Találkozások

       A fiam egyszer csak nyolcadikos lett, jött a gimnáziumi felvételi! Neki az volt a dolga, hogy tanuljon, én meg sűrűn aggódtam, Istenem, mi lesz ebből a gyerekből. Közben továbbra is szinte napi ministráns volt, és járt a Psallite ének-zene csoportba, a próbák minden csütörtökön délután 6 és 8 óra között voltak. A Psallitesok énekeltek-zenéltek az ifjúsági szentmiséken.

       Február elején voltunk, még kemény tél van és hamar sötétedik. Várom, hogy érkezzen a csütörtöki próbáról, mindig időben szokott hazajönni. Elmúlik 8 óra, majd el szépen 9 óra is, ez a gyerek sehol. Elsétálok a plébániáig, a hittanterem ablakai sötétek, tehát nincsenek ott. Tíz órakor még mindig nem érkezik! Vezetékes telefonunk nem volt, a mobilnak még híre-hamva sem volt akkoriban. Egy félóra múlva elsétálok egy ismerős orvoscsalád ablaka alatt, de nem ég a villany, pedig be jó lett volna, megkértem volna, telefonáljanak be a sürgősségire, hátha odakerült az én  drága kisfiam. Este 11-kor már meg voltam győződve, valami nagyobb legények megverték, leütötték... 

      Éjfél előtt egy félórával megint a teraszról pásztázom nyugtalanul a várost, és hát a túlsó járdán egy göndör hajú magas legényke egy nála alacsonyabbal nagy vidáman beszélget. De hiszen ez az én fiam, és íme tekereg!!!!

      Lezúgtam a második emeletről.

      Odalépek hozzájuk vészjóslóan:

      - Szervusztok Fiúk, ti tudjátok-e hány óra van?

      Mire a fiam, megszeppenés helyett, angol hidegvérrel így szól:

      - Édesanyám, bemutatom neked Valamilyen Istvánkát.

      Istvánka is alázatosan megszólal:

      - Jó estét, elnézést kérek, én tartoztattam fel a fiát.

       Ketyegtem... a családnevét nem jegyeztem meg, csak annyit, hogy ennek a kis sápadt fiúnak a neve Istvánka.

      - Na figyelj ide Pistike, anyád tudja-e, hogy te most az utcákon csavarogsz?

      - Nem tudja...

      - Apád tudja-e?

      - Ő sem tudja...

      - Ez igazán derék dolog részedről, holnap korán reggel iskolába kell menjetek, most takarodj haza te is, és ha még egyszer megtudom, hogy ilyen késő este az utcákon csavarogsz, megtudom én kik a szüleid, és meg fogom mondani nekik! Hát miféle dolog ez, jön a felvételi, tanulni kell, így még utcaseprő sem lesz belőletek, sem birkapásztor, oda is kérik az érettségit!

      Hazadohogtam, és közben mondtam a magamét. A fiam pisszenés nélkül követett, aztán az egészről többet egy szó nem esett.

Kiskorától így mosolyog a fiam:-)

      Vasárnap délelőtt elmegyünk az ifjúsági szentmisére. Bevonul az asszisztencia, a fiam kimagaslik a sok ministráns közt. Megkezdődik a szentmise, elérkezik a prédikáció ideje, és azt mondja a Borbély Gábor főesperes úr:

      - Kedves híveim, jó szokás szerint a homíliát a szabadéves kispapunk fogja tartani, a héten érkezett, fogadják nagy szeretettel, bemutatom Önöknek Szénégető István tisztelendő urat!

      És a mikrofonhoz lép egy papírlappal a kezében.... „Pistike”. Ránéztem a fiamra: valósággal jubilált, mind a 32 fogával mosolygott rám. Megtréfált ez a gyerek, de nem baj, amúgy is tréfáskedvű család vagyunk. 

      Vártam, vártam, hogy a föld megnyíljon alattam, de nem tette meg nekem ezt a szívességet. A szentmise után sűrű bocsánatkérések közt visszatértünk a magázódásra, és a fiam legjobb barátja lett. Jó két év múlva Istvánka tisztelendőt felszentelték papnak, és kihelyezték Marosvásárhelyre, a belvárosi Keresztelő Szent János templomba, oda, ahol engem kereszteltek, ahol elsőáldozó voltam, ahol boldogemlékű Márton Áron püspökünk megbérmált... Ó hányszor hallottam erről az oltárról: „Íme az Isten Báránya, íme aki elveszi a világ bűneit!”

Mvhely, Keresztelő Szt. János belvárosi kat. templom

      A templommal szemben laktak Édesapámék, aki rákos beteg volt, az orvosok 4-6 hónapot adtak neki, de nem akart sem Istenről sem papról hallani 40 éve - mert miután hirtelen meghalt Édesanyám, Istennel szépen „összeveszett”. Megkerestük Istvánka tisztelendőt, és megkértük, hogy ha lenne annyi ideje, hogy meglátogassa Apámat, hátha meggyónna és kibékülne Istennel. Egy jó két hét múlva ismét hazamegyünk Édesapámékhoz, és azzal fogad: „Leánka, miért nem mondtad, hogy az unokám barátja egy katolikus pap? Eljött hozzánk, egy jót beszélgettünk, megkínáltuk mindenfélével, de nem fogadta el, és csak mikor ment ki az ajtón, akkor mondta meg nekünk, hogy pap. Szerencsére semmi illetlent nem mondtam neki.” Hát ilyen rendkívüli pap ez az Istvánka tisztelendő úr. Rá néhány hónapra, December 25-én, Édesapám halála előtt 2 órával papot hívatott, és a szent színekkel az ajkán hunyt el, teljesen öntudatánál volt.
      Később Istvánka atyát kiküldték Rómába családpasztorációt tanulni 2000 augusztusában, 2002-ben szintén Marosvásárhelyre került.
      Most nem csak a Főegyházmegye Családpasztorációs felelőse,

http://csalad.ro

hanem templomot is épít, amely a Szent Család templom és plébánia elnevezést fogja viselni, egy újabb szent hely az eucharisztikus Jézusunknak és a híveknek:

http://www.remeteszeg.ro/04_00_roviden.php

Ma így néz ki az épülő templom: 

http://www.szenegetoistvan.blogspot.com/

Istvánka atyának sok a felelőssége, rengeteg a munkája,

segítsük őt legalább imáinkkal!

Ima a templomépítésért

Urunk Jézus Krisztus, megígérted, hogy Mennyei Atyánk úgy

gondoskodik rólunk, mint a mezok liliomairól,

vagy az ég madarairól.

Téged kérünk, aki számára Betlehemben nem akadt szállás,

és akinek nem volt hely, ahová megfáradt fejedet pihenésre

hajthattad volna.

Most légy velünk, hogy méltó hajlékot emeljünk

a Te dicsőségedre, a Szent Család tiszteletére,

és az emberi lelkek javára.

Taníts meg bízni gondviselésedben,

hogy ne feledjük el: Te mindig velünk vagy.

Köszönjük, hogy semmilyen erőfeszítésben nem vagyunk magunkra.

Segíts, hogy átadjuk magunkat neked,

s akaratod eszközévé váljunk.

Segíts, hogy szent hajlékod, mielőbb felépüljön!

Amen.

Jézus, Mária, József - Könyörögjetek érettünk !