„Legyen meg a te akaratod”

      Homjakov[1], a XIX. századi orosz teológus írja, hogy Isten akarata átok az ördögöknek, törvény az Isten szolgáinak és szabadság az Isten gyermekeinek.
      Ez nagyon is igaznak tűnik, ha a zsidók fokozatos előrehaladásának útját szemléljük Egyiptomból az ígéret földje felé. Rabszolgákként indultak el, akik éppen csak hogy tudatára ébredtek a lehetőségnek, hogy ők az Isten leendő gyermekei; ki kellett nőniük a rabszolga gondolkodásmódját, s el kellett érniük a fiak lelkületét és alkatát, s mindez fokozatosan, hosszú és rendkívül fájdalmas folyamat során ment végbe. Látjuk, hogyan épülnek lassan az Isten szolgáinak közösségévé, olyan néppé, amely felismeri, hogy az ő ura többé nem a fáraó, hanem a Seregek Ura, akinek hűséggel és feltétlen engedelmességgel tartoznak, akitől egyaránt várható büntetés és jutalom, akiről tudják, hogy elvezeti majd őket mindazon túlra, amit akkor ismertek, oda, ahol végső elhívásuk beteljesedik.
      A korai keresztény aszketikus szerzők írásaiban számos helyen találkozunk azzal a gondolattal, hogy az embernek ezen a három fokozaton kell keresztülmennie: a rabszolga, a béres és a fiú fokán. 

1. A rabszolga félelemből engedelmeskedik,
2. a béres az, aki a jutalom reményében fogad szót,
3. a fiú pedig az, aki szeretetből cselekszik. 

      A Kivonulás könyvében nyomon követhetjük, hogyan emelkedik az Isten népe fokozatosan a rabszolga és a béres állapota fölé, a törvény pedig földrajzi értelemben az ígéret földjének küszöbén adatik. Ezen a küszöbön ki-ki egyéni képessége, lelki mélysége szerint fedezi fel az Isten tulajdon akaratát, Isten valódi célját, mivel ezt a törvényt sokféleképpen lehet értelmezni: ha formálisan, mondatról mondatra vesszük, akkor egy sor parancsolatot találunk: „ezt tedd meg, azt ne tedd!”, ilyen értelemben tehát valóban törvény az ószövetségi gondolkodásmód szerint.
      Másrészt viszont, ha újszövetségi szemmel, emberi hivatásunk szemszögéből nézzük, ahogyan a Kivonulás utáni időkben egyre többen képesek is voltak így tekinteni rá, akkor azt látjuk, hogy ezek a különféle parancsolatok, illetve felszólítások két parancsolatban olvadnak egybe: az Isten szeretetében és az ember szeretetében.
      A tízparancsolatból az első négy az Isten szeretetének parancsát önti konkrét formába, míg a többi hat az ember szeretetének parancsát tartalmazza, szintén konkrét, kézzelfogható, megvalósítható formában. A törvény fegyelmező és szabályozó eszköz azok számára, akik csak most válnak valakivé, akik még a fiúvá válás folyamatában vannak, ugyanakkor azonban már azonos az Újszövetség törvényével.  
      Ember és ember, ember és Isten viszonyában az a feladatunk, hogy megvalósítsuk az isteni békét, a békét az Isten nevében, olyan békét, amely nem kölcsönös vonzalmon vagy rokonszenvenv, hanem sokkal szilárdabb alapokon nyugszik: közös fiúságunkon, közös Urunkon, emberi összetartozásunkon és a mi szűkebb egyházi összetartozásunkon.

• Az Isten és az ember iránti szeretet elsősorban abban foglalható össze, hogy megteremtjük a helyes kapcsolatot Istennel, az emberekkel és egyben önmagunkkal is. 

      Láttuk, hogy a kölcsönös megbocsátás a sivatagban való fennmaradás elengedhetetlen alapfeltétele, ámde most egy lépéssel előbbre kell mennünk: míg a Kivonulás könyvében az isteni szándékot és akaratot kifejező parancsoló törvénnyel találkozunk, az Úr imájában ez áll: „legyen meg a te akaratod”. „Legyen meg a te akaratod” - nem azt jelenti csupán, hogy készek vagyunk engedelmesen elfogadni az Isten akaratát, ahogy ezt gyakran gondoljuk. Nem, ez azok pozitív magatartása, akik keresztüljutottak a pusztaságon, akik beléptek az ígéret földjére, és elhatározták, hogy az Isten akaratát jelenvalóvá és valóságossá teszik a földön, ugyanúgy, mint a mennyben. Pál apostol szavait a Filippiekhez írt levélben úgy is lehet érteni, hogy mi „mennyei kolónia” vagyunk (3,20). Olyan embercsoportot ért ezen, akiknek anyaországa a menny, s azért vannak a földön, hogy azt Isten számára meghódítsák, illetve lehozzák oda, akár a föld egy parányi pontjára, az Isten országát.
      Sajátos hódítás ez, amely abból áll, hogy meg akarjuk nyerni az embereket a béke birodalma számára, a Békesség Fejedelmének alattvalóivá akarjuk őket tenni, s be akarjuk vezetni őket abba a harmóniába, amelyet az Isten országának nevezünk.

• Valóban hódítás ez, békességszerzés, mely bárányokká tesz bennünket a farkasok között, a magvető által elvetett magokká, amelyeknek el kell halniuk ahhoz, hogy gyümölcsöt teremjenek és másokat tápláljanak. 

      „Legyen meg a te akaratod” - ha ezt így, belülről, istenfiúságunk állapotából szemléljük, már egészen mást jelent ahhoz az alázatos vagy éppen ellenszegülő engedelmességhez képest, amelyet a Kivonulás kezdetén láttunk, amikor Mózes megkísérelte elindítani honfitársait a szabadság felé. 

      Most már bennük is, bennünk is „Krisztus értelme van” (IKor 2,16), most már ismerjük az Isten akaratát, nem vagyunk többé szolgák, hanem barátok (Jn 15,15). 

      Jézus nem egyfajta bizonytalan, jó szándékú kapcsolatot ért ezen, hanem valami rendkívül mély dolgot, ami összeköt minket. Ez az az állapot, amelyben bevonulunk az ígéret földjére, amikor másképpen mondjuk, hogy „legyen meg a te akaratod”, s ezzel nem idegen akaratra gondolunk, egy erős akaratra, amely képes bennünket megtörni, hanem olyan akaratra, mellyel már teljes harmóniában vagyunk. 

• És abban a percben, hogy ezt megtesszük, el kell fogadnunk mindazt, ami istenfiúságunkból fakad, abból, hogy egy test tagjai vagyunk. 

      Amiként ő azért jött a világba, hogy meghaljon a világ megváltásáért, így vagyunk mi ugyanerre kiválasztva; lehet, hogy saját életünk árán kell majd magunk körül békét teremtenünk és megalapítanunk az országot. 

     

______________________________

[1]      Alekszej Sztyepanovics Homjakov (1804-1860): teológus, filozófus, történész és költő. A szlavofil egyházközpontúság egyik első hirdetője. A szlavofilek, a „nyugatosoktól” eltérően, merőben más nézeteket vallottak Oroszország jövőjével és küldetésével kapcsolatban. Homjakov eszméi széles körben hatottak, többek között F. M. Dosztojevszkijre, V. Sz. Szolovjovra és Ny. A. Bergyajevre is.

Folyt. köv.

*********
Előző részek:

I. Az ima lényege
1. Az élő ima: kaland az Úrral
2. A szeretet egyesít szeretetünk tárgyával
3. Békesség minden rosszakaratú embernek!

II. Az Úr imája
4. „Szabadíts meg a gonosztól”
5. „Ne vígy minket kísértésbe”
6. „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk”
7. „Mindennapi kenyerünket”

Forrás: