André Frossard: VAN ISTEN, TALÁLKOZTAM VELE

      „Kényelmetlenek a konvertiták”- mondja Bernanos. Ezért is meg néhány más ok miatt is hosszú ideje halasztgatom e történet megírását. (...) 

      Végül is meggyőztem magam: a tanú, még ha méltatlan is, ha egy perrel kapcsolatban megismeri az igazságot, tartozik magának azzal, hogy közölje, azt remélve, hogy ez az igazság önnön érdemei által nyeri majd meg a hallgatóságot. Saját érdemei által hiába várna erre. 

      Vagy, mit tudom én, különleges módon megtalálta a legvitatottabb ügyre és a legősibb perre vonatkozó igazságot; Van Isten. Én találkoztam Vele. 

      Váratlanul találkoztam vele - mondhatnám: véletlenül, ha egyáltalán lehet véletlenül belekerülni efféle kalandba - egy járókelő meglepődésével, aki egy párizsi utca fordulójánál a megszokott tér vagy kereszteződés helyett a házfalakat csapdosó tengert s a váratlanul elétáruló végtelent pillantja meg. 

      Megdöbbentő pillanat volt - s tart mind a mai napig. Soha nem tudtam megszokni Isten létét. 

      Barátomat keresve léptem be tizenhét óra tíz perckor a Quartier Latin egy kápolnájába: tizenhét óra tizenöt perckor pedig olyan barát társaságában lépte, ki onnan, aki nem erről a földről való. 

      Amikor beléptem, szkeptikus és szélsőbaloldali ateista voltam, ill. ami e kettőnél még több, közömbös; ezerféle dolog foglalkoztatott, csak Isten nem, akit már tagadni sem akartam, mivel úgy tűnt: az emberi tudatlanság és félelem számlájáról már régen te van írva; néhány perc múlva ugyanonnan mint „római apostoli, katolikus” léptem ki. S kimeríthetetlen öröm hullámai emeltek föl és ragadtak magukkal. (...) 

      Én, a higgadt ateista, aki akkor természetesen minderről semmit sem tudtam, elunva, hogy kivárjam az érthetetlen ájtatoskodások végét, amik az előrejelzésnél hosszabban visszatartják barátomat, magam is benyitom a kis vaskaput, hogy mint rajzoló vagy mint bámészkodó közelebbről megvizsgáljam az épületet, amelyben - már hajlandó lettem volna ezt mondani - barátom egy örökkévalóság óta időzik (valójában alig vártam többet, mint három vagy négy percet). (...) 

      A kápolna mélye elég jól meg van világítva. A fehérbe öltözött főoltár fölött egész sor növény, kandeláberek és más díszítő elem. Mindezt egy nagy fémkereszt uralja, közepén egy matt fehér korong. A kereszt végein három ugyanolyan nagyságú, de egy alig észrevehető árnyalattal eltérő korong. Megfordultam már templomokban, egyszerűen a művészet szeretetétől indítva, de még soha nem láttam lakott szentségmutatót, sőt azt hiszem, még ostyát sem. Nem tudom tehát, hogy az Oltáriszentség előtt vagyok, ami körül két sor gyertya ég. A többi korong jelenléte és az aranyozott díszítő elemek bonyolultsága még nehezebbé teszi e távoli nap azonosítását. 

      Mindennek jelentése hidegen hagy, annál is inkább, mivel egyáltalán nem törekszem megfejtésére. A bejárat mellett állok, szememmel barátomat kutatom, de nem tudom felfedezni az előttem térdelő alakok között. Tekintetem a homályból a fény felé siklik, aztán minden különösebb gondolat nélkül visszafordul a jelenlévőkre, a hívőkről a mozdulatlan apácákra, az oltárnál lévő apácákra, aztán, fogalmam sincs miért, megállapodik a kereszt bal oldalán égő második gyertyán. Nem az elsőn, nem a harmadikon, hanem a másodikon. S ekkor szabadul el hirtelen a csodák áradata. Egy szempillantás alatt lerombolja abszurd lényemet, és világra hozza azt a csodálkozó gyermeket, aki soha nem voltam. 

* * *

• A szerző, André Frossard, 1915. jan. 14-én született. Apja, újságíró és neves politikus, 31 éves korában a Francia Kommunista Párt első főtitkára volt. Apai nagyanyja zsidó családból származott; kelet-franciaországi falujukban csak zsinagóga állt, templomot nem ismertek. Anyai nagyszülei protestánsnak vallották magukat. Az egész család az elkötelezett szocialisták közé tartozott. André tökéletesen ateista környezetben nőtt fel, ahol még csak fel sem vetődött Isten létének kérdése. A fiatalember húszéves korában találkozott teljesen váratlanul a keresztény igazsággal: egy barátját keresve belépett valamelyik párizsi templomba. Hogy mi történt ott egy-két perc leforgása alatt, hosszú évtizedek után ebben a könyvben írta le. A személyes, végtelen, jelenlevő Szeretettel találkozott, a nagy Ismeretlennel: Istennel. Újságíró maradt, családot alapított, végigszenvedte a koncentrációs táborok poklát, tucatnyi könyve és cikkei által egyike lett a francia lelkiismeret éber őreinek. Egész életét ez a Találkozás határozta meg. „Ó Szeretet, az örökkévalóság is rövid lesz arra, hogy téged hirdesselek!” 

A könyv elolvasható itt:

http://hu.gloria.tv/?media=392649