XVI. Benedek pápa újra és újra emlékeztet rá, hogy az örök Ige a család ölén lett emberré: kiüresítve önmagát mindenről lemondott, de arról nem, hogy családban testesüljön meg. A szeretet roppant fényűzéséről, Máriáról és Józsefről nem mondott le, mert szülők nélkül, a család közössége nélkül még Isten Fia sem lehetett volna normális ember.
Ha szép gyermekkorunk és családi otthonunk volt, akkor egészen biztos tapasztalatunk van az Édenkertről, mert a boldog gyermekkor hiteles képe, mintegy szentségi jele a paradicsomi állapotnak. A bőrünkön éreztük, hogy feltétlenül szeretve vagyunk, és magától értetődő természetességgel elfogadtuk, hogy létezésünkre igent mondtak. Magam is egyszerű falusi parasztcsaládban nőttem fel, a Rákosi-rendszer diktatúrája és nagy szegénysége határozta meg gyermekkoromat, számomra ez az időszak mégis maga volt a földi paradicsom. Olyan szeretetet kaptam szüleimtől, nagyszüleimtől, bátyámtól és húgomtól, hogy annak csak a boldog mennyországban lehet folytatása és beteljesedése.
Nagyon messzire vezet ez a tapasztalat. Nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten elsősorban az emberen, az emberi szereteten keresztül van jelen a világban. Különösen is érvényes ez a szentségi házasságra és a családra, mely szentháromságos struktúrájú intézmény. A férj, a feleség és a gyermekek nemcsak külön-külön hordozzák Isten képmását, hanem együtt is, hiszen kapcsolatuk a Szentháromság személyei közti szeretetáramlás mintájára jött létre, és abból is táplálkozik.
Korunkban nem a házasság és a család mint intézmény van válságban, hanem maga az ember, aki elvágta gyökereit, melyek Isten világához kötötték, és sem egyéni, sem közösségi és társadalmi szinten nem találja az identitását. Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy kortársaink közül sokan, a bűntől sebzett emberi természetet véve normálisnak, el sem tudják képzelni, hogy férfi és nő egy életen át képes legyen hűségesen kitartani egymás mellett, nekünk azonban nem a bűn miatt egyensúlyát vesztett, megromlott emberi természetből kell kiindulnunk, hanem Krisztus tanításából és példájából, melyet a katolikus Egyház megannyi gyarlósága ellenére is hitelesen őriz és közvetít. Nem túlzás azt állítani, hogy ma egyedül Jézus Krisztus és az ő Egyháza védelmezi a szerelmet a maga feltétlenségében, tisztaságában és kizárólagosságában, feltárva a család ontológiai gyökereit.
Ebben a perspektívában nézve megláthatjuk az idők jeleit, s felfedezhetjük, hogy korunk sokféle romlottsága ellenére esélyt is kínál arra, hogy minden eddiginél jobban felragyogjon Istennek a házasságról és a családról alkotott eredeti terve, hogy férfi és nő kapcsolata az isteni szeretetből élő, őszinte és sírig tartó életszövetséggé váljék, melyet nem társadalmi sztereotípiák és anyagi érdekek, hanem a másik személyére kölcsönösen, Istenben kimondott szabad, feltétlen és visszavonhatatlan igen tart össze. A házasság és a család az önkiteljesedés olyan dimenzióját nyitja meg előttünk, amit el sem tudunk képzelni addig, amíg valaki mellett életre szólóan el nem elköteleződtünk, és nem vállaltuk fel őt testestül-lelkestül. Ebben is példa számunkra Szűz Mária és Szent József. Ha nem bízták volna magukat és egymást egészen Istenre, biztos, hogy nem tudtak volna kitartani egymás mellett. Így viszont megtapasztalták, hogy ő csodálatos módon el tudja ren-dezni az emberileg megoldhatatlannak tűnő helyzeteket is. Történetük olyan közösséggé válás, mely közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.
(Barsi Balázs atya a „Názáret iskolája” c. kötet új kiadásából)
 |
| http://barsibalazs.hu/ |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése