Halottak nyolcada

      Halottak nyolcadában, vagyis november 1.-től 8.-ig a tisztítóhelyen szenvedő lelkek számára teljes búcsút nyerhetünk. Feltételek: szentgyónás, naponta szentáldozáshoz kell járulni és a szentmise után a templomban imádkozni a Szentatya szándékára, majd meglátogatjuk a temetőt, és ott imádkozunk a halottakért.

      Ebben az időszakban az elmúlás gondolatával többet foglalkozunk. Különösen azoknak, akik nemrégiben veszítették el szeretteiket, a temetést követő gyász időszaka nehéz, a veszteség érzése nagyon erős. Az évfordulók és a halottak napja  mindig eszembe juttatja a fájdalommal teli érzéseket. Lehet, hogy igen fiatal voltam, és igen sokszor temettem, de minden alkalommal szívem egyik darabja is ott maradt a temetőben, eltávozott szeretteimet nehezen engedtem el, és nehezen tanultam meg a saját életemet tovább élni. Magamba fordultam hosszú évekig, mert nem volt, aki meghallgasson, nem volt, akinek kibeszéljem fájdalmam. Közhely, de mégis nagy igazság: az élet megy tovább. Sokat segített a hit, az imádság. A szeretet nem múlik el soha: eltávozott szeretteim imádkoztak és imádkoznak értem. Megdöbbent, ha a gyászolókat üres tanácsokkal látják el, vagy  belefojtják a szót lelketlenül szentírási részekkel, mikor szegény fejének többet használna a meghallgatás, egy együttérző pillantás, egy ölelés.
       A gyász feldolgozása nem azt jelenti, hogy végleg elfeledjük azokat, akiket szerettünk. A szívünkben egy űr marad utánuk, amit majd maga Isten tölt be, mikor majd mi is meghalunk, biztosan találkozni fogunk szeretteinkkel, íme a halál milyen jó barátunk! Mert a halál után is van élet, csak egy másik állapotban.

      Nagymamám megélte első világháborút is, mint serdülő leányka. Hulltak az apák és a fiúk a fronton, de a városban is végigsepert a fekete sárgaság és a diftéria, négyen testvérekül árván maradtak. Majd a második világháborúban még inkább mindennapos lett a halál, és azt követő időszakban is. Talán ezért mondogatta nekem, hogy szüntelenül bocsássak meg mindenkinek, és velem szemben álló emberrel úgy beszéljek, mintha biztosan tudnám, hogy ez lesz az utolsó napja. Nehéz volt, mert kiszolgáltatottá tett ez uttóbbi tanács, de megérte. Ez mentett meg attól, hogy lelkiismeretem vádoljon a kimondott vagy ki nem mondott szavakért, ma is igyekszem bár egy emailt sem válaszolatlanul hagyni, és szerintem tetteimmel sem bántottam meg elhunyt szeretteim, barátaim, ismerőseim. Nehéz lehet úgy gyászolni, hogy a szívünk múlasztással vádol.

      Szent hitünk tanítása szerint a tisztítótűzben a lelkek azért szenvednek oly rettenetesen, mert vágyakoznak Isten színe látására, és a vágy olyan, mint az emésztő láng, amely  szüntelenül éget, de el nem éget. Szenvedésüket mi itt a földön imáinkkal csillapíthatjuk.
      Aki nem szeret, az nem is vágyakozik Isten után. Mert amit itt a földön elkezdünk, azt odaát is folytatjuk, ha már itt a földön nem kezdünk el szeretni és Isten után vágyakozni, nehéz  lesz hirtelen odaát felébredni. A Szűzanya is meghalt, helyesebben elszenderedett, mert már nagyon vágyakozott Szent Fia után, az ő Istene után, ez a szeretet és ez a vágy vetett véget földi életének, majd testestől-lelkestől felvétetett a mennybe, most a Mennyország Királynője, és a mi Édesanyánk.
      A szentek is ebbe a szeretetbe halnak bele, ebbe az emésztő vágyba, ők már itt a földön Isten kegyelméből elszenvedik önszántukból a tisztítótüzet. Egyszer MINDENT és MINDENKIT itt kell hagynunk, és Isten elé állni üres kézzel, de nem üres szívvel, tőlünk függ, szeretet vagy gyűlölet van bennünk.

      „Minden vágyam teelőtted van, ó Uram. Nem az emberek előtt, akik nem láthatják a szívet, hanem teelőtted... 
      Add, hogy vágyam előtted legyen, és te, Atyám, aki látod a rejtekben, teljesíted. Vágyam az imám: ha állandó a vágyam, állandóan tart imám... Vajon ahhoz, hogy teljesítsük parancsodat: »imádkozzatok szüntelenül« , folyton térdet hajtunk, leborulunk vagy felemeljük kezeinket?... 
      Értesd meg velem, Uram, hogy van egy másik, benső ima, ami valóban nem szakad meg: a vágyakozás... Add, hogy soha ne szűnjek meg vágyódni, és így soha ne hagyjam abba az imát... Állandó vágyam lesz állandó hangom. 
      Akkor hallgatok el, ha többé már nem szeretek... A szív hallgatása fagyasztja meg a szeretetet; a szív kiáltása föllobbantja a szeretetet. Uram, add, hogy mindig megmaradjon bennem a szeretet, hogy mindig kiáltsak, és kiáltva mindig vágyódjak... Előtted van minden vágyam. És ha előtted van minden vágyam, vajon nem lesz előtted sóhajom is? Hogyne lenne, hiszen sóhajom vágyamnak ad hangot... Ha a szívemben van a vágy, van sóhaj is; az emberek füléhez nem jut el mindig, Isten fülétől azonban soha nem lesz messze.” 

(Szent Ágoston, In Ps 37,13)

Katolikus Egyházunk tanítását a búcsúkról általában, és felajánlásukról a szenvedő lelkekért, itt olvashatjuk:

Dr. Diós István, SZIT 2000.