Néri szent Fülöp mikor megalapította az Oratóriumot, gyorsan szárnyra kapta a hír Rómában. De elsősorban Fülöp vált közismertté. És milyennek ismerték!
Fennmaradt abból az időből egy szemtanú, az ifjú Domenico Saraceni közlése, aki később orvos lett, és nagyon jó megfigyelő volt. Tizenkét éven át találkozott Fülöppel hetenként legalább egyszer.
Nagy esemény volt, ha Fülöp kivonult az Oratóriumból kísérő csapatával együtt! ,,Ecco Filippone!” - kiabáltak a római utcagyerekek. (Az Ecco Filippone-t alig lehet helyesen lefordítani, körülbelül ezt jelenti: Itt jön a hatalmas Fülöp!)
Durva gubbiói szövetből készült, hosszú ujjú bő köpenyt viselt és otromba fehér cipőt, bár a ,,fehér” megnevezéssel bizonyára az elszíntelenedett bőrre gondoltak. Fülöp valószínűleg azért hordta őket, mert olcsók voltak, a nézők viszont úgy vélekedtek, hogy a tréfa kedvéért viseli őket.
És valamiféle móka, amin mindenki derülhetett, valóban mindig akadt Fülöp felvonulásain.
Ilyen volt az a híres csíny, amelyet Fülöp a komoly és lelkiismeretes Baroniusszal szemben (oratóriumi pap) követett el. Elküldte egy nagy palackkal a borkereskedőhöz, de a palackot előbb gondosan tisztára kellett öblögetnie, majd minden fajtát meg kellett kóstolnia, végül pedig csak fél litert vásárolnia. Ráadásul arannyal kellett fizetni a felbosszantott kereskedőnek, úgyhogy az alig tudta összeszedni a visszajáró pénzt. Hajszálon múlt, hogy Baroniust meg nem verték emiatt (Calenzio 29). Tarugi (szintén oratoriumi pap) jobban megúszta, neki a hajas Capricció kiskutyát kellett cipelnie.
Egy másik alkalommal Fülöp és csapata találkozott Cantalicei Félix kapucinus testvérrel, aki városszerte ismert különcködő volt. Koldult a rendje számára, megszólított mindenkit, és mindenkinek tanácsot osztogatott, lett légyen az herceg, prelátus, bíboros vagy az egyszerű nép köréből való: ,,Te is jó vagy? Mikor gyóntál utoljára? Engedelmeskedel az anyádnak is?” Fülöp színpadias mozdulatokkal üdvözölte. Kicserélték fejfedőjüket, majd azt lehetett látni, hogy Fülöp, aki a legkisebb tisztátalanságtól és az idegenek által használt edénytől is utálkozott, iszik Félix testvér flaskójából, mégpedig olyan jóízűen, mintha különleges élvezete telne benne.
Mindez az akkori idők fényűző, pompázatos divat előterében zajlott le. De Fülöp nyugodtan engedte, hogy a legutolsó divat szerint öltözött fiatal urak is látogassák az Oratóriumot, de azt is láthatta, hogy egyre inkább megérti mindenki, mennyire fölösleges és haszontalan a hivalkodó feltűnősködés. Másrészt megkövetelte ifjú társaitól, hogy lássák el szolgálatukat a kórházakban, vasárnaponként pedig mindenki szeme láttára álljanak a templom ajtajához a többi koldus közé, alamizsnát gyűjtve a szegényeknek. Ezt még akkor is meg kellett tenniük, ha bármilyen pompás öltözéket hordtak, és akármilyen előkelő származásúak voltak is.
A rómaiak jól látták és meg is értették, hogy Fülöp mókázásai mögött alapjában véve valami egészen más rejtőzik. Fülöp - akárcsak az öreg Szókratész - értett hozzá, hogy az embereket a dolgok felszíne mögötti lényegre rávezesse.
- Egy fiatalember elmesélte neki a jövőjéről és karrierjéről szövögetett álmait: most még tanul, de reméli, hogy hamarosan kész ember lesz. - És utána? - kérdezte Fülöp. – Azután sok pénzt keresek, és hímevet szerzek magamnak. - És utána? - Azután megházasodom, és családom lesz. - És utána? - A válaszok ezután már lassabban és akadozva következtek, hiszen utána már mindennek a vége rajzolódott ki. Ekkor Fülöp magához vonta és alig hallhatóan megkérdezte tőle: És utána? - Ez mindig így történt: aki Fülöppel beszédbe elegyedett, nem tudott megmaradni annak, aki azelőtt volt.
Fülöpnek volt egy másik oldala is, ezt azonban csak kevesen ismertek pontosan, és amely valójában csak a halálát követő perben derült ki. Kétségtelen, hogy látták Fülöpöt, amint a kórházakat járja, és tudták azt is, milyen gondosságot és szeretetet tanúsít éppen a betegek iránt. Fülöp azonban gyorsan és gyakorlatiasan is tudott segíteni, ha a szükség úgy kívánta, mert meghalt a család kenyérkeresője, például a muzsikus Animuccia családja esetében. Vagy tudott az afféle szükséghelyzetekről, amikor egyes lányoknak, akik férjhez akartak menni, nem volt hozományuk. Szentté avatási perében azután közismertté vált a Fülöp által kiosztott sok adomány. Amikor Bellarmin bíborosnak össze kellett állítania a jelentést a Rítus Kongregáció számára, a per aktáinak elolvasása után bámulattal eltöltve jelentette ki: „Ez a Fülöp második Alamizsnás Szent János” (L 439).
Honnan vette Fülöp a pénzt? A pénz soha nem jelentett problémát számára, mert nem tulajdonított neki értéket, a zsugoriságot pedig ,,a lélek pestisének” tartotta. Mi sem volt természetesebb, minthogy a környezetében élő gazdagok ismételten pénzt adtak ennek a papnak!
Fülöp segítségnyújtása mindig gyakorlati jellegű volt: gyorsan és titokban történt.
Például kenyeret vitt Fiora Ragninak, a nála gyónó első nők egyikének, amikor 1557-ben házába zárta a Tiberis áradása. Amikor pedig egyik legidősebb barátja, a francia miniatűrfestő, Vincenzo, a társulat tagja meghalt, Fülöp nyomban ott termett és a hat kisgyermekével hátramaradt özvegynek ezeket a vigasztaló szavakat mondotta: „Non dubitate!” (Ne aggódjék!) ,,Férje a mennyben van.” Ezután hozzátette: „Férje rám bízta önt és kisgyermekeit”, majd ismét a rá jellemző szavakat mondta: „Ne csüggedjen!” („State de bona voglia!”), és máris kirakodott: kenyeret, lisztet, olajat, pénzt. Később elküldött hozzájuk egy szabót, aki mértéket vett a gyerekekről, így gondoskodott ruházatukról. Amikor pedig az egyik leány szerzetbe lépett, Fülöp gondoskodott kelengyéjéről, „egészen a kezében tartott gyertyáig”, amint az anyja tanúsította.
Bármennyire el akarta is rejteni Fülöp az ilyenféle jótetteit, jósága mégis köztudottá vált a betegek között, hozzá fordultak, magukhoz hívatták, hogy keresse fel őket, imádkozzék velük, és tegye rajuk a kezét. Életrajzírói többször is említik, hogy Fülöpért küldtek, ha valahol nehéz lefolyású szülés volt várható.
Mindenekelőtt azt ismerték föl, hogy mekkora szeretettel és mélységes együttérzéssel áll a haldoklók mellé. Részletes beszámoló van Persiano Rosának, Fülöp gyóntatóatyjának utolsó óráiról. Amikor élete a vége felé járt, aggodalmak fogták el, és ,,egy fekete kutya” ólálkodott körülötte, amelyben a gonosz ellenséget látta. Amikor Fülöp megérkezett, megnyugodott: „Istennek hála, a kutya eliszkol. Nézd csak, már megy ki az ajtón!” Capecelatro is megírta ezt, majd elgondolkodva folytatja: ,,Életemnek egyetlen pillanatában sem tűnök önmagam előtt olyan kicsinek, annyira szegénynek és olyannyira képtelennek mindenre, mint abban a pillanatban, amikor szembesülök a halál sötét titkával... Fülöp példája mégis elevenen él fejemben és szívemben egyaránt” (C 338).
Éppen Fülöp beteglátogatásai adtak azután alkalmat arra, hogy csodás eseményeket is híreszteljenek róluk. Fülöp persze ezzel kapcsolatban is próbált gátat vetni a hírverésnek. Feltűnő, hogy Fülöp életének folyamán az emberek csak keveset beszéltek ezekről a csodákra emlékeztető eseményekről, és amikor a perben részletezték őket, ámulattal hallgatták, mily sokszor adódtak ilyenek. A vallicellai életrajz névtelen szerzője közzétette a csodák ismertetését. Hozzáfűzte azonban: „Fülöp akkora gondossággal igyekezett elrejteni ezt az Istentől kapott adományát, hogy még mi is, akik állandóan vele voltunk, csak keveset tudtunk róla” (PB 145).
Amikor pl. Fülöp egy régi barátja, Modio doktor halálosan megbetegedett, és már beszélőképességét is elvesztette, sok barátja sereglett össze. Fülöp, akit szintén elhívtak, a szomszéd szobában imádkozott, majd egy idő múlva előjött és kijelentette: „Messer Giovanni Battista már nem beteg; meggyógyult.” Valóban: a beteg beszélgetni kezdett Fülöppel, és hamarosan talpra is állt.
A szentté avatási perben számos közlést és okiratot mutattak föl a gyógyulásokról. Közülük csak két rendkívüli esetet ismertetünk.
- Egy rendi nővér gyónásban azt vallotta neki, hogy ő bizony elveszett ember. „Nem - mondotta Fülöp -, mondom neked, hogy a paradicsom számára rendeltettél, és be is bizonyítom ezt neked. Mondd meg hát: kiért halt meg Krisztus?” - ,,A bűnösökért.” - ,,Helyes. És mi vagy te?” - ,,Bűnös.” - „Akkor hát - vonta le Fülöp a következtetést -, akkor a paradicsom érted van, hiszen bánod a bűneidet.” Ezután a nővér véglegesen megszabadult búskomorságától.
- A másik eseményt többféleképpen is közlik. Itt egy kiemelkedő tanú, Francesco Néri kissé komor hangulatú közlését mutatjuk be. VIII. Kelemen kezének gyógyulásáról esik benne szó. Köszvény támadta meg, és nagy fájdalmai voltak. Francesco így tudósít a továbbiakról: „Az atyánál (Fülöpnél voltam). Azt mondotta nekem, hogy egy nagyon jelentős embert látogatott meg, aki súlyos fájdalmakat szenvedett a keze miatt, ő pedig meggyógyította és megszabadította fájdalmától”. Francesco egyáltalán nem gondolt csodára és így vélekedett: „Ez a személy annyira örült az Ön látogatásának, hogy úgy érezte, mintha fájdalmai megszűntek volna”. Fülöp azonban ezt válaszolta: „Nem, valóban megszabadítottam a fájdalmaitól, mert az ilyen személyeknek nagyon fontos teendőik vannak, és könnyen elfogulttá válnak, ha fájdalmak kínozzák őket. Ezért szükséges, hogy egészségesek legyenek”
Forrás:
Paul Türks - Néri Szent Fülöp, Ecclesia 1992
Szentlélek- kilenced Néri Szent Fülöppel ITT olvasható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése