltár, és a forrás (egy idős tata megvakult, nem lehetett megműteni, és miután

megmosakodott a forrás vizében, visszanyerte a látását.) Ittam a vízből. A forrás mellett voltak azok a kis fémdobozok, ahol a gyertyákat meggyújthattam, külön doboz van az élőknek, külön a holtaknak, közben imádkoztam mindazokért, akikért gyertyát gyújtottam.

         Továbbmentünk, egy kis kaptató után előbukkant a kolostor temetője. A kapuhoz érve tábla hirdette, hogy tilos fényképezni, és a mobilokat kapcsoljuk ki. Nem tudom, miért nem szabad lefényképezni Arsenie atya sírját.
         Beálltunk a sorba. Mindig sor van. A sírt apácák őrzik, és körülbelül egy fél percet maradhat az ember a sír előtt. Mikor odaértem, rátettem a kezem a keresztfára, imádkoztam, majd a szentképeket hozzáérintettem, és máris tovább kellett lépnem.

Fotó a netről.

         A temető után rátértünk egy szűk kis ösvényre, egy kereszt és egy tábla hirdeti, hová is vezet ez az ösvény, amely a hegyekbe vezet, a szakadék felől korlát védi a zarándokokat. Szent János barlangjába, szikla-cellájába akartunk betérni.

       

         Szent János a XVI. század elején született a szomszédos Felső-Szilváson, és már igen fiatalon lépett be a Prislop-i szerzetes közösségbe, és néhány év után még több csendre és imára vágyott, ezért a kolostortól kb. 500 méterre a szakadékos folyó partján, a sziklába egy kis cellát vájt ki, és ott töltötte remeteségben napjait böjtölve és imába merülve. A népi hagyomány szerint egy vadász nem ismerte fel, hogy embert lát (épp ablakot akart rakni a cella bejáratához), és lelőtte. Halálának híre hamar elterjedt, már életében szentként és csodatevőként tisztelték, sokan felkeresték messze vidékről is. Holttestét a rokonai hazavitték, és eltemették, egy kis idő után a havasalföldi ortodox szerzetesek elkérték, és el is szállították a saját kolostorukba, mint szent ereklyét, majd a háborúk után nem lehet tudni, mi lett vele. 1992-ben avatta szentté a Román Ortodox Egyház. A környező falvak lakói továbbra is elzarándokoltak a barlangjához imádkozni és remete Szent János segítségét kérni, ez népi hagyomány lett. Én is azt tettem.

         A barlangba egy kb 2,5 méteres sziklamászás után lehet belépni, korlátok vannak, van mibe kapaszkodni. Vizes volt minden, így nézett ki az előttem kapaszkodó lába, nem volt hely megtámaszkodni biztonságosan, de mintha angyalok segítettek volna, könnyű volt a feljutás:

Fotó a netről.

         A barlangban sem volt szabad fényképezni, és ez érthető. Kicsi volt, de meglepően magas a belseje:

A remete, Szent János barlangja. Fotó a netről.

         Rendkívüli élmény volt e kis barlangban megfordulni, egy pillanatra megéreztem, milyen lehet Istennel egyesülni az imában. Láttam bottal sántikálókat is felmászni, meg csecsemőkkel kismamákat, kisgyerekes anyukákat, apukákat. Mindenki segítőkész volt, és minden biztonságos.

         Visszafordultunk, és Arsenie atya sírjánál kevesen voltak, így hát újra beálltam a sorba. Mikor ismét megérintettem a keresztfáját, éreztette velem a jelenlétét, barátságát, és azt is, hogy mélyebb megtérésre hív engem az Isten. Késő délutánig előttem lebegett az arca.

         Mikor elhagytuk a kolostor udvarát, keresve a kisbuszunkat (időközben több zarándokbusz érkezett), azt gondoltam, hogy max egy órát töltöttem el. Megnéztem az órám, és meglepetésemben majdnem felkiáltottam: több mint három óra telt el...
         Mikor szétnéztem a kolostor előtti tér parkolójában, nemcsak hazai, hanem osztrák, német, magyar, olasz jelzésű kocsikat is láttam.

További fotók a zarándoklatunkról itt:
https://photos.app.goo.gl/5pMHLULk5rfRqzbi7

Szent Arsenie Boca szerzetespap rövid életrajza

Nehéz gyermekkor

      Arsenie atya, világi nevén Zian Boca (ejtsd Zián Boka) 1910-ben született Felvácán (Hunyad megye), édesanyja Crestina (Krisztina) Popa 18 éves és ortodox, édesapja Iosif Petru Boca görög-katolikus és11 évvel idősebb, mint az édesanyja, mestersége cipész, hivatalosan bejegyezve, mint Iozsef Peter Boka.
         Zian édesapja kivándorolt Amerikába, és nem lehet tudni, a gyermek születése előtt vagy közvetlenül azután. Rendszeresen küldött pénzt haza, egy régi fénykép szerint 1920-ban Cleveland-ben élt. Miután visszatért Felvácára, 1922-ben a felesége beadja a válópert és elválnak, Iosif az összegyűjtött pénzből pedig cipészműhelyt nyitott, Crestina pedig újraházasodott.
         A kis Zian születése után az anyai rokonoknál, majd az apai rokonoknál nevelkedik Brádban. 1922-ben az apja magához veszi, és a műhelyében segédkezik.
         Egyik nap az apja elküldi Ziant, hogy a boltban cipőszeget vásároljon, de a gyerek belefeledkezik a játékba, túl sokáig elmaradt. Mikor hazaért, az apa jól megrakja, hogy máskor ne pazarolja a drága időt hiábavalóan. Önéletrajzában Zian édesapját „nagyon jó pedagógusnak” nevezi, aki megtanította arra, hogy egész életében az időt jól használja fel, az édesanyjáról meg azt írja, hogy soha nem kérte segítségét, és megelégedett azzal a kevés hírrel, amit fiáról kapott hébe-hóba.

Fotó a netről.

         1926-ban, negyvenöt éves korában meghal az apa tuberkulózisban. Zian az unokatestvéréhez kerül, akinek a felesége az édesanyját pótolja. Szorgalmas, érdekli a filozófia, a vallás, a művészet, a zene, és szereti a magányosságot, a vakációkat a ház kertjében tölti imába merülve vagy olvasva, unokatestvérétől nyelveket tanul, latinul is, és megtanul fuvolán remekül játszani.

Tanulmányai

         A gimnáziumot, mint első tanuló végzi, eladja édesapja brádi házát, és beiratkozik a szebeni teológiára (1929-1933). Hamar ismertté válik nem csak a tudásszomja, kemény következetessége, hanem festőművészi tehetsége és az igen jó fuvolajátéka is.
         A teológia elvégzése után a püspöke, Nicolae Balan, Bukarestbe küldi, hogy részt vegyen a Belle-Arts Intézet kurzusain, megtanulja képzőművészet rejtelmeit. (1933-1935). Ezen az alkalomból részt vesz Francis Rainer professzor anatómiai kurzusain és Nichifor Crainic professzor misztikus előadásain is, teológiai és orvosi képzettsége is szert tesz.
         Segít Dumitru Staniloae atyának a görög nyelven írt Filokália lefordításában, az első négy kötet grafikája Arsenie atya műve, Nagyszebenben jelent meg 1946-1948-ban.
         A szebeni érseki irattár szerint 1935-ben ipodiakónussá, 1936 szeptember 11.-én celeb-diakónussá szentelik, majd a Brassó megyei Felsőszombatfalvára helyezik (Brassó megye, közel a Fogarasi havasokhoz) egy elhanyagolt kolostorba, amelyet nekifog felújítani.

Athosz Hegyén 

         1939-ben Athosz hegyére küldik három hónapra. Ahogy a fiatal Nicolae Streza paptestvérének elmeséli, ottlétére már kész terve volt:

• a lelki tökéletességre való törekvés egy szigorú lelki mester vezetésével, párbeszéd az athoszi atyákkal
• az athoszi ikonok és festmények tanulmányozása festő-szakember szemével, hogy tanuljon a régi ikon-festőktől.
• régi szent iratok olvasása és tanulmányozása Prodrom könyvtárában, néhányuk lemásolása a román nyelvű Filokália megírásához. 

         Rendszeresen elvonult egyedül a sűrű erdőbe, és Jézus Krisztushoz könyörgött egy lelki mester vezetéséért, aki megtanítja az igazi szerzetes szűk és keskeny útjára, de nem talált lelki vezetőre. Egy idő után hangosan kezdett imádkozni, egyedül, ott az erdőben, az Isten Anyjához. És ahogy maga az Atya elmondta, az Istenszülő megkönyörült rajta és megjelent a felhőkből alászállva. Kézen fogta a fiatal diakónust, felvezette egy szédítően magas hegyre, és 200 évvel azelőtt élt Szárovi Szent Szerafimra (1754-1833) bízta.
         Negyven napig szigorúan böjtölt, lelki mestere és tanítója maga Szárovi Szent Szerafim volt, Arsenie atya (akkor még Zian diakónus) nap mint nap félelem nélkül mászta meg a szakadék gerincét. Ezen a 40 napos időszak alatt folyamatosan kitartott a fekete böjtben, küzdelmeiben és böjtjében maga az Istenszülő segítette, megerősítette.

A felsőszombatfalvi kolostorban

         Négy hónappal később, amikor visszatért a felsőszombatfalvi kolostorba, egészen más ember lett, a környezte is felfigyelt rá: megkapta Istentől a híres ajándékait, a prófétálás lelkét, és a lélekbe látás hatalmát. Ha ránézett valakire, tudta az előtte álló gondolatait és nevét, anélkül, hogy azelőtt ismerte volna, tudott róla minden tényt, jót és rosszat egyaránt. És csak 29 éves.

A felsőszombatfalvi barlang, fotó a netről

         Ugyanitt 1940. május 3.-án leteszi szerzetesi fogadalmait és felveszi az Arsenie nevet (Nagy Szent Arszeniosz nevét), 1942. április 10-én pappá szentelik és kinevezik a felsőszombatfalvi kolostor sztárecének. Továbbra is hallgatag, komoly, az ártatlanul szenvedőkkel szemben szelíd és gyengéd.
         Amint írja az Önéletrajzában, soha nem kedvelte a sok beszédet, példaképe Nagy Szent Arszeniosz volt, a fogadott némaság szentje, aki a csenddel érte el a tökéletességet.
         (Nagy Szent Arszéniosz, más néven Diakónus Szent Arszéniosz vagy Római Szent Arszéniosz, vagy Szkétiszi Szent Arszéniosz római származású ókeresztény egyiptomi szerzetes, egyike az úgynevezett sivatagi atyáknak. Szül. 350 Róma – megh. 450 Memphisz.)
       
        Volt padtársának, Petru Boldor papnak írt levelében Arsenie atya így vall küldetéséről:
         „Magamra öltöttem a hámot eléggé nehéz eszmény szekérének az igáját húzni, elérni az ember átalakulását EMBERRÉ, aki Isten kisebbik fia és a Nagy Fiának testvére, viszont minden nagy eszményben van valami bénító, nem hagyja, hogy ezen élet semmiségeivel foglalkozz.”

         A sziklák között a falu embereinek segítségével egy remetelakot, egy barlangot vés ki, de mivel megreped, nem biztonságos, ezért nem fejezi be. A partizánok is a hegyekben kezdtek gyülekezni.

Az üldöztetés kezdete

         1947-ben börtönzik be először Arsenie atyát, a vád: a kommunista rendszer ellen szövetkező légionáriusokat is fogadott (valójában gyóntatott). Akkor már rengetegen jártak hozzá: egyszerű parasztemberek, egyetemisták, papok, értelmiségiek, közalkalmazottak, katonák, a temlombúcsúk alkalmával 1500-2500 hívő. Sokan megtérnek és megváltozik az életük, igazán keresztények lesznek, sokan visszanyerik az egészségüket.
      A háború után zavaros és veszélyes idők járnak. A román kommunista hatalom 1948. július 17-én egyoldalúan felmondta a Szentszékkel 1927-ben kötött konkordátumot és a hozzá kapcsolódó valamennyi szerződést. Elkezdődött a görög-katolikusok üldözése. Október elsején Kolozsváron „38 küldött hivatalosan visszatért” az Ortodox Egyházba. A végső szertartásra 1948. október 21-én került sor, Gyulafehérváron, ugyanott, ahol pontosan 250 évvel korábban Erdélyben lerakták a görögkatolikusság alapjait. Nyilvánvaló volt a következő lépés: a Görög-katolikus Egyház megszüntetését a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége által 1948. december 1.-én kibocsátott 358/1948-as rendelettel szentesítette. A dokumentum szerint a görög-katolikus vallás megszűnt létezni, vezetőiket bebörtönözték, minden személyes vagyonukat kisajátították, a Görög-katolikus Egyház tulajdonát államosították vagy az ortodox egyháznak adták. Az ortodox püspökök is megoszlanak: egyesek lepaktálnak a kommunista hatalommal.

Prislop-ban

         Prislop (ejtsd Priszlop) Hátszeghez 13 km-re fekvő hegyi falucska (Hunyad megye).
         1948 november 25.én Arsenie atyát Prislopba helyezik és kinevezik sztárecnek, 38 éves!
         A templom és a kolostor görög-katolikus volt, addigra már a hívek szétszóródtak. Felújítja a templomot, haranglábat épít, a megmaradt könyvtárba újabb könyveket hozat, és a kolostorba szerzetesnőket telepít. Itt is hamar híre megy karizmájának, özönlik hozzá a nép. Püspöke megbízza, hogy édesgesse vissza a görög-katolikusokat, de erre nincs szükség: a környék falvaiban hamar híre megy „a szentnek”.
         A szentmiséket megrendüléssel és átéléssel mutatja be, a hívek megérzik Isten szeretetét és irgalmát, sokan sírva fakadnak bűneik miatt. Napokig kell várni, amíg az atya meg tudja gyóntatni a kolostorba érkezőket, sokszor 2-3 hétik is. Rengetegen keresik fel.
         A kommunista hatalom (Securitate) mindezt nem nézi jó szemmel, besúgókat és árulókat küldenek Prislop-ba, a zarándokok be kell írják „a nagykönybe” nevüket és vallásukat. A CNAS archívumában található akták szerint parancsba adták a dévai szekusoknak, hogy minden áron kompromittálni kell Arsenie atyát, másképp „a helyzet nem oldódik meg”. Ez volt akkoriban az ördögi lejáratási módszer.

Üldöztetés
         1951. január 16-án pirkadatkor tíz férfi nagy zajjal, káromkodva lecsapnak a kolostorra, Arsenie atyát keresik. Ő már felöltözve várja őket, tudta, hogy érte jönnek. Le akarják venni róla a szerzetesi ruhát, de nem tudják megközelíteni, mert „Arsenie atya szerzetesi ruhában akar menni a börtönbe”. Elhurcolják, börtönbe vetik és kihallgatják.
         Először egy oltyán sóbányába küldik (Ocnele Mari), majd a Duna-csatornához kényszermunkára, a romániai Gulágra.
         Ez idő alatt – 1951 december 6.-án meghal az édesanyja, Crestina. Nem értesíti senki Arsenie atyát, de ő mégis tudja. Nagyhalmádon (Arad megye) temetik az édesanyját, jelen van a falu népe és jelen van Arsenie atya is. A falu besúgója észreveszi, és jelenti a Securitate-n, hogy több paraszt is látta Arsenie atyát a temetésen. A Duna-csatorna fegyőrei kétségbeesetten ellenőrizték, nem-e szökött meg, és telefonáltak Nagyhalmádra, ez hogyan történhetett, hiszen a rab a helyén van, szinte kataleptikus határos állapotban, Nagyhalmád meg több száz kilométerre...
         Folytatja küldetését, a foglyokban tartja a reményt, a hitet, mások helyett is dolgozik, csodálatos módon a napi kiásott földmennyiséget természetfölötti módon mindenki teljesíti, a fegyőrök szinte félnek tőle. 1952. március 17.-én múlva szabadon engedik, és visszatér Prislop-ba. 1955. szeptember 20.-a és 1956. április 8.-a között ismét letartoztatják, volt a temesvári, a Jilava-i és nagyváradi börtönökbe zárják.

Temesvári börtönfotö, a netről.

         Ekkor történt, hogy szerzetesi kötelessége szerint éjjel 12-kor a cellájában imádkozni kezdett, és ilyenkor a cellája zára kinyílt a börtön vezetőségének nagy rémületére. Ekkor egy másik foglyot is betettek, hogy ne legyen egyedül és megtudják, mi történik. Egy idő után megkérdezte, miért nyílik ki a cella, mire Arsenie atya válasza ez volt: „Mert aki szívből Istenhez imádkozik, az szabad ember.” 
         Sok volt rabtársa azt vallotta, hogy az atya akkor hagyta el a celláját, amikor csak szükség volt rá, de nem menekült, a rámért keresztet átölelte, mivel az engedelmesség erényét nagyra becsülte és gyakorolta is egész életében, úgy az egyházi elöljárói iránt, mint a kommunista hatalom ítélete iránt.
         Továbbra sem veszti szem elől a kommunista hatalom, egészen haláláig megy az írott jelentés róla álneveken, követik és lefényképezik. Híveit is zaklatják. Az 1989-es decemberi változások után sok adat és fénykép így került a médiába, az internetre Arsenie atyáról. 

A kolostor felszámolása 

         1959. október 28.-án kibocsátott 410/1959-es rendelettel elkezdődik a szerzetesek üldöztetése, kolostorok felszámolása, a templomok rombolása. De már ezelőtt, 1959 áprilisában Prislop-ból a szerzetesnőket elűzik, kötelezik őket a világi életformára. Arsenie atyának is, megtiltják, hogy gyakorolja papi hivatását, civil ruhát kell öltsön, és „rendes munkát” találnia. A kolostort átalakítják öregotthonná 1976-ig, amikor újra megnyitják szintén szerzetesnők számára.

A lelkek festője

      Arsenie atya Bukarestbe megy, mint Zian Boca laikus, végül templomfestő lesz különböző templomokban, 1967-től a Drăgănescu-i templomban szolgál 1983-ig, a szentmiséken csak mint kórustag vesz részt, elvonultan él. Többen javasolják neki, hogy kihez és hová forduljon, hogy újra gyakorolhassa papi hivatását, de mindennél előbbre tartotta az engedelmességet. Volt hívei nagy titokban ott is felkeresik gyógyulást és lelkivezetést keresve nála. 

A Draganescu-templom festményei itt tekinthetők meg:

https://foiab.ro/galerie-foto-biserica-de-la-draganescu.php 

         A Draganescu-templom festményeinek befeljezése és a templom felszentelése után Szinajára költözik (Prahova megye), csak a kevéske nyugdíjáért jár be Bukarestbe. Már azelőtt titokban a Prislop-i szerzetesnők titokban házat építettek, és élik a megszentelt életüket. Kérelmezi, hogy újra gyakorolhassa papi hivatását, de püspöke elutasítja kérését.

Tudta mikor hal meg

         Végrendeletül hagyta paptanítványainak és barátainak, hogy a Prislop-i kolostor temetőjében legyen a sírja, ő maga jelölte ki négy karóval. 

         Hónapokkal azelőtt megtervezte sírjának a keresztjét és meg is rendelte barátjától, Gheorghe Valcea fafaragótól. Gh. Valcea (ejtsd Vülcsea) már azelőtt is segédkezett a nővéreknek házuk meg a kolostor felépítésénél. Épp kórházban volt súlyos betegen, nagyon fájt a lába és nem tudott járni. Egyszer csak váratlanul belépett a kórterembe Arsenie atya, hatalmas fehér szakállal és csillogó tekintettel, és így szólt hozzá: „Valcea bácsi szeretném, ha most velem jönnél, hogy megmutassam, mit kellene még elkészíts Prislop-ban.” Mindenki a kórteremben elnémult, Arsenie atyát körüllengte valami megnevezhetetlen szentségi jelenlét. 

         Gh. Valcea bizalmatlan volt, de azért megpróbált fájó lábára ráállni, és csodák csodája, tudott járni, a fájdalom elmúlt. Azonnal és együtt távoztak a kórházból.

         Mikor kész volt a kereszt, Arsenie atya csak annyit rajzolt rá: „Arsenie Ieromonahul”, vagyis „Arsenie szerzetespap”. Gh. Valcea nem akarta elhinni, hogy meghal, hiszen az atya jó erőben volt, könnyezve faragta a keresztet és rá a betűket. 

         Régebb, a fafaragó a feleségét a rák utolsó stádiumával diagnosztizálták, Bukarestbe küldték, de nem akarta vállalni senki a műtétet. Elment Szinajára, beszélgettek az atyával a munkáról, teendőkről, mikor Arsenie atya hirtelen és röviden megjegyezte: „Legyen béke a szívedben Valcea bácsi, a feleséged megműtik, és minden rendben lesz”. Három nap múlva valóban műtötték a feleségét, Gh. Valcea pedig kétségbeesetten és az atya imáiban reménykedve várakozott. Várt, és várt, teltek a percek, az órák... Végre kijött a műtőből egy zavarban levő nővér, és azt mondta: „Dr. Balanescu elnémult a műtét után. Elkezdtük a sebészi beavatkozást és nem találtunk semmiféle rákos daganatot. Az orvos most bezárkózott az irodájába és nem fogad senkit. Megvárjuk a szövettani eredményeket, és ha azok is jók, akkor isteni csoda történt.” Valóban, azóta is jó erőben van a felesége, többé nem tért vissza a betegsége (2013-ban írt cikk nyomán). Gh. Valceanak azt ígérte neki Arsenie atya, ha bármi baja lenne, menjen el a sírjához és segít neki. Úgy is történt, mikor újra fájni kezdett a lába, elment az atya a sírjához és gyógyultan távozott.  

         Arsenie atya 1989. november 28-án halt meg Szinaján. Halálának körülményei a mai napig nem világosak. 

         December 4.-én temették a Prislop-i temetőben, szerzetesi ruhában, amit életében megtiltottak neki méltatlan elöljárói, a teste mennyei illatot árasztott; csak tanítványai és barátai voltak jelen.

         Háromszor ásták ki a koporsóját. Először rá három napra a temetés után a babonás szekusok, attól féltek, nehogy feltámadjon. Másodszor rá egy évre minden magyarázat nélkül. Majd néhány évre rá forrás fakadt a az atya sírjából, új koporsóba tették, és a forrást elvezették. Arsenie atya több művet is írt; nagy tisztelője volt Assisi Szent Ferencnek is. 

         Ahogy megígérte, halála után is segítségére siet mindazoknak, akik hozzá fordulnak, Isten trónjánál közbenjár értük. Azóta könyvtárnyi tanúságtétel van Arsenie atya csodatételeiről, orvosi leletekkel együtt is: a tévelygők visszatérnek Isten útjára - az Egyházba, kitartanak az imádságban és a szeretetben, a démoni megkötözöttek megszabadulnak, a meddők szülnek, a vakok látnak, a süketek hallanak, a sánták járnak, a betegek meggyógyulnak, és a családok újra megélik a szentségi házasságot, úgy ahogy Krisztus elrendelte. Sokszor akkor indul el a gyógyulás folyamata, amikor az illető megbánja és meggyónja bűneit, áldozik – Arsenie atyja mindig a szentségek vételére buzdította a híveket. Egyre több könyvet adnak a tanúságtevők vallomásaiból. A sírja körül rengeteg a hálából vitt cserepes virág, és még a téli nagy hidegekben sem hervadnak el, a fű a sírján pedig örökzöld marad.

         Szentnek nevezem a bejegyzés címében, de nem csak azért, mert már életében szentként tisztelték, hanem mert az idén, 2018. november 28.-án, halálának 29.-ik évfordulóján a Román Ortodox Egyház szentté avatja, kanonizálja.


A fordítások forrása:
- Tatiana Niculescu: Viata lui Arsenie Boca, Editura Humanitas Bucuresti, 2018
- Parintele Arsenie Boca - Un om mai presus de oameni, editie ingrijita de Natalia Corlean, Vol. 4., Colectia Ortoprax, Fagaras 2011
- Román nyelvű internetes blogok.

A Prislop-i kolostor templomának története

         A Prislop-i kolostor temploma kőből épült, trikónikus, bizánci stílusban, toronnyal a templomhajó fölött. 

         A templom patrónusa Szent János Evangélista, és a Szent Kereszt Felmagasztalásának tiszteletére szentelték. Görög-katolikus templom volt, 1948-tól ortodox templom és kolostor lett.

Fotó a netről.

         A történelmi feljegyzések szerint 1399-1405 között épült, alapítója Szent Nikodémus (1320.? Prilep, Makedónia – 1406. dec.26. Tismana, Románia), jó barátja Zsigmond Magyar királynak (1368-1437). Ebben a templomban találtak rá a szláv Evangéliumok másolatára, amelynek végén a másoló neve is szerepel „...Nikodémus pap...” Ezt a régi másolatot ma is őrzik a bukaresti Nemzeti Művészeti Múzeumban. Szent Nikodémus több kolostort is alapított, és mielőtt Erdélybe jött volna, Tismana-ban is építtetett egy templomot, Havasalföldön.

         150 évig semmi feljegyzés nem maradt fenn, a következő Zafiráról, egy katolikus királylányról szól, aki ajándékba kapta a ezt a birtokot. 

         Ki volt Zafira – románul Zamfira? Mózes Basarab havasalföldi fejedelem egyetlen lánya; Zafira első férje Stephanus Keseru de Gybarth, két fia születik- János és Mihály, majd a férje halála után feleségül megy Stanislaw Nisowski lengyel nemeshez, aki befolyásos ember Szapolyai János királynál és feleségénél, Jagelló Izabella királynőnél, valamint Somlyai Báthory István erdélyi fejedelem barátja. Zafira ajándékba kapja tehát azt a birtokot, amelyen a kis templom és a kolostor áll, restaurálja és várfallal veszi körül. Második férjének halála után újra férjhez megy, Márkházi Pálhoz. Zafira 1580-ban halt meg. Sírkője a templom narthexének jobb oldalán található, latin felirattal. A felirat szerepel egy 1833-ban kiadott történelmi könyvben, megtaláltam a neten: 

         Árpádia, Honi történetek zsebkönyve, kiadó Vigán György Könyváros, Kassa, 1833 – 316. oldal:

         Ezen levélnek külső czímezetye vala ez: A Nagysagos Somlaj Báthori Cristophnak Erdelj Országnak Vaidainak, es Zekeliek Ispanianak, az en kegyelmes Uramnak. Végre megjegyzem még azt is, hogy ugyan ezen 1580-dik esztendőben holt meg Márkházi Pál felesége, Zafira, és felső Szilváson Hunyad Vármegyében temetetett el. A Sirkő szélein a következendő szavak vagynak: 

         Safira Filia Principis Transalpinor: Relicta Mgni Stanislai Nisosvsky moritur anno 1580. Die Mensis Martii, anno aetatis suae XLIII. – a Sirkőnek közepén pedig ezen versek találtatnak: 

Saphira Moisine Ducis Inclita filia tandem

Hac posuit moriens flebile corpus suum

Keserio imprimis uxor dulcissima clausit

Lumina fit consors deinde e Nisovski sua

Si genus excutias » nihil hac magis nobile videt

Sub Transilpino terra Valacha polo

Huic avus et genitor Princeps, si caetera spectes

Hujus maesta virum Dacia utrumque genuit

Ti quicunque vides Saphirae haec monumentu venustae

Saphira dic Saphir nomine digna fuit. *) 

         *) Ezen Sir-vers leirása közöltetett Henderesi Ferencz gyüjteményéböl.

         A templom oltárán egy csodatevő Mária-ikon található, a Hodighitria (Útmutató), 12 ószövetségi prófétával körülvéve. A kép eredete ismeretlen, a XVI. században készülhetett, azt biztosan lehet tudni, hogy 1752-ben restaurálták:

Fotó a netről.

A templom előterében pedig ez a Mária-ikon:

Fotó a netről.