Egy hierarchiában mindenki eléri saját hozzánemértés-szintjét. Ez általában öt éven belül szokott bekövetkezni, mert szüntelen képzés nélkül a választott szakmában az ember megreked. Ilyenkor aztán saját maga tesz arról, hogy felfele-buktassák, egyre feljebb hág az uborkafán, avagy a ranglétrán, de előléptetése után nem a várakozásoknak megfelelően teljesít. Szükségszerűen inkompetenssé válik, vagy eléri a hierarchiában azt a legmagasabb pozíciót, ahonnan a rendszert felbomlasztja vagy újratermeli.
Az átlagember egy elsajátított kultúrában él, amely biztosítja az interakciós szabályok és normák ismeretét és betartását. A kulturális normákat a hagyomány, a megszokások, a jogrendszer, a vallási iratok stb. rögzítik. A normától való bárminemű eltérést az előírások szerint büntetnek meg. A lehetséges büntetések végén ott áll az első szintű fenyegetés, a közösségből való végleges kirekesztés: a halál.
A Péter-elv érvényes a vallási és lelkiségi mozgalmakon belül is. Aki elérte a saját hozzánemértés-szintjét, elkezd a hatalomra vágyakozni, már csak egy karizmája van: uralkodni akar, nem szolgálni, igaznak sőt küldöttnek jelenti ki magát, és nem nézi az eszközöket, hanem bevezeti a jutalom-büntetés rendszert; elhiteti először a domináns tagokkal, majd velük karöltve a legtöbbjével, hogy aki nem engedelmeskedik neki, az egyenesen Istennek nem engedelmeskedik. És elvárja, hogy mindenki azonosuljon vele, nem Istennel, nem a lelkiség karizmájával, hanem a vezetővel. „L’état c’est Moi” (XIV. Lajos francia király). Csak egy lesz számára a fontos: a helyzeti előny kihasználása, vagyis a valós vagy képzelt vetélytársak lépéseit megelőző szüntelen taktikázás. Ekkor a lelkiségi közösség már rég nem testvérekből, hanem vetélytársakból áll, megindul az intrika, a hatalmi harc, a vetélkedés. A vezető végül képes azt hazudni, hogy Isten dicsősége meg a lelkek java lebeg a szeme előtt, de valójában csak két alapszerepet engedélyez a közösségben: „az igaz” uralkodó vezető és a függő „senki” szolga szerepét. Ennek semmi köze az engedelmesség erényéhez, ez a világ szelleme. Egy ilyen lelkiségi közösség stabilnak látszik kívülről sokáig, de valójában hosszú távon nem működhet, elgettósodik, vagy egyre fogy, vagy önmagától hirtelen felbomlik, ebben Isten is közrejátszik, mert az Istent nem lehet becsapni.
Szervusz!
VálaszTörlésNagyon örülök ennek a bejegyzésnek. A "Péter elvről" hallottam ugyan, de nem hittem, hogy ez a keresztény közösségekre is jellemző lehet. Az a kérdés, hogy amikor ide jutott a közösségünk, mi a teendő?
Szeretettel:
Feri
Kedves Feri, hogy ne lenne jellemző, hiszen mindnyájan „emberből” vagyunk:))) és „a világban, de nem a világból”.
VálaszTörlésEgy keresztény közösségnek van célja, egy KFT-nek is, de a lelkiségekben a cél: ISTEN egy sajátos karizma szerint. Meg kell lennie az alá-fölérendelő viszonynak, különben nincs tekintélye a vezetőnek, a közösség széthull, de ez a viszony egy keresztény közösségben csak akkor érvényesül, ha inkább együttműködésnek nevezzük.
A cikk megírása tapasztalat eredménye, és tőlem távol is a Péter-elv szerint mennek a dolgok, a Magyar Kuríron olvastam a héten egy cikket: valaki „felbukott” és ez egyre tobb botrányt meg szakadást okoz hetedhét határban, majd a háttérlevelezésből kiderült, hogy valóságos „kénszag” van körülötte, inkább díszes az illető, mint hasznos, jó lenne, ha lemondana. De hát az alázat erényét inkább jobb másban megdicsérni, mint gyakorolni.
Az adott helyzetben elsősorban imádkozni kell, imádkozni és imádkozni, majd beszélni a vezetőkkel. Sokan sokfélék vagyunk, de azt a vezetőt a legnehezebb belátásra bírni, aki egyúttal a mártírt is eljátssza, hogy ő mennyit tesz a közösségért, elfáradt... de ha félreállítják, belehal. Akkor is nehéz, ha vezetőnek sikerült egy klánt szerveznie maga körül szolgalelkű gyáva emberekből, akik inkább hallgatnak az emberre, mint Istenre. Nem véletlenül vannak választások a szerzetesrendekben 3 évenként a Szabályok szerint.
Ha diktatórikus (sőt beképzelt mártír is) a vezető, meg a klántagjai, akkor van aki ezt igen hamar felismeri, hogy a különféle szabályokat ugyanolyan emberi teremtmények állították fel, mint ő, csak zsarolásra használják ellene, és angolosan lelép. Van aki szóvá teszi, de akkor jaj szegény fejének.
Ami a legszomorúbb, hogy vannak „töltelék-tagok”, vagyis azok a személyek, akiknek egy világi klub és egy keresztény közösség ugyanazt a célt szolgálja: ne unatkozzon.
A megújulás mindig egy adott helyzetre szabott, nem tudom, segítettem-e neked ezzel.
Olvasd el figyelmesen ezt a cikket, benne van, hogy mire képesek „a karizmatikus” vezetők, és nehogy azt gondolt, hogy ez csak a szektásoknál fordul elő, amint mondtam, a katolikusoknál is.
http://ateistanaplo.wordpress.com/2011/03/12/hogyan-lettem-ateista/
Nem tudom, sikerült-e megértetnem magam:))) Isten áldjon!
Jézusban:
Anna Mária