A szegényeknek ígért üdvösség (III. / 17)

(III.hét / Kedd)

A szegény kiált hozzád, Uram, és te meghallgatod,

kiszabadítod minden szorongatásból.

(Zsolt 34, 7)

      1. Jézus egy napon kemény szemrehányást tett a farizeusoknak és a nép vezetőinek: „Eljött hozzátok János, hogy az igazság útjára vezessen benneteket, de nem hittetek neki. A vámosok és a cédák hittek neki” (Mt 21, 32). A vámosok valóban megadták magukat a Keresztelő szavának, megvallották bűneiket, kérték a bűnbánat keresztségét és ezt kérdezték: „mit kell tennünk?” (Lk 3, 12). A farizeusok azonban nem; „nem tartottak bűnbánatot és nem hittek” (Mt 21, 32). A gőg vakította el őket, ez akadályozta meg, hogy higgyenek az előhírnöknek, amint zártak és ellenségesek maradtak Jézussal szemben is. Jézus ezért mondja: „A vámosok és a cédák megelőznek benneteket az Isten országában” (31). Természetesen nem a bűnök mint olyanok adnak jogot az országba való belépésre, hanem a bűnök alázatos megbánása, az erkölcsi nyomorúság alázatos tudata és megvallása, valamint annak elismerése, hogy szükségünk van a megszabadulásra. Az alázat nyitotta meg a vámosok és a bűnös nők szívét az üdvösség befogadására; ezért van előnyük Isten országában. A farizeusok magatartása homlokegyenest ellenkező: nemcsak hogy nem ismerték el és vallották meg bűnüket, a gőgöt, hanem igaznak tartották magukat, olyanoknak, akiknek semmiféle bocsánatra nincs szükségük. Az üdvösség elhaladt mellettük és ők elutasították: „A farizeusok és a törvénytudók semmibe vették Isten szándékát”(Lk 7, 30). Isten egyetlen üdvösséget ajánl fel minden embernek, azonban ezt csak az alázatosak, a szegények, a kicsik képesek befogadni.

      Izajás jövendölése, amit a názáreti zsinagógában Jézus olvasott és magára alkalmazott, ma is nagyon időszerű: „Az Úr Lelke ... elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” (Lk 4, 18). Nemcsak a kisemmizettekről, az éhezőkről van szó, hanem elsősorban azokról, akik elismerik erkölcsi fogyatékosságukat, lelki szegénységüket, akik mélyen átérzik, hogy szükségük van megszabadításra, megváltásra, tisztulásra, és egész szívvel várják az Üdvözítőt. „A megtört szívűekhez közel van az Úr, a bánatos lelkűt meggyógyítja” (Zsolt 34, 19).

      2. Aki Istent meg akarja találni, annak a szegény lelkületével kell hozzá mennie. Isten felajánlja az embernek az üdvösséget, életszentségre és a vele való életközösségre hívja; azonban mindezeket a javakat alázatos szívvel kell befogadni és azzal a meggyőződéssel, hogy isteni segítség nélkül nem tehetünk semmit, mivel egyedül Istentől jön az erő és az akarás. Lisieux-i Szent Teréz ezt mondta: „Az életszentség nem ebben vagy abban a gyakorlatban áll, hanem a szívnek olyan készségében, amely alázatossá és kicsivé tesz minket Isten karjai között, tudatosítja gyöngeségünket, és a vakmerőségig bizakodóvá tesz az Atya jóságában” (Novissima Verba, 3-VIII). Az evangéliumi egyszerűség „kicsi útján” a Szent a Szentírásból merített világosságot és bátorságot: „Ölükben hordozzák csecsemőiket és térdükön becézik őket. Mint a fiút, akit anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket” (Iz 66, 12-13). Isten mindent megtesz azért a teremtményéért, aki követelődzés nélkül, a lélek igazi szegénységében és abban a meggyőződésben keresi őt, hogy már maga a keresés és az Isten utáni vágy is ajándék, hogy saját erői abszolút elégtelenek az üdvösségre, a szentségre és az Istennel való meghitt kapcsolatra. Minél tehetetlenebbnek ismeri el magát, Isten annál inkább magához vonja.

      A világba lépő Isten Fia azt akarta, hogy szegények és alázatosak vegyék körül: Mária és József, jóllehet Dávid házából származtak, annyira ismeretlenek és szegények voltak, hogy nem kaptak helyet a szálláson; a pásztorok értéktelen, megvetett népség volt, nem kerülte el őket a bizalmatlanság és elutasítás. Nyilvános működése során Jézus a szegényeket, az elnyomottakat, a kicsiket kereste, és ezt mondta: „nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket” (Mt 9, 13). Aki igaznak tartja magát, meg van elégedve saját erényességével és másokat talán magánál kisebbre tart, nem részesedik karácsony gazdagságából. Az Üdvözítő Jézus mindenkiért jön, az önmagával megtelt szívben viszont nincs hely a számára, vagy csak zsugorian mért hely. Csak az alkalmas arra, hogy magába és az egész Egyházba befogadja a megváltást, „Izrael vigaszát” (Lk 2, 25), aki szegény szívvel közeledik Krisztushoz, kegyelme és szeretete kiáradása számára elegendő széles teret kínál fel.

      Uram, Jézus, te azért jöttél a világba, hogy megkeresd és üdvözítsd az elveszettet; ha én, az ember, nem lettem volna elveszett, te, az Emberfia, nem jöttél volna; mivel azonban elveszett ember voltam, te mint Isten és ember jöttél, hogy engem mint embert megtalálj. Mint ember szabad akaratommal vesztembe rohantam; akkor jöttél te, Isten és ember, megszabadító kegyelmeddel. A gőg veszítette el az első embert... és hol lennék én, a második ember, ha te nem jöttél volna?

Szent Ágoston, Sermo, 174, 2

Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.

Forrás:

P. Gabrile di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006