Aki szeret, az látni akarja Istent

Aranyszavú Szent Péter püspök beszédeiből 

(Sermo 147: PL 52, 594-595) 

 Aki szeret, az látni akarja Istent 

      Látván Isten a kétségbeesett világot, szakadatlanul azon munkálkodik, hogy ebből szeretettel kivezesse, kegyelmével kiemelje, szeretetével fenntartsa, és jóakaratával megerősítse. 

      Ezért azután a gonoszságban megátalkodott földet elárasztja büntető vízözönével, és Noét meghívja, legyen az új korszak atyja, bátorító szavaival bizalomra bírja, meghitt kapcsolatra lép vele, szeretettel feltárja előtte az adott helyzetet, kegyelmével bátorítja a jövőt illetőleg; és már nem is parancsol, hanem miután maga is részt vesz Noé munkájában, az egész világ állatait bárkába zárja, hogy ez a munkatársi szeretete megszüntesse Noé lelkében a szolgai félelmet, és hogy e közös szeretet megőrizze azt, amit közös gondoskodásuk megmentett. 

      Ezért van az, hogy Ábrahámot meghívja a pogányok közül, megváltoztatja a nevét is, hitünk atyjává teszi, útján kíséri, az idegenek között megőrzi, vagyonát gyarapítja, győzelmek által dicsőségessé teszi, ígéreteivel lekötelezi önmagát neki, megvédi a jogtalanságoktól, látogatásaival kitünteti, csodás módon ad neki gyermeket, amikor már nem is remélte. Mindezt tette azért, hogy ennyi jóval elhalmozva, az isteni szeretet ennyi segítségével támogatva, ő is megtanulja szeretni az Istent, és nem félni tőle; szeretetből tisztelje, és ne félelemből. 

      Ezért van az, hogy Jákobot menekülése közben álmában megvigasztalja, s amikor az felébred, harcra biztatja, majd vele küzdve magához öleli, hogy Jákob a küzdelem Atyját szeresse benne, és ne féljen tőle. 

      Ezért van az, hogy Mózest atyái nyelvén hívja, atyai szeretettel beszélget vele, és meghívja, hogy legyen népének szabadítója. 

      Az említett esetek következtében, ahol az isteni szeretet lángja felgyújtotta az emberi szíveket, és az ember érzésvilágát egészen betölti az Isten szeretetének mámora, mintegy a szerelemtől megsebezve kezdtek vágyódni arra, hogy testi szemmel szemlélhessék az Istent. 

      A gyenge emberi szem hogyan tudna szemlélni Istent, akit a világ nem képes befogadni? A szeretet nem nézi, hogy mi lesz ezután, hogy mivel tartozik, mit tehet még meg. A szeretet nem ismeri a belátást, eltekint a megokolástól is, nem alkalmazkodik a módhoz sem. A szeretetet nem lohasztja le, ha valami lehetetlen, és nem riasztják vissza a nehézségek. 

      A szeretet elemészti azt, aki hiába szeret. A szeretet oda megy, ahová vonzódik, és nem oda, ahová mennie kellene A szeretet vágyat szül, vágytól ég, és vágyból végrehajt meg nem engedett dolgokat is. És mit mondjak még többet? 

      Az, aki szeret, arra törekszik, hogy láthassa azt, akit szeret. Ezért van, hogy valamennyi szent a szerzett érdemei összességét semmiségnek tartotta, csakhogy az Urat láthassa. 

      Ezért van az, hogy a szeretet, amely Istent látni kívánja, nem mérlegel, hanem buzgón törekszik a jóra. Ebből fakad az a merészség, amit Mózes mondott: Ha kegyelmet találtam előtted, mutasd meg nekem arcodat (Kiv 33,13). 

      Ezért sóvárognak mások is: Mutasd meg nekem Arcodat (Zsolt 80[79|,4). És végül maguk a pogányok is azért készítettek bálványokat, hogy szemmel láthassák azt, amit a maguk tévedése szerint tiszteltek.