Nagyhatalmú Szűz

Isten Anyja, a szemlélődés ikonja

Szeghy Ernő kármelita atya (1872-1952) elmélkedései a lorettói litániáról: 

16. elmélkedés 

Nagyhatalmú Szűz 

Virgo potens 

      Képzeljük magunk elé azt a fenséges jelenetet, amikor a Szűzanya, halála után az égbe fölvétetik, s Őt Szent Fia ott trónra ülteti és megkoronázza. Kérjük elmélkedésünkhöz Isten kegyelmét. 

      Fontoljuk meg, hogy a Szűzanyának ez a megkoronáztatása nem csak valami jámbor elképzelés, hanem való tény. Nem szól ugyan róla a Szentírás, de mellette áll a kinyilatkoztatás másik és épp oly hiteles forrása, a szenthagyomány, és a tanító Egyháznak meg a hívők seregének meggyőződése, amely ezt a titkot nap-nap után vallja a rózsafüzérben. De ha, aminthogy igaz; ez a koronázás valóban megtörtént, akkor az nem csak valami megtisztelő, de egyébként üres szertartás volt, s nem csupán királynői címet adott - mert hiszen címzetes hivatalok az égben nem léteznek! - hanem mindazt, amit e cím jelent, tehát elsősorban hatalmat. Királynői hatalmat az ég végtelen méretű fogalmai szerint. 

      Itt a földön a nagyhatalmakat aszerint értékelik, hogy mennyi a hadseregük, tengeri- és légiflottájuk. A Szűzanyának az angyalok megszámlálhatatlan seregei állnak rendelkezésére. Sennacherib seregének száznyolcvanezer emberét ölte meg egyetlen egy angyal egy éjjelen; ugyancsak most is elég volna egyetlen egy angyal a legnagyobb földi hatalom összes védő- és támadóerejének megsemmisítésére. Igaz, hogy a mi drága kis Szűzanyánk nem bocsátkozik harcba senkivel, de azért ez a megfontolás mégis némi fogalmat ad nekünk arról, hogy mekkora az Ő hatalma. 

      Itt a földön valamely uralkodónak, legyen a címe akár császár, akár király, akár kormányzó, akár vezér vagy köztársasági elnök, annál nagyobb a hatalma, minél több az alattvalója. A Boldogságosnak itt a földön van háromszáznegyvenmillió híve, amennyi még az angol birodalomban sincs, a mennyországban pedig az üdvözülteknek és az angyalokénak száma teljesen meghaladja a mi fogalmainkat. Pedig ez utóbbiak azután igazi alattvalók, akik szívvel-lélekkel csüngnek rajta, s minden szempillantásának engedelmeskednek. Hol volt vagy van földi uralkodó, aki ezt alattvalóinak még csak a javarészéről is elmondhatná! 

      Azonban legeslegnagyobb hatalma a Szűzanyának nem ezeken alapszik, hanem azon, hogy ő a kegyelmek osztogatója, s így olyan eszközöket tart kezében, amelyekkel a földön élő emberek akaratát bensőleg is befolyásolhatja, s akár a legádázabb ellenségeit is meghódolásra bírhatja. Gondoljunk Ratisbonne Alfonz esetére! Megátalkodott zsidó. Gyűlöli a katolikus vallást, mert fivére, Tivadar megtért, sőt pappá lett. S íme, amikor pusztán műértő érdeklődéssel nézegeti Rómában a Sant-Andrea delle Fratte templom képeit, megjelenik neki a Szűzanya. Ő zokogva borul előtte térdre, megtér, pap és szerzetes lesz, s hosszú, áldásos élet után, szentség hírében hal meg. 

      Hogy miért nem téríti meg a Szűzanya az összes gonoszt? Azért, mert Isten a kegyelem hatalmat sem akarja olyan fokban gyakorolni, hogy az az emberi szabadság teljes letörésével járjon; de meg azután a kevélységgel szemben a kegyelem tehetetlen. A kevélytől a Szűzanya a is kénytelen elfordulni. 

      Fontoljuk meg, hogy a Szűzanya nagy hatalma bennünket közvetlenül a saját lelki életünk terén érdekel! Itt, a mi bensőnkben fog az igazában érvényesülni, föltéve, hogy mi szabad kezet engedünk neki. Hiszen, mint mondottuk, az Ő kezén mennek át azok a kegyelmek, amelyek hivatva vannak bennünk a krisztusi képmást minél tökéletesebben kialakítani. Az Úristen festi rá lelkünkre az édes Jézus képét, de a palettát a Szűzanya tartja neki, s az Ő kérései ösztönzik elsősorban a művészi munkára. Márpedig, amint a szentatyák és az összes egyháztanítók mondják, a Szűzanya a térdenálló mindenhatóság, tehát, amit Ő kér számunkra, az megtörténik, Az Úristennek csak szólnia kellett, hogy legyen világosság és lőn világosság; a Szűzanyának csak kérnie kell, hogy legyen világosság, s lesz olyan világosság a lelkünkben, hogy az égi dolgok ragyogó látomása mellett a mulandóknak vonzó ereje teljesen megszűnik számunkra, s hatalmas szárnycsapásokkal emelkedünk a Kármel csúcsa felé. 

      Emelkedünk - jegyezzük meg ezt a szót - s nem vagyunk egyszerre ott. A lelki életben nincsenek ugrások. Szent Pál, a damaszkuszi úton már nagy erényekkel és komoly teológiai tudással bírt. Csak irányt kellett változtatnia. A gyorsmenetű postahajónak, ha rossz irányba tévedt, fordítanak a kormányán, s gyorsan fut a cél felé, míg a cammogó tehergőzös a helyes irányba is lassan jut előre. De azért a népek apostolának is még három esztendei nevelésre volt szüksége Arábia pusztaságában. Nálunk sem fog minden egyszerre menni. Azonban, ha közreműködünk a Szűzanya adta kegyelmekkel, az ő gondos ápolása alatt szívünk kertjében az erények hamarosan csodaszép fejlődésnek fognak indulni, s a máriás élet megtermi gyümölcseit. Igen, a Szűzanyának nem szerezhetünk nagyobb örömet, minthogy engedjük, hogy nagy hatalmát a mi lelkünkön érvényesítse. Vajon nem volna-e oktalanság ezt az örömet tőle megtagadni?

 _______________
A teljes elmélkedés-sorozat itt olvasható:
http://tiszta-szivvel.blogspot.ro/p/oromunk-oka.html