2010. jún. 18.

Suszterszék [5]


     
„Amikor tehát alamizsnát adsz...” (Mt 6.2) „Te amikor imádkozol...” (Mt 6.6) „Te, amikor böjtölsz...” (Mt 6.17)

      Amint a sorozat bevezetőjében említettem, az Úr Jézus elvárja tőlünk, hogy alamizsnát adjunk, ezt még egy kisgyerek is meg tudja tenni. „Azok, akik ájtatoskodnak, akik gyónnak és áldoznak, de nem fáradoznak a Hit és a Szeretet művén, hasonlítanak a virágba borult fához - mondja Vianney Szent János. - Azt hiszitek ugyanannyi gyümölcse lesz, mint amennyi a virága... pedig nagy különbség van köztük!
      Vannak, akik azt mondják: „Nem tudok imádkozni”. Két fajtája van: aki soha nem ül le imádkozni, jó kifogásokat gyártva, ebben az ördögnek is nagy szerepe van, és  vannak akik imádkoznak, de lelki szárazságot éreznek, ezért hiszik azt, hogy nem tudnak imádkozni. A lelki szárazságot okozhatják a mi bűneink, de nem szabad abbahagyni, mert: „Nem képes egy házban meglakni az imádság és a bűn; hanem a lélek vagy az imádságot hagyja el vagy a bűnt.” (Liguori Szent Alfonz). Az imádkozás hadüzenet a bűn ellen. A lelki szárazságot okozhatja a szellemi rész passzív tisztulása is, amelyről Keresztes Szent János könyvet írt: A lélek sötét éjszakáját.
      Avilai Szent Teréz, az imádkozás nagymestere, írt egy könyvet az imádságról: „A tökéletesség útja”, de valójában minden műve, levele, beszélgetései az imádságról és az Úr szeretetéről szólnak.
      Azt mondja az többek közt az előszóban, hogy:
      „Bañez Domokos atya, praesentatus, a Szent Domonkos-rend tagja, jelenlegi gyóntatóm, felhatalmazott arra, hogy írjak meg egynémely, az imádságra vonatkozó dolgot. (..) Főleg néhány ellenszerre akarok rámutatni holmi apró kísértések ellen, amelyek az ördögtől származnak, de amelyekre nem igen szokás figyelni, éppen azért, mert annyira kicsinyesek.
      És elkezdi írni a könyvet. De nézzük csak meg, hogyan kezdi az imádságra vonatkozó dolgokat tárgyalni: a könyv 42 fejezetből áll, és az első 15-ben még szó sincs imamódszerekről, hanem csak felkészülésről az ima útjára. Beszél a szegénységről, a lemondásról, kölcsönös szeretetről. Majd ajánlja a rendi szabályok hűséges megtartását, ekkor hangzik el a sokat idézet frappáns mondata: „Kényelem és imádság, ez a kettő nem fér össze.” Nézzük meg a szövegkörnyezetében ezt a mondatot, mert csak így lesz igazán érthető:
      „A mi ősi Szabályunk azt köti szívünkre, hogy szünet nélkül imádkozzunk. Hogy pedig ennek a rendkívül fontos kötelezettségnek a lehető legjobban megfelelhessünk, legyen gondunk a böjtökre, az önsanyargatásokra és a hallgatásra, amit a Rend előír. Mert hiszen azt már magatok is tudjátok, hogy igazi imádság ezen segítő eszközök nélkül nem képzelhető. Kényelem és imádság, ez a kettő nem fér össze.
      Azt kívántátok tőlem, hogy mondjak nektek egyet-mást az imádságról. Jól van, megteszem, azonban viszonzásul arra kérlek benneteket, hogy olvassátok el gyakran és szívesen azt, ami eddig írtam és tartsátok meg. Mielőtt azonban a belső dolgokról, vagyis az imádságról beszélnék, meg akarok említeni egyet-mást, amire feltétlen szüksége van mindenkinek, ha az imádság útjára lép. Szólni akarok pedig olyan dolgokról, amelyek nélkül lehetetlen igazi szemlélődő embert képzelni, amelyek segélyével ellenben, még ha nem is szemlélődő valaki, nagyon magasra juthat az Úr szolgálatában. Akiben ezek a dolgok nem volnának meg, az ne is tartsa magát szemlélődőnek. Az Úr Jézus adja meg nekem a kegyelmét és értesse meg velem azt, amit mondani akarok, hogy azután az Ő dicsőségére szolgáljon. Amen.
      Részemről csak három pontra akarom felhívni a figyelmeteket, amelyek egyébként bennfoglaltatnak a Szabványokban, mert ennek a háromnak megtartása biztosítja nekünk legjobban azt a belső és külső békességet, amelyet az Úr annyira a lelkünkre kötött. Az első a kölcsönös szeretet egymás között. A második a szakítás minden teremtménnyel. A harmadik az igazi alázatosság, amelyet ugyan utolsó helyen említek, de azért a legeslegfőbb, mert a többit mind magában foglalja. (IV. Fejezet).
      Szeretem Szent Terézia humorát: csak három pontról beszél, de ne tévesszen meg senkit ez a megfogalmazás, megtaláljuk benne az aszkézis teljes szigorúságát.
      Az önmegtagadás és az alázatosság vezérfonala a műveinek, sűrűn emlegeti, sok mindent az alázatosságra vezet vissza.
      „Az alázatosság lebegjen állandóan szemeink előtt, és sohase felejtsük el, hogy minderre az erőt nem önmagunkból merítjük.” (Önéletrajz, XIII. fejezet) „Amit én beláttam, az, hogy a belső imának egész épülete az alázatosság talapzatán nyugszik, s minél mélyebben megalázza magát a lélek a belső imában, annál magasabbra emeli őt az Úristen. (Önéletrajz, XXII. fejezet)
      Szent Teréziát, miután az első megreformált kolostort meglapította, visszahívják, hogy újítsa meg a Megtestesülés-kolostort, amelyből kivált. Perjelnővé választják. Keresztes Szent János gyakran meglátogatta, és a kolostor társalgójában megbeszélték a kolostor ügyeit. Egy ilyen alkalommal rájuk nyit egy nővér, és mit lát: A rácson innen Szent Teréz, a rácson túl Szent János atya teljesen magukon kívül a Szentháromságot szemlélik önfeledt boldogságban. Ez nem maradt titokban, és a nővérek megkérdezik Szent Teréziát és Szent János atyát is, milyen úton juthatnak el ők is erre a tökéletességre. Szent Terézia és Szent János válasza teljesen egybehangzó: az alázatosság útján.
      „A tökéletesség útjá”-ban többször visszatér a kölcsönös szeretet, az igaz szeretet, az önmegtagadás, az alázat tárgyalására.
      Végre a 16. fejezetben ő maga magyarázza meg ezt a hosszú bevezetőt, és tér rá az imádkozás tárgyalására, de előbb kifejti: erények gyakorlása nélkül nincs imádkozás:
      „Ne tartsátok mindezt valami nagy dolognak, mert az eddigiekben, amint mondani szokták még csak fölraktam a sakkfigurákat. Azt kívántátok tőlem, hogy beszéljek az imádság alapjairól, már pedig én nem ismerem annak más alapjait, mint az erényeket.”
      „Most pedig meg akarom magyarázni - mert akadhat köztetek, aki nem tudja - hogy miben áll az elmélkedés. Adja Isten, hogy legalább ez legyen nálunk olyan, amilyennek lennie kell. Azt hiszem azonban, hogy ez is keserves munkába kerül, hacsak nem szereztük meg az erényeket, ha nem is olyan magas fokban, mint amilyenben a szemlélődéshez szükségesek. Azt akarom ezzel mondani, hogy a dicsőség Királya nem fog eljönni lelkünkbe, s nem fog vele egyesülni, hacsak nem igyekszünk szert tenni nagy erényekre.”

      Ebből kiderül, hogy az imádság célja: Isten szeretete, egyesülés Istennel. Amikor imádkozunk, a lélek Istenhez emelkedik. Az imádság nem könnyű dolog, igénybe veszi az ember erőit, de Isten kegyelme velünk van. Nem csak az a fontos, mit teszünk mi az ima ideje alatt, hanem inkább mit tesz Isten, amikor mi imádkozunk.

3 megjegyzés:

Reina Nicolasa írta...

Kedves Anikó! Nagyon tetszik ez a sorozatod! Remélem, még sok része lesz! Nagyon jó olvasni, kardinális kérdéseket érint.

Apulchra írta...

Köszönöm Nikolett! Nem tudom hány része lesz, benne van az én utam, az én válaszom Istennek. Kardinális suszter-kérdések:))) amelyek radikális választ igényelnek... és bízom Istenben, hogy segít a fogalmazásban. De valójában minden blogbejegyzésem arról szól, ami engem foglalkoztat vagy megérint.

Reina Nicolasa írta...

Kedves Anikó! Hadd lepjelek meg ezzel a díjacskával: http://k-k-s.blogspot.com/2010/06/kreativ-blogger-dij.html
További jó blogolást kívánok!