Oldalak

2011. aug. 10.

A csodatevő Szent Filoména [1]

      Isten már sokszor bebizonyította, hogy azt akarja: azok a szentek, akik hozzá a Földön hűségesek voltak, ne menjenek át a feledésbe, hanem életük és tetteik szolgáljanak példaképül, haláluk után is.
      Ő maga nem egyszer azzal tünteti ki őket, hogy megenged számukra a rendkívüli csodatételeket - azaz rajtuk keresztül válaszol az emberek könyörgéseire. Ez történt a mi kis szentünk, Filoména esetében is. A történelem jóformán semmit sem őrzött meg élettörténetéből, csodálatos vértanúságának, szüzességének jegyein kívül, amelyeket 1802. május 25-én találtak meg a római Priscilla katakombában, a Via Salarián. Két nyílvesszőt, egy horgonyt, egy pálmaágat és egy liliomot ábrázoló rajzokat leltek a következő felirattal:
 /FI/LUMENA PAX TE /CUM/
azaz
BÉKE VELED FILOMÉNA......

      A sírban megtalálták a vértanú értékes földi maradványait, mellette pedig egy igen finom üvegkehelyben a megszáradt vért, amit annak idején felfogtak. Ezeken és a már említett jelképek vésetein kívül semmilyen leírást nem találtak a vértanú kilétéről, ami arra a sietségre utal, amivel az őskeresztények végezték a tiltott temetési szertartásokat. Az egyértelmű jelképek: a horgony a vízbefullasztás, a nyilak a nyilazás halálnemét jelezték, melyek gyakoriak voltak a keresztények kivégzésénél. A pálmaág a vértanúnak járó dicsőség, a liliom pedig a szűzi tisztaság szimbólumai. A sietségben összekevert táblák helyes sorrendje pedig: Pax Tecum Filoména - Béke Veled Filoména.

      Hogy a számtalan kivégzett őskeresztény között valakit névvel jelöljenek - ez egészen rendkívülinek látszott, és csak a legritkább esetekben fordult elő.
      Így már az ereklyék megtalálásának pillanatában a tanult régészek és az egyházi megbízottak egybehangzóan állították, hogy rendkívüli leletekről van szó, s ennek megfelelően a legnagyobb óvatossággal és mély tisztelettel fogtak hozzá, hogy kiemeljék a földből és biztos helyre szállítsák azokat. Alig értek azonban hozzá az üvegkehelyhez, a benne lévő alvadt vér elkezdett csillogni, mintha rubinkövekké változna, a kehely üvegfala pedig egy láthatatlan fény visszaverődéseként aranyszínekben ragyogott. A mélyen megilletődött emberek előbb csak saját képzelgéseinek vélték a látottakat, de aztán meggyőződtek róla, hogy mindnyájan ugyanazt látták. Pedig akkor még nem is sejtették, hogy e földi maradványok napvilágra kerülésével egy sok száz évvel ezelőtt vértanúságot szenvedett kis lélek kelt életre, akinek Isten megengedte, hogy csodáinak sokasága révén az emberek emlékezetébe idézze egykori hűségét hitéhez, példát adva állhatatosságáról a további nemzedékek számára.

____________________________________


Illusztráció:
http://www.philomena.us/include_gallery.asp

Forrás:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése