Szüzek királynéja

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

44. elmélkedés 

Szüzek királynéja

Regina Virginum

      Képzeljük Szűzanyánkat az égben a csodálatos szépségű lelkek társaságában, akik a Bárányt mindenhová követik, s akik dalolják azt a dalt, amelyet az égben csakis nekik lehet dalolniuk. Hallgassuk, milyen kimondhatatlan szépségben cseng ki az énekből a Szűzanya hangja, mint vezető, királynői hang. Kérjük Isten kegyelmét, hogy ez az elmélkedés nagy lelkesedést és csodálatot keltsen bennünk a szűzi tisztaság iránt. 

      Amint a virágok között a liliom páratlan a maga mocsoktalan hófehérségével és nemesen egyszerű vonalaival, éppúgy az emberi lélek szépségei és összes erényei között a legbájosabb a szűzi tisztaság. Nem mondjuk legértékesebbnek, mert hiszen vannak apostolok, vértanúk, hitvallók, akik nem voltak szüzek. Maga az Anyaszentegyház első feje, Péter sem volt az. Ott vannak azután az özvegyek, akik közül sokan még a szentté avatott szüzek közül is sokakat felülmúlták életszentség tekintetében. Sőt úgy látszik, mintha az életszentségi fokozat terén a szűztisztaságnak nem is volna olyan nagy jelentősége; mintha azon is érvényesülne Kis Szent Teréz mondása, hogy semmi más nem számít, csakis a szeretet. Az édes Jézus pedig nem hiába beszél tíz szűzről, akik közül csak öt volt okos, a többi oktalan. 

      Szóval a szűzi tisztaság önmagában véve még távolról sem kulcsa a mennyországnak. S mégis igaz marad, hogy a legelragadóbb szépsége a léleknek. Vannak tökéletességek, amelyek sokkal nagyobbak nálánál, de szépség nagyobb nincsen. Innét van az, hogy az Anyaszentegyház a szűztisztaság iránt mindig hódolatos tiszteletet tanúsított, s az Istennek szentelt szüzeknek a templomban külön, megtisztelő helyet biztosított. A szentatyák pedig kifogyhatatlanok a szüzesség dicséretében. Hiszen magában a lorettói litániában is tizenkétszer dicsérjük a Szűzanya szeplőtelen tisztaságát, amelyhez soha, még csak a kísértésnek árnyéka sem férhetett. 

      Tehát ha már a közönséges emberi keretek között mozgó szüzesség is olyan rendkívül kedves, akkor milyen lehet a Szűzanyáé, amikor oly magasan áll az előbbi fölött? Ha az édes Jézus annyira szerette Szent Jánost, ha a szüzeket az egész örökkévalóságon át a maga kíséretében tartja és azt akarja, hogy kövessék Őt, akárhová megy: mennyire szeretheti az ő Szűzanyját, s milyen állandó közöttük az együttlét! 

      Elmélkedjünk arról, hogy a szüzesség kimondhatatlanul nemesíti az emberi természetet, s magasra emeli önmaga fölé. Úgy képzelhetnénk a tökéletesség csúcsát, mint valami hegyormot, amelynek három oldalról lankás lejtői vannak, a negyedik ellenben meredek szakadék. A többi érzéki vágy a lelket a lankás oldalakon húzza lefelé, s így könnyebb a megállás és a visszafordulás. Hogy példát mondjunk, Szent Ágoston édesanyja, Szent Mónika, fiatal korában szülei házánál meg volt bízva a pince kezelésével, és lassanként rászokott a borivásra, míg csak egy méregbejött cseléd kifakadása észre nem térítette, s le nem mondatta erről a veszedelmes, de magában véve - akkor még - nem bűnös élvezetről. Így van a dolog sok egyéb hajlammal is, amely csak igen lassan erősödik, s csak hosszabb idő múlva válik szenvedéllyé. Ellenben az az érzéki vágy, amely a szüzességgel ellenkezik, a meredek szakadékon, egyszerre zuhantatja az embert az állatiság mélységébe. 

      „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent” - mondta Jézus (Mt 5,8), s e szavait nem csak a jövőre, hanem már a jelenre is kell érteni. A tökéletesség magas csúcsán ugyanis, amely messze belenyúlik a szellemi sztratoszférába, az Istenséget már csak igen vékony lepel fedi el a halandó ember szeme elől. 

      „Ó, milyen szép lehet az, aki téged teremtett!” - kiáltott fel lépten-nyomon Szent Terézia, amikor egy szép pillangót látott meg, vagy csak valami szemrevaló kagylót mutattak is neki. A sevillai alapító úton pedig, amikor egy alkalommal a forró déli órákat egy virágos és madárdalos gyönyörű berekben töltötték, és alig akart onnan kijönni, annyira áradozott és el volt ragadtatva minden egyes természeti szépség láttán. Minden Istenre emlékeztette, mindenben Isten végtelen szépségének nyomait látta. Erre csak a tisztalelkű ember képes. 

      De ne mondja az olyan ember, akinek nem sikerült ártatlanságát megőriznie, hogy ez az elmélkedés nem neki való! Dehogy nem való neki. Szent Bernát egyenesen kimondja, hogy a hosszú időn át megőrzött tisztaság egyenlő értékű a szüzességgel. Az Isten kegyelmével való közreműködés, a bűn végletekig való kerülése, a védősáncok, például a szemérmetesség, kiépítése, mindez úgy megtisztíthatja a lelket, mintha soha sem vétkezett volna. Hiszen hányan vannak szentek, akik a házaséletben lettek azzá! Gondoljuk csak meg, hogy milyen tisztalelkűség uralkodott kis Szent Teréz szülei házában! „Szűzies volt benne még a levegő is” - mondja róla ő maga.

      Igyekezzünk tehát mi is feljutni e lelki magasság tiszta légkörébe, hogy mi is meglássuk az Istent.

 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html