Magyarok Nagyasszonya

            Szent István királyunk, halála előtt, Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Őseink ezt a felajánlást szent örökségként származtatták nemzedékről nemzedékre. Vaszary Kolos bíboros primás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária-tiszteletnek ezt a nemzeti jellegét, s XIII. Leó pápa 1896-ban külön ünnepet engedélyezett október második vasárnapjára. Szent X.Piusz pápa az ünnepet október 8-ra tette át.

            1980-ban II.János Pál pápa a Szent Péter-bazilika altemplomában a II.Szilveszter pápától kapott - és a bazilika bővítése miatt 1776-ban lebontott - kápolna helyett az új magyar kápolnát ezen a napon szentelte fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.

P. Szeghy Ernő OCD

 Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya

“Patrona Hungariae”

            Képzeljük magunk elé a Szűzanyát úgy, amint képekben ábrázolják, trónján ülve, előtte Szent István királyunkkal, aki neki felajánlja Magyarország koronáját. Kérjük Isten kegyelmét, hogy a Szűzanya, édes hazánk védőasszonya iránt minél nagyobb szeretetre és bizalomra gerjedjünk.

            Amióta első királyunk, Szent István országát a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlotta, mi Mária országa vagyunk. Ő a mi Nagyasszonyunk. S azon 900 esztendő alatt ez a maroknyi nép ugyancsak érezte és tapasztalta az Ő hatalmas pártfogását. Hiszen mindjárt a szent király halála után olyan csapások zúdultak rá, hogy ugyancsak szüksége volt a Szűzanya segítségére. Pártviszályok, a pogányság lázadása és egyebek. Majd meg később a tatárjárás, a török, a hitszakadás; hányszor veszélyeztette ezen kicsiny és teljesen egyedülálló nemzet fennmaradását. Mert hiszen a magyar olyan népek közé van ékelve, amelyek úgy nyelevük, mint származásuk és gondolkodásuk tekintetében egymás között rokonok ugyan, de neki teljesen idegenek, akikre tehát a létért való küzdelmében nem számíthat. S mégis, amikor már-már minden veszve látszott, Nagyasszonyunk mégiscsak megmentett bennünket.

            Viszont a magyar is mindig hálával volt eltelve Nagyasszonya iránt. Az Ő képe ékesítette zászlóit és volt pénzeire verve. Magyar mivoltunk tehát eggyel több jogcím, amely bennünket a Szűzanyához köt, s éppen ezért, ebből a természetfölötti szempontból tekintve szent dolog, amelyet nagyra kell tartanunk. Nem ugyanabban az együgyű értelemben, hogy magunkat többre tartsuk más nemzeteknél, mert hiszen az nevetséges volna. Nem úgy, hogy más nemzetek iránt ellenszenvet tápláljunk, vagy jobb sorsuk miatt irigykedjünk, mert hiszen ezáltal vétkeznénk a felebaráti szeretet legelemibb elvei ellen. Hiszen igen szépen megmondta már a pogány bölcs, hogy “Amatur patria, non quia magna, sed quia sua” vagyis szeretjük a hazát, nem azért, mintha nagy volna, hanem azért mert a miénk. Éppen úgy, mint saját édesanyánkat jobban szeretjük minden más még magas rangú vagy dúsgazdag nőnél, akihez semmi közünk; tehát szeretjük azért, mert a mi édesanyánk: ugyanilyen értelemben kell viseltetnünk saját édes hazánk iránt is. Nem hangoztatni kell e hazaszeretetet ízléstelen, tüntető módon, hanem lelkünkben ápolni, és tetteinkben érvényesíteni. Édesanyánk iránt való gyöngéd érzelmeinket sem szoktuk nagydobra verni. Nemes érzelmű ember ilyesmit nem tesz, hanem erre alkalmazza az édes Jézus óvó szavait: “Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak, s a gyöngyöket ne vessétek sertések elé” (Mt 7,6). Tehát vallásos érzelmeink kinyilvánításában is okosaknak kell lennünk olyan körben, ahol azok gúny tárgyává lehetnek. Ugyanez áll a hazafiságunkra is.

            Vizsgáljuk azonban közelebbről, hogy mi a mi kötelességünk édes hazánkkal szemben. Magától értetődik, hogy elsősorban olyan viselkedést kell tanúsítanunk, s olyan egyéni jellemre kell szert tennünk, amilyen édes hazánknak becsületére válik. Gondoljuk csak meg, mennyire másképp volna nálunk minden, ha az az önzetlen hazafiság, amelyről annyit beszélnek és írnak, csakugyan több volna puszta elméleti elgondolásnál és ábrándos vágynál. Mi nem tudjuk az egész országot átalakítani, s ezt az Úristen sem kívánja tőlünk; azt azonban igenis megtehetjük, hogy olyan egyének vagyunk, amilyennek minden magyar embernek lennie kell. Ebben bennfoglaltatik az is, hogy mély vallásosnak kell lennünk, mert hiszen csakis a vallásosság lehet a hazafiság igaz talaja.

            A trafalgári hős, Nelson tengernagy a döntő ütközet előtt, amely hivatva volt Anglia világhatalmát megalapozni, ezt a zászlójelzést adta le: “Angolország elvárja mindenkitől, hogy tegye meg a kötelességét.“ Ezt várja el édes hazánk is minden egyes polgárától. Ez a legelemibb követelmény, amelyet a haza fiaival szemben támaszthat. Nekünk azonban, akik magasabb lelki életre törekszünk, ennél sokkal többet kell tennünk: a szó szoros értelmében vett kötelezettségen felül önfeláldozóan kell tennünk mindent, ami tőlünk telik.

            Kis Szent Teréz soha nem politizált, de lángoló hazaszeretete már gyermekkorában kitűnik abból a figyelméből, amellyel hallgatta édesatyjának politikai nézeteit, s azokból a naiv megjegyzésekből, amelyeket azokhoz fűzött. Ő közvetlenül Istennek akart szolgálni, mert hiszen a legnagyobb szolgálatot teszi hazájának, aki szívvel-lélekkel szolgál Istennek, tekintve, hogy Isten elvárja tőle a hazaszeretetet.

            Szeressük mi is hazánkat, s ne szűnjünk meg érte imádkozni! Ha itt a földön talán nem is, de az égben mindenesetre legyen hatalmas a magyar nemzet!