Sokáig ezt az ikont tartották a Szentháromság ábrázolásának, amíg Andrej Rubljov (1360 és 1370 között - Moszkva, 1430. január 29.) Szentháromság-ikonja nem lett közismertté.
Az „ikon” a görög eredetű szó: eikôn, jelentése kép, arckép. Az első évszázadokban az ikon alatt Krisztus, a Szűzanya, egy angyal, egy szent vagy egy-egy szent történelmi esemény ábrázolását értették, függetlenül attól, hogy milyen technikával készült, és ez lehetett festmény, szobor, liturgikus bútordarab vagy emlékmű. Ma az ikon kifejezést hordozható festett képekre vagy mozaikra értjük, a falfestmények nem tartoznak ide, habár mindkettőnek az értelme és jelentősége ugyanaz.
A 13. – 14. századtól az oroszoknál az ikonfestés kolostori tevékenységgé vált. Az ikon elválaszthatatlan a bizánci liturgiától, feltételez egy bizonyos lelki hozzáállást úgy az alkotójától, mint a szemlélőtől; nagy az alkotó felelőssége, hiszen szent egységben kell legyen azzal, Akit ábrázol. Az ikont nem lehet akármire, akármilyen eszközökkel festeni, és nem is akárki, a híres ikonfestők mind heszükhaszták voltak.
Az ikon háromdimenziós, egyrészt, mert Isten dicsőségéről szól, legtöbbször az Evangéliumok vizuális elbeszélése szép és művészi kivitelezésben, másrészt egy ikon enyészpontja fordított, csendes szemlélésekor maga Isten szól hozzánk, imára és személyes válaszra késztet, kiszakít a földhöz ragadt gondolkodásból, összeszedettségre és belső békére vezet, sőt Isten gyógyító ereje is megnyilvánulhat általa.
Elszakadt testvéreink tévedésből bálványimádásnak tartják a feszületet, a szent festményeket, a szobrokat, az ikonokat, bármiféle ábrázolást, idézve az Ószövetséget:
„Senki mást ne tekints Istennek, csak engem. Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. (Kiv 20,3-5) Ugyanezt a parancsot megtaláljuk a Deuteronomban is (MTörv 5,7-9)
Tilos volt az ábrázolás, de csak elvileg, mert a kiválasztott nép olyan korban élt, amikor a körülöttük levő népek teremtményeket imádtak, sok istenük volt, sőt emberi áldozatokat mutattak be hamis isteneiknek-szobraiknak, a suméroknak például 3600 istenük volt, de egyedül a választott nép hirdette kitartóan és tapasztalatból: EGY AZ ISTEN, rajta kívül nincsen senki más.
Damaszkuszi Szent János érvelése:
- „Ezért olyan parancsokat adtam nekik, amelyek nem voltak jók, olyan szokásokat, amelyek nem tartanak életben.” (Ez 20,25) Ezt a tilalmi parancsot (Kiv 20,3-5) az Úr a zsidók keményszívűsége miatt adta, mert ezzel párhuzamosan szimbolikában és ábrázolásban gazdag építkezésre, papi ruházatra, stb. adott parancsot. A zsidók csak az Úr hangját hallották, de nem látták, tehát ábrázolni sem tudták Őt. „S az Úr szólt hozzátok a lángok közül, hallottátok dübörgő szavát. Alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok. (MTörv 4,12) Ne vetemedjetek hát arra, hogy istenszobrot csináljatok magatoknak, férfi vagy nő alakjában, valamelyik szárazföldi állatnak az alakjában, az égen röpködő egyik vagy másik madárnak az alakjában, valamelyik földön kúszó csúszómászónak az alakjában, vagy a föld alatt, a vízben élő halak közül valamelyiknek az alakjában, S ha szemedet az égre emeled, és látod a napot, a holdat és a csillagokat, az egész égi sereget, ne essél kísértésbe, ne borulj le, s ne imádd azt, amit az Úr, a te Istened minden népnek adott az ég alatt.” (MTörv 4,16-19) Mit akar mondani ezzel a Szentírás? A Láthatatlan végtelen Istent nem láthatták a zsidók, de az előre elrendelt időben Isten testet öltött Jézus Krisztusban látható: „Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.” (Fil 2,6-7)
„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek.” (1Jn 1,1) És kialakult a keresztény szimbolika, ábrázolni kezdték Krisztust, Máriát az Istenszülőt, az evangéliumi eseményeket, már a katakombák idején.
Miután Nagy Konstantin 313-ban a Milánói Edictummal megszűntette a keresztényüldözést és a keresztény vallás államvallássá lett, írástudatlanok tömege árasztotta el az Egyházat, így a katekézis, az igehirdetés gyakran egy-egy ábrázolt jelenet magyarázata volt költői módon.
- Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta -, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt 3,13-17)
Jézus folyóban, a Jordán VIZÉBEN keresztelkedett meg. A víznek gazdag jelentéstartalma van.
A víz a Szentírásban
Már a Teremtés könyve is így kezdődik: „és Isten lelke lebegett a vizek fölött” (Ter 1,2) A második napon Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között.” Úgy is lett. Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. (Ter 1,6-7)
A víz kezdetben, mint éltető elem szerepelt, „egy Édenben eredõ folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt” (Ter 2,10)
A vízözön a halál vize volt. „A föld azonban romlott volt Isten színe előtt, s a föld tele volt erőszakkal. Isten látta a földet: romlott volt, mert minden lény a rossz útjára tért. Isten így szólt Noéhoz: Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal. Ezért eltörlöm őket a föld színéről.” (Ter 6,11-14)
A zsidóknál a Seol az alvilág volt, a halottak birodalma, görögül Hadész. „Mivel már közel voltam a halálhoz, életem leszállt a Seol kapuihoz.” (Sir 51,6) Az alvilág vizei a halált jelentették, a szenvedő ember tehetetlenségét, hogy önmagát megmentse: „Amikor majd pusztasággá lett várossá teszlek... s felvonultatom a mélységet és elborít az ár, akkor azok közé taszítalak, akik sírba szállnak, a hajdankor népeihez. Az alvilág országában fogsz lakni.” (Ez 26,19-20). „Ments meg, Istenem, a víz már torkomig ér, belesüllyedtem a mély iszapba, lábam nem talál talajt. A vizek mélyére kerültem, hullámok csapnak át felettem.” (Zsolt 69,1-3)
Az egyházatyák szerint a Vörös-tengeren való átkelés a Jézus megkeresztelkedésének az előképe, átmenet a halálból egy új, szabad életre. „Te pedig emeld fel botodat, nyújtsd ki kezed a tenger fölé és válaszd ketté, hogy Izrael fiai száraz lábbal átmehessenek rajta.” (Kiv 14,16) Krisztus keresztsége által a bűneinktől megszabadulva „száraz lábbal kelünk át” az élet folyamán, hogy eljussunk az örök életre.
A negyvenéves sivatagi vándorlásuk alatt a zsidókat gyakran emésztette őket a szomjúság, szimbolizálva az Istenre szomjas lélek zarándokútját itt a földön. Az Újszövetségben Krisztus mint elő víz összekapcsolódik a sziklával, melyből Mózes vizet fakasztott. „Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte őket, s a szikla Krisztus volt.” (1Kor 10,4)
A Jordán vize is kettévált, hogy vándorlásuk után a nép száraz lábbal vonuljon az Ígéret földjére, ez volt az első átkelés a Jordánon.
„Amikor a ládát vivők a Jordánhoz értek, s ezeknek a papoknak a lába a vizet érte - a Jordán az egész aratási időben túláradt a medrén -, a felülről jövő víz megállt, s egyetlen tömeggé állt össze, nagy távolságon, egész Cártán határáig; közben az arabok tengere vagy a Sós-tenger felé folyó víz teljesen elapadt. A nép átkelt, Jerikóval szemben. A papok, akik az Úr szövetségének ládáját vitték, száraz talajon álltak, mozdulatlanul, a Jordán közepén. Egész Izrael szárazon kelt át, míg az egész nép át nem ért a Jordánon.” (Józs 3,15-17)
Elizeus próféta szintén kettéválasztotta a Jordán folyót, mégpedig Szent Illés próféta köntösével: „S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta őket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe. Amikor Elizeus ezt látta, fölkiáltott: „Atyám, atyám, Izrael szekere és fogata!” S többé nem látta. Akkor fogta ruháját és kettérepesztette. Majd fölemelte Illés köntösét, amely leesett róla, visszafordult és újra megállt a Jordán partján. Aztán fogta Illés köntösét, ráütött (vele) a vízre és azt mondta: „Hol az Úr, Illés Istene?” Mihelyt a vízre ütött, az szétvált az egyik és a másik irányban, s Elizeus átment.” (2Kir 2,11-14)
A vörös-tengeri és a Jordánon való átkelést a zsoltáros Isten dicsőségét zengve összeköti „Mi lelt, tenger, hogy elfutottál? Jordán, miért vetted visszafelé utad?... Föld, rendülj meg az Úr színe előtt, Jákob Istenének szent arca előtt” (Zsolt 114,5 és 7).
Az „élő víz” (hüdór zón) profán értelemben a folyó vizet jelenti szemben az álló vízzel.
Biblikus értelemben az élő víz forrása maga Isten, aki az életnek is forrása.
„Mert kétszeres gonoszságot követett el népem: elhagytak, engem, az élő vizek forrását.” (Jer 2,13) „Azon a napon élő víz fakad Jeruzsálemben.” (Zak 14,8)
A zsidók tisztálkodási szertartásai elképzelhetetlenek víz nélkül. A víz tisztít és gyógyít. Elizeus próféta idejében a szír Naamán is a Jordán vizében gyógyult meg leprájától: „Elizeus kiküldte hozzá egyik emberét, ezzel az üzenettel: „Menj, fürödj meg hétszer a Jordánban, és fölépül a tested, tiszta leszel!” (2Kir 5,10)
Rituális értelemben az élő víz a keresztvizet jelenti, amely megtisztít az eredeti bűntől, és Isten gyermekévé tesz minket. Sajátos keresztény értelemben az élő víz a Szentlélek. A vízzel való meghintés és a Lélek megadása kapcsolatban áll: „Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, s minden bálványtól megtisztítalak benneteket.... Az én lelkemet oltom belétek.” (Ez 36,25 és 27) Az evangéliumban ugyanezt a kapcsolatot találjuk Keresztelő Szent János szavaiban, a vízzel való keresztelés és a Lélek keresztsége egymás után következik. „Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni.” (Mt 3,11)
Az újszövetségi iratokban a János-evangéliumban találjuk meg az „élő vizet” (Jn 4,10-14, 7,37-39), és a Jelenések Könyvében: „És megmutatta nekem az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a Bárány trónjából fakadt.” (Jel 22,1)
Az ikon további olvasata
Az ikon központi alakja a szelíd és alázatos szívű Jézus, aki mindig alacsonyabban áll, mint a Keresztelő. A kék-szürke félgömb szimbolizálja az égboltot, a most már megnyílt eget, a Szentháromság jelenlétét, hármas fénysugárt. Néhány ikonon a félgömbből kinyúlik egy kéz is, amely az Atya hangjának képi megjelenítése: Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”: az égből alászálló Szentlélek galambként száll le Krisztusra, és rajta is maradt.
A szentatyák ebben analógiát láttak Noé galambjával:
„Mint amikor a világ megtisztult a bűntől az özönvíz által, és a galamb olajágat hozott Noé bárkájába, hírül adva az özönvíz végét, és hogy a béke visszatért a földre, így a Szentlélek leszáll galamb képében, hogy hirdesse a bűnök bocsánatát és Isten irgalmát a világnak. Akkor olajágat, most Istenünk irgalmát.” (Damaszkuszi Szent János)
Jézus a Jordán folyó közepén áll, mint egy örvénylő sírban, amely körülveszi a Testét, jelképezve, hogy egészen alámerült, eltemetkezett, mert a keresztség az Úr halálát is jelenti: „Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki Őt a halálból feltámasztotta.” (Kol 2,12)
„Az elmerülés és kiemelkedés előképe a pokolra való Alászállásnak és a Feltámadásnak.” (Aranyszájú Szent János)
„Hatalmaddal a tengert megnyitottad, a vizekben összezúztad a sárkányok fejét.
A leviatánnak szétverted a fejét, s prédául adtad a tenger szörnyeinek.” (Zsolt 74,13-14)
A Megváltó ruhátlan, csak egy fehér lepellel a csípője körül. Krisztus levette ruháit, „Aki az eget felhőkbe öltözteti”, és Ádám mezítelenségét és vele együtt minden embert, a dicsőség és a romolhatatlanság ruhájába öltözteti.
A Jordán folyójának medre barlangra emlékeztet: Jézus a betlehemi barlangban született; Lázár sírja is barlang volt; a keresztrefeszítés-ikonokon a Kereszt lábánál is barlang van, benne Ádám koponyája, mint jelkép „ahogy az Írás mondja: Ádám, az első ember élő lénnyé lett, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké.” (1Kor 15,45); Jézust egy sziklabarlangba temették; a poklot is sötét barlangként ábrázolják az ikonfestők.
Krisztus alámerült, véglegesen megszentelte a vizeket ez az egyszeri és egyszerű érintkezés, és a víz képes arra, hogy a megkeresztelt híveket Krisztusba öltöztessék.
Az ikon bal oldalán a Keresztelő áll, remegve alig, vagy nem is érintve a Megváltó fejét megkereszteli, és a parton látható egy fa fejszével: „A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.” (Mt 3,10)
„János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét pedig bőröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele. Kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júda és a Jordán egész vidéke. Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.” (Mt 3,4-6)
„János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét pedig bőröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele. Kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júda és a Jordán egész vidéke. Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.” (Mt 3,4-6)
Néhány ikonon a háttérben ábrázolva van Jézus és János beszélgetése is:
János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta -, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” (Mt 3,14-15)
Jobb oldalon az angyalok ott állnak a Jordán partján, szemben Keresztelő Szent Jánossal. Az angyalok csak a 6. századtól vannak jelen Krisztus keresztségének az ikonján, mert sem az Evangéliumokban, sem a liturgiában nem szerepelnek. Elképzelhető, hogy erre az evangéliumi részre gondoltak a szent ikonfestők: „Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki.” (Mk 1,13).
Az angyalok eltakarják kezüket ruhájukkal a tisztelet és az engedelmesség jeleként az iránt, Aki megkeresztelkedik, vagy törölközőt tartanak. Az ikonográfiban az eltakart kéz odaadást és engedelmességet fejez ki egy szent ember iránt. Ez keleti szokás, Bizáncban a császárnak csak betakart kézzel volt szabad ajándékot átnyújtani vagy akár elfogadni. Egyes ikonokon az angyalok, mint szolgák, leplet tartanak a kezükben, készen arra, hogy betakarják Krisztus testét, amikor kibukkan a vízből, ezzel is jelezve, hogy a keresztség teljes alámerülés volt a folyóban.
Az angyalok eltakarják kezüket ruhájukkal a tisztelet és az engedelmesség jeleként az iránt, Aki megkeresztelkedik, vagy törölközőt tartanak. Az ikonográfiban az eltakart kéz odaadást és engedelmességet fejez ki egy szent ember iránt. Ez keleti szokás, Bizáncban a császárnak csak betakart kézzel volt szabad ajándékot átnyújtani vagy akár elfogadni. Egyes ikonokon az angyalok, mint szolgák, leplet tartanak a kezükben, készen arra, hogy betakarják Krisztus testét, amikor kibukkan a vízből, ezzel is jelezve, hogy a keresztség teljes alámerülés volt a folyóban.
A Jordán folyó (mint férfialak) és a Vörös tenger (általában mint vörös ruhába öltözött nő vagy sárkányon ülő alak), a folyóban ülő személyekként jelennek meg Krisztus lába alatt, Akitől menekülnek. Néhány ikonon csak egy alak van (vö. Zsolt 114,5)
Egyes ikonokon csak egy kereszt emelkedik ki, jelezvén a keresztre feszítést, amelybe Krisztus megkeresztelkedése torkollik. Ha a kereszt jelzi a halált (a tenger elnyeli az élőket), ugyanakkor az életet, a feltámadást is szimbolizálja.
Krisztus feje fölé a glóriát arannyal szokták festeni, szimbolizálva ezzel, hogy Krisztus „világosság a világosságtól”, „fény a fénytől” (nikaiai hitvallás), felkelő Napunk a magasságból, „aki megközelíthetetlen fényességben lakik” (1Tim 6,16).
Krisztus feje fölé a glóriát arannyal szokták festeni, szimbolizálva ezzel, hogy Krisztus „világosság a világosságtól”, „fény a fénytől” (nikaiai hitvallás), felkelő Napunk a magasságból, „aki megközelíthetetlen fényességben lakik” (1Tim 6,16).
A szentek és az angyalok részesülnek Isten dicsőségéből, ezért van nekik is glóriájuk. „Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” (Jn 12,36)
Az ortodoxok ezen az ünnepen Aranyszájú Szent János liturgiáját tartják.
Midőn a Jordánban megkereszteltettél Urunk,
megnyilatkozott a Háromságot megillető hódolat;
mert az Atya szózata bizonyságot tett Rólad,
szerelmetes Fiának nevezvén Téged;
és a Lélek, galamb képében, igazolta a szózat eredetét.
Krisztus Istenünk, aki megjelentél
és megvilágosítottad a világot, dicsőség Néked.
***********************************
Szentírási idézetek:
BIBLIA, SZIT 1993.
Forrásmunkák:
Vanyó László: Katekézis, költészet és ikonográfia a 4. században, JEL Kiadó 2005.
Vanyó László: Az ókeresztény művészet szimbólumai, JEL Kiadó 2010.
Az internetről:
Leonid Ouspensky: Theology of the icon
Leonid Ouspensky: Theology of the icon
Ortodox honlapok
Illusztrációk: a netről.
Ez a legalsó ikon gyönyörű! Köszönöm szépen, szerettem volna egy ilyen ikont festeni, de még nem találtam eddig egy jó mintát (ami szép volt, általában régi és lepusztult, és nem tudtam fejben elképzelni a hiányokat), azt hiszem, végre megtaláltam. (Bár úgy nézem, ez inkább freskó, de ez legyen a legkevesebb baj)
VálaszTörlésIgen, ez freskó, és valóban gyönyörű, szándékosan a bejegyzés végére hagytam jutalmul azoknak, akiknek sikerült a cikk végére jutni:-)
VálaszTörlésHa tehetném, a kánai menyegzőt festeném meg.
Sok sikert kívánok Neked, és talán majd én is láthatom a remekműved!