Szent Bernát kérdésére, hogy melyik volt a legfájdalmasabb sebe, Krisztus mondta:
„Volt a vállamon egy három ujjnyi mély sebem, melyet a keresztem okozott. Ez sokkal kínosabb volt, mint a többi szenvedésem. Erre az emberek keveset gondolnak. Ez majdnem teljesen ismeretlen. Azért tiszteld ezt a sebet, s bármit kérsz e sebre való hivatkozással, megadom neked. Mindazok, akik tisztelni fogják vállemet, kegyelmet, irgalmasságot nyernek.”
A vállseb tiszteletére végzett imádságok végzését III. Jenő pápa (1145–53) hagyta jóvá, 3000 évi búcsút engedélyezve.
A csíksomlyói Salvator-kápolna mögött áll a Szenvedő Jézus kis kápolnája, egy vállsebet viselő barokk Krisztus-szoborral.
Szent Pio atya is viselte a vállsebet, és csak halála után derült ki. Érdekes módon Boldog II. János Pál pápának elmondta. Egy misztikus barátság szövődött közöttük. A pápa épp akkor kérte Pio atya közbenjáró imáját, amikor az Egyház eltiltotta a misézést, és rágalomhadjárat indult a szentéletű kapucinus barát ellen.
A két szent először 1948. Húsvét utáni héten találkozott először.
A fiatal Karol atya Rómában hallott Pio atyáról, eljutott hozzá a kapucinus szerzetes szentségének híre, valamint a neki tulajdonított csodás események elbeszélése. Értesült a barát stigmáiról, de a személye körül ekkoriban zajló vitákról is. Karol atya hármas céllal indult útnak a San Giovanni Rotondo-kolostorba: azért, hogy személyesen is láthassa Pio atyát; hogy részt vegyen az atya szentmiséjén; és ha lehet, szentgyónást is végezzen nála. Még egy különös információ számunkra, hogy Karol atya ekkoriban fejezte be teológiai tanulmányait Rómában, és kezdte el írni doktori értekezését, amelynek témája a következő volt: a hit doktrínája Keresztes Szent János szerint.
A fiatal Karol atya megkérdezte a szerzetest, vajon melyik stigma okozza neki a legtöbb fájdalmat. A fiatal pap úgy gondolta, hogy a legfájdalmasabb minden bizonnyal a szerzetes szívén viselt sebhely lehet, ám ő így válaszolt kérdésére:
- „Nem, a legjobban az a seb fáj, amely a vállamon van, amelyikről senki sem tud és nem is áll semmiféle kezelés alatt.”
Pio atya egyetlen helyen sem ír vagy emlékezik meg erről. Csupán egyetlen egyszer mondott annyit egy falujából származó laikus testvérnek, hogy „a legtöbbet akkor szenved, amikor az ingét kell levennie”.
Modestino testvér akkor nem is értette meg pontosan az atya szavainak jelentését, ő maga erről így ír:
„Én akkor arra gondoltam, a tiszteletreméltó atya bizonyára az oldalán lévő sebhely miatt érez nagy fájdalmat.” Az igazságra Modesto testvér csupán Pio atya halála után három évvel döbbent rá. 1971. február 4-én ugyanis a kolostor gvárdiánja azzal bízta meg, hogy pecsételje le azokat a ládákat, melyekben Pio atya gondosan őrzött és egyenként celofánba csomagolt ruhadarabjait, és minden megmaradt holmiját tartották. Azon a februári napon tehát egy különleges ruhadarab került Modestino testvér kezei közé: ez nem volt más, mint egy gyapjúing, amelyet a stigmákat viselő Pio atya viselt. Ezen az ingen egy körülbelül tíz centiméter átmérőjű, kör alakú vérfolt volt látható, közvetlenül a jobb váll alatt, a kulcscsont közelében. A heves fájdalom tehát, amelyet az atya érezhetett minden alkalommal, amikor az ingét levette, ebből a titokzatos sebhelyből származott, amelyről senkinek nem volt tudomása. Ekkor a laikus testvérnek eszébe jutott, hogy korábban valamely könyvben már olvasott „egy imát, amely a mi Urunk szent válláról szólt, amelyen a súlyos keresztfa terhe mély sebet nyitott, melyen keresztül láthatóvá vált Krisztus három szent csontja, és amely mérhetetlen fájdalmat okozott a szent Megváltónak. Ha pedig Pio atya saját testén viselte Krisztus szentséges sebeit és szenvedésének minden fájdalmát, akkor az is lehetséges, hogy Pio atya testében érezhette a Krisztus vállán ejtett seb fájdalmát is.”
Modestino testvér azonban még nem volt teljes mértékben biztos felfedezésének valódi jelentőségében, így hát a felfedezést követő este imájában kérte Pio atyát: ha igaz, amit aznap látott és gondolt, akkor az éjszaka folyamán az atya küldjön valami jelet neki. Ahogyan a testvér beszámolójában olvashatjuk, hajnali egy óra után egyszer csak arra ébredt, hogy vállában éles fájdalmat érez. Olyan érzés fogta el, mintha valaki kést szúrt volna a vállába, közvetlenül a kulcscsontja mellett. A fájdalom olyan erős volt, mint írja, hogy ha még néhány perccel tovább tartott volna, bizonyosan belehal. A fájdalommal egyidejűleg a testvér egy hangot hallott, mely így szólt hozzá: „Így szenvedtem én is!” Ekkor különös illat töltötte be a szobát. A testvér szívét pedig Isten végtelen szeretetének érzése töltötte el.
A testvér beszámolójában így ír:
„Különös érzés kerített hatalmába: amint a fajdalom múlni kezdett, megmagyarázhatatlan szomorúság kerített hatalmába. Testem el akarta utasítani a fájdalom érzetét, lelkem azonban, érthetetlen módon, óhajtotta azt! És ekkor mindent megértettem. Zavarodottság fogott el, mégis, megmagyarázhatatlan bizonyossággal tudtam, hogy Pio atya a kezén, a lábán és az oldalán viselt stigmák, valamint a megostorozás és a töviskoronázás kínjainak elszenvedése mellett, mint egy új Cirenei Simon, éveken keresztül segített Jézusnak a kereszthordozásban, emberi nyomorúságaink és bűneink keresztjét cipelte Krisztussal együtt ő is. És erre az általa viselt ing élő bizonyságul szolgált!”
Erről a sebhelyről a nyilvánosság csupán 1987-ben szerzett tudomást, és csupán egy, abban az évben rendezett konferencián beszéltek róla a nyilvánosság előtt. (San Giovanni Rotondo, 1987. szeptember 16-20.) A kérdés a kutatók előtt a torinói lepel kapcsán vetődött fel. (...)
A Pio atya vállán lévő sebhelyre tehát, amely 1971-ig teljesen ismeretlen volt a világ előtt, amelyet először Modestino testvér fedezhetett fel, majd a nyilvánosság csupán 1987-ben ismerhetett meg, maga az atya tett utalást még 1948-ban, a későbbi pápa, Karol Wojtyla előtt.
Imádság a mi Urunk, Jézus Krisztus vállának szent sebéhez
- Jézus Krisztus, jóságos Urunk, Isten legszelídebb báránya! Én, szegény bűnös, tisztelem és imádom a. te szent sebedet, amelyet a válladon szenvedtél el, amikor nehéz keresztedet a kálvária lejtőjén hordoztad, amelyen át láthatóvá vált három szent csontod, és amelytől kimondhatatlan kínokat szenvedtél. E szent sebed érdemei által könyörgök hozzád, hogy légy könyörületes hozzám, és bocsásd meg minden vétkemet, minden bocsánatos és halálos bűnömet, halálom óráján pedig te állj mellettem, és végy fel engem a te dicsőséges és boldog országodba!” Amen.
A két szent barátságáról szóló teljes történet, levelezésük, stb. elolvasható itt:
Forrás:
Pio atya világa 1.
Etalon Kiadó 2011
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése