Hajnali csillag

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

33. elmélkedés 

Hajnali csillag 

Stella matutina 

      Képzeljük el a Szűzanyát a mennyország angyalai és szentjei körébe, amint azokat dicsőség tekintetében felülmúlja, s csodálatos szépségben ragyog ki közülük. Kérjük a mi drága hajnalcsillagunkat, hogy vezéreljen bennünket Jézushoz és Őáltala Istenhez. 

      A természet szépségei között első helyen áll a csillagos ég. Mivel pedig a természetfölötti rendben, Isten után, szebb nem képzelhető az ég lakóinak seregénél, azért már Szent Pál is a csillagos éghez hasonlítja őket. Azt mondja ugyanis, hogy amint az egyik csillag különbözik fényesség tekintetében a másiktól, úgy van a dolog az ég megdicsőültjei között is: egyik szebb és fényesebb a másiknál. Ha este vagy kora hajnalban föltekintünk a csillagos égre, azonnal szemünkbe tűnik a hajnalcsillag, a Vénusz bolygó, amely gyönyörű fényével az összes többi égitesteket felülmúlja. Fénye tényleg olyan erős, hogy a csillagász, aki távcsövén hosszasabban akarja megfigyelni, kénytelen fekete üveget tenni a szeme elé, akárcsak a Nap vizsgálatánál: annyira kápráztatja a szemet. 

      Hogy a Szűzanyára vonatkozó hasonlatosságát még jobban megértsük, vegyük tekintetbe először is azt, hogy a fénye tiszta fehér. Tudjuk, hogy az ég csillagai különböző színekben ragyognak. Vannak köztük fehérek, sárgák, zöldes színűek, halványvörösek és bíborsötétek. Így van ez az ég szentjeinél is. Más a ragyogása a vértanúknak, apostoloknak, hitvallóknak, doktoroknak, szüzeknek, özvegyeknek. De azt is tudjuk, hogy a fehér fény az összes többi színt magában foglalja. Így van a Szűzanya is: Őbenne az összes többi szenteknek minden tökéletességei megvannak. 

      A hajnalcsillagnak egy másik fontos jellemző vonása az, hogy mindig a Napot kíséri. Alkonyatkor, mihelyt lenyugszik a Nap, a nyugati égen feltűnik a Vénusz, egy ideig ott ragyog, azután elmegy a Nap után. Más hónapokban pedig kora hajnalban a keleti égen bukkan fel, jóval a Nap előtt, mintegy bejelentve annak közeledtét. 

      Magától értetődik, hogy az Újszövetség Napja az édes Jézus, s az Ő hűséges kísérője a Boldogságos Szűzanya. Az evangélium lapjain is először ő tűnik fel. „A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták” (Lk 1,26-27). Így vezeti be a nagy eseménynek elbeszélését Szent Lukács evangélista. A hajnalcsillag a nap előtt! 

      Amikor még nem ismerték az iránytűt, éjjel a hajók kizárólag a csillagok szerint igazodtak. Azonban manapság is megtörténik, hogy ha borús napra csillagos éj következik, a kapitány a csillagok deleléséből számítja ki hajójának helyzetét és aszerint vezeti azt tovább kitűzött célja. felé. Innét van, hogy az egyházi ének is a Szűzanyát a tengeren járók csillagának nevezi. A mi utunknak célja az élet tengerén az isteni Nap. Márpedig egy tekintet a hajnalcsillagra azonnal elárulja nekünk, akár este, akár reggel, hogy amely irányban van a Nap. 

      Így van ez a lelki élet terén is. A Szűzanya nem önmagát tolja előtérbe; nem önmagát állítja oda számunkra végcél gyanánt, hanem Jézushoz vezet bennünket. Azonban az isteni Nap feltűnése után megint csak hasonlít valamiben a hajnalcsillaghoz. Még ugyanis a többi csillag már az első hajnalpirkadáskor, tehát még a napfölkelte előtt eltűnik az égről, a hajnalcsillagot, különösen, amikor a Nap nem süt egész erővel, naphosszat láthatjuk az égen; igen gyöngén ugyan, de mégiscsak láthatjuk. Így a Szűzanyát is az Ő isteni Fia nem tünteti el szívünkből, hanem azt akarja, hogy Őt ne veszítsük el soha szem elől, s ővele együtt szeressük. 

      Az égiek nem féltékenyek egymásra. Amit a Szűzanyának adunk, azt nem vonjuk el az Ő isteni Fiától és viszont. Minél forróbban szeretjük a mi hajnalcsillagunkat, annál lángolóbb lesz szeretetünk a mi Napunk iránt. Hiszen Jézust soha senki sem szerette annyira, mint a Szűzanya; kitől tanulhatnánk meg tehát jobban Jézus szeretetét, mint Őtőle. Jézus felé kell hajóznunk az élet tengerén. Ö az a hatalmas világítótorony, amely fényt vet a mennyország útjára. őfelé azonban legbiztosabban a szelíd hajnalcsillag, a Szűzanya vezérli hajónkat. 

      Amikor kis Szent Teréz egy este nagynénjétől édesatyja kíséretében hazafelé ment, arra kérte édesatyját, fogja kezét, s vezesse, hogy ne kelljen neki a földet néznie, hanem egészen a csillagok szemléletébe merülhessen. Így illik nekünk is haladnunk, a hajnalcsillagra emelt tekintettel, magasan elnézve a földi dolgok fölött. Mit nekünk mindaz, ami mulandó, s aminek, ha pillanatnyi élvezetet okoz is, keserű az utóíze. A mi kincseink odafönt vannak az égben, ahonnan a hajnalcsillag ragyog ránk. Ott legyenek vágyaink, ott a gondolataink, ábrándjaink. Amikor pedig majd üt az indulás órája, ez a hajnalcsillag nyugtassa meg aggódó lelkünket; ez öntsön szívünkbe bizalmat Isten irgalmában, s ez vezessen bennünket át abba az örökkévalóságba, ahol az isteni Nap ragyogtatja boldogító fényét.

 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html