Mit tettek régebb a járványok megfékezésére?

         Olvasom a hírekben, hogy Bergamóban a krematóriumok nincsenek felkészülve a rengeteg halottra. Drámai a helyzet, senki nem volt erre a járványra felkészülve.

Forrás: https://www.romaniatv.net/situatie-dramatica-in-italia-crematoriile-functioneaza-24-de-ore-pe-zi-iar-bisericile-sunt-pline-de-cosciuge_513430.html

         Az első világháború idején, Marosvásárhelyen 1917 végén kitört a diftéria járvány, hulltak az emberek. Nagymamám mesélte, hogy 1918 tavaszán az édesanyja elkapta. Nagymamám akkor 14 éves volt, az apja valahol a fronton, és még volt három kisebb testvére: 3 és 12 év közötti. Mikor az édesanyja már nem volt magánál, szekérre tették a nagynénjével és elvitték a kórházba; az udvaron volt már csak hely, ott is halt meg. Nem volt idő se utolsó kenetre, se díszes koporsóra: sima deszkákból készített "faládák" álltak a hátramaradottak rendelkezésére koporsó gyanánt, túl sok volt a halott, és kevés a munkabíró férfi. A kórházban a szemük előtt oltott meszet öntöttek a koporsóba, ráfektették a zsákba zárt holttestet, betakarták oltott mésszel, és rászegezték a koporsó tetejét. Elhantolás után szintén oltott meszet öntöttetek a kriptára, egyfajta jelzés lehetett szerintem.

         Magukra maradtak, mert a szomszédaik, a rokonok féltek tőlük, nehogy elkapják a diftériát. Nagymám átvette az édesanyja szerepét. Gyerekek voltak, de külső segítség nélkül kimeszelték a házat, a kapu bejáratához és a lábtörlőre rendszeresen oltott meszet öntöttek. Mind a négyen túlélték a járványokat, (később kitört rövid időre a fekete sárgaság is), és az édesapjuk is élve tért haza a háborúból Isten segítségével. Akkoriban évente minimum kétszer kimeszelték a házat.

        Valóban erős fertőtlenítő az oltott mész, a régiek is tudtak valamit: nem csak rendszeresen imádkoztak, hanem használták a józan eszüket is, ez utóbbi is Isten ajándéka. Nem voltak hősök a szó szoros értelmében, mert ők is féltek a két világháború idején, sőt utána is! nem csak a fegyveres katonáktól és a bombáktól, hanem féltek a betegségektől, az éhezéstől, a tetvektől, a poloskától... A kenyérnek, a cukornak, a petróleumnak, mindenféle gyógyszernek, a szappannak horribilis ára volt. Dolgoztak, küzdöttek, gyászoltak, imádkoztak, és sokan túlélték.

         Most van mindenféle fertőtlenítő szer, vitaminok, fejlett orvosi ellátás, állami rendelkezések, ott a gugli stb., viszont ami új 2020-ban: sokaknak ismét eszükbe jut az elfelejtett Isten és az ima.

         Jelenleg más a harc mibenléte, de a félelem pont olyan valóságos lehet bárki számára.

         Annak, aki eddig is rendszeresen járt szentmisére, és szentségekhez járult, most nehéz elmaradni a szentmisékről; de ez nem jelenti azt, hogy elhagyta Istent.

         Minden kedves blogolvasóm Isten kegyelmébe ajánlom, és imádkozom a betegekért, gyászolókért, és a járvány megszűnéséért.