Hogyan vigasztalt meg egy gyászoló nőt
Chervet úr és felesége, nagyszerű keresztény emberek voltak, saját pénzükből nyitottak egy iskolát, amelyet leányuk, Jozefin vezetett. Tanítónőnek meghívtak egy Szent Józsefről elnevezett szerzetesnőt, akivel a leány kitűnően együtt tudott működni. Minden nagyszerűen ment egészen 1852. márciusáig, amikor az egyik szerencsétlenség követte a másikat.
Chervet asszony tífuszt kapott és meghalt. Édesanyja ápolása közben a lány is fertőzést kapott, és 10 nappal később követte őt. A 62 éves Chervet úr ezeket a sorscsapásokat nem tudta elviselni, és nem sokkal utánuk ő is meghalt. A nővér teljesen magára maradt. Mi mást tudott tenni, mint csak imádkozott nemesszívű barátaiért, hogy így ő maga is vigasztalást és békességet leljen. Egyik nap Ars-ba jött, és a sekrestyében összetalálkozott a plébánossal. Alig lépte át a küszöböt, amikor a plébános felkiáltott: „Ó, drága gyermekem, hiszem ők mind már nagyon-nagyon boldogok! Ne sírjon! Most, miután elérték céljukat, bizonyosan nem kívánná őket vissza erre a világra, ami tele van nyomorúsággal!”
A nővér előtte egy szót sem szólt. A szent plébános nem tudhatta sem a nevét, de azt sem, hogy honnan jött. Honnan szerezhetett hát tudomást ezekről a dolgokról, hacsak nem természetfölötti módon?
Amikor a nővér meghallotta a plébános atya hangját, bátorság töltötte el, örült a szíve, megnyugodva, és Istent dicsérve tért haza. (8. dokumentum)
Két lélek, aki egyenesen a mennyországba került
Prosper de Garrets bárónő, az Ars-i polgármester felesége a plébános szentté avatási perében a következőket mondta el: A plébános rendkívül szerette a tisztítótűzben szenvedő lelkeket. Meg vagyok róla győződve, hogy közvetlen kapcsolatban állt velük, és hogy a tisztítótüzet nagyon jól ismerte. Ecrivieux kisasszony Bourg-ból nagyon aggódott hirtelen elhunyt édesapja örök sorsáért, mert egész életében ellenállt minden vallásos ráhatásnak. A plébánoshoz fordult, aki habozás nélkül válaszolt:
„Megmenekült a kárhozattól, de bizonytalan hosszú ideig a tisztítótűzben marad.”
Én azt gondoltam, hogy az édesanyámért, aki nagyon jámbor asszony volt, halála után nem kell imádkoznom. Ezt elmondtam a plébánosnak.
„Ellenkezőleg - mondta -, sokat imádkozzon érte.”
És a húgomhoz fordult:
„Legyenek nyugodtak, az édesanyjuk jó helyen van.”
„Ez azt jelenti, hogy a mennyországban van?”
„Nem, nem úgy gondoltam.”
És akkor megértettük, hogy azt akarja mondani, valószínűleg nem kell sokáig szenvednie.
Jótettekkel teli élete után Adele Murinais kisasszony egy hosszú fájdalmas betegségben hunyt el. A plébános imáiba ajánlottam őt.
„Őérte nem kell imádkozni” - válaszolta nekem. Amikor pedig egyik rokona szentmisét akart érte mondatni, elhárította, mondván:
„Neki erre nincs szüksége.”
De Bar kisasszony, az egyik rokonom panaszkodott az édesanyja halála miatt. Az anya élete tele volt megpróbáltatásokkal. A plébános így szólt neki:
„Ön elveszítette az édesanyját, de ő már a mennyországban van.”
„Merem remélni, plébános Úr!”
„Igen, igen, ő a mennyországban van.”
És amikor odanyújtotta neki édesanyja rózsafüzérét, hogy áldja meg, a plébános nagy tisztelettel emelte ajkához. Sok hasonló esetet éltem át, és meg vagyok győződve arról, hogy tudta, mi történik a tisztítótűzben.
________________
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése