Tiszteletes edény

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

25. elmélkedés 

Tiszteletes edény 

Vas honorabile 

      Képzeljük magunk elé a Szent Szüzet a Megtestesülés pillanatában, amint lelkét a kegyelmek mérhetetlen óceánja tölti be, ártatlan, szűzi teste pedig az emberré lett örök Igét hordozza. Boruljunk le hódolattal e tiszteletreméltó edény előtt, s kérjük kegyelmét, hogy mi is a Szentlélek ajándékainak lehessünk az edényei. Amikor Dávid király a frigyszekrényt Aminadab házából a Sionra akarta átvitetni, s a göröngyös úton a szekrény megbillent, s az egyik pap, Oza, hirtelen odakapott a frigyszekrényhez, nehogy leessék. Isten azonnali halállal büntette őt ezen tiszteletlenségért. 

      A Szűzanyát is a legmélyebb tisztelet illeti meg részünkről. Igaz ugyan, hogy ez a körülmény nem hoz létre távolságot Őközötte és miközöttünk. Ő nem olyan, mint e föld uralkodói, akik közelébe közönséges, egyszerű ember nem juthat. Ő nekünk valódi, gyöngéd édesanyánk, aki bennünket szívéhez akar szorítani, s azt kívánja, hogy teljes bizalommal közeledjünk hozzá. Azonban, amint az uralkodó gyermekeinek sem szabad soha megfeledkezniük szülőjük méltóságáról, s a legnagyobb bizalom és gyöngédség megnyilvánulásait is mindig tisztelettel kell párosítaniuk, úgy vagyunk mi is Ővele. 

      A Szűzanya végtelenül tiszteletreméltó edény volt akkor, amikor szűzi méhében hordozta az Üdvözítőt. Mint egy eleven tabernákulum járt-kelt kilenc hónapon keresztül, s nem csak az egész Szentföldön, hanem az egész földkerekségen nem volt semmi, ami szentség tekintetében őhozzá lehetett fogható. A jeruzsálemi templomban a Szentek Szentje olyan szent hely volt, hogy abba csakis a főpapnak volt szabad évenként egyszer belépnie, éspedig nagy tisztulások és bűnökért bemutatott áldozatok után. De mi volt ez a szent hely, az Úristen jelenlétének jelképe, a kis názáreti Szűzhöz képest, akiben a világegyetem Ura Istene, a maga valójában volt jelen? Ő volt az igazi Szentek Szentje! Azonban most gondoljunk csak arra, hogy a szentáldozáskor mi is magunkhoz vesszük az édes Jézust a maga valójában. Tehát körülbelül negyedóra idő alatt, amíg a színek bennünk el nem romlanak, mi is eleven szentségház vagyunk: a Szentek Szentje. Azaz éppen az a kérdés, hogy azok vagyunk-e igazán? Mert hiszen, sajnos, sajnos, van szentségtörő áldozás is a világon, de még a méltó áldozások között is igen nagy a különbség. Igyekezzünk megtanulni a Szűzanyától, miként kell viselkednünk az Úr Jézus szentségi jelenléte idején, hogy mi is méltó edényei lehessünk! 

      Vajon a Szűzanya kevésbé volt-e tiszteletreméltó edény az édes Jézus születése után, mint annak előtte? Vajon ez a becéző megszólítás csak arra az időre vonatkozik-e, amelyet isteni Gyermeke az Ő szűzi méhében töltött? Erre a kérdésre határozottan tagadólag kell válaszolnunk, éspedig azért, mert a kegyelemmel teljesnek lelki életében visszafejlődés, vagy hanyatlás nem képzelhető el. Tehát ő nem veszített azáltal, hogy az Istenember megszűnt valóban test szerint benne lenni. A tényleges jelenlétet teljesen pótolta az a kegyelemtöbblet, amelyet a megtestesült Ige az Ő lelkében hátrahagyott. Ő a kegyelmeknek volt tiszteletreméltó edénye, illetve most még sokkal magasabb fokban volt az. Hiszen a hittudósok szerint a kegyelemteljesség a Szűzanyában állandóan növekvőben volt élete utolsó pillanatáig, éspedig olyan arányokban növekedett, hogy azt emberi ész föl sem foghatja. 

      Ha azonban ez így van - aminthogy tényleg így van -, akkor ebből valami igen fontos tanulság vonható le ránk nézve. A Szűzanyában az angyali üdvözlettől számított harminchárom vagy harmincnégy esztendő folyamán csak egyszer, ama boldog kilenc hónap alatt volt jelen az édes Jézus. Igaz, hogy ez annyi, mintha mi hetvenegy esztendeig naponta áldoznánk, s mindig egy negyedóra hosszat maradna nálunk. De azért, bár sokkal rövidebb ideig élvezzük jelenlétét, ez nem mentség számunkra, ha a szentáldozás utáni hálaadás végeztével mindig visszaesünk régi gyarlóságainkba, s nem maradunk meg azon szinten, amelyre az édes Jézus szentségi jelenléte által emelkedtünk. Hát még mit mondjunk arról, ha lanyhán áldozunk, s talán a hálaadásunk sem sokat ér?! Akkor bizony nálunk a kelleténél sokkal nagyobb a különbség a tartalom és az edény között, s ez utóbbi minden inkább, csak nem tiszteletes! 

      Kérjük a Szűzanyát, szerezze meg nekünk azt a kegyelmet, hogy mindig tudatában maradjunk edényi voltunknak, s lelkünk tartalma, időnként a szentségi Jézus, rendesen pedig a legszentebb Szentháromság előtt hódoló leborultságban maradjunk életünk utolsó pillanatáig. Adja Isten, hogy ezek az isteni Vendégek sohase érezzék nálunk rosszul magukat!

 
 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html