Advent első vasárnapja

„Uram, tedd állhatatossá szívünket,

hogy feddhetetlen szentségben állhassunk Istenünk és Atyánk elé,

amikor a mi Urunk Jézus Krisztus majd eljön”
(1 Tessz 3, 13)

„Igen, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor majd teljesítem ígéretemet, amelyet Izrael házának és Juda házának tettem. Azokban a napokban és azokban az időkben igaz sarjat támasztok Dávidnak” (Jer 33, 14—15). Jeremiás hírül adja, hogy Isten teljesíteni akarja „ígéretét”, vagyis el akarja küldeni az Üdvözítőt; ez Dávid leszármazottja lesz, „igaz sarj”. Ő „jogot és igazságot teremt az országban”, azaz az embereket megváltja a bűntől, és elvezeti őket Istenhez.

Amikor az Üdvözítő megszületett Szűz Máriától, megvalósult ez a nagy esemény: ezt hirdeti az adventi időszak. Az Egyház szándéka szerint a keresztény népnek nem szabad megelégednie azzal, hogy megemlékezik a hagyományokról; arra kell törekednie, hogy felkészülve újra megélje az értünk és „üdvösségünkért” (Credo) testté lett isteni Ige kimondhatatlan misztériumát. Mivel pedig ez az üdvösség az egész emberiséghez csak az idők végén, „amikor meglátják az Emberfiát, amint felhőn jön nagy hatalommal és dicsőséggel” (Lk 21, 27) érkezik el, a híveknek állandó adventben kell élniük. Urunk születésének emlékét „várakozásban és abban a reményben” kell megélni, hogy „eljön az Üdvözítő Jézus Krisztus” (Misekönyv). Az Úr már eljött, jön és jönni fog: hálát kell neki adni, befogadni őt és várni rá. Ha a keresztény letér erről a pályáról, csődbe jut. Az Egyház, amikor az adventet a világ végéről és az Úr végső eljöveteléről szóló evangéliumi szakasz olvasásával kezdi, gyermekeit nem megrémíteni, hanem figyelmeztetni akarja: az idő múlik, a földi élet ideigtartó, reményeink és vágyaink célja nem lehet a föld, hanem csak a mennyei haza. Az a tény, hogy világunkat háborúk, viszályok, eszmei zűrzavar, erkölcsi lazaság gyötri, figyelmeztetés számunkra: az ember, ha elutasítja Istent, elpusztul, viszont üdvösségét csak tőle remélheti. Ezért tehát „nézzetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje” {Lk 21, 28). Az Egyház azon fáradozik, hogy felszítsa a szívekben az üdvösség és az Üdvözítő utáni vágyat. Ahelyett, hogy elmerülnénk a földi eseményekben, uralkodnunk kell rajtuk, és az Úr érkezésére várva megélnünk őket. „Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban meg az élet gondjaiban és készületlenül érjen benneteket az a nap” (34). „Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen” (36), felhasználva az időt az Isten és a testvér iránti szeretet gyarapítására. Erre buzdít Szent Pál is: „Testvérek, titeket meg gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt..., hogy feddhetetlen szentségben álljatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk, Jézus majd eljön” (1Tessz 3, 12—13). Annak az igazságosságnak és szentségnek kell kisarjadnia és növekednie a keresztények szívében, és onnan elterjednie a világban, amelyet az Üdvözítő hozott a földre.

Mit használ nekem, ha tisztában vagyok is bűneimmel, hogy ha te, Uram, nem jössz el az én lelkembe, ha nem térsz be hozzám, ha nem élsz és nem beszélsz bennem? Hozzám kell eljönnöd, az adventnek bennem kell megvalósulnia. Második eljöveteled, Uram, a világ végén következik majd be, amikor majd elmondhatjuk: „Számomra a világ keresztre van szegezve, én pedig keresztre vagyok szegezve a világ számára".

Add, Uram, a világ vége úgy találjon, hogy életem már az égben legyen. Akkor megvalósul számomra a bölcsesség, az erény és az igazságosság jelenléte, a megváltás jelenléte. Te Krisztus, egyszer haltál meg a nép bűneiért, de azzal a céllal, hogy a népet mindennap megváltsd bűneitől.

Szent Ambrus, Comm. Ev. sec. Lucam X, 7—8

Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.


Forrás:
P. Gabrile di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006