2011. márc. 7.

Prohászka Ottokár: A szép szeretet anyja [2]

Az érintetlen szépség

      a) A Szűz a tökéletes ember, hol ész, szív, kedély a legteljesebb összhangban egyesül; az új ember, ki romlatlanságában szerencsésen kifejleszthette minden vonását. Belső világa s külseje is olyan, mint az a gyönyörűséges dóm, melynek minden vonala a legszédítőbb magasságban is hűen van kihúzva, - sehol rajzhiba, sehol zsugorodás rajta, tökéletes minden rózsája, ága-boga; az Isten gondolta, rajzolta, mintázta; ő a királyleány, ő isteni szűz; - mint szivárványos angyalfej emelkedtél föl csillagaink közé, - tekinteted, mint a csillagok rezgő fénye s aureólád zöldes, kékes, rubinos sugárzásban tündököl. - ó szép, szép lélek; nézd e nyomorult, szegény állatembert, a porba lökve és a sárban bukdácsolva, lehet-e még nagyobb romlása? Szerelmében ráismersz a vadállatra, önzésében a zsarnokra, mosolyért vagy langyos kis élvezetért odaadja Istenét. Ó, a te lelked az értelmi szépség, a szellemi fölény, a tudás s az ítélet Örvényes világa, - erősség méltóságos hatalomban, új isten-tiszteletnek, imádásnak, szeretetnek forrása... az Isten végtelenül jobban szeret téged, mint az egész világot.
      b) Ezt az isteni embert, a szent Szüzet, vonta magához az Úr; tetszett neki, mert övé volt s lehajlott hozzája. Nem is lehetett ez másképp, hogy mikor kivirágzott az emberiség 4000 éves ágávéja, pompásan és tündöklően a mi kedves Szüzünkben, rászállt az erő, a bölcsesség és szépség «Igéje», mint a méhecske és behatolt és szívta mézét s élvezte gyönyörű lelkét. Méhecske, mely csak virágot keres s mézet szív, lehetne-e azt neki rossz néven vennünk, hogy a tövisek közt szálldogálva, este a tiszta ágáve virágára reászáll?! Legyen szívem, édes Jézusom, a te virágod, szállj rám s szívd ki szeretetem mézét; - nem vagyok oly tündéri, oly fölséges lélek, - lelkemben nem emelkedik a szellemi királyság trónja, - szolga vagyok; nincs bennem nyoma a királyi vonásoknak; romok közt, az Inkák romjai közt füstös lyukban lakom. Ó, szellemi fölség királyasszonya, tekints le reám! Ma szegény vagyok is, de mosdatlan, rongyos nem leszek...
      c) Ezt a szépséget élvezi a szent Szűz maga, élvezi s örvend rajta; érzi erejét és énekbe tör ki lelkének gazdagsága. Jól jellemzi ezt a Szeplőtelen Fogantatás miséjének bekezdése: «Gaudens gaudebo in Domino et exultabit anima mea!» Örvendezek, repes a szívem, mert látom magamat, látom, hogy választottja vagyok páratlan, egyetlenül szép menyasszonyi ruhában... tamquam sponsa ornata ...! Azért kitört szívemből a hála: «Exaltabo te Domine, quoniam suscepisti me nec delectasti inimicos meos super me!» Eltűnt az ellenség győzelmi mámora, káröröme, nem kacag, zsákmány helyett fut csúfos vereséggel. Ó csendes, édes, erős, kedves Deborah... győztél! Magnificatod az Isten hatalmának éneke, ki benned győzött! «Gloriose magnificatus est, equuum et ascensorem, ejus dejecit in mare... » Megdicsőült benned az Úr, a lovast lovastul a tengerbe dobta.
      A szeplőtelen szív e bensőséges Öröme, az értelmes teremtés e legragyogóbb glóriája az a tiszta sugár, mely Istenre verődik vissza.

Csak egy van...

      a) A többi mind megszentségtelenített lélek, - nem kertek, de kiégetett hegyoldalak, - nem források, de mocsarak, - nem csillagok, hanem sötét barlangok. Vedd sorba az emberiség leányait, némelyek mélyen lenn állnak, lealacsonyítva, megszeplősítve, mint a bűnnek leányai; mások jobb utakon járnak, de sok gyarlósággal; ilyenek a törekvőbb lelkek sorai; - vannak, kik nagy hivatással bírnak, mint Ágnes, limai Rózsa, szienai Katalin; de utóvégre is mind ,a bűnnek gyermekei, - s ki tudja, hová kerülne egy limai Rózsa, ha szívének örökölt hajlamait követve, Peru leányai közé vegyül s a világi öröm kelyheit szürcsöli s nem koronázhatta-e magát Ágnes és Caecilia is a kicsapongó Róma koszorúival, ha a test hajlamait követi? Ó, mennyi rántotta le önmaga koszorúját, - hány vesztette el koronáját s aki előbb szent s Jó volt, mint az angyal, nemtelen és kitaposott lett, mint a boltok küszöbe. A szent Szűz pedig szeplőtelen, vagyis kezdet óta az Isten szeretetének csókja van rajta.
      b) De nemcsak a szeretet alkotása a boldogságos szűz Mária, hanem az Isten méltóságának fénye, fölsége nyer benne kifejezést. Az isteni fölségnek méltósága kívánta, hogy legalább trónját föl ne dúlja a tévely s hogy királyi székére ne üljön a bitorló; mert hol volna akkor az Isten uralma, ha még fellegvárából is kiszorulna, hol volna az Isten királysága a lelkek fölött, ha a gonosz minden lélekben tábort ütött volna? S tényleg volt még hely az Isten számára; a «bölcsesség széke» nem volt földúlva; - oda szállhatott az Úr - s onnan kiindult- őt tartotta meg magának a régi isteni teremtésből, - mint ahogy a száműzött király tartana föl magának egyetlen virágos szigetet birodalmából. Elromlottunk; mert «szövetségre léptünk a halállal és a pokollal kötést tettünk... a hazugságot tettük reménységünkké és a csalárdság ad menedéket. Azért ezeket mondja az Úr: Íme, én követ teszek le Sion alapjában.» (Iz. 28, 15-16.) Isten az Úr s a szent Szűz az Ő menedékköve, az ő trónja. Az Úr leszorult a természetben, de itt megóvta helyét és uralmát. A többi lélek mohos, szaggatott sziklája Moria hegyének, de a hegy temploma a szent Szűz.
      c) 5 Isten e királyi székből indult ki országlani s uralkodni. A szeplőtelen fogantatás az Isten uralmának erős vára; - az elesett, elbukott lelkeknek rajta kell föléledniök, azt a kegylemből való tisztaságot kell magukba szívniok, melyet a szent Szűz bír; - csak a kegyelem fejezi ki az Isten méltóságát és fölségét; a lelkeket, kikben kegyelem nincs - halál, romlás pusztítja. Így a Szeplőtelen Fogantatás nagy jel, - az Isten hatalmának s uralmának jele. Isten fölemeli azt, akit akar s akit felemel, az nem önmagában, hanem Benne áll. Kegyelemre van szükségünk s azt önerőnkből el nem érjük s meg nem teremthetjük, azt az Isten adja. Az egész Magnificat cseng a Szeplőtelen Fogantatásban, az Isten hatalmának hymnusa s az ember alázatának éneke. «Magnificat anima mea Dominum, quia respexit humilitatem ancillae suae!»

Hogy' szereti Isten a szent Szüzet?

      a) Szereti azzal a kiáradással, mellyel minden gondolatát, kegyelmét, szándékát benne életté váltotta. örvényt nyitott szívében, a bensőség mélységeit; édes, kedves, izzó szeretetet gyújtott lelkében, hogy ez a szeplőtelen szív tudja őt viszont szeretni igazán. Neki adta legnagyobb ajándékát: a szeplőtelen fogantatást, a szüzesség páratlanságát, az Istenanyaság méltóságát. Ez szeretetének mindmegannyi új meg új árama! «Abyssus abyssum invocat»...
      Finommá, lelkivé tette ezt a lelket, hogy megkívánhassa s gyönyörködjék rajta. «Concupivit rex speciem tuam». - Érzem, hogy Isten nagyon szeret, ha nagyon tisztaszívű vagyok.
      b) Istennek öröme van a szent Szűzön. Öröme az a mély, csendes öröm, melyet az Írás «laetitia», - «deliciae»-nek nevez. A szent Szűz lelke Isten gyönyörűségének kertje, paradeisos. Ez az öröm mint dagadó folyam hömpölygött át lelkén «fluminis impetus laetificat civitatem Dei». Ez az öröme kifogyhatatlan. Öröm örömöt vált ki benne, ha Istenre gondol: gaudens gaudebo! Örül az Úrnak.
      A tiszta lélek örvendhet a sok győzelmen, melyet Isten kegyelme vív ki benne. Mily fenséges, nemes öröm ez!
      c) Isten dicsősége a szent Szűz lelke. A művész koszorúja az ő műve; az apostolnak koszorúja s dicsősége az ő tanítványa. - Isten legnagyobb diecsősége a teremtés s a kegyelem világában jézus lelke után a szent Szűz virágos lelke. Ezt lefoglalta s lekötötte magának s róla mondhatja: dicsőségemet másnak nem adom. Érte teremtette első sorban a világot, érte testesült meg s szerezte az Oltáriszentséget. Ezt csak az érti, ki meg nem ütközik szent Terézia kijelentéseiben Jézus szaván : «Ha nem teremtettem volna meg a világot, érted teremteném meg, Terézia!»
      Tiszteljük e mélységeket, elvesznek bennük gondolataink pitykövei.


Forrás:
Prohászka Ottokár: A szép szeretet anyja
Elmélkedések
Budapest, 1916
A Szociális Missió-Társulat kiadása.

Nincsenek megjegyzések: