Teremtőnk Anyja

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

11. elmélkedés 

Teremtőnk Anyja

Mater Creatoris

      Kérjük Isten kegyelmét, hogy Szűzanyánknak ezt a magasztos címét, amelyet bizonyára igen sokszor mondtunk ki kellő értékelés nélkül, alaposan megérthessük, s általa szeretetre gyulladjunk irányában. 

       Ez a szó: Teremtő, önkéntelenül visszaviszi gondolatainkat az időt megelőző örökkévalóságba, amikor még csak az Úristen létezett, s kívüle semmi. Éppen úgy, mint most és mindenkor és örökkön örökké az az Atya szülte a Fiút, s ők ketten árasztották a Szentlelket. Hárman tökéletes egységben, három személy egy természetben. S ez a végtelen Lény tökéletesen boldog volt, nem szorult rá semmi másra. Megelégedettségét nem növelhette semmi. A megteremthető lényeknek, a lehetséges világegyetemeknek végtelen sorozata ott volt elraktározva az ő végtelen elméjében. Gyönyörködhetett bennünk anélkül, hogy megteremtette volna őket, sőt, emberileg szólva, ezt zavartalanabbul tehette. Tökéletes boldogságának lényege azonban Önmagának, saját végtelen szépségének, jóságának és egyéb tökéletességének szemlélete volt. Isten boldogsága csak maga Isten lehet. Mivel pedig Istent nem teremthet még maga Isten sem, tehát ez a boldogság nem volt növelhető. Nem is a maga érdekében teremtett az Úr, bár nem tehette, hogy a maga dicsősége ne legyen a teremtés főcélja: boldogságából másoknak, az Ő teremtményeinek akart juttatni, s ezért mondta ki a mindenható legyen-t. És lőn. 

      Lőn a megszámlálhatatlan angyalok serege és az anyag, hogy az előbbinek dolga legyen annak kialakításában. Számokról nemigen beszélhetünk, de az angyalok számát a hittudósok többre teszik, mint ahány porszem, vagy fűszál van ezen a földtekén, s valószínűleg nagyon is innen maradnak a valón. Az anyag tömege szintén meghaladja fogalmainkat. Ha igaz, amit a modern csillagászat mond, hogy a világegyetem sugara kilencvenmilliárd fényév, akkor körülbelül hetvenbillió naprendszert kell számítanunk. Márpedig a mi egész földünk tömege a mi naprendszerünkhöz viszonyítva kisebb, mint egyetlenegy tégláé a budai királyi palotához képest. A földteke tehát valósággal egy ici-pici kis bacilus ebben a világegyetemben, pedig milyen óriási mihozzánk képest! Ezt a szédítő tömeget a benne rejlő mérhetetlen erőkkel együtt egy szavával hozta létre az Úr, éspedig azért, hogy képeskönyvül szolgáljon majd az Ő drága kis teremtménye, az ember számára. Hogy a csillagos égboltról tanulja meg Őt ismerni és szeretni. 

      Milyen kimondhatatlanul hatalmas tehát az Isten, aki végtelen számú ilyen világegyetemet tudna teremteni! Csak akarnia kellene. A mi Szűzanyánk pedig ennek a Teremtőnek az Anyja! Igaz, hogy csak a második isteni Személyé, a Fiúé, nem pedig az Atyáé és a Szentléleké. Mivel azonban a Fiú az Atya elméjéből születik, mint az Atyának önmagáról alkotott kimerítő fogalma, helyesen nevezhető az Atya bölcsességének. A világ teremtése pedig az isteni Bölcsesség műve, s így helyesen tulajdonítható a második isteni személynek. A Szűzanya tehát csakugyan a Teremtőnek Anyja. 

      Elmélkedjünk arról a felfoghatatlan, de azért az emberi szívhez annyira közelálló igazságról, hogy a végtelenül hatalmas Teremtő ebben a mérhetetlen világegyetemben kiválasztott egy picike kis bolygót, a Földet, s azon teremtett magának egy még annak a körében is kicsinynek számító leánykát, szegény, falusi emberek szülöttét, s attól testet öltött. Előzőleg azonban ezt a kicsinyke kis lényt úgy felékesítette a legpazarabb lelki szépségekkel, hogy ő maga is, a végtelen Isten, teljesen beleszeretett, s az ő kedvéért megsiettette megtestesülést. 

      Ezek olyan dolgok, amelyeket az értelem nem tud felfogni, azért ne is azzal mérlegeljük, hanem egyenesen foglaljuk a szívünkbe: az megérti őket! Az azt fogja mondani, hogy ha Isten lett volna, ő is úgy cselekedett volna. Mert hiszen éppen a kicsinységben van valami rendkívül vonzó bájos kedvesség. Ettől a bájos kis teremtménytől született meg tehát a Teremtő, anélkül, hogy annak napsugaránál tisztább szervezetén legkisebb sérelem esett volna; belefeküdt az ő kis, tizenöt éves édesanyjának karjaiba; édesen mosolygott rá; táplálkozott az Ő szűztiszta anyatejével, s fogadta édes csókjait. Milyen irigylésre méltó a mi Teremtőnk ebben a helyzetben! 

      No, meg amikor ott látjuk a megtestesült Igét Názáretben, mint fejlődő gyermeket, mint a Szűzanya forró, anyai szeretetének és szorgoskodásának tárgyát! Igazán megértjük, hogy az Istenember csak kereszthalálával váltotta meg az emberiséget, nem pedig azzal, hogy Isten létére leszállt a földre, s magára vette a mi szegény emberi természetünket! Hiszen igaz, ez is végtelen érdeme volt Őneki, de bizony ezt szívesen megtettük volna mi is az ő helyében, már csak a Szűzanya kedvéért is. 

      Ó Szűzanyánk. Teremtőnk szent Anyja, milyen kimondhatatlanul szép vagy a Te kicsinységedben! Segíts kicsinynek lennem.

 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html