Mindennapok: Isten országa alázatra épül

„Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám” (Mt 18,19). Ezt az idézetet olykor a keresztények elleni fegyverként használják, mert számos esetben előfordul, hogy több ember együtt, komolyan kér valamit, mégsem kapja meg. Az ellenvetések azonban abban a pillanatban összeomlanak, amint nyilvánvalóvá válik, hogy ez az együttlét világi jellegű, az egyetértés koalíció, nem pedig egység, és a hitet, miszerint Isten bármit megtehet, amit akar, ugyanúgy értelmezzük, ahogyan Jób vigasztalói.

Annak a látszólagos valótlansága, hogy „Mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok” (Mt 21,22), választ nyer Krisztusnak a Getsemáne-kertben mondott imájában, és részben a Zsidókhoz írt levélben is (Zsid 11,36-40);

„Mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve, azok, akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban. És mindezeken, noha hit által elnyerték az Írás jó bizonyságát, nem teljesült be az ígéret, mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, és azt akarta, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.”

Ezekben az esetekben bizonyára sok ima hangzott el; azok, akik készek voltak az életüket is adni az Istenért, feltehetően nem szabadulásért, hanem segítségért imádkoztak, mégsem adatott meg számukra mindaz, amit várhattak volna.

Amikor Isten látja, hogy elegendő hitünk van hallgatásának elviselésére, vagy pedig az ő országának nagyobb beteljesítéséért elfogadjuk a lelki és testi gyötrelmeket, amelyek bennünket érnek, lehet, hogy csendben marad, míg végül az ima meghallgatást nyer, csak egészen más módon, mint ahogy várható lett volna.

Szent Pál írja Krisztusnak a Getsemáne-kertben mondott imájáról, hogy ez az ima meghallgatásra talált, és az Isten feltámasztotta őt a halálból (Zsid 5,7). Szent Pál nem az Isten azonnali válaszáról ír, aki elvehette volna a kelyhet, amiként Krisztus kérte, hanem arról, hogy Isten valóban erőt adott Krisztusnak az elfogadáshoz, a szenvedéshez, művének beteljesítéséhez, és éppen Krisztus hitének tökéletessége tette lehetővé Isten számára, hogy nemet mondjon. Ugyanakkor Krisztus hitének ez a tökéletessége tette lehetővé a világ számára az üdvösséget.

Imáink között sok a kérő ima, és az ember hajlamos azt gondolni, hogy a kérés az ima legalacsonyabb foka, azután következik a hálaadás, majd a dicsőítés. Valójában azonban a hálaadás és a dicsőítés az, amely egy alacsonyabb rendű viszonyt fejez ki.

Félig hívő mivoltunkban könnyebb dicsőítő himnuszokat zengeni vagy hálát adni Istennek, mint eléggé bízni benne ahhoz, hogy valamit hittel kérjünk. Még azok is, akik csak félig-meddig hisznek, hálával tudnak Istenhez fordulni, amikor valami szép dolog történik velük, és vannak lelkesült pillanatok, amikor valamennyien énekelhetünk az Istennek. Sokkal nehezebb azonban olyan osztatlan hitet felmutatni, amellyel az ember teljes szívéből és teljes elméjéből, tökéletes bizalommal tud kérni valamit.

Nem szabad görbe szemmel nézni a kérésre, mert az a képesség, hogy kérő imát tudunk mondani, hitünk valóságának a próbaköve.

Amikor a Zebedeus fiak anyja eljött Jézushoz, hogy két fia számára a két legjobb helyet kérje a Paradicsomban, tökéletes bizalommal volt az iránt, hogy az Úr meg tudja tenni, amit kér. Ámde azt, hogy Krisztusnak hatalmában áll a kérését teljesítenie, úgy értette, hogy az Úrnak egyszerűen joga van megtenni, amit csak akar. Ez viszont ellentétes a tanítással, amely szerint „Az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem” (Jn 5,30).

A Zebedeus fiak anyja azt remélte, hogy az Úr, mint valami kegyet, önkényesen teljesíti majd kérését, mert ő volt az első, aki bejelentette az igényét. Krisztus elutasító válasza azt jelentette, hogy az anya felmagasztalt helyet kért az Isten országában, holott az egész ország az alázatra épül.

Az anya imáját az ószövetségi messiásvárás lelkülete határozta meg.

Folyt. köv.