 |
| Abafája, főoltár |
1972-ben, amikor először jártam a Szentföldön, felfigyeltem görög népviseletben járó öreg zarándokokra, akik egy-egy görög pap vezetésével járták végig Megváltónk szenvedésének és megdicsőülésének földi helyszínét. Megtudtam, hogy ezeknek a ciprusi görögöknek – akik egész életükön át gürcöltek, sok gyermeket felneveltek – a megtakarított kis pénzükből a legolcsóbb zarándoklat befizetésére futotta, s ez nagyon meghatott. Hagyományuk szerint ugyanis csak az a ciprusi görögkeleti hívő halhat meg nyugodtan, aki életében egyszer elzarándokolt Üdvözítőnk szülőföldéjére.
Ezt a zarándoklatot mindegyikünk megteheti az imádság szárnyán, ha odaállunk lélekben a jeruzsálemi Szent Sír-bazilika üres sírja elé… Itt nyugodott nagypéntek délutántól Üdvözítőnk Szent Teste, hogy harmadnapra, húsvétvasárnap hajnalban feltámadjon. Azóta az örömhír (görögül: Evangélium) bejárta a világot: „Aki hisz bennem, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6,40) A Mennybemenetel óta visszavárjuk a megdicsőült Üdvözítőt. Adventi lelkekként Úrjövetet várunk, a másodikat.
Mint mindig, korunkban is – mi keresztények vagyunk a Feltámadás tanúi. Közismert, hogy az Úr Jézus a világ végével kapcsolatban előjelekről beszélt: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt.” (Lk 21,25) Manapság percenként katasztrófákról szól a hír, a modern tömegtájékoztatási eszközök révén szinte együtt éljük át a természeti csapásokat a szenvedőkkel. Száz évvel ezelőtt még az öregbetűs családi naptárok más földrészek tíz évvel azelőtti katasztrófáiról számoltak be. Érthető, hogy az a benyomásunk, hogy napjainkban megsokszorozódtak a természeti katasztrófák, de valójában csak a híradás gyorsult fel. Az Úr Jézus adta jelek mindig megvannak, és az a szerepük, hogy figyelmeztessenek: bármikor beállhat a vég. „Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” (Mt 25,13)
Ezért olyan fontos Isten Tízparancsolatának és az Anyaszentegyház Ötparancsolatának a betartása. Ez utóbbiak közül most csak a harmadikat idézem: 3. Évente gyónjál és legalább húsvéti időben áldozzál! Más szóval: csak az ünnepelheti őszinte szívvel a Húsvétot, aki kiengesztelődött Istennel és embertársaival a jó szentgyónásban és szentáldozásban. Testvér, ha még nem tetted meg, még mindig elvégezheted! Ne feledd, ez csak a minimum, a legkevesebb, hogy lelkileg éhen-szomjan ne halj a mai gyakorlati materialista világban.
Feltámadt Üdvözítőnk tanújaként utalni szeretnék Jézus Krisztusnak arra a kérésére, amelyet az Utolsó Vacsorán így fogalmazott meg: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te Atyám bennem vagy és én tebenned, így legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21-22). Ennek szellemében tartjuk főegyházmegyénkben a Kommunió Évét, mely arra hivatott, hogy erősítse a vallási és nemzeti összefogást. Az Úr Jézus csak egy Egyházat alapított, azt pedig Péterre, a „sziklára” alapozta. (Mt 16,18) De a mai szerteágazott kereszténységben is megélhetjük – és meg is kell élnünk – „az egységet a sokszerűségben”.
Erről jut eszembe egy régi vers (Vittorio Dall’Acqua, Reveno, in: Espero Katolika, Roma 1980,7). A jeruzsálemi Szent Sír-bazilika ajtaján ott függ a program, melyik rítus mikor tartja a maga istentiszteletét. Amikor az őr észreveszi, hogy egy zarándok elgondolkodva nézegeti a hirdetőtáblát, készségesen segíteni akar, és megkérdi: Ön melyik egyházhoz tartozik? A zarándok válaszol: Én vagyok Jézus Krisztus! Tudom, sokan úgy értelmezik ezt a kritikus verset, hogy a mai sokszerűség nem adhatja vissza a krisztusi egységet. Mintha az Úr Jézus nem ismerne Egyházára – egyetlen mai keresztény egyházban sem! …És mégis tetszik nekem ez a vers: kifejezi azt, hogy továbbra is keresnünk kell az egységet keresztény testvéreinkkel, mert az egységben rejlik a kereszténység közös tanúságtételének az ereje. Ezért az egységért imádkozott Üdvözítőnk is az Utolsó Vacsorán. Ha nem lennék meggyőződve a kegyelem segítségével szent hitem alapján, hogy Egyházamat Krisztus alapította, azonnal elhagynám. Egységtörekvésem célja az, hogy minden keresztény rátaláljon arra az egységre, amelyért Krisztus az Utolsó Vacsorán imádkozott. A missziónak is ez az alapja: ha megtaláltam életem célját, boldogságát kereszténységemben, akkor a felebaráti szeretet diktálja, hogy másokkal is ismertessem meg a földi boldogság egyetlen lehetőségét: keresztény életemmel készülök fel az örök boldogságra.
Ennek az egységnek meg kellene mutatkoznia a polgári életben is…
Közvetlenül a ’89-es változások után eufórikus egységben éltünk, de aztán szomorúan kellett megtapasztalnunk az egység széthullását. Kisebbségi helyzetünkben tegyünk félre tehát minden személyeskedést, személyi ambíciót, és a közös jó érdekében fogjunk össze. Jó polgár csak a jó keresztény lehet. És fordítva: a jó keresztény mindig jó hazafi is. Minden kereszténynek joga van szent hitét nemzeti kultúrájában megélni. Az örök változatlan Evangélium – a Feltámadás, a Megváltás örömhíre minden történelmi korszakban új köntösben jelenik meg, a kor nyelvén szól ugyan, de tartalma örök, változatlan, mert az – akit hirdetünk – Krisztus a Megfeszített, a Feltámadott, igaz Isten és igaz Ember.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes húsvéti ünnepeket minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!
Gyulafehérvár, 2011. április 24-én, Urunk Feltámadásának főünnepén
Mint mindig, korunkban is – mi keresztények vagyunk a Feltámadás tanúi. Közismert, hogy az Úr Jézus a világ végével kapcsolatban előjelekről beszélt: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt.” (Lk 21,25) Manapság percenként katasztrófákról szól a hír, a modern tömegtájékoztatási eszközök révén szinte együtt éljük át a természeti csapásokat a szenvedőkkel. Száz évvel ezelőtt még az öregbetűs családi naptárok más földrészek tíz évvel azelőtti katasztrófáiról számoltak be. Érthető, hogy az a benyomásunk, hogy napjainkban megsokszorozódtak a természeti katasztrófák, de valójában csak a híradás gyorsult fel. Az Úr Jézus adta jelek mindig megvannak, és az a szerepük, hogy figyelmeztessenek: bármikor beállhat a vég. „Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” (Mt 25,13)
Ezért olyan fontos Isten Tízparancsolatának és az Anyaszentegyház Ötparancsolatának a betartása. Ez utóbbiak közül most csak a harmadikat idézem: 3. Évente gyónjál és legalább húsvéti időben áldozzál! Más szóval: csak az ünnepelheti őszinte szívvel a Húsvétot, aki kiengesztelődött Istennel és embertársaival a jó szentgyónásban és szentáldozásban. Testvér, ha még nem tetted meg, még mindig elvégezheted! Ne feledd, ez csak a minimum, a legkevesebb, hogy lelkileg éhen-szomjan ne halj a mai gyakorlati materialista világban.
Feltámadt Üdvözítőnk tanújaként utalni szeretnék Jézus Krisztusnak arra a kérésére, amelyet az Utolsó Vacsorán így fogalmazott meg: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te Atyám bennem vagy és én tebenned, így legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21-22). Ennek szellemében tartjuk főegyházmegyénkben a Kommunió Évét, mely arra hivatott, hogy erősítse a vallási és nemzeti összefogást. Az Úr Jézus csak egy Egyházat alapított, azt pedig Péterre, a „sziklára” alapozta. (Mt 16,18) De a mai szerteágazott kereszténységben is megélhetjük – és meg is kell élnünk – „az egységet a sokszerűségben”.
Erről jut eszembe egy régi vers (Vittorio Dall’Acqua, Reveno, in: Espero Katolika, Roma 1980,7). A jeruzsálemi Szent Sír-bazilika ajtaján ott függ a program, melyik rítus mikor tartja a maga istentiszteletét. Amikor az őr észreveszi, hogy egy zarándok elgondolkodva nézegeti a hirdetőtáblát, készségesen segíteni akar, és megkérdi: Ön melyik egyházhoz tartozik? A zarándok válaszol: Én vagyok Jézus Krisztus! Tudom, sokan úgy értelmezik ezt a kritikus verset, hogy a mai sokszerűség nem adhatja vissza a krisztusi egységet. Mintha az Úr Jézus nem ismerne Egyházára – egyetlen mai keresztény egyházban sem! …És mégis tetszik nekem ez a vers: kifejezi azt, hogy továbbra is keresnünk kell az egységet keresztény testvéreinkkel, mert az egységben rejlik a kereszténység közös tanúságtételének az ereje. Ezért az egységért imádkozott Üdvözítőnk is az Utolsó Vacsorán. Ha nem lennék meggyőződve a kegyelem segítségével szent hitem alapján, hogy Egyházamat Krisztus alapította, azonnal elhagynám. Egységtörekvésem célja az, hogy minden keresztény rátaláljon arra az egységre, amelyért Krisztus az Utolsó Vacsorán imádkozott. A missziónak is ez az alapja: ha megtaláltam életem célját, boldogságát kereszténységemben, akkor a felebaráti szeretet diktálja, hogy másokkal is ismertessem meg a földi boldogság egyetlen lehetőségét: keresztény életemmel készülök fel az örök boldogságra.
Ennek az egységnek meg kellene mutatkoznia a polgári életben is…
Közvetlenül a ’89-es változások után eufórikus egységben éltünk, de aztán szomorúan kellett megtapasztalnunk az egység széthullását. Kisebbségi helyzetünkben tegyünk félre tehát minden személyeskedést, személyi ambíciót, és a közös jó érdekében fogjunk össze. Jó polgár csak a jó keresztény lehet. És fordítva: a jó keresztény mindig jó hazafi is. Minden kereszténynek joga van szent hitét nemzeti kultúrájában megélni. Az örök változatlan Evangélium – a Feltámadás, a Megváltás örömhíre minden történelmi korszakban új köntösben jelenik meg, a kor nyelvén szól ugyan, de tartalma örök, változatlan, mert az – akit hirdetünk – Krisztus a Megfeszített, a Feltámadott, igaz Isten és igaz Ember.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes húsvéti ünnepeket minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!
Gyulafehérvár, 2011. április 24-én, Urunk Feltámadásának főünnepén
† György s.k.
érsek
érsek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése