Egy szabadkőműves halála

      Mennyire igaza van Szent Ágostonnak, amikor azt mondja: „Inter conversionem et mortem aliquod temporis apatium intercedet oportet.” A megtérés és a halál között némi időköznek kell lennie. És Liqouri Szent Alfonz tapasztalata szerint: „Az ember abban az állapotban hal meg, amelyben reájön az utolsó betegség.”

      A rossz szellemekre nézve óriási csapást jelent, ha valamely lélek az utolsó percben, a halálos ágyon menekül ki karmai közül, annak ellenére, hogy talán egész életében hűséges csatlósaként szolgált neki. Éppen azért nagy előrelátással igyekszik a halálos ágyat esetleg már évtizedekkel előre körülbástyázni. A vallásilag közönyös vagy éppen hitetlen ember e tekintetben vak eszköze neki, mert hiszen olyan irányban neveli és befolyásolja háza népét, hogy amikor rájön az utolsó betegség, azoknak eszükbe sem jut hozzá papot hívni. Ez volt az eset a mi családunkban. Mielőtt én papnak mentem, sorra haltak szentségek nélkül.

      Azt azonban nemigen gondolná valaki, hogy a rossz szellemek „bástyaépítése” még szerzetesi házban is előfordulhat. Pedig tudok erre vonatkozólag egy tragikus esetet.

      A latin nyelvű országokban, úgy hallottam és el is hiszem, hogy a szabadkőművesség még sokkal gyűlölködőbben viseltetik a katolikus egyházzal szemben, mint másutt, s éberen őrködik, hogy tagjai életük végén ne térhessenek meg. Mármost, amikor Rómában voltam a cisztercita rend ügyvivőjeként, ezen országok egyikében - nem akarom közelebbről meghatározni -, az egyik apátságunk élén egy igen kiváló és a világban is jelentékeny szerepet játszó egyén állt, aki ellen azonban minduntalan feljelentések érkeztek hozzánk alattvalói részéről. Egyebek közt azzal gyanúsították, hogy szabadkőműves. Ha visszaemlékezünk arra, hogy 1918-ban egy nagy nevű magyar katolikusról minden kétséget kizáróan kiderült, hogy ezen sötét társaság tagja, nem fogunk annyira csodálkozni, hogy ilyesmi lehetséges.

      A halála után megejtett vizsgálat igen sajátságos adatokat hozott felszínre, amelyek közül csupán azt a tényt említem meg, hogy amikor végső órája közeledett, megjelentek szabadkőműves barátai, körülvették ágyát, és nem bocsátottak hozzá papot. Úgy halt meg szentségek nélkül, bár rendtársai mindent megkíséreltek, hogy hozzá férkőzzenek.

      Az édes Jézus tizenkét apostola között akadt egy Júdás; mi volna abban meglepő, hogy másutt is van áruló?!

__________________________________________

Forrás:

P. Szeghy Ernő kármelita: Gondolatok az élet késő alkonyán