2010. dec. 6.

Keresztes Szent János tiszteletére [2]

Napi bevezető imádság lelki világosságért:

Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belső fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.
Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken.
Harcolj keményen értem, és győzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlő érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bőségesen visszhangozzék a te dicséreted.
Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad.
Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.
Hullasd onnan fölülről kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen.
Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedő lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.
Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.
Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretőt, és nélküled minden üres.

(Kempis Tamás, Krisztus követése, III./23)
http://juandelacruz-ocd.blogspot.com/
Második nap

      „A hit, mely magában véve sötétség, megvilágítja a lelket, amely szintén sötétben van. (...)“
      4. Ezt akarja mondani Szent Pál, midőn így szól: „Az Istenhez járulónak hinnie kell, hogy ő van.” (Zsid 11,6), vagyis: hogy az ember Istenhez közeledhessék és vele egyesülhessen, hinnie kell létezésében. Mintha csak azt mondaná, hogy az, aki el akar jutni az Istennel való egyesülés fokára, ne támaszkodjék tudására, érzelmeire, érzéseire vagy képzeletére, hanem higgyen Isten létében, amely nem tartozik sem a tudás, sem az érzés, sem a képzelet körébe; amellyel szemben tehetetlen minden érzékünk s amelyről ebben az életben sohasem tudhatjuk, hogy milyen; sőt ha valaki ezen élet folyamán Istent még a legtökéletesebb módon ismeri; érti és élvezi is, ez mind végtelenül távol van attól, ami Ő valóságban s attól, amit az fog jelenteni, ha majd egészen a mienk lesz. Ezért mondják Izaiás: „Oculus non vidit, Deus, absque te, quae praeparasti expectantibus te” és Szent Pál „Oculus non vidit, nec auris audivit, ne cin cor hominis ascendit, quae praeparavit Deus iis, qui diligunt illum”, hogy amit Isten azok számára tartogat, akik Őt szeretik, azt soha szem nem látta, fül nem hallotta, sem pedig ember szívében vagy képzeletében fel nem merült. (Iz 64,4 és Kor 2,9). Ha tehát Isten azt akarja, hogy a lélek a kegyelem útján tökéletesen egyesüljön Ővele már ebben az életben, mielőtt a másik életben egyesülnének az örök dicsőség útján, amelyről azt mondja Szent Pál, hogy szem nem látta, fül nem hallotta és élő ember szívébe fel nem hatott: egészen világos, hogy ez a kegyelem és szeretet általi egyesülés ezen élet folyamán csak úgy történhetik meg, ha a lélek sötétben van mindarra nézve, amit a szem vagy a fül felfoghat, ami a képzelet alkothat s amit a szív érezhet. Nagy akadály tehát ezen Istennel való magasztos egyesülés útján, ha a lélek ragaszkodik valami tudásához, érzelméhez, képzeletéhez, akaratához, vagy valami szokásához, vagy bármi más saját dolgához; s ha nem képes azokról teljesen lemondani, és azokból kivetkőzni. Mert mint mondottuk, az, Aki felé a lélek tart, messze felülmúl mindent, amit a lélek tudhat, vagy képzelhet, tudjon bár vagy képzeljen még akkorát is; ezért van mindenekfölött szüksége a nemtudásra. (...minden értéktelen salak Istenhez képest ... a lélek természetfölötti módon fog látni.)”
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, II.Könyv, IV. fej., 121 o.)
***
Ima
      János atyánk, te vagy “az én emberem”, barátom és közbenjárom!
      Köszönöm, Jézusom, hogy nem kívántam s nem is kerestem „látomásokat”, Téged kerestelek, Téged szemléltelek az Eukarisztiában, az Egyházban, a felebarátban.
      Szent János atyám, mindent szemétnek tekintettél, csak hogy Jézust megnyerhesd. Ó mennyire tetszik nekem, hogy a Lisszabon-i káptalanon te nem mentél stigmatizáltat csodálni, hanem inkább elvonultál Bibliát olvasni; vállaltad rendtársait megvetését. Továbbra is a te lelki gyermeked szeretnék maradni, tarts meg engem barátságodban, segíts közbenjárásoddal megmaradni a szűk ösvényen.
      Jézus, te vagy a legjobb a barátom. Nem én választottalak Téged, Uram, hanem te választottál ki engem, hogy maradandó gyümölcsöt teremjek. A Te szerelmed emésztő tűz, nem tűr meg vetélytársat.

      (15 perc elcsendesedés. Behunyt szemmel lélekben szentségimádás, a tabernákulum előtt, az isteni Fogoly lábainál. Ahol a kincsem, ott a szívem. Uram, parancsold meg nekem, hogy Hozzád menjek, csak Téged nézzelek... bánj velem úgy, ahogy Neked tetszik.)

      Ez már nem csak a Barát hívása, hanem a Jegyesé... Örvény hívja az örvényt... Lelkem sóvárogja segítségedet, és szavaidban bizakodom. Ó Istenem, ne engedd, hogy valaki is elhagyja a nyájat; a tévelygőket pedig vezesd vissza Egyházad Szívébe! Mindenki vágyódjon Szent Tested és Véred után... Irgalmasság Atyja, adj nekünk szentéletű és bátor papokat! Amen.

Nincsenek megjegyzések: