Szenvedni és szeretni

ÉLETSZENTSÉG A GYAKORLATBAN 

Jézusról nvezett Los Andes-i Szent Teréz életében

(Santiago de Chile, 1900. júl. 13.-Los Andes, 1920. ápr. 12.)

„Mivel kedvessé lett Isten előtt, szeretetet talált,(…) elragadta, 
hogy a gonoszság meg ne rontsa elméjét”

(Bölcs 4, 10-11)

      Los Andes-i Szent Teréz fiatalon költözött az örökkévalóságba, még a 20. életévét sem töltötte be, és összesen 11 hónapot élt szerzetesnőként. Ilyen fiatalon eljutott az életszentségre! Éppen ezért rövid idő alatt nagyon intenzív, Istennek adott életet élt, már gyermekkorban hamar elindult ezen az úton és fiatalságában sem mondott nemet Isten hívására, hanem éppen ellenkezőleg, még a nehézségek és megpróbáltatások sem riasztották vissza attól, hogy Isten akaratát kövesse.

Biztos alapok a mindennapok szent megéléséhez 

      Teréz életében, egészen kisgyerekkorától kezdve voltak fontos események. Ilyenek mindannyiunk életében vannak bőven. Számára ezek a találkozások, események, vagy éppen belső lelki tapasztalatok, életének megújító pillanatai. Egy-egy ilyen alkalommal elhatározásokat tesz, és ehhez hűséges is marad egész életében. Körülbelül hét éves korában gyengéd szeretet születik szívében a Szent Szűz iránt. Megígéri, hogy minden nap elimádkozza a rózsafüzért. Ezt meg is teszi egész életében. Az édesanyjával együtt elkezd naponta szentmisére járni.Komolyan készül az első szentgyónására és, áldozásra, amelyre, 1910. október 22-én kerül sor.[1]
      Az 1915-ös esztendő fontos eseményeket hoz az életébe: július 13-án betölti 15. életévét, és kijelenti, hogy Jézus lefoglalta őt. Júliusban belép a Maestranza iskola kollégiumába, ahol már bentlakós növendékként kezd tanulni. Szeptember 10-én Julia Rios anyával egy döntő beszélgetése van a hivatására vonatkozóan. December 8-án tisztasági fogadalmat tesz, amelyet minden évben megújít. Megígéri, hogy nem adja más jegyesnek magát oda, csak Jézus Krisztusnak.[2]
      Az 1916-ban végzett lelkigyakorlata nagy hatást tett az életmódjára: naponta igényelte az elmélkedést, lelkiismeretvizsgálatot, és az alázat gyakorlását.
      1917 januárjában pedig Avilai Szent Terézt olvasva megerősödik elhatározásában, hogy naponta imádkozik.

      1918-ban nagyon fontos elhatározásokat tesz. Augusztus 7-én utoljára vesz részt lelkigyakorlaton az internátusban. Megígéri, hogy minden nap szentáldozáshoz járul, lelkiismeretvizsgálatot tart, imádkozik, és hagyja, hogy mindig Isten akarata valósuljon meg az életében. Augusztus 12-én végleg elhagyja az internátust, azzal az elhatározással, hogy jellemes marad, és nem hagyja magát az emberi megbecsülés által, sem az érzések által irányíttatni, hanem csak az értelem és a lelkiismeret által. Ez az Isten akaratához és a lelkiismeret szavához való szilárd engedelmesség biztosítja számára leginkább az életszentség gyakorlását élete minden pillanatában.[3]
      Feltehetjük a kérdést, hogy miképpen juthat el ide egy fiatal 18 éves lány, és hogyan képes hűséges maradni elhatározásaihoz, fogadalmaihoz, éppen abban a korban, ahol olyan sok lehetősége lenne az élet örömeiben elmerülni. Teréz már egészen iskorában találkozott a szenvedéssel, amelyet nem akart eltaszítani magától és nem akarta azt csillapítani, mert felismerte, hogy a valóság fájdalmas oldalának elfogadásával Jézus Krisztus útját járhatja.

• „Az én életem két szóban foglalható össze: »Szenvedni és szeretni«. Itt van az én életem, azóta, hogy tudatomnál vagyok, 6 éves koromtól, vagy azt megelőzően. Szenvedtem, de a jó Jézus megtanított engem csendesen szenvedni, és kiönteni neki az én szegény kis szívemet. Megérti ugye anyám, hogy az út, amelyet Jézus megmutatott nekem egész kicsi koromtól fogva, az nem volt más, mint amit ő befutott, és kedvelt; – és mivel szeretett engem, kereste a szenvedést, hogy táplálja az én szegény lelkemet.”[4]

      A 15 éves Teréz ezeket a sorokat írja be a naplójába a szenvedéssel kapcsolatban:

• „Jézus azt mondta nekem, hogy szeretné, ha örömmel szenvednék. Ez nehezemre esik, de elég nekem ahhoz az Ő kérése, hogy törekedjek rá. Két okból szeretem én a szenvedést: az első az, hogy Jézus mindig a szenvedést részesítette előnyben a születésétől kezdve egészen a kereszthaláláig. Aztán meg valami nagy dolognak kell annak lennie, hogy a Mindenható mindenben a szenvedést kereste. Másodszor azért kedves nekem, mert a kitartó fájdalom megműveli a lelket. És mert Jézus azoknak a lelkeknek, akiket nagyon szeretett, megadja azt az ajándékot, amelyet nagyon kedvelt. Azt mondta nekem, hogy felment a Kálváriára és örömmel feküdt rá a keresztre az emberek üdvösségéért. »És nem te vagy az, aki engem keresel? Tüstént jöjj velem, vedd a Keresztet szeretettel és örömmel«” [5].

      Tovább is sorolhatnánk Los Andes-i Szent Teréznek a Krisztus keresztje, és a szenvedés iránti lelkesedéséről szóló tanúságtételeit. Most elégedjünk meg ennyivel! Megállapíthatjuk ezekben a megnyilatkozásokban azt, hogy Teréz nem önmagában lelkesedett a szenvedés iránt, hanem a meglévő testi és lelki szenvedéseiben egy olyan eszközt talált, amely nagyon szoros kapcsolatba hozza őt Jegyesével, Jézus Krisztussal és Vele együtt részt kaphat annak a szeretetnek az öröméből is, amelyet a Megváltó érzett a lelkek irányában.
      Los Andes-i Szent Teréz, Avilai Szent Teréz tanításához nagyon hűséges volt abban is, hogy számára is az alázat erénye minden más erénynek alapja. A 1917-es lelkigyakorlatán ezeket a gondolatokat jegyzi be a naplójába.

• „Megértettem, hogy az én gőgöm választ el legjobban Istentől. Mától fogva akarok és szándékozok alázatos lenni. Az alázat nélkül a többi erény csak képmutatás. Nélküle az Istentől kapott kegyelmek csak kár és romok. Az alázat gondoskodik arról, hogy kialakuljon bennünk Krisztus hasonlatossága, a lélek békéje, a szentség, és az Istennel való bensőséges egyesülés.”[6]

 Folyamatos párbeszéd Jézussal 

      Teréz írásait átszövik a Jézussal való nagyon mély baráti beszélgetések. Néhány példáját ennek már olvashattuk. Ő maga is vall arról, hogy hallja Jézus hangját. Ha az egyik másik lelkigyakorlaton külön el is határozta azt, hogy időt fog szentelni a mindennapos imára, ezek a beszélgetések már sokkal régebb óta töltik be spontán módon napjait, óráit. Az elsőáldozására visszaemlékezve írja le, hogy mikor hallotta először Jézus hangját.

• „Nem lehet leírni azt, hogy mi történt a lelkemben Jézussal. Ezerszer kértem őt, hogy vigyen magával, és első alkalommal hallottam kedves hangját. Ó Jézus, én szeretlek Téged, én imádlak Téged, Téged kérlek mindenkiért. És a Szent Szüzet közel éreztem magamhoz. És első alkalommal éreztem egy élvezetes békét.”[7]

      Teréznek ez a Jézussal való személyes beszélgetése nagy fejlődésen ment keresztül rövid élete folyamán. Előfordult az is, hogy kételkedett abban, hogy a szavak Jézustól származnak és jelet kér tőle ehhez:

• „Tegnap azt mondtam Jézusnak, hogy ha igaz volt az, hogy ő beszélt hozzám, akkor tegye meg nekem azt, hogy Izquierdo anya[8] tegye fel nekem ezt a kérdést: »Szereti ön a Mi Urunkat?« Milyen nagy zavarban voltam ma, amikor hallom az anyát, hogy ezt mondja nekem: »Szereti Krisztust?« Elvörösödtem ijedtemben, és elhallgattam, és akkor ő ezt mondta nekem: »Nem válaszol nekem egész lelkével?« Azt mondtam neki: Egy fenevad lennék, ha nem szeretném Őt. Ó milyen jó Jézus evvel az alávaló szolgájával! Ó Jézus lesújtottál rám és összezavarsz a szereteteddel!”[9]

      Ennek a párbeszédnek a hangvétele valamikor egészen szerelmessé válik. Egy alkalommal, amikor a már kármelita novícia Teréznek egy rövid időre a cellájába kerül egy kis Jézust ábrázoló kép Teréz egy nagyon bensőséges órát él át Jézussal:

• „Ő együtt jött az Ő Terézével, és eltöltöttem egy órát a cellámba zárkózva ezernyi ostobaságot mondogatva neki, mert bolond vagyok, de nagyon bolond…”[10]

      Ezen párbeszédben Jézus egyre jobban magához vonzotta Terézt, és néha mint jó Pedagógus követelményeket is állít elé. Egyik lelkivezetőjéhez írott levelében így nyilatkozik:

• „Azt kéri tőlem, hogy egészen adjam oda magamat neki, az ő isteni kezeibe…”[11]

      Egy másik helyen Jézusnak más kéréseit fogalmazza meg:

• „Ma még inkább egyesülve voltam Jézussal. Szeretem Őt. Ezen a reggelen megérintette a szívemet és feltámasztott a levertségemből. Ó szeretetem Őt! Három dolgot kért tőlem: 1. Tartsam meg a csendet; 2. hogy a hit szellemével éljek; 3. hogy adjak hálát a reggeli szentáldozásért.”[12]

      Teréz számára egészen világossá válik, hogy Jézussal az állandó párbeszédben az összeszedettségre és az életszentség gyakorlására hívja őt:

• „Az én erőfeszítéseim mind arra vezetnek, hogy szent kármelita legyek; és hiszem, hogy Isten azt akarja tőlem, hogy elérjem ezt az életszentséget, ami egy folyamatos összeszedettséget jelent: hogy semmi és senki ne tudja elvenni a figyelmemet Őróla. Nem kérek mást, csak ezt, mert itt, a lelkemnek ebben az Istennel való bensőséges egyesülésében található meg számomra az összes erények gyakorlata.” [13]

 Folyamatos dialógus az emberekkel 

      Amilyen intenzív párbeszédet folytatott Jézussal,Teréz annyira nagy figyelemmel volt az őt körülvevő emberekkel kapcsolatban. Nagycsaládban nőtt fel, testvéreit a saját lelkiismeretének szavára figyelve, és ezért a nehézségek, konfliktusok vállalásával is próbálta Isten felé vezetni. Tudjuk, hogy bár vallását gyakorló családban élt, testvérei közül nem egynek voltak komoly problémái a hittel A depresszióra hajlamos húgának, Rebecának például ezeket a szavakat fogalmazza meg.

• „Napok óta vágytam arra, hogy veled beszéljek, és a szívem indulatát követve rögtön válaszoltam volna, hogy vigasztaljalak és lelkesítselek, de inkább az áldozatot részesítettem előnyben. Mindenekelőtt, jól meg foglak szidni, ahogy mindig tettem, azért, mert nincs bizalmad mások kedvességében. Tudod, hogy főleg kire vonatkozik ez… Tehát ismétlem neked, amit már oly sokszor mondtam, hogy ez egyedül a te érzékenységedből származik, amelyet ha te nem oltod ki magadból, akkor meg fogja keseríteni az örök életedet. Nem kell, hogy melengesd szívedben, nővérke, a bizalmatlanságnak ezen érzéseit. (…) Azt hiszed, hogy ha veled ellenkeznek, vagy nem teljesítik tetszésedet, akkor nem szeretnek? Akkor én azt mondom: amikor még otthon voltam, ellenkezésbe kellett kerülnöm a saját akaratommal egészen a minimumig. Ne gondold, hogy olykor nem csüggedtem el, mert máshoz kellett igazodnom. Ennek ellenére, nővérkém mindig megvolt az a vigasztalásom, hogy Isten akaratát láthattam minden dologban, mert egy hajunk szála sem sérülhet anélkül, hogy Ő megengedné. Így hát nővérkém, érték ez; mivel te formálódsz az örök életedre, anélkül, hogy valaki észrevenné, egyedül Istenért és a lelkekért. Egyesülj a te kármelitáddal, aki sohasem teheti meg semmiben a saját akaratát, és ez az, ami a történetesen legnehezebb az embereknek; azonban Istenhez láncolódva ez az jelenti, hogy szabadon élünk, szeretettel élünk.”[14]

      Teréz idősebb nővérének, Luciának, akinek gyereke született, többek között ezeket a buzdító szavakat írja:

• „Igen, Luciám, ez gyönyörű, hogy készíted szívedet a kis Lucia számára, azért, hogy mindig Jézus szentségháza legyen. Most az imádságaiddal, később a tanítással, az éberséggel és a példával. Tanítsd meg őt szeretni egész kis korában. Beszélj neki arról mindig, hogy van egy olyan Isten, aki végtelenül szeret, és az oltáron él, hogy egyesüljön a lelkünkkel. Hogy az ő első szava Jézus legyen.”[15]

      Teréz legidősebb bátyja Miguel, egy művész lélek volt, aki az italban sem tudott mértéket tartani. Az életszentség kapujában álló húga így próbálja segíteni:

• „Értem, habár te sohasem adtál jelet arról, hogy szenvedsz, hogy egy összetört szívet hordozol magadban. Mégis sokszor akartam behatolni egészen addig a sebig, de a te zárkózott karaktered elrejtette előlem. Mit lehet tenni, hacsak nem hallgatni és imádkozni érted? Ha te fel tudnád fogni, hogy mennyit sírtam érted, meghallanád, mindazt, amit a szívem neked mondani akart. De talán nem akarod majd meghallani egy apáca tanácsait. Igen apáca leszek, de szívemben mindig a nővéred maradok. A kolostorból állandóan virrasztani fogok és elkísérlek téged az én szegény kis imádságaimmal. Szeretett Miguelem, sohase veszítsd el a hitedet. Szeretnék inkább azelőtt meghalni és felajánlani az életemet, hogy te elvesztenéd a lelkedet. (…) Hidd el nekem, hogy az életem egy folyamatos áldozat lesz teérted, hogy jó kereszténnyé válj. Emlékezz a te kármelita nővéredre.”[16]

      Luis, Teréznek az az öccse, akihez lélekben talán a legközelebb állt, és akit Lucho-nak nevezett. Egyik levelében arra hívja, hogy bár egymástól távol élnek imádkozzanak együtt.

• „Azt mondod nekem, hogy én biztosítottalak a leveleimben, hogy mindig, mint nővér szeretlek téged. Most kételkedsz ebben egy pillanatra? Talán nem tudod, hogy az én szívemben tökéletesedik az Isten szeretete, és minél tökéletesebb, annál nagyobb a szeretet? Így tehát ne kételkedj abban, hogy én minden pillanatban érted könyörgök, és az imádság a szeretetnek egy éneke… (…) Lucho, imádkozzál. Gondolj nyugodtan arra, hogy ki Isten és ki vagy te, és, hogy miben vagy neki köteles. Az iskola után sétálj el egy templomba, ahol a magányos Jézus beszél a szívedhez misztikus csöndben. Egyesülj velem. Öt órakor imádságban leszek. Kísérjük az elhagyott Istent és kérjük őt, hogy adja nekünk szent szeretetét.”[17]

P. Péceli Bence Imre OCD – Keszthely 

Forrás: Kármel újság, 2012/3-4. 

________________________

[1] Vö. Guión Biográfico, in.: Teresa de Los Andes: Obras Completas, Editorial Monte Carmelo Burgos, 1995. 8. old.
[2] Vö. uo. 9. old.
[3] Vö. uo. 9-11. old.
[4] Napló 1. in.Teresa de Los Andes: Obras Completas, Editorial Monte Carmelo Burgos, 1995. 67. old.
[5] Napló 15. in. uo. 96-97. old
[6] Napló 29. in. uo. 131. old
[7] Napló 6. in. uo. 78. old.
[8] Egyik tanárnõ az iskolában.
[9] Napló 41. in.Teresa de Los Andes: i.m., 163. old.
[10] 104. levél, in. uo. 102. old.
[11] 27. levél, in. uo. 265. o.
[12] Napló 31. in. uo. 137. old.
[13] 116. levél, in. uo. 543. old.
[14] 159. levél, in. uo. 667. old.
[15] 112. levél, in uo. 531. old.
[16] 93. levél, in. uo. 473. old.
[17] 108. levél, 516-517. old.

Ha a szívet gondosan őrizzük

18. Az elme őrzéséről 

      Szüntelenül őrizni kell szívünket az illetlen gondolatoktól és benyomásoktól, ahogy a Példabeszédek könyvének szerzője mondja: Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet (4,23). Ha a szívet gondosan őrizzük, akkor megszületik benne a tisztaság, amely megláthatja az Urat az Örök Igazság ígérete alapján: Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent (Mt5,8). 

      Ami jó a szívben van, azt, ha nem szükséges, nem kell elárulni másoknak, mert csak akkor lesz biztonságban az összegyűjtött (kincs) a látható és láthatatlan ellenség szeme elől, ha ezt a kincset a szív benseje őrzi. Ne tárd fel mindenki előtt szíved titkát[1]. 

19. A fecsegésről (bőbeszédűségről) 

      Azokkal, akik nincsenek velünk azonos erkölcsi felfogáson, egyetlen fecsegés elég ahhoz, hogy az ember belső figyelmét szétszórja. 

      De a legszánnivalóbb az, hogy ettől kialudhat az a tűz, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus hozott, hogy az emberszívek földjére bocsássa: mert semmi sem oltja ki úgy azt a tüzet, melyet a Szentlélek a monachus szívébe lehel, hogy lelkét megszentelje, mint a társalgás, a fecsegés és a beszélgetés. Ez nem vonatkozik arra az esetre, ha gyerekekkel Isten titkairól beszélgetünk, vagy ha elménket feléje fordítjuk és közeledünk hozzá (Szíriai Izsák, 8. prédikáció). 

      Különösen őrizni kell magunkat a fehérnéppel való találkozástól, mert amint a viaszgyertya, még ha nincs is meggyújtva, de ha égő gyertyák közé teszik, megolvad, ugyanúgy a monachus szíve is a fehérnéppel való beszélgetéstől észrevétlenül elerőtlenedik. Erről Szent Izidor így beszél: „Ha - az Írás szava szerint - a gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöket, akkor a nőkkel való beszélgetés, még ha (önmagában) jó is, mégis képes megrontani a benső ember rejtekét ocsmány gondolatokkal, és bár a test tiszta marad, a lélek beszennyeződik. Van-e, ami keményebb a kőnél? Van-e, ami lágyabb a víznél? Mégis a kitartó szorgalom még a természetet is legyőzi. Tehát ha a természet, amely nem változékony, megváltoztatható, és ha attól a dologtól (a víztől), amely jelentéktelennek tűnik, szenved és kisebbedik, akkor az emberi akarat, amely ingatag, mennyivel inkább legyőzhető és megváltoztatható egy rendszeres tevékenység által (Havi Olvasmányok, február 4.). 

      Éppen ezért, hogy a belső embert őrizni tudjuk, a nyelvnek tartózkodnia kell a fecsegéstől: Az okos férfi nem szól semmit (Péld 11,12); és aki vigyáz a szájára, megőrzi életét (13,3); és nem felejti Jób szavait: A saját szememmel szövetségre léptem, hogy soha kívánsággal lányra nem nézek (31,1), sem az Úr Jézus Krisztus szavait: Mindaz, aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságot tört vele (Mt 5,28). Végig kell hallgatni a másikat, mielőtt válaszolsz, mert aki előbb felel, semmint hogy mást meghallgat, elárulja, hogy botor és szidásra érdemes (Péld 18,13). 

20. A szívben jelentkező hatások felismeréséről 

      Amikor az ember valamilyen isteni dolgot befogad, akkor szívből örül neki; de amikor ördögi dolgot, akkor zavarba jön. 

      A keresztény szíve, ha valami isteni dolgot befogadott, nem szorul rá külső meggyőzésre, hogy ami történt, az az Úrtól való, hanem maga a hatás győzi meg őt arról, hogy az mennyei eredetű, mert lelki gyümölcsöket észlel magában: szeretetet, örömet, békét, hosszan tűrést, jóságot, könyörületet, hitet, szelídséget, önmegtartóztatást (vö. Gal 5,22). 

      Az ördög azonban, még ha a világosság angyalának álcázza is magát (2 Kor 11,14), vagy ha a legjámborabb gondolatokkal áll is elő, (ilyen esetben) a szív folyton egyfajta homályt, gondolati izgalmakat és érzéki zavarodottságot észlel. Egyiptomi Szent Makáriosz ezt így magarázza: „Még ha (a sátán) tündöklő látomásokkal áll is elő, mégsem képes semmiféle jó hatást kelteni, s ezáltal működésének nyilvánvaló jelét adja” (4. prédikáció, 13. fejezet). 

      Így tehát az ember felismerheti a szívben jelentkező különféle hatások alapján, hogy mi az isteni, és mi az ördögi, amint erről Sínai Szent Gergely tanúskodik: „Ugyanis a hatásból tudod lemérni, hogy a lelkedben fölragyogó fény az Istentől való-e, vagy a sátántól (Filokália, I. rész, A hallgatásról).

21. A betegségekről 

      A test a lélek szolgálója, a lélek pedig a királynő; s ezért gyakran isteni kegyelemnek kell tartani azt, ha a testet betegségek gyötrik: ettől elcsitulnak a szenvedélyek és az ember magához tér. Sőt igazából maga a testi betegség is olykor a szenvedélyek miatt jelentkezik.
      Távolítsd el a bűnt, és a betegségek megszűnnek; mert ezek a bűn következményei bennünk, amint Nagy Szent Vazul állítja: „Honnan vannak a nyavalyák? Honnan a testi bajok? Az Úr testet alkotott, nem betegséget; lelket, nem pedig bűnt. Mi a leghasznosabb és a legszükségesebb? Az Istennel való egyesülés és a vele való kapcsolattartás a szeretet által. Elveszítvén ezt a szeretet, kiesünk az ő öléből, és elesvén a legkülönfélébb nyavalyáknak vagyunk kitéve (Arról, hogy Isten nem oka a rossznak).
      Aki türelemmel és hálaadással viseli a betegséget, annak az beszámítódik aszkézisül, sőt még annál is nagyobbnak számít.
      Egy sztarec, aki vízkórban szenvedett, azt mondta a hozzá menő testvéreknek, akik szerették volna meggyógyítani: „Atyák, imádkozzatok, nehogy hasonló betegségbe essen az én benső emberem. Ami pedig valódi betegségemet illeti, arra kérem az Istent, hogy ne hirtelen szabadítson meg tőle, mert amilyen mértékben a külső ember bennünk romlásnak indul, olyan mértékben a belső megújul (2 Kor 4,16).  

_____________________________________

[1] Assisi Szent Ferenc állandóan arra figyelmeztetett, hogy a Király titkait őrizni kell szívünkben.

Folyt. köv.

Forrás:

Kilenc kedd Szent Antal tiszteletére

Ma van az első kedd.

Páduai Szent Antal, Jézus barátja, könyörögj érettünk!

Böjtölés

17. A böjtről 

      A böjt nem csak azt jelenti, hogy ritkán eszünk, hanem azt, hogy keveset eszünk; nem is azt, hogy egyszer eszünk, hanem azt, hogy nem eszünk sokat. Oktalan az a böjtölő, aki kivárja a megfelelő időpontot, és étkezés idején egészen átadja magát - testével és elméjével - a telhetetlen falánkságnak. 

      Az ennivaló megválasztásánál arra is kell figyelni, hogy ne tegyünk különbséget ízletes és nem ízletes étel között. Ez az állatokra jellemző tulajdonság, az értelmes embernél ez nem dicsérendő. Mi azért mondunk le az ízletes ételről, hogy csitítsuk a test lázongó tagjait, és szabad utat engedjünk a lélek cselekedeteinek. 

      Az igazi böjt nem csupán a test gyötréséből áll, hanem abból, hogy azt a falat kenyeret, amit szeretnél megenni, odaadod az éhezőnek. Boldogok az éhezők, mert majd jóllaknak (Mt 5,6). 

      Üdvözítő Urunk Jézus Krisztus, az aszkéta élet alapítója, mielőtt megkezdte volna az emberi nem megváltásához szükséges aszkézist, tartós böjttel erősítette meg magát. És az aszkéták mind, amikor fáradozni kezdtek az Úrért, böjttel vértezték föl magukat és nem másképp léptek a keresztútra, mint a böjtöt választva aszkézisül. Az aszkézisben elért sikereiket a böjtben elért sikereiken mérték le. 

      A szent emberek nem elhamarkodva kezdtek hozzá a szigorú böjthöz, hanem lassan és fokozatosan váltak alkalmassá arra, hogy beérjék a legszűkösebb étellel. Amikor Szentéletű Dorofej a tanítványát, Doszifejt böjtölni tanította, fokozatosan csökkentette napi adagját, úgy hogy a napi négy font étel végül nyolc lat kenyérre zsugorodott. (1 orosz font = 0,409 kg, vagyis 409 g, 1 lat = 17,5 g) 

      S mindemellett a szent böjtölők, sokak csodálatára, nem ismerték az elgyengülést, hanem mindig frissek, erősek és készek voltak a cselekvésre. Ritka vendég volt közöttük a betegség, és igen hosszú életűek voltak. 

      Ahogyan a böjtölő teste finommá és könnyűvé válik, úgy lesz a lelki élete tökéletessé és csodás jelenségekben tárulkozik fel. Akkor a lélek mintegy testetlen testben végzi a munkáját. A külső érzékek mintegy bezárulnak, és az elme elszakadva a földtől a menny felé emelkedik és egészen belemerül a szellemi világ szemlélésébe. Ugyanakkor nem mindenki képes magára venni mindenben a megtartóztatás szigorú reguláját vagy pedig megvonni magától mindazt, ami erőtlenségeiben könnyebbségül szolgálhatna. Aki fel tudja fogni, fogja fel. (Mt 19,12) 

      Minden nap annyit kell étkezni, hogy a test erőre kapván, a léleknek barátul és segítségül szolgáljon az erénygyakorlat végzésében. Egyébként előfordulhat az is, hogy a test elgyengülésével a lélek is elerőtlenedik. Szerdán és péntekenként, különösen a négy böjti időszak alatt, az atyák példáját követve naponta csak egyszer étkezz, s akkor az Úr angyala csatlakozik hozzád. 

Folyt. köv.

Forrás:

 

A bűn megbánása

16. A vezeklésről (bűnbánattartásról) 

      Aki szeretne üdvözülni, annak a bűnbánatra mindig készséges és töredelmes szívvel kell lennie: Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, az alázatos és töredelmes szívet, Istenem, te nem veted meg (Zsolt 50,19). 

      Az ilyen töredelmes lélek könnyedén és gondtalanul kikerüli a sátán ravasz kelepcéit, aki minden erejével arra törekszik, hogy felkavarja az ember lelkét és eközben - az Evangélium szava szerint - elhintse konkolyát. Uram, ugye te jó magot vetettél földedbe? Honnét került bele a konkoly? És ő így válaszolt: Ellenséges ember műve ez. (Mt 13,28) Ha az ember igyekszik alázatos szívre szert tenni és gondolatait békében megőrizni, akkor az ellenség összes fondorlatai hatástalanok, mert ahol békés gondolatok vannak, ott megpihen maga az Isten, ugyanis, meg van írva: békességes az ő lakóhelye (Zsolt 75,3). 

      A bűnbánat kezdete az istenfélelemből és az önmagamra figyelésből születik, mondja Szent Bonifác vértanú (Havi Olvasmányok, december 19.): az istenfélelem a figyelem szülőatyja, a figyelem pedig a belső nyugalom szülőanyja. Az istenfélelem felébreszti az alvó lelkiismeretet, amely úgy tesz, mint a lélek, mely egyfajta tiszta, fel nem kavart vízben látja önnön rútságát; így bújnak ki a bűnbánat rügyei és szerteágaznak gyökerei. 

      Bűnbeeséseinkkel folyton megsértjük Isten fönségét; éppen ezért alázattal szüntelenül kérnünk kell az Úrtól vétkeink elengedését. 

      Lehetséges-e, hogy a kegyelmet nyert ember elesés után a bűnbánat által újra talpra álljon? 

      Igen, mert a Zsoltáros azt mondja: Nekem jöttek, ütlegeltek, már-már elestem, de az Úr felkarolt és megsegített (Zsolt 117,3). Amikor Szent Nátán próféta leleplezte Dávid bűnét, akkor bűnbánatot tartva Dávid mindjárt bocsánatot nyert (2 Sám 12,13). 

• Erre álljon itt példaként egy remete esete, aki vízért menve, a forrásnál bűnbe esett. De visszatérve a cellájába beismerte vétkét, és újra a korábbihoz hasonló aszkéta életet kezdett. Az ellenség zaklatta, szeme elé állítva bűne súlyosságát, tagadva a bűnbocsánat lehetőségét és igyekezett elvonni őt az aszketikus élettől. De Krisztus harcosa helyt állt a maga útján. Ezt az esetet föltárta Isten egy bizonyos szent férfiúnak és megparancsolta, hogy a bűnbe esett testvért boldognak hirdessék az ördög fölött aratott győzelme miatt. 

      Amikor őszintén megbánjuk bűneinket és tiszta szívből a mi Urunk Jézus Krisztushoz térünk, ő örömét leli bennünk, ünnepet rendez és meghívja rá a számára kedves mennyei Erőket, mutatva nekik a drachmát, amelyre újra rátalált, vagyis királyi képmását és hasonlatosságát. 

      Ölébe veszi az elkóborolt juhot és Atyja színe elé viszi. Az Isten bevezeti az örvendezők hajlékába a bűnbánó lelket azokkal együtt, akik nem kóboroltak el tőle. 

      Ezért mielőbb örömmel forduljunk jóságos Urunkhoz, és ne essünk kétségbe súlyos és számos vétkeink miatt. A kétségbeesés a lehető legnagyobb örömet jelenti az ördög számára. Ez halált hozó bűn, ahogy az Írás mondja (1Jn 5,16; Antiokhosz, 77. prédikáció). „Ha nem vesz erőt rajtad a levertség és a csüggedés, mondja Varszonofij, akkor csodálni és dicsőíteni fogod Istent, hogy mintegy a nem-létből a létbe vezet” (vagyis bűnösből igazzá tesz, 114. felelet). 

• A bűn megbánása többek között abban áll, hogy az ember nem követi el újra. 

      Amint minden betegségre van orvosság, éppúgy minden bűnre is van bűnbocsánat. Ezért kételkedés nélkül kezdj bele a bűnbánatba, és az majd Isten színe előtt közbenjár érted. Szüntelenül végezd Szentéletű Antiokhosznak ezt az imádságát: 

• Uralkodóm, mélységes irgalmadban bízva színed elé viszem szennyes és tisztátalan ajkaim imádságát: Ne feledd, hogy szent neveddel hívtál meg engem, véred árán váltottál meg engem, hogy Szent Lelked gyűrűjével jegyeztél el engem, és bűneim mélységéből emeltél fel engem, nehogy elraboljon az ellenség. Jézus Krisztus, oltalmazz és légy erős segítőm a küzdelemben, mert az érzékiség rabja vagyok és támadásának ki vagyok téve. De te, Uram, ne hagyj engem sebesülten a földön elítélve tetteim miatt. Szabadíts ki, Uralkodóm, a világfelforgató gonosz rabságából és erősíts meg engem parancsolataidban. Életemnek útja, Krisztusom, és szemeimnek fénye - a te orcád. Istenem, Uralkodóm és Uram, ne engedd, hogy gőgösen fenn hordjam az orrom, és a bűnös érzékiséget tartsd távol tőlem; oltalmazz szent kezeddel engem. A testi kívánságok ne környékezzenek meg engem, és a szemérmetlenségnek ne szolgáltass ki engem. Ragyogtasd fel bennem orcádnak fényét, Uram, nehogy elnyeljen a sötétség, és akik abban járnak, el ne ragadjanak. Ne szolgáltasd ki a Téged megvalló lelket a láthatatlan vadállatoknak. Ne engedd, Uram, hogy megsebesítsék idegen ebek a te szolgádat. Méltass engem arra, hogy Szent Lelked befogadójává legyek, és alakíts engem, Szent Atyám, Krisztusod hajlékává. Tévelygőknek útmutatója, vezess engem, nehogy letérjek az útról balra. Arra vágyom, Uram, hogy lássam a te orcádat. Istenem, orcádnak fényével vezess engem. Add nekem, a te szolgádnak a könnyek forrását és Szent Lelked harmatát hintsd rám, a te alkotásodra, nehogy elszáradjak, mint a fügefa, melyet megátkoztál; s legyenek e könnyek nekem italul és az imádság eledelül. Fordítsd, Uram, sírásomat örömömre, és fogadj be engem örök hajlékodba. Érjen el engem a te kegyelmed, Uram, és bőkezűséged öleljen át engem, és bocsásd meg minden vétkemet. Mert te igaz Isten vagy, aki a törvényszegést megbocsátod. És ne engedd, Uram, hogy kezed alkotása megszégyenüljön törvényszegéseimnek sokasága miatt, hanem hívj engem magadhoz, Uram, egyszülött Fiad, a mi Üdvözítőnk által. És emelj föl engem - aki elestem - mint Lévit, a vámost, önts belém, akit a bűnök meggyötörtek, új életet mint az özvegyasszony fiába. Mert te vagy egyedül a holtak feltámadása, és téged ület a dicsőség mindörökké. Amen. (77. prédikáció) 

Folyt. köv.

Forrás:

A három fa története

Imalánc Ferenc pápáért: a 24 dicsőség kilencede Lisieux-i Szent Teréz tiszteletére

Egy hónapja választották meg Ferenc pápát.

      Április 13-tól 21-ig világméretű imalánc kezdődik Ferenc pápáért: A 24 dicsőség kilencede a szentatya kedvenc női szentjéhez. 

      2013. március 13-át sosem fogjuk elfelejteni. Azon a napon választották meg Szent Péter utódául Jorge Mario Bergoglio bíborost, aki a Ferenc nevet vette fel. Ő pedig egy hónapja mindenkitől azt kéri: „Imádkozzatok értem.” 

      Ezért most egy világméretű imalánc kezdődik a szentatya támogatására: április 13-tól 21-ig minden nap elimádkozzuk a 24 dicsőség kilencedét Lisieux-i Szent Teréz tiszteletére Ferenc pápáért.

      Akik jól ismerik a szentatyát, tudják, hogy Szent Teréz a „kedvenc” női szentje. Ezért is ajándékozta meg fehér rózsával Argentína elnökét, Cristina Fernándezt.

      A Buenos Aires-i kármeliták tanúsága szerint a szentatya már régóta imádkozza a 24 dicsőség kilencedét Szent Teréz tiszteletére. Amikor pedig megválasztása után üdvözölte a Plaza de Mayo téren összegyűlt argentin híveket, e sarutlan kármelita közbenjárását kérte a jelenlévőkért.

      Április 22-én lesz negyvenedik évfordulója annak, hogy a szentatya örök fogadalmat tett a jezsuita rendben. Aki tehát szeretné, csatlakozhat a szentatyához, hogy vele együtt és őérte elimádkozza ezt a kilencedet.

      A 24 dicsőség kilencede egy Putigan nevű jezsuita atyától származik. A hónap 9. és 17. napja között szokták mondani a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz tiszteletére. 

Bevezető ima: 

Atya, Fiú és Szentlélek, legszentebb Szentháromság! Hálát adok mindazokért az ajándékokért, amelyekkel a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Terézt földi életének huszonnégy éve alatt elhalmoztad. Szent szolgálóleányod érdemeiért add meg nekem azt a kegyelmet, hogy (itt megfogalmazzuk, amit szívünk mélyéből szeretnénk), ha ez megfelel szent akaratodnak, és valóban javamra s üdvömre szolgál.

Elimádkozzuk 24-szer a dicsőséget: 
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. 

Minden dicsőség után hozzátesszük: 
Lisieux-i Szent Teréz, könyörögj érettünk! 

Vagy litániaszerűen közbeiktathatjuk az alábbi megszólításokat: 

1. Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz. Könyörögj érettünk. (Dicsőség) 

2. Jézus kicsiny virága... 

3. Mária kedvelt leánya… 

4 Jézus hűséges jegyese… 

5. Számtalan hívő anyja… 

6. Szentség példaképe… 

7. Erényekben gazdag… 

8. Csodákkal megáldott… 

9. Okos szűz… 

10. Nővérünk a hitben… 

11. Te, aki angyali módon szerettél… 

12. Százszorszép az alázatban… 

13. Szenvedélyes misszionárius… 

14. A Kármel lilioma… 

15. Az egyház tündöklő virága… 

16. Szeretettől lángoló rózsa… 

17. A szeretet vértanúja… 

18. Ég és föld lenyűgöző alakja… 

19. A béke eszköze… 

20. A missziók védőszentje… 

21. Rózsaeső hullatója… 

22. A lelki gyermekség tanítómestere… 

23. Papok pártfogója… 

24. Te, aki úgy élsz a mennyben, hogy segítesz a földön… 

Zárófohász: 

Gyermek Jézusról és Szent Arcról nevezett Szent Teréz, kérünk, hallgasd meg alázatos könyörgéseinket. Ámen. 

(Tőzsér Endre SP fordítása)

Forrás:
GRATUITAS Szerzetesteológiai Intézet

 

Kitartani az erényekben

13. Az aszketikus cselekedetekről 

      Mértéken felül nem szabad aszkézist végezni, hanem igyekezni kell, hogy barátunk[1] - a testünk - hűséges és készséges legyen az erények végzésére. 

      Középúton kell haladni, se jobbra, se balra ne térj le az útról (Péld 4,27): a léleknek lelki eledelt, a testnek testi, a földi élet fenntartásához szükséges eledelt kell nyújtani. Nem kell a társadalmi élet elől sem elzárkózni abban, amit az a törvény szerint tőlünk megkíván, ahogy az Írás mondja: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené (Mt 22,21). 

      Lelkünk iránt is megértéssel kell lenni gyengeségei és tökéletlenségei miatt, és hiányosságainkat elviselni, ahogy elviseljük felebarátaink hiányosságait, de nem ellustulni, hanem szüntelenül buzdítani magunkat a jobbra. 

      Ha esetleg sokat ettél, vagy valami olyat tettél, ami az emberi gyengeségből következik, ne háborodjál fel, ne tetézd bajjal a bajt, hanem férfias bátorsággal nekiállva a hiba kijavításának, igyekezz megőrizni a lelki békét az Apostol szava szerint: Boldog, aki nem ítéli el magát abban, amit helyesnek tart (Róm 14,22). Ugyanez a gondolat rejlik az Üdvözítő szavaiban is: Ha meg nem tértek, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába (Mt 18,3). 

      A munkától és betegségektől megfáradt testet elegendő alvással, étellel és itallal kell erősíteni, nem sajnálva tőle még az időt sem. Jézus Krisztus Jairus leányának feltámasztása után tüstént megparancsolta, hogy adjanak neki enni (Lk 8,55). Bármiben is érünk el eredményt, az Úrnak kell tulajdonítanunk s mondjuk a Prófétával: Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget (Zsolt 113,9). 

      Harmincöt éves korig, vagyis az emberi élet deléig az számít nagy győzelemnek, ha az ember tisztán megőrzi önmagát, és sokan épp ezekben az években nem tartanak ki az erényekben, hanem letérnek a helyes útról tulajdon vágyaikhoz, amint erről Nagy Szent Vazul tanúskodik: Sokan sok mindent gyűjtöttek ifjú korukban, de életük deléhez érkezvén, a gonosz lelkektől rájuk mért kísértésekkel járó izgalmakat nem tudták elviselni, ezért mindenüket elveszítették. 

      Hogy az embert ne érje ilyen meghasonlás, mintegy próbaképp mérlegre kell tennie önmagát és egész életében figyelnie kell önmagára Szíriai Szent Izsák tanítása szerint: mintegy mérlegen kell lemérnie kinek-kinek a saját életét (Prédikációk 40.). 

14. Krisztus világosságáról 

      Hogy szívedbe fogadjad és érezzed Krisztus világosságát, el kell vonni magadat, amennyire csak lehetséges, a látható dolgoktól. Miután vezekléssel és jócselekedetekkel megtisztítottad lelkedet, s közben őszintén a keresztre Feszítettbe veted hitedet, miután behunytad testi szemeidet, elmédet szíved rejtekébe kell merítened és kiáltoznod, szüntelenül segítségül hívva a mi Urunk Jézus Krisztus nevét. Akkor attól függően, hogy mekkora buzgalom és heves vágy tölti el a lelket szerelmese iránt (vö. Lk 3,22), az ember a segítségül hívott névben[2] édességet talál, amely felkelti benne a vágyat a felülről jövő megvilágosodás után. 

      Amikor az elme jó hosszan elmerül ebben a gyakorlatban, ez megérinti a szívét, s akkor felragyog Krisztus világossága, megszentelve a lélek szentélyét isteni ragyogásával, ahogyan Isten nevében Malakiás próféta mondja: És előttetek, akik félitek nevemet, felragyog az igazság Napja (4,2). Ez a fény egyúttal élet is az Evangélium szava szerint: Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága (Jn 1,4). 

      Amikor az ember belülről szemléli az örök fényt[3], akkor az elméje tiszta lesz, és nincs benne semmiféle érzéki kép, hanem, mivel egészen belemerül a teremtetlen jóság szemlélésébe, elfeled minden érzékelhetőt, már önmagát sem akarja látni, hanem szeretne elrejtőzni a föld szívébe, csakhogy el ne veszítse ezt az igazi jót - Istent. 

15. A könnyekről 

      Minden szent, és azok a monachusok, akik lemondtak a világról, egész életüket átsírták, várva - a világ Üdvözítője ígérete alapján - az örökkévaló vigasztalást: Boldogok, akik sírnak, mert megvigasztaltatnak (Mt 5,4). 

      Nekünk is így kell sírnunk, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát. Győzzenek meg erről bennünket Dávid próféta szavai: Menvén mentek és sírtak, miközben hintették a magokat, de örömujjongás közt jönnek-jönnek vissza, hozván a kévéiket (Zsolt 125,6); Szíriai Szent Izsák szavai pedig: Öntözd orcádat szemeidből patakzó könnyekkel, hogy megnyugodjék rajtad a Szent Lélek és lemossa rólad gonoszságod szennyét. Esedezz könnyekkel Uradhoz, hogy eljöjjön tehozzád. (68. prédikáció, Lemondás a világról). 

• Ha imádság közben sírunk, és nevetés vegyül a könnyek közé, akkor ez az ördögi ravaszságtól való. Nehéz kitapintani ellenségünk titokzatos és hajszálpontos működését. 

      Akinek a meghatottságtól csorognak a könnyei, annak szívét beragyogják az Igazság Napjának - Krisztus Istennek - sugarai. 

_____________________

[1] Szent Ferenc hasonlóképpen vélekedik a testről, mikor azt „szamár testvér”-nek nevezi. Vigyázni kell rá, mert csökönyös, gondozásra szorul.

[2] A Jézus-ima, Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, irgalmazz nekem bűnösnek! gyakorlata ezt a célt szolgálja.
[3]  Palamasz Szent Gergely (1296-1359), a hészükhia nagy tanítómestere szerint az apostolok ezt a fényt Urunk Színeváltozásakor tapasztalták meg, amely őket fölemelte és átváltoztatta. A keresztény (és különösen a szerzetesi) élet célja ezen állapot elérése. „Sínai Gergely a hészükhiáról és az imáról szóló művében a következő utat rajzolja a monachus elé: Üljön le egy csendes cellában, csukja be az ajtót, lelkét emelje minden hiú és ideigvaló dolog fölé. Fejét mellére hajtva és lélegzetét vissza-visszatartva összpontosítson testében szívére, vagyis a lélek képességeinek székhelyére. Kitartó gyakorlás után határtalan boldogságot érez az ember. Saját magát világossággal teltnek látja, s Jézus nevének ismétlésével könnyedén elűz minden bűnös gondolatot, felébredő vágyat. Maradjon cellájában, őrizze Jézust szívében, s ez mindenre megtanítja.” (Puskely Mária: Keresztény szerzetesség. Történelmi kalauz I. Bp, 1995. 368. o.)

Folyt. köv.

Forrás:

Boldog Vladimir Ghika herceg

      A Szentatya március 27-én, szerdán kihallgatáson fogadta Angelo Amato bíborost, a Szentté avatási Kongregáció prefektusát. Az audiencia során a pápa felhatalmazta a kongregációt, hogy közzé tegye 63 új boldog és újabb 7 Isten szolgája elismerésére vonatkozó dekrétumot. Közöttük olyan személyek szerepelnek, akik a spanyol polgárháború, a kelet-európai kommunista rezsim és a nácizmus időszakában szenvedtek vértanúságot.
      A dekrétumok elismerik még többek között Isten szolgája Vladimir Ghika egyházmegyés pap vértanúságát, aki Isztambulban született 1873-ban és a hit elleni gyűlöletből ölték meg Bukarestben 1954. május 16-án.

Forrás: Vatikáni Rádió

      Vladimir Ghika hercegnek a nagy konvertitának, igen kegyetlen sors jutott, tudatosan vállalta a vértanúságot.
      XI. Piusz pápa viccesen „nagy apostoli csavargónak” nevezte. (...) Mindenütt, ahol megfordult, a szeretetteljes odaadást sugározta, mindenkit felkarolt, megbékített.
      1952. november 18-án letartóztatták. A vizsgálati fogság majdnem egy évig elhúzódott, ez idő alatt nemegyszer megkínozták és véresre verték, 83-szor (!) vetették alá a „villamos akasztás” néven ismert tortúrának. A 80 esztendős herceg lefogyva (kevesebb volt 50 kilónál), de meg nem törve, 1953. október 24-én jelent meg a tárgyaláson. Hófehér szakállával olyan volt, mint egy próféta. Tanúságot tett nemcsak lelki, de emberfeletti fizikai erejéről is.
      Bővebben a Hercegről itt lehet olvasni.

El-Muhraqa

Videó:

k

A lelki békéről és annak megőrzéséről

11. A lelki békéről (nyugalomról) 

      A lelki béke fájdalmak árán szerezhető meg. Az Írás azt mondja: Tűzön és vízen kellett átmennünk, végül elvezettél a megenyhülésre (Zsolt 65,12). Akik Isten kedvében akarnak járni, azoknak sok fájdalmon át vezet az útjuk. Hogyan hirdessük boldognak a szent vértanúkat szenvedéseikért, melyeket Istenért viseltek el, amikor mi magunk a lázzal járó kisebb betegségeket sem tudjuk elviselni? 

• Semmi nem támogatja úgy a belső béke[1] megszerzését, mint a hallgatás, s amennyire ez lehetséges: a szüntelen belső dialógus, s a lehető legritkábban a másokkal folytatott beszélgetés. 

      Nincs annál jobb, mint a Krisztusban megszerzett béke, mert benne megtörik mindenféle égi és földi szellem harci ereje. Mert nem a test és vér ellen kell hadakoznunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen. (Ef 6,12) 

      A lelki élet jele, amikor az ember magába mélyed és szívében titokban cselekszik. 

      Isten kegyelme az ilyen embert beborítja árnyékával, és eleinte nyugalmi állapotba kerül, majd ennek köszönhetően nyugalmon túli állapotba. Nyugalomban (békében) lesz része, vagyis jó lesz a lelkiismerete; nyugalmon túli állapotba kerül, amikor az elme önmagában szemléli a Szentlélek kegyelmét az Írás szava szerint: békében van az ő lakóhelye (Zsolt 75,3). 

      Lehet-e nem örülni, ha az ember szemeivel érzékelhetően látja a napot? De mennyivel örömtelibb az, amikor az elme belső szemével látja Krisztust, az igazság Napját. Akkor valóban angyali örömmel örvendezik. Ugyanerről az Apostol azt mondta: A mi hazánk a mennyekben van (Fil 3,20). Aki rendületlenül kitart a nyugalom állapotában, az mintegy áldoztató kanállal[2] meríti a lelki adományokat. 

      A Szentatyák elnyervén a nyugalmi állapotot, Isten kegyelmével beárnyékolva sokáig éltek. 

      Amikor az ember nyugalmi állapotba jut, akkor önmagából másokra is ki tudja árasztani a megvilágosított értelem fényét. Az ilyen embernek mindenekelőtt ismételgetnie kell Anna prófétaasszony eme szavait: Hivalkodás ne hagyja el szátokat (1Sám 2,3), és az Úr szavait: Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, akkor majd elég tisztán látsz ahhoz, hogy kivehesd a szálkát felebarátod szeméből (Mt 7,5). 

      Ezt a békét, mint egyfajta értékes kincset hagyta tanítványaira halála előtt a mi Urunk Jézus Krisztus, mondván: Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek (Jn 14,27). Erről az Apostol is beszél: Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban (Fil 4,7); törekedjetek a békességre mindenkivel szemben, törekedjetek az életszentségre. Enélkül senki sem látja meg az Urat (Zsid 12,14). 

      Ezért tehát kötelességünk minden gondolatunkat, kívánságunkat és cselekvésünket arra összpontosítani, hogy elnyerjük Isten békéjét, s az Egyházzal mindig kiáltsunk hozzá: Urunk, Istenünk, békét adj nekünk (Zsolt 26,12). 

12. A lelki béke megőrzéséről 

      Minden igyekezetünkkel arra kell törekedni, hogy őrizzük a lelki békét és ne háborodjunk fel a másoktól kapott sértéseken. Ennek érdekében feltétlenül tartózkodni kell a haragtól, és a figyelem segítségével óvni kell az elmét és a szívet, hogy megőrizze az egyensúlyt. 

      A másoktól kapott sértéseket közömbösen kell viselni és ránevelődni egy olyan állapotra, mintha a sértések nem is ránk vonatkoznának. 

      Az ilyen gyakorlat megszerezheti szívünk számára a csöndet és Isten lakóhelyévé teheti. 

      Csodatévő Szent Gergely életében látunk példát a szelídségre, akitől egy bizonyos utcanő nyilvánosan fizetséget követelt, merthogy vele hált volna; erre ő a legkisebb fölindulás nélkül egy bizonyos barátjának szelíden azt mondta: „Adj neki hamar annyi pénzt, amennyit követel”. Az asszony, alighogy átvette a jogtalan fizetséget, ördögi megszállás áldozata lett. A Szent pedig imádsággal kiűzte belőle az ördögöt is (Havi Olvasmányok[3], november 17.). 

      Ha azonban elkerülhetetlen a felháborodás, akkor legalább fékezze meg nyelvét a Zsoltáros szava szerint: Zavart vagyok, szólni sem tudok (76,5). 

      Ilyen esetben példának vehetjük Trimifunti Szent Szpiridont és Szentéletű Szíriai Efrémet. Az első (Havi Olvasmányok, december 12.) így viselte el a sértést: Amikor a görög császár parancsára bement a palotába, akkor a szolgák egyike koldusnak nézvén kinevette őt, nem engedte be a palotába, sőt még arcul is ütötte. Szent Szpiridon, mivel nem volt haragos természetű, az Úr szavának megfelelően odatartotta a másikat is (Mt 5,39). Szentéletű Efrém (Havi Olvasmányok, január 28.) a pusztában böjtölvén egyszer a következőképpen maradt éhen. Tanítványa ennivalót vitt neki és az úton véletlenül összetörte az edényt. A Szent látván tanítványa szomorúságát, így szólt hozzá: „Ne búsulj, testvér; ha nem akart hozzánk jönni az étel, mi megyünk hozzá”. Így tehát a Szent elment, leült az összetört edény mellé, összeszedte az ételt és megette. Ilyen mértékben volt ő mentes a haragtól. 

      A harag legyőzését Nagy Szent Pajszij legendájából tanulhatjuk meg (Havi Olvasmányok, június 19.), aki arra kérte a neki megjelent Úr Jézus Krisztust, hogy szabadítsa meg a haragtól. Az Üdvözítő azt mondta: Ha le akarod győzni a haragot és vele együtt a felindulást is, semmit se kívánj, senkit se gyűlölj, se ne alázz meg. 

      A lelki béke megőrzéséhez el kell űznöd magadtól az unalmat, és a vidám lelkület megszerzésére kell törekedned; a bölcs Sirák szava szerint: Sokakat megöl a gond és nincs benne haszon (Sirák 30,24). 

• A lelki béke megőrzéséhez mindenképpen el kell kerülni mások megítélését is. A felebarát iránti megértéssel és hallgatással őrizhető meg a lelki béke. Amikor ilyen állapotban van az ember, akkor isteni kinyilatkoztatásokat kap. 

      Hogy az ember ne essék a felebarát megítélésének bűnébe, figyelnie kell önmagára, senkitől ne fogadjon el rossz híreket, és minden iránt úgy viseltessen, mintha hulla lenne. 

•       A lelki béke megőrzéséhez minél gyakrabban magába kell szállnia és azt kérdeznie: Hol vagyok? Eközben figyelnie kell arra, hogy a testi érzékek, különösen a látás, a belső embert szolgálják, és ne szórakoztassák a lelket érzéki tárgyak, mert kegyelmi adományokat csak azok kapnak, akik belső cselekvést végeznek és lelkükre éberen figyelnek.

________________________________

[1] Boldog II. János Pál pápa a Vita consecrata kezdetű, az Istennek szentelt személyekhez írt buzdításában olvassuk a következőt: „A keleti szerzetesség - azzal a szándékkal, hogy Isten végleges színelátásának várásával átformálja a világot és az életet - előnyben részesíti a megtérést, az önmegtagadást, a szívbéli töredelmet; a hészükhia, azaz a belső béke keresését; a szüntelen imádságot, a böjtöt és az éjszakai virrasztást, a lelki harcot és hallgatást, az Úr jelenléte fölötti húsvéti örömöt és végső eljövetelének várását, az önátadást és a vagyonról való lemondást, ahogy ezt egy kolostor szent közösségében vagy a remeteség magányában megélik.” (6. pont) 

[2] Az Orthodox Egyházban mindig két szín alatt szoktak áldoztatni. Kis kanállal nyújtják Krisztus Szent Testét és Vérét. 

[3] Havi olvasmányok - görög nevén Menologion. Az Orthodox Egyház havi beosztású liturgikus könyve, amely a szentek életét tartalmazza.  

Folyt. köv.

Forrás: