Istennek szent Anyja

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

2. elmélkedés

Istennek szent Anyja 

Sancta Dei Genitrix 

      Elmélkedjünk a lorettói litánia ezen második becéző megszólításáról, megfontolva azt, hogy ki az Isten, s mit jelent az ő anyjának lenni. 

       Ki az Isten? Kicsoda Ő? Amikor Mózes ezt a kérdést intézte az égő csipkebokorban megjelent Istenhez, a felelet az volt: „Én vagyok, aki vagyok” (Kiv 3,14). Vajon mit jelentenek ezek a rejtelmes szavak? Azt, hogy „te, Mózes és embertársaid, nemkülönben az összes többi teremtmények, tulajdonképpen nem is vagytok, legalábbis nem úgy, mint én. Bírtok ugyan léttel az én akaratomból, de ez a ti létetek olyan gyenge, hogy nem hagyhatlak benneteket magatokra egy pillanatig sem, mert azonnal megsemmisülnétek. A megteremtés nem volt elég számotokra: szükséges, hogy állandóan fenntartsalak benneteket. Ha egy tárgyat a kezedben tartasz, az a föld fölött van, a levegőben, de azért nem tud magától lebegni, s mihelyt elereszted, a földre esik. Így vagytok ti. Mihelyt kihúzom alólatok a kezemet, visszaestek a semmibe, amelyből teremtettelek benneteket. Ellenben én igazán vagyok, s nem tudnék nem lenni. Voltam, vagyok és leszek, egy örökös jelenben, tökéletes változhatatlanságban.” 

      Íme, ezt mondja az Úristen élőszóval Önmagáról az ószövetségben, amelyben világosan, mint egy Istent nyilatkoztatta ki magát, míg a Szentháromságra csak célozgatott. De ha élőszóval csak ilyen keveset mondott, annál többet beszélt magáról írásban. Teremtő ujjaival megszerkesztette a természet nagy olvasókönyvét, s azt adta kezébe az embernek. „Az egek beszélik az Isten dicsőségét, s az ő kezének műveit hirdeti az égboltozat” - mondja a zsoltáros (Zsolt 19,2). Kilencvenmilliárd fényévre becsülik napjainkban a világegyetem fél átmérőjét, s egy fényév kerek számban tízbillió kilométer! S ott, a világegyetem legszélén, ebben a szédületes távolságban, amelyet a gondolat is alig képes befutni, az Úristen éppen úgy jelen van, mint itt nálunk. Ha pedig akarná, teremthetne millió és millió ilyen világegyetemet s azokat is éppen úgy betölthetné, mint ezt. 

      Ezeket dadogja a természet könyve az Úristen nagyságáról, mert igazán csak dadogás a beszéde: annyira alatta marad tárgyának. Erejéről sejttetnek valamit a viharok, a földrengések, a vulkáni kitörések itt a földön. Odafont az égboltozaton azok a mérhetetlen erők, amelyek azokba az izzó napokba vannak felhalmozva, amelyek azt ékesítik. Az ember erejét aszerint mérik, hogy mennyit tud megemelni. A nap a szó legszorosabb értelmében megemeli a földet és többi bolygóit, amennyiben keringésben tartja őket maga körül. A páros csillagokon napok emelik meg egymást. 

      S mindez semmi Isten erejéhez képest! Szépségéről beszél a csillagos égtől a gyermek ártatlan szeméig minden, ami gyönyörködtet, mert hiszen mindez csak visszatükrözése az ő végtelen szépségének. A liliom elbájoló alakja és színe, az ibolya illata, a gyümölcsnek íze, s minden, ami jó és kellemes, csak az Ő végtelen kedvességének és szeretetreméltóságának kicsiben való utánzata. A legnagyobb emberi elmék, egy Arisztotelész, egy Szent Ágoston, egy Szent Tamás, nemkülönben a profán tudományok nagy művelői az Ő mindentudásának mikroszkopikus képei, mert hiszen Ő mindent tud, ami volt, van és lesz; mindent, ami egyáltalán tudható. Ezt az eszmemenetet órákig folytathatnánk így. De nézzük, mit jelent Isten anyjának lenni? 

      A római korban a Gracchusok anyjának egy másik főrangú római nő nagy értékű ékszereit mutogatta. Ekkor az előbbi behívta két fiát, s azt mondta: „Íme, az én ékszereim”. - Az anyának valóban a gyermeke a dicsősége, föltéve, hogy gyermeke kiváló. Az Ószövetségben Elkána felesége keservesen sírdogált a frigysátor előtt, mert mindaddig meddő volt. S amikor azután Isten meghallgatta kérését, neve egyszer s mindenkorra meg volt örökítve. Ki ne tudna Sámuel próféta édesanyjáról, Annáról! Még a hálaénekét is el szoktuk mondani a zsolozsmában. Amikor Betszabé, fiának trónralépte után először ment be hozzá, Salamon fölkelt trónjáról, elébe sietett, szeretettel megölelte, maga mellé a trónra ültette, s kijelentette, hogy minden kérését kész teljesíteni. A királynak anyja a zsidóknál egészen különálló, éspedig a legnagyobb női méltóság volt. Ő volt igazában a királynő, nem pedig a feleség, mert hiszen az sok volt. Őt illette meg kizárólag a gevirá cím, vagyis az, hogy „úrnő”. 

      A profán történelem is seregestül mutat hasonló eseteket. Mit jelenthetett például a korzikai jelentéktelen kis ügyvéd özvegyének az, amikor fia, Napóleon, a franciák császára lett! Addig tekintetes asszony volt, most pedig császári felség! 

      Mármost mindezek a példák az anyai méltóságnak fokozódását mutatják egészen a trónig, a földi uralkodói méltóságig. Azonban gondoljuk csak el, hogy hol van egy földi trón az egek Urának trónjától! Pedig a Szűzanya nem valami földi királynak vagy császárnak a jobbján ül, hanem a mindenható Isten mellett foglal helyet. Ez az a méltóság, amely őt, bár véges lény, bizonyos értelemben végtelenné teszi, mert végtelen méltósággal ruházza fel. Ilyen nagyasszony a mi édes Szűzanyánk!

_______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html