A béke királynéja

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

48. elmélkedés 

A béke királynéja

Regina pacis

      Járuljunk eléje gyermeki bizalommal és kérjük a béke királynéját, adja meg, szerezze meg nekünk és tartsa meg mindig bennünk az igazi, mélységes lelki békét! Ez volt Kis Szent Teréznek is egyetlen kívánsága. Ha ez megvan, semmi egyéb nem számít. 

      Hogy is ne volna Ő a béke királynéja, hiszen szépséges mennyei birodalmának legszembeszökőbb vonása a teljes, tökéletes, megzavarhatatlan békesség. Ott a szeretet tölti el a legkisebb zugot is, márpedig a szeretet nem keresi a magáét, hanem a másénak örvend. Azért a mennyországban az egyik lélek ugyanúgy nem irigyli a másik nagyobb dicsőségét, mint ahogy a szerető földi anya sem irigyli egyetlen gyermeke fényes sikereit. Ezt a békét szeretné a Szűzanya látni földi gyermekei között, s nem volna igazi tisztelője az, aki erre a maga körében ne törekedne. 

      Azt ugyan sohasem fogjuk elérni és megérni, hogy a nemzetek között helyreálljon a tökéletes egyetértés. Azért nem, mert a világ fölött a sátán az úr, az pedig mindig egyenetlenségekre és felfordulásokra törekszik. Ellenben a magunk kis körében igen sokat tehetünk azzal, ha a békességnek sohasem vagyunk mi a bontói. Ennek pedig legelső föltétele az, hogy uralkodunk szenvedélyeinken, főleg pedig a nagy békebontón, a haragon. Annyiszor hallottuk, s mindig újra elfeledjük, hogy a harag éppen olyan, mint a tűz, amely tüzet gyújt maga körül. Ha mi haragra lobbanunk valakivel szemben, őt is haragra lobbantjuk, s akkor két esztelen ember áll egymással szemben. Mert hiszen a harag elhomályosítja a belátást. Míg ellenben, ha nyugodtak maradunk, ha a haragvó emberrel szemben szelídséget tanúsítunk, az ő haragja is azonnal lecsillapodik, s helyreáll a béke. Ha pedig nem csillapodnék le az övé, akkor legalább megmarad a béke a mi lelkünkben, márpedig ez is igen nagy dolog. 

      Szentjeink élete telis-tele van a nagy béketűrés példáival. Szent Terézia Anyánk, amikor fivérével a zárdára hagyományozott vagyona körül per támadt, s emiatt egy ügyvéd rettenetes durván sértegette őt, úgy válaszolt rá, mintha a legkellemesebb dolgokat mondanák neki. Keresztes Szent János Atyánk pedig Toledóban és Ubédában, a rettenetes bántalmazások közepette úgy viselkedett, mint egy szelíd bárány a durva nyíró kezei között. „Ahol nincs szeretet - mondotta - vess oda szeretetet, s szeretetet fogsz aratni.” Bárcsak megfogadnánk mindig ezt a bölcs tanítását! 

      Amikor az édes Jézus példájának követésére buzdít bennünket, nem arra szólít fel, hogy legyünk olyan hősiesek a szenvedések elviselésében, amilyen Ő volt a Kálvária keresztjén, hanem így szól: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29). Ez gondolkodóba ejthet minket. Azt kérdezhetnénk, hogy nem lett volna-e méltóbb dolog, minket az előbbire felszólítani? Hiszen, ha egy nagy hadvezér, például Nagy Sándor vagy Napóleon utódját a maga követésére buzdítaná, vajon nem arra intené-e, hogy igyekezzék éppen akkora hadvezérré lenni, nem pedig arra, hogy valami jelentéktelenebb jó tulajdonságát utánozza?

      Igen ám, csakhogy az édes Jézus nagyon jól tudta, hogy mit beszél! A szelídség ugyanis minden inkább, csak nem jelentéktelen erény. Sőt azt lehetne mondani, hogy a legfényesebb győzelem, amelyet saját rosszra hajló természetünk fölött kivívhatunk. A természetünk ugyanis arra hajlamosít bennünket, hogy mindenben a saját érdekünket keressük, s haragra lobbanva törjünk le minden ellenállást, amely utunkba gördül, s minden akadályt letiporva, büszkén, magasra emelt fejjel törjünk előre. Ezzel szemben a szelídség arra képesít, hogy készségesen engedjük át másnak az első helyet, hogy annak, aki haraggal támad nekünk, szelíd szóval válaszoljunk, egyszóval, hogy állandóan féken tartsuk természetünket. Nemhiába mondta valamelyik szent, hogy a türelem nagyobb dolog, mint a csodatevés, sőt igazában az is valódi csodatevés. S amint mások mondják, bár a türelem és a szelídség önmagában véve még nem életszentség, de ha megvan az életszentség, a szelídség annak a zamatja. A szelídség már magában véve is valami csodálatos szépséget ad a léleknek, s megnyeri mindenki szívét. Gondoljunk Kis Szent Terézre, amikor azt a zsémbes, öreg, beteg nővért ápolta, akinek senki sem tudott a kedvére tenni! Végtelen szelídségével és türelmével mégiscsak sikerült megnyernie a szívét.

      Nekünk is az az egyik feladatunk, hogy másokat megnyerjünk az édes Jézusnak; hogy enyhítsük az ő lélekszomjúságát; hogy magunk körül megalapítsuk az ő országát, a mennyek birodalmát, amely nem jön feltűnő módon és zajjal, hanem csendben, s bennünk lakozik, mint a béke országa. Kérjük a Szűzanyát, hogy segítsen minket e tekintetben! Tekintsünk állandóan őreá, a béke királynéjára, s árasszuk magunk körül a béke szeretetét, amelytől irtózik és menekül a sátán. Vessünk szeretetet oda, ahol nincs szeretet; árasszuk oda szívünk melegét, ahol az nem virágzik eléggé. Így leszünk méltó gyermekei a béke királynéjának. Adja Isten, hogy úgy legyen.

 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html