2012. máj. 5.

Anyák napjára



Dsida Jenő: 

     Hálaadás

      Köszönöm Istenem az édesanyámat!
      Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
      Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
      Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
      Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
      Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

      Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
      imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
      Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
      – itt e földön senki sem szerethet jobban! –
      Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
      Istenem, köszönöm az édesanyámat.

      Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
      Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
      Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
      Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
      Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
      Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

      Áldd meg édesanyám járását-kelését,
      Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
      Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
      Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

      Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
      Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!



Mécs László: 

      A királyfi három bánata

      Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
      messiás-mutató különös csillagok,
      csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
      A többiek láttak egy síró porontyot,
      de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
      mintha babusgatná a szép napkorongot.

      Maga adta nékem édessége teljét,
      úgy ajándékozta anyasága tejét,
      hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
      Isten tudja, honnan, palástot kerített,
      aranyos palástot vállamra terített,
      fejem fölé égszín mosolygást derített.

      Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
      ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
      mint királyi ember királyi urának.
      Amerre én jártam, kövek énekeltek,
      mert az édesanyám izent a köveknek,
      szíve ment előttem előre követnek.

      Amíg ő van, vígan élném a világom,
      nem hiányzik nekem semmi a világon,
      három bánat teszi boldogtalanságom.
      Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
      egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
      úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

      A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
      fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
      senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
      Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
      minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
      kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

      Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
      s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
      az én köszönetem így is kevés volna.
      Hogyha a föld minden színmézét átadom,
      az ő édességét meg nem hálálhatom,
      ez az én bánatom, harmadik bánatom.

Nincsenek megjegyzések: