A tevékeny és szemlélődő életről

31. A tevékeny és szemlélődő életről 

      Az ember testből és lélekből áll, ezért az életútjának is testi és lelki tevékenységből kell állnia: cselekedetekből és elmélkedésből. 

      A tevékeny életút a következőkből áll össze: böjt, önmegtartóztatás, virrasztás, térdhajtás, imádság és egyéb testi aszkézis, amelyek a keskeny ösvényt alkotják, mely Isten igéje szerint az örök életre vezet (Mt 7,14). 

      A szemlélődő életút az elmének fölemelése az Úristenhez, szívbéli figyelemmel, a szív imádságával és kontemplációval, a lelki dolgoknak ilyesféle gyakorlásán keresztül. Aki a lelki élet útját szeretné járni, annak előbb a tevékeny élettel kell kezdenie, s azután már eljut a szemlélődőbe is, ugyanis a tevékeny élet kihagyásával a szemlélődőbe eljutni nem lehet. 

      A tevékeny élet arra szolgál, hogy megtisztuljunk a bűnös szenvedélyektől, s ugyanakkor utat törjön számunkra a kontemplatív élet felé. Mert egyedül csak a szenvedélyektől megtisztultak és a tökéletesek tudnak belekezdeni ebbe az életbe, amint ez a Szentírás szavaiból kitűnik: Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent (Mt 5,8), valamint Teológus Szent Gergely szavaiból: a szemlélődésbe csak a saját tapasztalataik alapján legtökéletesebbek foghatnak bele veszély nélkül. Így az Anyaszentegyház is, midőn boldognak hirdeti Csodatévő Szent Miklóst, azt énekli róla: „Miután hallgatással vette fel a küzdelmet a gonosz gondolatokkal, a tevékenységet összekapcsolta az Istenbe merült gondolatokkal, s ezekkel pedig megszerezte a tökéletes értelmet, amelyből bátorságot merített, hogy az Istennel és az angyalokkal társalogjon” (Akathisztosz himnusz Szent Miklóshoz, 10. kondákion). 

      A szemlélődő életbe félelemmel és rettegéssel, töredelmes szívvel és alázattal, a Szentírásról szerzett bőséges tapasztalattal, és ha akad olyan tapasztalt sztarec, akkor az ő vezetésével kell belekezdeni, nem pedig vakmerően és önfejűen. Mert aki vakmerő és öntelt - Sínai Gergely szavaival élve -, az azt keresi, ami nem felel meg képességeinek, és büszkeségből igyekszik idő előtt eljutni erre az állapotra. Sőt, ha arról ábrándozik, hogy önerőből eljut (a lelki élet) magaslataira, akkor nem az igazságot szerzi meg, hanem az ördög kívánsága szerint cselekszik; az ilyen embert a sátán olyan könnyen behálózza, mint a szolgáját (Filokália, I. rész). 

      Ha nem lehetséges lelki vezetőt találni, aki képes elirányítani a szemlélődő élethez, akkor ilyen esetben a Szentírás vezetésére kell bízni magunkat, mert maga az Úr szólít fel minket, hogy a Szentírásból tanuljunk, mondván: Kutassátok az Írásokat, mert azt tartjátok, hogy örök életet nyertek belőle (Jn 5,39). 

      Ugyanilyen buzgalommal kell olvasgatni a szentatyák írásait is, és igyekezni, ahogy csak az erőnkből kitelik, megtenni azt, amire ezek buzdítanak. Ilyeténképpen, lépésről-lépésre kell feljutni a tevékeny életből a szemlélődés tökéletességére. 

      Ugyanis, Teológus Szent Gergely szavaival élve, az a legeslegjobb, ha mindegyikünk egyenként éri el a tökéletességet, és a bennünket meghívó Istennek élő, szent, mindig és mindenben megszentelt áldozatot mutatunk be (Húsvéti prédikációjából). 

      Akkor sem szabad elhagyni a tevékeny életet, ha az ember úgy érzi, hogy sikereket ért el benne és már a kontemplációhoz is eljutott; mert a tevékeny élet támogatja a szemlélődőt, és azt magasabbra emeli. 

      A belső és szemlélődő élet útját járva nem szabad lankadni és elhagyni az előzőt csak azért, mert az emberek, akik ragaszkodnak a külső és érzékelhető dolgokhoz, s magára a szívbéli érzésre vonatkozó, velünk ellentétes véleményükkel piszkálnak bennünket, s mindenáron igyekeznek elvonni bennünket attól, hogy a belső élet útját járjuk, különféle akadályokat gördítve elébe. Az egyházatyák véleménye ugyanis az, hogy a lelki dolgok szemlélése előbbre való az érzékelhető dolgok megismerésénél (Szent Theodorit: Az Énekek éneke magyarázata). 

      Épp ezért semmiféle ellentétes nézet nem szabad, hogy megingassa azt, aki ezt az utat járja, mert ebben az esetben megerősít minket Isten szava: Az ő ijesztgetésüktől pedig nem félünk, nem is zavarodunk össze, mert velünk az Isten. Az Urat, a mi Istenünket megszenteljük az ő isteni nevét szívünk emlékezetében tartva, és csak tőle féljetek, tőle remegjetek (Iz 8,12-13). 

Folyt. köv.

Forrás: