 |
| Isten Anyja, a szemlélődés ikonja |
Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról:
47. elmélkedés
Szentolvasó királynéja
Regina Sacratissimi Rosarii
Képzeljük magunk elé a Boldogságost, amint Lourdes-ban, az első jelenés alkalmával, leveszi a karján lógó olvasót, s a kis Bernadette-t annak áhítatos elmondására tanítja. Kérjük Isten kegyelmét, hogy átérezzük e fontos áhítatgyakorlatot és mindig örömmel gyakoroljuk.
Az édes Jézus nyilvános életének folyamán talán semmit sem tanított olyan behatóan, példával és szóval, mint az imádság szükségességét: „Szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni” (Lk 18,1). – „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek” (Mt 26,41). - Ezek és más ezekkel egyértelmű kifejezések hangzottak el minduntalan ajkairól. Ő maga pedig egész éjjeleket töltött imával, amikor pedig tanítványai arra kérték, hogy tanítsa meg őket imádkozni, megszerkesztette számunkra a Miatyánk gyönyörű imáját. Ezzel is jelezte, hogy bár imádkozni lehet teljesen bensőleg is - s az állandó ima csakis ilyen alakban képzelhető - azért szóbeli imára is van szükség, mert hiszen úgy illik, hogy az ember a nyelvével is dicsőítse Teremtőjét.
Az Anyaszentegyház csakis az isteni Mester utasítását követte, amikor papjai számára előírta a zsolozsmát s ily módon naponként tekintélyes terjedelmű szóbeli imára kötelezte őket. Azonban gondoskodott a hívek számára is szóbeli imáról, amennyiben kiegészítette a Miatyánkot az Üdvözléggyel, a Hiszekeggyel és a Dicsőséggel, s végül pedig ezeket egy csodaszép imakoszorúba, a szent rózsafüzérbe fonta, közibük iktatva hitünk legszentebb titkait. A hagyomány szerint ebben a Szűzanyának közvetlen része volt, amennyiben Ő oktatta erre az imára Szent Domonkost, s általa elterjesztette ezt az áhítatot az egész világon.
A híveknél tehát az olvasó a zsolozsmát pótolja, a papságnál pedig annak kiegészítő része, mert hiszen, bár nincs rá törvény, olvasó nélkül papot és hívőt képzelni sem lehet. A Szűzanya hadseregének ez a jellegzetes fegyvere. Szent Domonkos idejében az eretnekség ellen szolgált, s akkoriban és most is a sötétség hatalmai ellen hivatott bennünket védelmezni. Állandó kapocs ez a Szűzanya és gyermekei között. Titokzatos lánc, amely összefűzi őket. Záloga az örök üdvösségnek, mert hiszen, ha igaz - mint ahogy igaz -, hogy „Máriának gyermeke nem veszhet el”, akkor hogyan kárhozhatna el olyan ember, aki az olvasót naponta elmondja, s ezáltal nap nap után Mária gyermekének vallja magát? Legyen tehát mindig velünk az olvasónk, s mondjuk el napjában oly gyakran, amilyen gyakran csak lehet.
Az olvasó imádkozása igen előmozdítja lelki haladásunkat. Főleg azáltal, hogy végigvonultatja értelmünk előtt hitünk titkait és megváltásunk összes főbb eseményét, az örvendeteseket, a fájdalmasakat és a dicsőségeseket. Csodaszép hitvallást foglal magában. Kezdjük a Hiszekeggyel, amelyben vallomást teszünk Istenről, a világ teremtéséről, Jézus Krisztusról, az ő Szentlélektől való fogantatásáról, Szűz Máriától való születéséről, kínszenvedéséről, kereszthaláláról, poklokra szállásáról, feltámadásáról, mennybemeneteléről, s leendő eljöveteléről. Majd a Szentlélekről teszünk tanúságot, s az Anyaszentegyház kizárólagosságát valljuk, továbbá a szentek egyességét, a bűnök bocsánatát és saját feltámadásunkat. Dicsőítjük a Szentháromságot, s azután a Miatyánkban kérjük Istentől mindazt, amire szükségünk van. Három Üdvözlégy és megint egy Dicsőség fejezi be ezt a gyönyörű bevezetését az olvasónak. Nálunk ezekbe az üdvözlégyekbe is szokás kérést iktatni. Máshol ezt nem teszik.
Ezután következik a tulajdonképpeni olvasó, háromszor öt titokkal. Megeleveníti szemünk előtt az angyali üdvözlet jelenetét, az Erzsébetnél tett látogatást, a betlehemi első karácsonyt, Jézus bemutatását és tizenkét éves korában a templomban való megtalálását. Majd azután a fájdalmas olvasóban vele vagyunk a getszemáni kertben, az ostorozásnál, a töviskoronázásnál. Felkísérjük a Golgotára és szemléljük kegyetlen kínhalálát. Erre következnek a dicsőséges titkok. Jézus feltámadása, mennybemenetele, a Szentlélek eljövetele, a Szűzanya mennybe való fölvétele, s ott megkoronázása, vagyis az a fenséges jelenet, amikor az égben átveszi királynői és kegyelemosztó hivatalát. Végül két rövid imában a Szűzanya oltalma alá futunk, s az Úristen kegyelméért esedezünk.
Nem csodálatos átelmélkedése-e ez a mi egész isteni vallásunknak? S el lehet-e képzelni, hogy az olyan ember, aki az olvasót naponta, ha csak annyira, amennyire is áhítattal végzi, ne mélyedjen bele mindig jobban a vallási igazságok szellemébe?
Ne feledjük azonban az olvasó imának másik nagy hasznát, a búcsúkat. Igen sok teljes s még több részleges búcsút nyerünk általa, úgy hogy ha ezeket, amint illik, a szenvedő lelkekért ajánljuk fel, akkor kimondhatatlanul sok jót teszünk, s fejedelmi bőkezűséggel osztogatjuk az alamizsnát. Mialatt ujjaink az olvasót morzsolják, a lelkek egész sorozata száll fel a tisztítótűzből a mennyei boldogságba, vagy legalábbis élvezi szenvedéseinek enyhülését és rövidülését. Íme, tehát milyen hatalmas fegyvert adott kezünkbe a Szűzanya az olvasó által, s mennyire megérdemli, hogy Őt, mint a szentolvasó királynőjét üdvözöljük.
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése