A Jordánon túl

      A konferenciaterem zsúfolásig megtelt, halk zsibongás töltötte be. Besétált Ákos és a mikrofonhoz lépett. Fáradt volt, hosszú évek megfeszített munkájába került, de megérte. Ez volt élete csúcspontja, innen már nyitva állt számára a politikai pálya káprázata. Szétnézett a teremben, elmosolyodott. Önkéntelen taps tört ki, majd néma csend lett. Minden szem Ákosra szegeződött. Hirtelen megtántorodott, a szívéhez kapott és összeesett. Néhány perc múlva már vitték a mentősök. A kórházban újraélesztették és az életfunkcióit figyelő műszerekhez csatolták. De Ákos minderről semmit sem tudott, a múlt fantomjaival viaskodott.

      Ákos kisgyermekként arról álmodozott, hogy egyszer majd személyesen is fog találkozni Jézussal, és megkéri, hogy ő is járjon a vízen, akárcsak Szent Péter. Ákos szülei szerény emberek voltak, egy kisváros szélén laktak, és amikor a házuk ablakán kinézett, néha látta, amint a halászok jönnek-mennek, a kis tó a távolban biztatóan csillogott. Álmában már egyszer sikerült a tavon járni Szent Péter és Jézus kezét fogva, és nagyon boldog volt. Hárman voltak testvérek, volt két kisebb öccse, együtt ministráltak. Gyakran kérte imáiban Jézust és Szent Pétert, hogy az álma végre valóság legyen. Esténként arról mesélt az ámuló testvéreinek mennyire jó lenne a vízen járni. Szent Péter a mennyből drukkolt neki, és gyakran megkérdezte Jézust:

      - Uram, eljött-e az ideje a védencemnek, járhat-e már a vízen?

      - Még nem! - hangzott Jézus válasza.

      Ahogy telt az idő, Ákos magabiztos ifjúvá cseperedett, majd sikeres üzletember lett egy nagyvárosban, egyre fennebb hágott a ranglétrán, és elfeledkezett az álmáról, de el Jézusról és el Szent Péterről is. Testvérei megnősültek, gyerekeik voltak, néha bizalmasan megkérdezték tőle:

      - Te mikor nősülsz?

      - Ráérek még! -legyintett ilyenkor. - Most nincs erre időm.

      Ákos a szabad szerelem híve lett.

      Szent Péter rohant Jézushoz:

      - Uram, most mi lesz Ákossal?

      - Megáll a szíve 48 óra múlva - felelte Jézus - de előtte néhány órára magához tér.

      - Ó hiszen ez nagy baj, Uram! Nem engedem, hogy elvesszen örökre, én megmentem Ákost, engedd, hogy papot vigyek hozzá!!!

      - Te nem vihetsz Péterem, de él három ember a földön, aki megteheti, Ákos ismerte őket – és ezzel három fényképet adott át Péternek. - Ha te rábírod Ákost, hogy beszéljen velük, akkor megmenekül.

      - Köszönöm, Uram, de ne csak földi segítséget, hanem a mennyből is adj mellém segítséget, legalább hármat, vagy még többet, sokat!

      - Jól van, Péterem - mosolyodott el Jézus - ha kudarcot vallasz a földiekkel, akkor elküldök valakit a mennyből, az lesz Ákos utolsó esélye.

      - A Szűzanyát küldöd! Miért nem vele megyek már most?

      - Nem, egyedül kell menj – ingatta a fejét Jézus. - Édesanyámnak köszönheti Ákos, hogy még él és megtérhet, most rajtad a sor Péterem.

      Ákos kábultan nyitotta ki a szemét. Odakint szürkülődött, a kórteremben csak a biztonsági lámpa fénye derengett. Csend volt, rosszat sejtetően csend. Hirtelen megpillantotta Szent Pétert az ágylábánál, tétovázva megszólalt:

      - Meghaltam?

      - Még nem - mondta Szent Péter.

      - Életben maradok?

      - Nem.

      - Akkor majd veled leszek a mennyben.

      - Igen, ha megbékélsz Istennel, és mindenkivel. Tarts bűnbánatot Ákos, és hivass papot.

      - Én, papot? Miért? – kérdezte rekedten. - Nem loptam, nem hazudtam, nem öltem embert.

      Szent Péter sóhajtott, elővette az első fényképet és Ákos szeme elé tartotta.

      - Ismered?

      - De hiszen ez Károly! Miatta nem engedték, hogy a szentleckét én olvassam fel! Betörte a tanári ablakát és engem büntettek meg. Vidd innen, látni sem akarom soha többé!

      - Károly szent életet él - mondta Szent Péter nyugodt hangon - így a mennybe kerül, nem mondhatod, hogy látni sem akarod Ákos, hiszen együtt lesztek örökre.

      - Nem, nem akarom látni soha többé!

      Szent Péter a második fényképet is elővette:

      - Ismered?

      - Igen, ez Zoltán, jó barátok voltunk.

      - Most ő is ebben a városban él, szeretném, ha meglátogathatna téged.

      - Szó sem lehet róla. – Ákos szeme hideg lett, mint az üveg. - Miatta lett veszteséges az éppen induló cégem, egyik napról a másikra lelépett a titkárnőmmel, Margittal.

      - Mert talán zsaroltad őket? – indítványozta Szent Péter. - Margit jegyese volt Zoltánnak.

      - Margit az én titkárnőm volt, Zoltán meg a beosztottam, én adtam kenyeret a kezükbe, hálátlan banda, vidd innen ezt a fényképet!

      - Margit volt az egyetlen becsületes titkárnőd az évek folyamán, és nem engedte, hogy kihasználd. Férjhez ment Zoltánhoz, két szép gyerekük van, Istennek tetszően élnek. Ákos, szeretnéd-e, ha meglátogatnának? Ugye szeretnéd? – ismételte Szent Péter.

      - Nem, hallani sem akarok róluk.

      Szent Péter sóhajtva vette elő az utolsó fényképet:

      - Ismered?

      Ákos rámeredt a fényképre:

      - Nem.

      - De ismered – mondta szelíden Szent Péter.

      - Nem, nem ismerem.

      - Ő volt az a jó barát, aki a házába fogadott, segített mindenben, amikor ebbe a városba kerültél. Megígérted, hogy hálából bármikor számíthat a segítségedre, azóta is tartozol neki.

      - Nem érdekel, látni sem akarom.

      - Amikor nagy szüksége lett volna rád, beteg lett, igazságtalanul megvetették, és bár az együttérzésedre vágyott, te azt írtad neki, hogy ne másokat vádoljon, te nem tudsz ebben partner lenni - Szent Péter hangja megremegett - te többet bár egy levelére sem válaszoltál.

      Ákos hidegen felelte:

      - Az egyik üzlettársamra panaszkodott ez a kutya, mindenféle rosszat mondott rá.

      - Ez a kutya?! - hökkent meg Szent Péter. - Ismered, de a nevét sem tudod kiejteni. Az üzlettársad tette földönfutóvá! És ezt tudtad jól.

      - Már hogyne tudnám kiejteni a nevét, íme, halld: nem akarok hallani sem Árpiról!

      Rezzenéstelen csend lett a kórteremben. Odakint besötétedett. Az ágy fejénél egyre több sötét árny kezdett mozgolódni, de Szent Péter tudta: most kell érkezzen az utolsó esély, Jézus megígérte. Hirtelen egy gyönyörű nő jelent meg, és rámosolygott Ákosra.

      - Te vagy Évike? – csodálkozott Ákos. – Semmit sem változtál, csinos maradtál, és milyen fiatal vagy, sokkal-sokkal szebbnek látlak!

      - Mert már nem testben élek, hanem a mennyben.

      - Ó, meghaltál?

      - Igen.

      - Hogy-hogy? Mikor?

      - Ezelőtt 15 évvel. Feláldoztál a karrieredért Ákos, megöltük a fiúnkat. Rákényszerítettél az abortuszra, és otthagytál egyedül, a szövődmények miatt kegyetlenül szenvedtem, de ez volt az én vezeklésem nagy bűneimért, mégis boldog voltam, mert Isten megbocsátott nekem. Te minden kapcsolatot megszakítottál velem - suttogta - te nem tudod mi a szenvedés, soha nem voltál beteg.

      - Micsoda zöldség! – reccsent rá ellenségesen Ákos. - Menj innen, engem te ne vádolj, semmi közöm a te abortuszodhoz.

      - Ákos, fontold meg kérlek, tarts bűnbánatot.

      - Nincs amiért, menj innen.

      Ismét ketten maradtak a kórteremben. Ákos ajka meg se moccant, szeme meg se rebbent. Szent Péter kétségbeesetten mondta:

      - Fiam, az útjaink elválnak, mennem kell. A mennyben nem lehet senkinek sem azt mondani, nem akarlak látni soha.

      Ákos nem felelt, behunyta a szemét. Megborzongott. Mikor ismét felpillantott, vigyorgó szörnyeket pillantott meg maga körül. A lámpa fényét egy hatalmas fekete kutya takarta el. Fogvacogtató, nyelvbe haraptató zuhanások kezdődtek.

      - Szent Péter – suttogta riadtan - gyere vissza.
      Nem felelt senki. Jeges rémület szállta meg. Arra gondolt, Szent Péter egy kissé elvetette a sulykot, de talán nem is hangzott olyan hóbortosan, amit mondott. Eszébe jutottak egy elfelejtett ima kezdőszavai...milyen rég nem imádkozott.

      - Most segíts meg, Mária... Jézus... most segíts meg, Mária... Jézus...

      Lassan békés fény árasztotta el a kórtermet,  és egyre nagyobb tekintéllyel kirajzolódtak a Szűzanya körvonalai, a fekete árnyak visszahúzódtak.

      - Ó Mária, hát eljöttél hozzám! Mondd, hol tévedtem? Szent Péter már nem jön vissza, tudom...

      - Szent Fiam ma több esélyt is adott neked hű apostola által.

      - Nem értem ezt az egészet - Ákos lélegzete meggyorsult. - Szent Péter három régi ismerőssel akarta, hogy beszéljek. Választhatott volna másokat, talán jobb lett volna!

      - Mind a háromnak a rokonságában katolikus pap van. De más régi barátaid és ismerőseid sem akartad volna látni.

      - Értem... - zihálta. - Értem.

      A Szűzanya nagy szeretettel kérte Ákost:

      - Szállj magadba, kérlek fiam, már nincs sok időd.

      Ákos nem felelt semmit, behunyta a szemét.

      - Nézd, ki van itt! – szólalt meg a Szűzanya.

      Felnézett, és egy gyönyörű fiú állt vele szemben, fényes sugárzó homlokkal,  szeretettel Ákosra mosolygott, majd eltűnt.

      - Ne menj el, maradj még! Ez az én fiam, látni akarom, hol van? - rebegte. - Ez az én  ártatlan fiam, akiről nem akartam tudni, akit megöltem. Bocsáss meg Évike, bocsáss meg fiam, még a neved sem tudom... bocsássatok meg... egy papot kérek... papot szeretnék... bocsáss meg nekem Istenem!

      Szétnézett, de már senkit sem látott az ágya mellett. Szeméből eltűnt a hidegség, és esdő szomorúság foglalta el a helyét. Nem emlékezett arra, hogy mikor is sírt utoljára. Elöntötte a könny a szemét.