2011. szept. 14.

Szent Kereszt búcsú a pálosokkal

Fotók a templomról itt nézhetők meg.
P. Hesz Attila OSPPE
      A déli szentmise szónoka P. Hesz Attila OSPPE, a budapesti Szikla-templom pálos szerzetese volt. Elmélkedésében a Szent Kereszt titkát, mint Isten végtelen szeretetének titkát tárta elénk, Krisztussal, a bűnbánó latorral kezdve, majd folytatva a vértanúkkal, akik életüket adták inkább, semmint megtagadják a Szent Keresztet.
      Életünk folyamán minket is meglátogat Isten a Kereszttel, ha nem is értjük, de át kell ölelnünk, amint Jézus is átölelte - majd a vállára tették; a szenvedéseinkben imádkozzunk és mondjuk: „Ave Crux, spes unica” - Üdvözlégy Szent Kereszt, egyetlen reményünk. Köszönjük Attila atya, Isten áldja!

      A szentmise végén két pálos testvér a Márianosztra-i templom kegyképét osztogatták a híveknek:

A Magyar Pálos Rend honlapja:

Néhány kép a kivonulásról itt.

8 megjegyzés:

Luscinia írta...

Nagyon köszönjük a fényképes beszámolót.
Hol van ez a templom?
Attila atya úgy tudom külföldön tanul így kicsit meglepődtem:-)
A Sziklatemplomban ma a Szent Kereszt ereklyét is kihelyezték a szentmisén és volt tiszteletadásra is lehetőség.

Apulchra írta...

Székelyföldön van, Csíkszeredában:))) Önöknél is csodálatos szép ünnep lehetett! A Szent Kereszt templom régi és kicsi, nem mentem be, ezért nincs fénykép magáról a szentmiséről, mert a mellette levő új Milleniumi templomban (Makovecz tervezte) van ilyenkor a gyóntatás, rengetegen szoktak lenni, és fontos volt számomra a szentgyónás:)

Luscinia írta...

Azóta megtudtam, hogy elutaztak a testvérek és Attila atya Erdélybe:-)
A tegnapi Sziklatemplomban tartott szentmise annyival volt több, hogy idén újításként Zsongor atya a szentmisében adott lehetőséget az ereklye előtti tiszteletadásra.Az ünnepélyes alkalmak a pálos búcsúk és más szentmisék szoktak lenni országszerte pálos kegyhelyeken és kolostorromok közelében. Nemrég Klastrompusztán volt egy szép ünnepi szabadtéri mise, amelyen József atya volt a főcelebráns.

Apulchra írta...

Imre testvérrel sikerült elbeszélgetni egy pár percet, kérdeztem, jönnek-e Csíkba letelepedni: nincs elég hivatás még Magyarban sem, és megígértem neki, hogy imádkozom értük, minél többen jelentkezzenek pálosnak, te is mondhatnál egy-egy fohászt erre a szándékukra:-) Igazából én csak most néztem meg tüzetesebben a Rend honlapját, szemlélődő Rend, akárcsak a Kármel, és roppant rokonszenvesek, de ennyire nem ismerem őket, köszönöm, hogy mindezt megosztottad, Isten áldjon!

Luscinia írta...

Írtam a pálos lelkiségről (ahova a fenti élménybeszámolót is belinkeltem, ha nem baj az ünnep kapcsán) egy bejegyzést, pont amiatt mert sokan nem ismerik illetve az ősmagyar szinkretizmus és egyéb tévtanítások miatt rosszul ismerik őket. A világon sok helyen jelen vannak, bár magyar alapítású rend, és van másodrend is; alakulóban egy harmadrend féle Kiváltképpen Lengyelországban vannak hivatások - nekik köszönhető és persze a Szent Szűznek az Úr kegyelméből hogy fennmaradtak egyáltalán - de Ausztráliában is.Tanúságot tehetek róla, hogy érdemes pálos hivatásokért imádkozni, mert nemrég egy novícius és egy jelölt is megkezdte, folytatja közösségi életét Pálosszentkúton.:-)

Luscinia írta...

Mivel sokan nem ismerik őket és sokan rosszul az ősmagyar szinkretizmus és más tévtanításokba belekeverve őket ezért is tartom fontosnak, hogy minél többen ismerjék meg a lelkiséget.Igen van hasonlóság a karmelitákkal, de ők egy magyar alapítású rend emiatt szerintem nagy kincset jelentenek nekünk magyaroknak. Írtam is a lelkiségükről egy rövid bejegyzést, belinkelve ezt a beszámolót is:-) Tanúságot tehetek róla, hogy érdemes hivatásokért imádkozni, nemrég egy jelölt és egy novícius kezdi/folytatja közösségi életét a pálosszentkúti kolostorban:-)Az egész világon több országban jelen vannak a pálosok főleg Lengyelországban, akiknek a Szűzanya közbenjárására köszönhető hogy megmentődött a rend a történelem viharaiban II.József és a kommunizmus súlyos csapásai ellenére.Emiatt is vannak most kevesen kb 20-an. Volt néhány "klandesztin" pálos a kommunizmus alatt titokban és a rendszerváltás után őket egészítették ki az új hivatások.

Apulchra írta...

Kedves Lusciana, köszönöm ezeket az értékes információkat! Megnéztem a profilodon szereplő mindkét blogot, de nem találom a bejegyzést, amit említesz, van egy harmadik is? Nem baj, sőt! és bármelyik képet is viheted:))) missziós területük Erdély. Már voltak valamikor letelepedve Csíksomlyón:
http://www.romkat.ro/?q=node/2966

Itt is nagy szeretettel emlegetik őket:)))

Apulchra írta...

Bocsánat,lennebb görgettem, és megtaláltam az említett bejegyzést:)