A Szent Kereszt Felmagasztalása

"Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok."(Jn 12.32) 

Jézus nem ígért sem gazdagságot, sem világi sikereket, sem nyugalmas és fájdalom nélküli életet az őt követőknek. Vannak, akiket "tudtuk nélkül" megpróbál. Alighogy betöltöttem az ötévet, meghalt a nagytatám. Mindenki feketébe öltözött, nagy volt a sürgés-forgás, számomra ismeretlen emberekkel telt meg a ház, szabadjára voltam engedve, fel sem fogtam mi történik. Majd lejárt minden, és ketten maradtunk nagymamámmal. Esténként összebújtunk, imádkoztunk és sok érdekes dolgot mesélt, hiszen két világháborút is megért. Csak azt nem értettem, hol van nagytatám, egyre vártam, hogy felbukkan. Amikor újra kimentünk a temetőbe, a hagyomány szerint rá hat hétre, akkor döbbentem rá, hogy meghalt, eltemették, nincs és nem is lesz, édesanyám is el van temetve - de hiszen nekem nincs édesanyám se!  Attól perctől tudtam mi a gyász, mi a halál, mi a kereszt. Velem volt, de nem tudtam róla. Majd hetekig sírtam, amíg elfogadtam, hogy van élet a halál után, van feltámadás.  Akkor szökött szárba a kicsiny lelkemben a Fájdalmas Szűzanya szeretete. És mint gyermek, megtapasztaltam, hogy a Szűzanya az én Édesanyám. Mint felnőtt elcsodálkoztam, hogy ez csak nekem természetes, másnak nem voltak lelki, szinte kézzelfogható tapasztalatai a Szűzanyával. Majd egyre sorjáztak a keresztek, és megrendült a hitem, a reményem. De Mária nem hagyott el, ő az  én Édesanyám. A keresztutamon végig ott velem, csak nem akartam tudni róla. Megismertem az ő keresztútját is,  végül megmutatta nekem Jézust, a Fájdalmak Férfiát.

"Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak." (Jn 19,37) Igen, mint a rézkígyóra a pusztában: aki rátekint, megmenekül. Jézus azt akarta, ne vegyem le a szemem róla. Megrendültem. Jézus Krisztus váltott meg minket drága Vére árán a Kereszten.

Önmegváltás nincs, és mégis ki akartam érdemelni Isten végtelen szeretetét. Nekivágtam bátran az útnak, mert tudtam a célt, bíztam Isten irgalmában és szeretetében: böjtöltem és imádkoztam, szentségekhez jártam, a Szentírásból imádkoztam, és tettem a jót. Ez a keresztény élet velejárója valóban, visszatekintve látom, hogy a lelkem mélyén mintha béres lettem volna, de erről nekem fogalmam se volt.


"Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok." (Jn 12.32) A Kereszt vonzása misztérium. Amikor Isten kereszttel áldott meg engem, összezavarodtam. Minél nehezebb és fájdalmasabb volt a kereszt, annál inkább. Sötétség borult rám. Isten a legjobb barátom, de ilyenkor mintha Ő is ellenem fordult volna. Ez nagy kegyelem: Isten belépett az életembe, átvette a vezetést. A béresből gyermek lettem. A sötétség és a zavar bennem volt ilyenkor, nem Istenben, aki maga a világosság. Erre szükségem volt, ebben a sötétségben mindig valami csodálatos történik: Isten Önmagát akarja nekem ajándékozni, egyre mélyebben, végtelenül szeret engem. Amikor Jézus a kereszten fügött, sötétség támadt az egész földön. Ez annyira fontos történelmi tény, hogy mind a három szinoptikus megjegyezte:  "A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre."

Nem voltam és nem vagyok egyedül a sötétségben: Jézussal, a Megfeszítettel vagyok. Ott van a Szűzanya is. Mit számít a zajongó, a gúnyolódó tömeg! Ha visszatekintek, ebben a jótékony sötétségben idővel sok minden a helyére került, átrendeződött, de nem az én értékrendem szerint, hanem Isten akarata szerint. Sok minden, amit fontosnak véltem, ilyenkor kiderült a valódi értéke. Az emberi kapcsolataimnak is. "Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok." (Jn 12.32) Ha vállalom a keresztet, Jézushoz vonzom a lelkeket, ez is misztérium, a kis keresztek misztériuma Jézus Keresztjében.

Minden nagypéntekre a Húsvét vasárnapja következik. A kereszttel járó sötétség valójában Isten izzó és világító szeretete, csak hinni és bízni kell Istenben, csak szeretni kell mindenkit, és imádkozni mindig, minden körülmény közt.

Nagyon szeretem ezt az ünnepet, ma volt a templomunk búcsúja és az örökös szentségimádás napja.