Szüntelenül őrizni kell szívünket az illetlen gondolatoktól és benyomásoktól, ahogy a Példabeszédek könyvének szerzője mondja: Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet (4,23). Ha a szívet gondosan őrizzük, akkor megszületik benne a tisztaság, amely megláthatja az Urat az Örök Igazság ígérete alapján: Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent (Mt5,8).
Ami jó a szívben van, azt, ha nem szükséges, nem kell elárulni másoknak, mert csak akkor lesz biztonságban az összegyűjtött (kincs) a látható és láthatatlan ellenség szeme elől, ha ezt a kincset a szív benseje őrzi. Ne tárd fel mindenki előtt szíved titkát[1].
19. A fecsegésről (bőbeszédűségről)
Azokkal, akik nincsenek velünk azonos erkölcsi felfogáson, egyetlen fecsegés elég ahhoz, hogy az ember belső figyelmét szétszórja.
De a legszánnivalóbb az, hogy ettől kialudhat az a tűz, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus hozott, hogy az emberszívek földjére bocsássa: mert semmi sem oltja ki úgy azt a tüzet, melyet a Szentlélek a monachus szívébe lehel, hogy lelkét megszentelje, mint a társalgás, a fecsegés és a beszélgetés. Ez nem vonatkozik arra az esetre, ha gyerekekkel Isten titkairól beszélgetünk, vagy ha elménket feléje fordítjuk és közeledünk hozzá (Szíriai Izsák, 8. prédikáció).
Különösen őrizni kell magunkat a fehérnéppel való találkozástól, mert amint a viaszgyertya, még ha nincs is meggyújtva, de ha égő gyertyák közé teszik, megolvad, ugyanúgy a monachus szíve is a fehérnéppel való beszélgetéstől észrevétlenül elerőtlenedik. Erről Szent Izidor így beszél: „Ha - az Írás szava szerint - a gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöket, akkor a nőkkel való beszélgetés, még ha (önmagában) jó is, mégis képes megrontani a benső ember rejtekét ocsmány gondolatokkal, és bár a test tiszta marad, a lélek beszennyeződik. Van-e, ami keményebb a kőnél? Van-e, ami lágyabb a víznél? Mégis a kitartó szorgalom még a természetet is legyőzi. Tehát ha a természet, amely nem változékony, megváltoztatható, és ha attól a dologtól (a víztől), amely jelentéktelennek tűnik, szenved és kisebbedik, akkor az emberi akarat, amely ingatag, mennyivel inkább legyőzhető és megváltoztatható egy rendszeres tevékenység által (Havi Olvasmányok, február 4.).
Éppen ezért, hogy a belső embert őrizni tudjuk, a nyelvnek tartózkodnia kell a fecsegéstől: Az okos férfi nem szól semmit (Péld 11,12); és aki vigyáz a szájára, megőrzi életét (13,3); és nem felejti Jób szavait: A saját szememmel szövetségre léptem, hogy soha kívánsággal lányra nem nézek (31,1), sem az Úr Jézus Krisztus szavait: Mindaz, aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságot tört vele (Mt 5,28).
Végig kell hallgatni a másikat, mielőtt válaszolsz, mert aki előbb felel, semmint hogy mást meghallgat, elárulja, hogy botor és szidásra érdemes (Péld 18,13).
20. A szívben jelentkező hatások felismeréséről
Amikor az ember valamilyen isteni dolgot befogad, akkor szívből örül neki; de amikor ördögi dolgot, akkor zavarba jön.
A keresztény szíve, ha valami isteni dolgot befogadott, nem szorul rá külső meggyőzésre, hogy ami történt, az az Úrtól való, hanem maga a hatás győzi meg őt arról, hogy az mennyei eredetű, mert lelki gyümölcsöket észlel magában: szeretetet, örömet, békét, hosszan tűrést, jóságot, könyörületet, hitet, szelídséget, önmegtartóztatást (vö. Gal 5,22).
Az ördög azonban, még ha a világosság angyalának álcázza is magát (2 Kor 11,14), vagy ha a legjámborabb gondolatokkal áll is elő, (ilyen esetben) a szív folyton egyfajta homályt, gondolati izgalmakat és érzéki zavarodottságot észlel. Egyiptomi Szent Makáriosz ezt így magarázza: „Még ha (a sátán) tündöklő látomásokkal áll is elő, mégsem képes semmiféle jó hatást kelteni, s ezáltal működésének nyilvánvaló jelét adja” (4. prédikáció, 13. fejezet).
Így tehát az ember felismerheti a szívben jelentkező különféle hatások alapján, hogy mi az isteni, és mi az ördögi, amint erről Sínai Szent Gergely tanúskodik: „Ugyanis a hatásból tudod lemérni, hogy a lelkedben fölragyogó fény az Istentől való-e, vagy a sátántól (Filokália, I. rész, A hallgatásról).
Távolítsd el a bűnt, és a betegségek megszűnnek; mert ezek a bűn következményei bennünk, amint Nagy Szent Vazul állítja: „Honnan vannak a nyavalyák? Honnan a testi bajok? Az Úr testet alkotott, nem betegséget; lelket, nem pedig bűnt. Mi a leghasznosabb és a legszükségesebb? Az Istennel való egyesülés és a vele való kapcsolattartás a szeretet által. Elveszítvén ezt a szeretet, kiesünk az ő öléből, és elesvén a legkülönfélébb nyavalyáknak vagyunk kitéve (Arról, hogy Isten nem oka a rossznak).
Aki türelemmel és hálaadással viseli a betegséget, annak az beszámítódik aszkézisül, sőt még annál is nagyobbnak számít.
Egy sztarec, aki vízkórban szenvedett, azt mondta a hozzá menő testvéreknek, akik szerették volna meggyógyítani: „Atyák, imádkozzatok, nehogy hasonló betegségbe essen az én benső emberem. Ami pedig valódi betegségemet illeti, arra kérem az Istent, hogy ne hirtelen szabadítson meg tőle, mert amilyen mértékben a külső ember bennünk romlásnak indul, olyan mértékben a belső megújul (2 Kor 4,16).
21. A betegségekről
A test a lélek szolgálója, a lélek pedig a királynő; s ezért gyakran isteni kegyelemnek kell tartani azt, ha a testet betegségek gyötrik: ettől elcsitulnak a szenvedélyek és az ember magához tér. Sőt igazából maga a testi betegség is olykor a szenvedélyek miatt jelentkezik.Távolítsd el a bűnt, és a betegségek megszűnnek; mert ezek a bűn következményei bennünk, amint Nagy Szent Vazul állítja: „Honnan vannak a nyavalyák? Honnan a testi bajok? Az Úr testet alkotott, nem betegséget; lelket, nem pedig bűnt. Mi a leghasznosabb és a legszükségesebb? Az Istennel való egyesülés és a vele való kapcsolattartás a szeretet által. Elveszítvén ezt a szeretet, kiesünk az ő öléből, és elesvén a legkülönfélébb nyavalyáknak vagyunk kitéve (Arról, hogy Isten nem oka a rossznak).
Aki türelemmel és hálaadással viseli a betegséget, annak az beszámítódik aszkézisül, sőt még annál is nagyobbnak számít.
Egy sztarec, aki vízkórban szenvedett, azt mondta a hozzá menő testvéreknek, akik szerették volna meggyógyítani: „Atyák, imádkozzatok, nehogy hasonló betegségbe essen az én benső emberem. Ami pedig valódi betegségemet illeti, arra kérem az Istent, hogy ne hirtelen szabadítson meg tőle, mert amilyen mértékben a külső ember bennünk romlásnak indul, olyan mértékben a belső megújul (2 Kor 4,16).
_____________________________________
Folyt. köv.
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése