A csíkkarcfalvi vártemplom

Nagyboldogasszony temploma – újra felfedezve

Legendák, mendemondák, konkrét leletek

Falba épített ember, Báthory András kelyhe, dögkúthoz vezető alagút, török ruhás Pilátus, kripták, csontvázak és egy régi vár emléke – mind-mind a karcfalvi vártemplomhoz kapcsolódik. Legendák, mendemondák és konkrét leletek, szakértői megállapítások együttese alkotja a rendkívül szép fekvésű Nagyboldogasszony templomának varázsát. A templomét, amely időközönként újjászületik, s amelyről a kíváncsi turista bőven talál anyagot az útikönyvekben – de mégsem árt újra felfedezni... Atetőzet tönkrement, a falak felszívták a vizet, a torony bádogborítása rozsdás, a toronyba vezető lépcső életveszélyes, de általában mindenhol szükséges a javítás – sorolja a karcfalvi vártemplom problémáit Farkas Árpád plébános. – Az egyházközség ilyen komoly javítások elvégzésére képtelen lett volna, s mivel A kategóriás műemlék, ennek és Kelemen Hunor miniszteri közbenjárásnak köszönhető ez a jelentős (mintegy 3 300 000 lejes) támogatás. Ilyen méretű beavatkozás csak akkor történt, amikor Némethy József főesperes megnagyobbíttatta (az eddig 15. századira datált) templomot az 1790-es végén.

A befalazott embert

éppen ekkor, a templom bővítésekor találták meg, vagyis több mint kétszáz évvel ezelőtt. – Egy álló ember csontváza volt, teljes lovas felszereléssel, nyereggel, zablával a déli falban – magyarázza a karcfalvi származású Bara Béla, aki úgy tudja, a csontváz Bécsbe került, de a második világháborút követően már nem volt meg.

– A kerítés falába egy ember keletnek bele volt állítva, olyan célból, hogy az erős legyen, tartós és emlékezetes – véli a kilencvenedik évén túl járó jenőfalvi Gábor László. – Így hallottam nagyapámtól. Volt ilyen elhatározott ember, hogy belement, béfalaztatta magát, s kész. Így akart meghalni. Nem szép halál, de... Én így gondolom – tette hozzá Gábor László, amikor arról faggattam, hogyan kerülhetett a falba a csontváz.

Ferenczi István régész 1943-ban megjelent tanulmányában úgy értékeli, hogy a karcfalvi halott szerepe az egyházerőd ellenségtől és egyéb veszedelemtől való megóvása volt, bár szerinte nem élő embert, csak csontvázat falazhattak be. A kutatónak szerencséje volt, ugyanis Némethy József főesperes-kanonok, Nagyboldogasszonyfalva templomának újjáépítője maga számolt be a leletekről Aranka Györgynek 1802-ben. A beszámoló szerint az északi falba beépített csontváz „kezi között egy pár Patkó” volt. Nem tudjuk, hogy ez a titokzatos ismeretlen egymaga volt-e az erődtemplom középkori falának erősítője, és valószínűleg ez most, a templomrestaurálás során sem fog kiderülni, de elvi lehetősége annak is van, hogy további csontvázak legyenek a falakban. Az első kutatási hét után ugyanis kiderült, hogy a mai templom déli falai tulajdonképpen a középkori templomelőd sértetlen falai, a porticus padlásterében látszik a régi párkány magassága, és megvan a déli bejárat felső része is, vagyis a középkori hajó a nyugati fal kivételével gyakorlatilag áll – tudtuk meg Botár Istvántól, a Csíki Székely Múzeum régészétől, aki munkatársaival együtt több fronton is dolgozik. Egy beomlott gödröt mutat a templom felszedett padlója alatt. Úgy gondolja, kripta lehet, bár azt ő is hallotta, hogy a helybéliek inkább

az alagút

előkerülését várnák. Mert azt mindenki állítja Jenőfalva- és Karcfalva-szerte, hogy a templom helyén valamikor végvár állt, abba húzódtak veszedelem idején a helybéliek (persze a falut akkoriban Harcfalvának nevezték), s a templomból lejárat volt a vízre. „Kifutó egérlyuk volt a menekülőknek” – fogalmazott Gábor László.

– A Székaszó pataka alatt alagút volt egészen a dögkúthoz. A mai templomból is oda jártak vízért, és mosni erre a patakra. Úgy hogy nagyon érdekes lesz, ha most rátalálnak – jegyzi meg a jenőfalvi Bíró Józsefné Erzsébet. Az alagút titka valószínűleg ezúttal sem tárul fel teljesen, tudom meg az ásatást vezető Botár Istvántól. A régészeti kutatásra ugyanis egy hónapot kaptak, azalatt megfeszített munkával próbálják elvégezni „a házi feladatot”, vagyis megállapítani, hogy hol van a régi hajó, a régi fal, a régi torony és a régi szentély. „Próbáljuk feltárni, hogy mit rejt az omlás, bár szerintem ott nem alagút, hanem egy újabb kripta vár majd ránk.”

Teljes padlócsere lesz, kihordják a templomból a padló alatti törmeléket és kicserélik lélegző-szuszogó kavicsra, hogy a ráhelyezett fa ne gombásodhasson meg. A régészek ennek kapcsán végeznek felügyeletet  és megelőző feltárást, mivel leírásokból és a tavalyi külső kutatásokból is tudni lehet, hogy lennie kellett egy korábbi templomnak.

– Szeretnénk megállapítani a gótikus szentély hosszát. Megtaláltuk már az 1796-ban elbontott nyugati harangtorony helyét is, amely utólag épült a hajóhoz – magyarázza Botár István, aki úgy véli, hogy a jelenlegi Nagyboldogasszony-templom elődjét, valamint a Csonkatorony gótikus templomát ugyanaz a mester vagy ugyanaz az iskola építette.

– Mindenképpen köze van a két templomnak egymáshoz, és biztos vagyok benne, hogy a karcfalvi templom gótikus szentélye is a 15. század második felében épült. Sőt Botár István abban is biztos, hogy a még korábbi templomhajót sem bontották el teljes egészében az átépítéskor, csupán megtoldották és magasították, tehát nem a gótikus templom, hanem egy még korábbi templom hajója. „Megvan tehát a régi templom, és remélem, a hozzá tartozó szentélyt is megtalálom.”

A falképek

esetében Czimbalmos Attila falkép-restaurátor a szentély külső falán egy polikróm díszítőfestés nyomait próbálta felszínre hozni. – A minta jellegéből, illetve az analógiákból a 17. századra datálható, viszont nagyon gazdag és egyedi, mert kicsit eltér azoktól a típusmintáktól, amelyek errefelé, a Székelyföldön, hasonló helyeken lenni szoktak – mondja. – Ugyanis ez vörössel és okkerrel kombinált díszítőfestés, tehát nem a megszokott háromlevelű lóhere, és az is érdekes, hogy a festés regiszterenként változik, van egy ritmusa, van egy rendszere az egész motívumvilágnak. Az egyik regiszterben találtunk egy nap- és holdmotívumot, vörösre megfestve, nagyon szépen. A pálcatag alatt is egy végtelenített motívum fut körbe, szintén vörösre megfestve, illetve a párkányzat felső részén is egy ilyen keresztezett motívumot találtunk.

A restaurátor a templom külső falán egy most napvilágra került feliratot mutat – valamikor ez a belső térben lehetett. Még nem lehet értelmezni, de néhány hét múlva többet tudunk majd, biztat, és folytatja a munkát a szentélyben, ahol a középkori díszítőfestés nyomai is itt-ott feltűnnek.

A keresztút
A cinteremfal fülkéi üresen árválkodnak. A keresztút képei jelenleg Marosvásárhelyen Feketics Erika és Kiss Loránd festő-restaurátorok műhelyében vannak, hívja fel a figyelmem Farkas Árpád plébános. A 14 festmény felújítását nem a román művelődési minisztérium finanszírozza (mint a templomban zajló munkálatokat), a szükséges 46 ezer lejt részben pályázatból (egymillió forint), részben önerőből teremtette elő az egyházközség. A festmények 1781-ben készültek.

– Nagyon érdekes, hogy Pilátust, aki római hivatalnok volt, török ruhában, turbánnal ábrázolják az első állomás képén – jegyzi meg a plébános. – Valószínűleg népies festő festette, és abban az időben a rossz, a gonosz megtestesítője a török lehetett, ezért kapott a római török ruhát.

– Erősen megviselt állapotban voltak a karcfalvi stációképek – erősíti meg Kiss Loránd, aki szerint a festmények feltehetően eredetileg is jelen helyükre készültek, de az időjárás viszontagságainak kitéve vásznuk elöregedett, törékennyé vált, összeszakadozott, a festékréteg az alapozóval együtt fölcserepezett, részben lehullt. Az egyik képnek 80 százaléka hiányzik.

– Mi a festményeket portalanítottuk, a további festékréteg kipergésének elkerülése végett a festett felületet japán papírral védtük le – sorolják a restaurátorok a munkafázisokat, a tisztogatást, az élberagasztást, a vászonpótlást, a konzerválást, a kasírozást, a vakkeretre feszítést. A  festő-restaurátorok úgy vélik, a stációképeknek elsősorban kultúrtörténeti értékük jelentős, mert betekintést engednek a 18. századi székelyföldi falu vallásos világába. Restaurálásuk hamarosan kész, de a szakértők azt javasolják, hogy ne a kerítőfalban, hanem száraz helyen állítsák ki őket.

Báthory kelyhe

Teleki József 1799-ben járta be Csíkot és örökítette meg élményeit Úti jegyzések című írásában. A  frissen felújított Nagyboldogasszony-templomnál is megfordult: „Láthatod itt a szerencsétlen Báthori András mise mondo köntössét, most egy oltár takarója. Ugyan az ö kehelit; a’ mellyen ez az irás van: Presbiteri (...) 1540. A templom régi, ajtaja (!) es volt de bé meszelték” – jegyezte fel. A kehely ma is megvan, tudom meg a plébánostól, aki szakértői tanulmányt is mutat a műkincsekről. Ebben szerepel egy 15. és egy 16. századi kehely is – kora szerint akár mindkettő lehetett volna a Pásztorbükkön meggyilkolt egyházfőé is, de bizonyíték nincs rá. A számon tartott miseruhák 19. századiak, és hogy mi lett az oltártakaróul használt kasulával, nem lehet tudni. Úrmutató, keresztelőkészlet és egyéb műtárgyak is vannak a plébánia tulajdonában, de ezeket egyelőre nem lehet megtekinteni, mondja a plébános, s közben egy újonnan kialakított kiállítótermet mutat a plébánia épületében, amelyet már idén szeretnének berendezni. Ugyanott illemhelyek is készültek a turistáknak. Mert Nagyboldogasszony  egyházközség várja a látogatókat, és (valószínűleg Árpád-kori előzményekkel rendelkező) temploma régi kincseivel az új csodálókat. A tervek szerint decemberre befejeződhet a restaurálás – ugyanis a felújítás teljes összege szerepel a Művelődési Minisztérium 2012-es felújítási tervében aláírva, jóváhagyva – erősítette meg kérdésünkre Kelemen Hunor volt miniszter.

Forrás:

Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség