„Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”
(Lk 3, 4)
„Jeruzsálem, vesd le a gyász s az ínség ruháját, s öltsd magadra mindörökre Isten dicsőségének szépségét. Öltsd fel Isten igazságának köntösét, s tedd fejedre az örök dicsőség koronáját... Isten vezeti majd Izraelt örömben, dicsőségének fényében, s kíséretül adja nekik irgalmát és igazságosságát” (Bar 5, 1-2. 9). Baruk próféta költői nyelven arra szólítja fel a bánatba borult és fiai száműzetése miatt elnéptelenedett Jeruzsálemet, hogy örvendjen, mert közeledik a megszabadulás napja, a népet maga Isten vezeti majd vissza hazájába. Jeruzsálem az Egyház előképe. Az Egyház is szenved, hiszen oly sok fia eltávolodott és szétszóródott, adventben pedig azt kéri, hogy az Úrban bizakodva, aki egész népe üdvösségéért titokzatos módon minden karácsonykor megújítja eljövetelét, gyújtsuk meg ismét reményünk lámpását. A bűn eltávolítja az embert Istentől és az Egyháztól. A visszatérés útját Egyszülötte megtestesülése által maga Isten készítette el. Adventben Isten egész új népe a vele való találkozásra készül.
A próféták olyan útról beszéltek, amelyet a száműzöttek visszatérésének megkönnyítésére a sivatagban kell vágni. Amikor azonban a Keresztelő megjelenik a Jordán partján, a próféták szavait visszhangozva mint „a pusztában kiáltónak szava”, ezt mondja: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit” (Lk 3, 4), nem igazi utak építésére buzdít, hanem arra, hogy a szívek készüljenek fel a már elérkezett és művét megkezdő Messiás befogadására. János ezért „bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára (3, 3). Mit jelent a megtérés? Meg kell tisztulni a bűntől, helyre kell hozni a szív és az ész tévedéseit, le kell törni a gőg követeléseit, legyőzni az önzés ellenállását, lerontani a testvérekkel való kapcsolatok korlátait, egyszóval egyenessé kell tenni saját életünket, hogy az kacskaringók és megalkuvás nélkül Isten felé tartson. Ez a program természetesen nem merül ki adventben, sőt minden adventben újra meg kell ismételni, hogy mind teljesebben felkészüljünk az Üdvözítő eljövetelére. Így „minden ember meglátja az Isten üdvösségét” (6).
A személyes megtérés azt az elkötelezettséget is magában foglalja, hogy testvéreink és a közösség javáért dolgozunk. Ez a megfontolás a második olvasmányból fakad. Szent Pál a filippiekkel együtt örvendezik az evangélium terjedését szolgáló nagylelkű tevékenység miatt. Azért imádkozik, hogy szeretetük növekedjék és mindig ragyogóbb legyen, hogy így „tiszták és feddhetetlenek legyenek Krisztus napjára, és bővelkedjenek az igaz élet gyümölcseiben” (Fil 1, 10—11). Az eszkatológikus hangvételű szakasz összhangban áll advent szellemével: ismét a megtérést sürgeti, hogy az „Krisztus Jézus napjára” befejeződjék (6). Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy magunk és mások üdvössége inkább Isten, mint az ember műve. Az embernek tevékenyen közre kell működnie, de e nagy jót Istennek kell kezdeményeznie és végrehajtania. Az ember az utolsó napon csak a kegyelem segítségével „bővelkedhet az igaz élet gyümölcseiben”. Az igazságosság, azaz a szentség csak „Krisztus Jézusban” szerezhető meg (11), az ő megszentelő tevékenysége előtt kell alázatos bizalommal kitárulnunk.
Uram, nem dicsekszem tetteimmel... nem dicsérem kezem munkáját. Attól félek, hogy amikor ezeket megvizsgálod, több bűnt találsz, mint érdemet. Egyetlen dolgot kérek, egyetlen dolgot mondok, egyetlen dolgot szeretnék elnyerni: azt, hogy ne vessem meg a te kezed művét.
Lásd bennem a te művedet, ne az enyémet. Ha az enyémet nézed, elítélsz. Ha a tiedet nézed, megjutalmazol. Ami bennem jó, az tőled jön, így tehát inkább a tied, mint az enyém... Kegyelemből, a hit által szabadultam meg, nem saját érdememből, hanem a te ajándékod által, nem tetteim erejében, nehogy a jövőben elbízzam magam. Teremtményed vagyok, jótetteimmel együtt te formáltál meg kegyelmedben.
Szent Ágoston, In Ps 137, 18
Forrás:
P. Gabrile di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése