2011. máj. 30.

Szentségimádás betegekért

      Köszöntünk téged Jézus Krisztus! Imádni, dicsőíteni és hálát adni akarunk, és alázattal kérünk hallgasd meg kéréseinket a mai napon is.
      Drága Jézus, te aki feláldoztad magadat értünk kereszthalálod által, és itt maradtál velünk az Oltáriszentségben, elődbe térdelünk akik itt vagyunk, és kérjük a magunk és testvéreink számára a testi-lelki gyógyulást. Jézusom te azt mondtad: Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terheket hordoztok, és én felüdítelek titeket. Te vagy Uram, aki felüdítesz, gyógyítasz és élő vizet adsz számunkra. Amen.
      A Szent Máté evangéliumban ez áll: a templomban vakok és sánták jöttek hozzá, s ő meggyógyította őket.
      Édes Jézus, elődbe hozzuk családtagjainkat, akik betegek, gyógyulást kérünk számukra, úgy, mint a százados a szolgájának kérte: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a Te szolgád. Köszönjük Urunk, hogy a mi hitünk által gyógyítod betegeinket. Áldva és imádva légy! Amen.
      Sokan vannak, akik barátaink és hozzánk tartoznak, nagy szükségük van testi-lelki gyógyulásra, de most nem lehetnek itt velünk. Drága Jézus, kérünk áld meg őket és küld el Szentlelkedet, hogy gyógyulást nyerjenek általa. Amen.
      A plébániánkhoz tartozó beteg híveket hozzuk most elődbe Urunk Jézus Krisztus, látogasd meg őket és adj nekik testi-lelki szabadulást, hogy meggyógyulva hálát adjanak templomodban, Szent Fölséged előtt. Amen.
      Jézusom, te mindenkit meggyógyítottál, akit elődbe vittek, mi is elődbe hozzuk a kórházban és az idősek otthonában levő betegeket, légy irgalmas beteg testvéreinkhez, áraszd ki rájuk végtelen szereteted, és kérünk gyógyítsad őket. Amen.
      Most az orvosokért, az egészségügyben dolgozókért és a gyógyító szolgálatban gyógyítókért kérünk téged Jézus, adj megértő, irgalmas, szerető szívet és gyógyító kezeket nekik, és add Uram, hogy minden betegben téged ismerjenek fel. Amen.

      Könyörögjünk Urunk Jézus Krisztushoz, a Jó Pásztorhoz és az örök Orvoshoz:
      Hogy gyógyulásunkat mindig tőled kérjük és várjuk – Áldj meg minket Urunk.
      Hogy betegeinket és a bajba jutottakat magukra ne hagyjuk, hanem hűséges szeretettel kitartsunk mellettük – Áldj meg minket Urunk.
      Hogy elfogadjuk életünkben a Te akaratod – Áldj meg minket Urunk.
      Hogy felismerjük irgalmadat, amellyel hazavársz, és reméljük Benned az örök életet – Áldj meg minket Urunk.

      Jézus mondja:

      Én jelen vagyok, amikor egyedül vagy.
      Én jelen vagyok, amikor elveszettnek érzed magad.
      Én jelen vagyok, amikor elhagynak téged.
      Én jelen vagyok, amikor úgy gondolod, valami nem megy tovább.
      Én jelen vagyok, amikor kétségbeesett és szomorú vagy.
      Én jelen vagyok, amikor félelem és szorongás tör rád.
      Én jelen vagyok, amikor senki sem akar téged.
      Én jelen vagyok, amikor falak választják el tőled barátaid.
      Én jelen vagyok, amikor gondjaid miatt már aludni sem tudsz.
      Én jelen vagyok, amikor valaki szenvedést okoz neked.
      Én jelen vagyok, amikor nagy veszélyben forogsz.
      Én jelen vagyok, amikor beteg vagy és segítségre szorulsz.
      Én jelen vagyok, amikor képtelen vagy egyedül megoldani problémáid.
      Én jelen vagyok, amikor a világodat darabokra törik.
      Én jelen vagyok, amikor egy kicsit több szeretetre van szükséged.
      Én jelen vagyok, amikor nagy fájdalmakat érzel.
      Én jelen vagyok, amikor senki sem tartozik hozzád.
      Én jelen vagyok, amikor rossz a lelkiismereted.
      Én jelen vagyok, amikor hozzám kiáltasz.
      Én jelen vagyok, amikor megtérsz hozzám.

      Jelen vagyok Én, mint a Nap, amely meleget és vidámságot ad neked.
      Jelen vagyok Én, mint szívedet megörvendeztető virág.
      Jelen vagyok Én, mint szeretettel beburkoló felhő.
      Jelen vagyok Én, mint utadat megvilágító fény.
      Jelen vagyok Én, mint egy olyan szem, amely szeretettel néz rád.
      Jelen vagyok Én, mint olyan kéz, amely gondoskodva fogja kezed.
      Jelen vagyok Én, mint olyan szív, amely mindig érted dobog.

      Én úgy vagyok jelen, mint barátod, aki soha nem hagy cserben.
      Én úgy vagyok jelen, mint nővéred, aki gondoskodásával körülvesz.
      Én úgy vagyok jelen, mint bátyád, aki örömödben és bánatodban melléd áll.
      Én úgy vagyok jelen, mint édesanyád, aki együtt érez veled és egészen megért.
      Én úgy vagyok jelen, mint édesapád, aki örök életet ad neked. 

Én mindig érted vagyok jelen, végtelenül szerető Istened.



Nincsenek megjegyzések: